Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-27 / 250. szám

2003. Október 27., Hétfő 3. OLDAi HAZAI TÜKÖR Jön a nép ügyvédje Generációváltásra készül az MSZP Budapest Elfogadta a parlament a jogi segítségnyújtásról szóló törvényt, amely a rászorul­tak számára biztosít majd segítséget peres vagy peren kívüli ügyeikben. A nép ügyvédje néven ismertté vált törvény jövő év áprilisától biztosít majd segítségnyújtási le­hetőséget, először csak peren kí­vüli ügyek intézéséhez. Ennek keretében a rászorulók a jogi ta­nácsadás mellett az okirat-szer­kesztési szolgáltatásokat vehetik igénybe. 2006. január 1-jétől pe­dig már peres eljárások­ban is segítséget lehet kérni. A törvény értelmé­ben az állam a legin­kább rászorultaknak, az öregségi nyugdíj- minimum alatti jövede­lemmel rendelkezők, il­letve a vagyontalanok számára teljes vagy részleges költségmentességet biztosít. A minimálbér alatti jöve­delműeket költségfeljegyzési jog illeti meg, amely a költségek tel­jes vagy részleges előlegezését jelenti. Mindezekhez további támogatási forma, a pártfogó ügyvéd igénybevételének joga társulhat, ha az adott fél képtelen ügyének eredményes képvisele­tére, vagy ha ügyében a jogi kép­viselet kötelező. Jövő áprilistól a peren kívüli segítségnyújtást a különféle vitás ügyek rendezéséhez, a jogról va­ló tájékoztatáshoz, illetve állam- igazgatási eljárásokkal kapcso­latban az eredményes fellépés­hez vehetik igénybe a rászoru­lók. A rászorultsági elvről a jogi segítők, illetve a minden megye- székhelyen létrejövő jogi segít­ségnyújtó hivatalok döntenek majd jövő áprilistól, a peres ügyekben pedig 2006. január 1- jétől. A jogi segítőket egy nyilvá­nos névjegyzék alapján lehet majd felkeresni, tulajdonképpen a ország bármely területén. A szolgáltatást ügyvédek, közjegy­zők közreműködésével civil szervezetek, valamint egyetemi jogklinikák nyújtják majd. A pe­ren kívüli segítség- nyújtást kétfélekép­pen lehet majd igény­be venni. Egyrészt a megyei segítségnyújtó hivatal rászorultságot megállapító engedé­lyének birtokában le­het felkeresni a jogi segítőt, de sürgős eset­ben közvetlenül is le­het a segítőhöz fordulni, és csak ezután kerül elbírálásra a rá­szorultság. A segítségnyújtás céljára a költségvetés jövő évben 1,8 mil­liárd forintot különített el; az összeg tartalmazza a segítők díjá­nak fedezetét, az irodahálózat felállítását és a kirendelt ügy­védek díjának emelését is. A jö­vőre felálló hálózatban megyén­ként három, az országos hivatal- j ban pedig öt fő dolgozik majd. A létszám 2006-ban bővül. BARANYA RÓBERT _________________________Hírek_________________________ Is mét tárgyalnak Az október eleji tüntetés óta először szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ül a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezetése - közölte a MOK és az egészség- ügyi tárca. A köztestület delegációjában helyet kapott Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke is j mondta el Rácz Jenő, a minisztérium helyettes állam­titkára és Éger István, a kamara elnöke, mti Megindult a párbeszéd A Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) XI. országos küldöttgyűlése üdvözli az MDF-nek a két párt szorosabb együttműködésére vonat­kozó tárgyalási kezdeményezését és a megindult párbeszédet - nyi­latkozta Szabó József pártelnök. Az MDF elnöksége október köze­pén döntött arról, hogy a közeljövőben konkrét tárgyalásokat kezd az MDNP, a KDNP, az FKGP és a Vállalkozók Pártja vezetőivel a par­lamenten kívüli jobbközép pártok szorosabb együttműködése érde­kében. A tárgyalások célját az MDNP szombaton ülésezett országos küldöttgyűlése „olyan együttműködési forma közös kialakításában határozza meg, amely a leghatékonyabb eszköze lehet annak, hogy a jobbközép politikai erőtérben újra meghatározó tényező legyen a két párt által képviselt antalli értékrend” - mondta Szabó József, mti Kiemelt innováció Jövőre az ipari parkok és logisztikai központok fejlesztésének támo­gatásában az innováció kiemelt szerepet kap - közölte Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára. Elmondta, hogy folyamatosan kötik az idei nyertesekkel a szerződéseket. Az idén a minisztérium a Smart Hungary beruházásösztönzési program keretében támogatta az ipa­ri parkok, logisztikai központok kialakítását is. A pályázat lezárásáig, május 15-éig 14 pályázat érkezett, ebből 11 felelt meg a kiírás fel­tételeinek. Heten nyertek 433,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást 2 milliárd 227 millió forint értékű beruházáshoz, mti Politikai lejáratás Koltai Tamás fideszes képviselő Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos nyilatkozata félrevezető, kijelentései mögött a politikai lejáratás szándéka húzódik meg - közölte a sportminisztérium sajtófőnöke. Gyurcsány Ferenc a személyét hamis színben feltüntető nyilatkoza­tok miatt jogi eljárást kezdeményez - jelentette ki Szigetvári Viktor. Koltai Tamás, a paksi üzemzavart vizsgáló bizottság elnöke előző napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a testület tagjai meg­döbbenéssel értesültek egy szerződésről, amelynek alapján Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszter korábban mintegy 100 millió forinthoz jutott cégbirodalmán keresztül, mti Rákócziak dicső kora A Rákócziak dicső kora című új állandó történeti kiállítást - jelentős hazai és külföldi érdeklődés közepette - szombaton nyitotta meg Hiller István kulturális miniszter a sárospataki Rákóczi Múzeum fel­újított Palota-szárnyában. A Rákóczi szabadságharc 300. évforduló­jára megújult kiállítótér mintegy 800 műtárgyat mutat be. Hiller István egy újraöntött Rákóczi korabeli ágyú eldördülése után arról szólt: ez emlékeztethet bennünket a múltra, Magyarország, benne Sárospatak jelentős európai történelmi szerepvállalására, mti Passzív táppénz Az MSZP a jövő évi költségvetés módosításával úgynevezett rehabi­litációs járadékot folyósítana mindazoknak, akik úgynevezett pasz- szív táppénzre jogosultak, de ennek letelte után sem váltak teljesen munkaképessé - jelentette be a párt egészségügyi munkacsoportjá­nak vezetője. Kárpáti Zsuzsa szerint a járadék forrásául a munka­ügyi minisztérium által kezelt Munkaerő-piaci Alapnak, valamint an­nak az egymilliárd forintnak egy része szolgálna, amelyet a jövő évi költségvetésben a korengedményes nyugdíjak kifizetéséből keletke­ző hiány megtérítésére tervezett a kormányzat, mti Kovács László: ...apárt árgus szemekkel figyeli a kormány tevékenységét Kovács László 1939-ben született Budapesten. 1968-ban elvégezte a Marx Károly Közgazda­ság-tudományi Egyete­met, majd 1980-ban az MSZMP Politikai Főiskoláját. 1975-től 1986-ig az MSZMP KB külügyi osz­tályának munkatársa, osztályvezető-helyettese. 1986-tól 1990-ig külügyminiszter­helyettes, államtitkár. 1994-től 1998-ig, majd 2002-től külügy­miniszter. 1998-tól az MSZP el­nöke. Szerencsére nem a mostani tevékenysége alapján ítélik majd meg 2006-ban a kor­mányt - véli Kovács László, az MSZP elnöke, aki a mostani állapotot a futballmérkőzés első félidejének 30. percéhez hasonlította, amelyben még semmi nem dőlt el. Az MSZP- re tisztújítás is vár, amikor a pártelnök nem kíván már új­ra indulni székéért. Interjúnk­ban megnevezi az öt, arra le­hetségesnek vélt utódot is.-A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a szocialista párt csökkentette a Fidesszel szemben a hátrányát. Az elemzők azt mond­ják, a párt masszív tábora változat­lan, viszont sok választó hol ide csapódik, hol oda. Az ide-oda- csapódás nem a társadalom bizonytalanságának a jele?- A világ minden parlamentáris demokráciájában így van ez: a törzsszavazók kitartanak - kis túl­zással azt mondhatom, nem tud pártjuk olyan hibát elkövetni, hogy ne rá voksoljanak. Vannak középen állók, bizonytalan szava­zók, akik pillanatnyi vagy rövid tá­vú megfontolások, hangulati ele­mek alapján szavaznak. Igazán az ő megnyerésükért folyik a küzde­lem, mert rajtuk múlik a választás eredménye. Ami a szocialista párt mostani ingadozását illeti: volt szeptemberben egy jelentősebb csökkenés a támogatottságunk­ban, októberben ennek nagy ré­szét visszaszereztük. Ez az inga­dozás a költségvetés készítésével függ össze. A költségvetés most nehéz körülmények között ké­szül, mert a világgazdaság várva várt fejlődése még nem követke­zett be, ez a magyar gazdaság le­hetőségeit is korlátozza: szűkös forrásokból nehéz jó, mindenkit kielégítő költségvetést készíteni. Egyébként nem is hiszek abban, hogy lehet mindenkit kielégítő költségvetést készíteni, mert az emberek szeretnének minél keve­sebb adót fizetni, és minél többet kapni. Csodákat viszont a kormá­nyok nem tudnak tenni. Ilyen kö­rülmények között csak egyet tehet egy felelősen gondolkodó kor­mány: meghatározza, melyek a legfontosabb célok, amelyekre mindenképpen kell, hogy jusson pénz. Az ellenzék meg általában azt csinálja - most is ezt tapasztal­juk -, hogy követeli a terhek, az adók, azaz a bevételek csökkenté­sét, és követeli a támogatások, az­az a kiadások növelését. Ez nyü- vánvalóan képtelen feladat.- Ellenzéki politikus mondta: tisztességes ellenzék nem szavazza meg a költségvetést, a kormány­pártoknak viszont megvan a több­ségük. Érdemes akkor ilyen felhaj­tást csinálni a kökségvetés körül?- Akkor érdemes, ha a vitából kiderül, hogy az ellenzéknek van- e a kormányéhoz képest jobb, de megvalósítható elképzelése. Ami­kor mi ellenzékben voltunk, min­den évben beterjesztettünk a par­lament elé egy úgynevezett alter­natív költségvetési koncepciót, amelynek az volt a lényege, hogy a bevételi oldalt, az adók oldalát adottnak vettük, és azt mondtuk, hogy ezt a bevételt a kormány el­képzeléséhez képest lehetne job­ban, ésszerűbben, igazságosab­ban felhasználni, elkölteni. Tehát egy másfajta elosztási lehetőséget vetettünk fel, amiből kiderült, hogy a szocialisták nem ugyanazt tartják fontosnak, mint a Fidesz- vezette kormány. Természetesen a parlamentben a Fidesz-vezette többség leszavazott bennünket, de a választók látták, hogy mit tar­tunk mi fontosnak, ha mi kormá­nyoznánk, mire jutna több és mi­re kevesebb.- A mostani költségvetés-elő­készítés időszakában a szocialista párton belül is voltak vélemények, hogy ez a költségvetés ebben a for­mában nem igazán elfogadható.- A költségvetési vitáknak ez a sajátossága. Nem lehet minden ígéretet már a második év végén teljesíteni. A képviselő azonban tü­relmetlen, mert neki oda kell állni a választói elé, s megmagyarázni, miért nem kap még mindenki in­gyen tankönyvet, noha megígér­tük. Azt ugyan nem ígértük meg, hogy már az első évi kormányzás végén vagy a második év végére mindenki ingyen jut tankönyvhöz. Vagy miért nem kapják már meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat? Mi nem az első év végére ígértük. Fokozatosan vezetjük be. Ezt a képviselők nehezen látják be.- Hol születnek most a politikai döntések? Az MSZP-ben vagy a kor­mányban?- Mindkettőben. A kormányzó­párt és a kormány közös érdeke a sikeres kormányzás. Ha a kor­mányzás sikeres, akkor a pártnak jó esélyei vannak, hogy a követke­ző választást is megnyeri, ha siker­telen, akkor ez a párt esélyeit is csökkenti. Ezért a párt árgus szem­mel figyeli a kormány tevékenysé­gét. De okos párt nem a sajtóban teszi szóvá, ha eltér‘a kormány a választási programtól, hanem a megfelelő fórumon. A pártnak és a kormánynak nem szabad rivali­zálni egymással. Elfogadhatatlan felfogás, hogy ha minden jól megy, az a kormány dicsősége, ha valami rosszul, az a párt szégyene, de a fordítottja sem igaz. Ez közös mun­ka, közös felelősség.- Egy következő választási esélyt erősít vagy gyengít a kormány mos­tani tevékenysége?- Szerencsére nem a mostani - augusztusi, szeptemberi, októberi tevékenysége alapján ítélik majd meg 2006-ban a választók a kor­mányt és a szocialista pártot. Ez a helyzet most olyan, mint a fociban az első félidő 30 perce. Még nincs vége a mérkőzésnek, a pánik nem indokolt. A szocialista pártnak nem kell lecserélnie a vezetést, ha egy góllal vezet az ellenfél.- Egyáltalán nem lesz csere?- A tervek, az alapszabály sze­rint 2004 őszén, legkésőbb 2005 tavaszán lejár a kétéves mandá­tum, akkor tisztújító kongresszust fogunk tartani. Akkor természete­sen a vezetés egy része kicserélő­dik. Én korábban jeleztem, hogy a következő tisztújító kongresszu­son nem jelöltetem magam újra a pártelnöki posztra, de szívesen maradnék az elnökség tagja. Nem akarok kivonulni a párt vezetésé­ből, csak szívesen átadom a he­lyem valakinek, aki majd 2006-ban vezetheti a pártot, mégpedig győzelemre. A közelmúltban el is mondtam, hogy ki az az öt vezető politikus a pártban, aki számításba jöhet. Névsorba szedve őket: Hiller István, Juhász Ferenc, Kiss Péter, Lamperth Mónika és Szili Katalin. Közülük bármelyik alkalmas arra, hogy sikerrel vezesse az MSZP-t.- Ők most az új generáció?- A most negyven év körüliek generációja, Medgyessy Péter és én a hatvan fölöttiekhez tartozunk, te­hát előtérbe kerülésük generáció- váltást jelentene. Olyan politiku­sokról van szó, akik csak negyven- egynéhány évesek ugyan, de már több éve a politika első vonalában vannak. Bármelyikük sikerre ve­zetheti a pártot, és közülük kike­rülhet a következő miniszterelnök­jelölt is, ha Medgyessy Péter 2006- ban nem akarja vállalni.- Hiller István azt mondta, hogy 13 évig dolgozott a szocialista párt­ban, és ez alatt szerzett olyan repu­tációt, hogy miniszteri jelöltsége szóba jöhetett. Van ugyanilyen tar­talék csapat a szocialista pártban mondjuk 13 évvel későbbre?- Ott van a 30 évesek generációja.- Sokan vannak?- Növekvő az arányuk. A kam­pányban sok fiatal mutatta meg, hogy mi mindenre képes. 2002 áprilisában a parlamenti választási kampányban sok fiatal jelent meg aktivistaként: plakátot ragasztot­tak, gyűlésekre jártak, érveltek a szocialista párt mellett, és közülük többet 2002 őszén önkormányzati képviselőjelöltként láttam viszont, és mögöttük a náluk is fiatalabbak végezték a kampánymunkát. Az önkormányzati választásokon sok fiatal politikusjelölt került be a tes­tületekbe. Többen polgármesteri tisztséget is nyertek. Ez az az új ge­neráció, amely majd leválthatja a most 40-45 év közötti nemzedéket. Ők most 30 év körüli fiatalok: az el­nökségben például négyen is van­nak ebből a korosztályból: Tóbiás József egyben pártigazgató is, Újhelyi István, aki a párt média- politikájáért felelős, Mesterházi Attila, aki a ISM-ben politikai ál­lamtitkár és Nagy Nóra, aki az Or­szággyűlés jegyzője is, és főleg a civil szervezetekkel foglalkozik. Négy tehetséges fiatal politikus. De hozzájuk vehetünk fiatal polgár- mestereket is. A parlamentben miénk a legfiatalabb képviselő. Igyekszünk őket a politikai vitákba is jobban bevonni, szerepeltetni, a sajtó nem könnyen fogadja el őket. Először bizalmatlan velük, nem akarják behívni őket például televí­ziós műsorba, mondván, hogy is­meretlen arc, így a nézőt nem köti le, de egyre több olyan eset van, amikor egy-két szereplés után azt mondják: tehetséges, érdemes őt szerepeltetni. Gondolok itt Vadai Ágira, Arató Gergelyre, Török Zsolt­ra, Simon Gáborra, akik, most, a legutóbbi hónapokban kerültek a média érdeklődésének középpont­jába. Nagyon jól felkészült fiatalok.- A fiatalok körében a pohtika nem igazán népszerű. Politikai apátiát, rosszkedvet tapasztalni a társadalomban. Ez a rosszkedv át­ragad a szocialista pártra is, vagy általában a pártokra?- Nekem nem egészen ez a ta­pasztalatom, azt látom, hogy a szo­cialista pártban egyre-másra tűn­nek föl új, eddig ismeretlen arcok, ami azt jelenti, hogy van a fiatalok­nak egy elég jelentős rétege, amely most fordul a politika felé. Re­mélem, ők lesznek előbb-utóbb többen. KERCZA IMRE Látványhalászat a tatai Öreg-tavon Tata Az idén harmadszor rendezték meg Tatán, a vizek városában az Öreg-tavi nagy halászatot. A több mint 200 hektáros víz­felület hasznosítója, a Tatai Mezőgazdasági Részvénytár­saság vasárnap igazi fesztivál­hangulatot teremtett a több tíz­ezer látogató számára, akiket a rendezvény fővédnökeként Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter köszöntött. Az agrártárca ve­zetője nemcsak a halászat és halfogyasztás fontosságáról, hanem annak támogatásáról is szólt. Természetesen meg­tekintette a látványos progra­mok egy részét, köztük azt is, amikor az ország legjobb hal­főző bajnokai megkóstoltatták specialitásaikat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom