Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-25 / 249. szám

NAPSÜTÉSES, DE HIDEG IDŐ Részletek a ll. oldalon xternet internetmegoldás www.externet.hu Szolnok, Sóház u, 8.1. em, Tel: (+36 56)523-111 E-mail: extemet@extemet.hu ALMA MATER A szolnoki Tiszaparti Gimnázi­um és Humán Szakközépiskola pedagógiai programjában is meghatározták, hogy az ott fo­lyó képzés célja az egyetemi-fő­iskolai továbbtanulás. 6. oldal AHOL ÉLÜNK A kistelepülések kis művelődési házainak állandó gondja a pénz­hiány. A már-már közhellyé váló kijelentés igazságtartalmára a pusztamonostori művelődési ház sem cáfol rá. 12. oldal Halott újszülött Tegnap reggel hét óra után pár perccel értesítették a mentők a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletét arról, hogy Szolnokon, a Sarló út egyik la­kásában egy halott újszülött mi­att kérte az ott lakó család a se­gítségüket. Mint azt a főkapi­tányság sajtófőnöke, Lengyel György alezredes lapunk érdek­lődésére elmondta, a rendőrségi bizottság orvos jelenlétében a helyszínen megállapította, hogy az ott lakó asszony otthon szül­te meg fiúgyermekét. A rendőr­ség azt vizsgálja, hogy az újszü­lött életképesen jött-e a világra vagy sem. Igyekeznek fényt de­ríteni a haláleset egyéb körül­ményeire is. Arról, hogy az ügy miként folytatódik tovább, eset­leg indul-e büntetőeljárás, az or­vos szakértői vélemény birtoká­ban dönt majd a rendőrség. A szülésen átesett nő ellátásá­ról kórházban gondoskodnak. _______________________________HCY Röv iden ARANY JÁNOS-DÍJ. Idén már nyolcadik alkalommal adták át az Arany János irodalmi díja­kat. A kitüntetést - a Magyar írószövetség székházánál ren­dezett 1956-os megemlékezés után - hárman vehették át, köztük a zagyvarékasi születé­sű, jelenleg Miskolcon élő író, Serfőző Simon is. tj VENDÉGSÉGBEN. A közel­múltban Törökszentmiklóson járt Donovan McClelland, az észak-ír parlament elnöke, aki feleségével együtt dr. Kormos János élelmiszer-kémiai kutató vendége volt néhány napig. A házelnök korábban az ulsteri egyetemen tanított együtt házi­gazdájával. MG BETAKARÍTÁS. Befejeződött a megyében a napraforgó beta­karítása. A terméseredmények hektáronként egy és négy tonna között alakultak. Tovább tart a kukoricatörés. Az eddigi hoza­mok kettő és öt tonna között mozognak, lz BOKSZGÁLÁRA KÉSZÜLNEK. Ma este a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban rendezik meg a Reváns elnevezésű bokszgálát, melynek fő attrakciója lesz a Nagy János (balra)—Juan Pabló Chacón WBO nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki címmérkőzés. Az eseményt megelőző mérlege­lésen a felek belül maradtak az 58.967 kg-os súlyhatáron. Tudósításunk a 15. oldalon olvasha­tó. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Fogyó és betegeskedő népesség Megyénkben kiemelkedően magc Demográfiai és egészségügyi szempontból vizsgálva megyénk lakosságát, bizony immár évek óta szomorú megállapításra juthatunk: egyre fogy a népesség, amelynek hátterében a magas megbetegedési és halálozási számok is állnak. Megyei információ Az ÁNTSZ megyei intézete által készített össze­foglaló szerint az élveszületések száma és a halá­lozási mutatók tükrében megállapítható, hogy megyénk lakosságának száma folyamatosan csökken, a lakosság korösszetétele az elöregedés irányába mutat. A lakosság születéskor várható élettartama mindkét nem esetében elmarad az VEZETŐ HALÁLOKOK MEGYÉNKBEN (1991-2001) 1. Keringési megbetegedések 2. Daganatos megbetegedések 3. Közlekedési és háztartási balesetek 4. Emésztőrendszeri megbetegedések 5. Légúti megbetegedések s a légúti megbetegedések száma országos átlagtól. Férfiak esetében mélypontként értékelhető az 1994-es esztendő. 2000-re me­gyénk férfilakossága születéskor várható élettar­tama megközelítette az országos értéket. Me­gyénk női lakossága esetében is ugyanezen ösz- szefüggés érvényes, bár 1998-ban a nők születés­kor várható élettartama némiképp meghaladta az országos átlagot. Megyénk háziorvosai 1977 óta kétévenként statisztikai jelentést készítenek a háziorvosi ren­deléseken jelentkező betegek betegségeiről. Elemzések szerint megyénkben a háziorvosi be­tegforgalmi jelentésekben mindkét nemben ve­zető helyen a szív- és érrendszeri megbetegedé­sek állnak. Kiemelkedő a magas vérnyomás és infarktus miatt jelentkező betegek száma. Mindkét kórkép­ben a nők esetszáma magasabb. Ugyancsak ki­emelkedő a mozgásszervi megbetegedések szá­ma, leggyakoribbak a kopásos csigolya-megbete­gedések. Jelentős a szerzett, időskori cukorbeteg­ségben szenvedők aránya. ____________ __/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Kö vekkel dobálták az autókat Tetten érték a „játszadozó” nebulókat a rendőrök „Jó hecc volt” — vallották be a rendőröknek végül azok a kis­gyerekek, akik azt játszották a minap egyik délután, hogy egy felüljáróról dobálták az alattuk elhaladó autókat. Kunszentmárton Óriási szerencse, hogy a 44-es fő­úton suhanó teherautókat — merthogy leginkább ezeket vet­ték célba a fiúcskák -, úgy érték az öklömnyi „bombák”, hogy azokban nem okoztak balesetet előidéző kárt. Ez azonban való­ban csak a véletlenen múlt - erő­sítette meg lapunknak az eset kapcsán nyomozást folytató Kun­szentmártoni Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezető­je. Kiss Sándor őrnagy elmondta, a két 12 éves kisfiú azon a napon a Körös-partra ment játszani, majd útban hazafelé megálltak nézelődni a 44-es főút felett átíve­lő vasúti felüljárón. A békés szemlélődést aztán felváltotta a különös, ám annál veszélyesebb játékuk. A vasúti töltésen találha­tó átlagosan 5 centiméter nagysá­gú kövekkel - a rendőrségi vizs­gálat adatai szerint összesen kö­rülbelül 20 darabbal - dobálni kezdték az alattuk elhaladó jár­műveket, különösképp a teherau­tókat. A járműveket eltalálták, a kövek a teherautók ponyváját ér­ték. Ha azonban egyszer is rosszul sikerült volna a dobásuk, belátha­tatlan következményei lehettek volna a „mókának”. _________________/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A tartalomból: • A vulkánok földje • Szúrt, mert ideges volt HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A A Panche 2001 Kit. szervezésében a cimw muujsijcraÜ október 27-én 19 órai kezdettel a Szolnoki Sportcsarnokban kerül bemutatásra. Jegyek elővételben a Városi Művelődési és Zenei I Központban kaphatók (Szolnok, Hild János tér 1.) Átadnák az intézményt Törökszentmiklós A város január 1-jével átadná a pszichiátriai betegek ottho­nának fenntartói jogát a me­gyei önkormányzatnak. Törökszentmiklós önkormány­zatának fenntartásában működik jelenleg a Pszichiátriai Betegek Otthona és Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye. A vá­rosi önkormányzat azonban még februárban határozatot fogadott el arról, hogy az intézmény fenn­tartását, mint önként vállalt szo­ciális feladatot a továbbiakban nem vállalja. E határozat értelmé­ben az intézmény által használt vagyon tulajdonjogát térítésmen­tesen - az átvétel napjával, azaz 2004. január 1-jével - a török­szentmiklósi önkormányzat a megyei önkormányzatra ruházza át. Korábbi szakmai-törvényes­ségi vizsgálatok alapján mind az egészségügyi minisztérium, mind az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosa szorgalmaz­ta az intézmény megyei önkor­mányzati fenntartásba történő átvételét. Az újszászi „Kastély Otthon” mellett egyébként egye­dül ez az intézmény végzi me­gyénkben a pszichiátriai és szen­vedélybetegek (ezen belül kizá­rólag alkoholfüggő személyek) ápolását-gondozását, valamint rehabilitációs intézményi ellátá­sát. Törökszentmiklós képviselő­testülete várhatóan november 6- án tárgyalja az átadás—átvételt rögzítő megállapodást, a megyei közgyűlés pedig november 7-i ülésén tűzheti ezt napirendjére a bizottsági tárgyalásokat követő­en. BARANYI GYÖRGY Lehullott az első hó Az autósoknak ismét hozzá kell szokniuk az ilyen mozdulatokhoz FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Megyei információ Idén nagyon korán beköszön­tött a tél. Bár még csak októ­ber vége felé járunk, tegnap reggelre itt-ott már fehér hó­lepel fedte a tájat. Mint a szolnoki katonai repülőté­ri meteorológiai szolgálattól meg­tudtuk, az időjárási viszonyok adottak voltak a hóesés kialaku­lásához. A Dunántúlon már csütörtö­kön este megérkezett a havazás, amely hamarosan átterjedt a ke­leti országrészbe is. Csütörtökről péntekre virradó éjjel csupán 0,3 fokot mértek Szolnok térségé­ben, s ehhez közepes erősségű szél is társult. A megyeszékhe­lyen éjjel kettő óra körül kezdett esni az eső, amelyet később ve­gyes halmazállapotú csapadék, vagyis havas eső, majd havazás váltott fel. Tegnap reggel hét órá­ig 8,6 milliméter csapadékot mér­tek. A nedvességet adó felhőknek van még utánpótlásuk, ám a csa­padék halmazállapota változó le­het, hiszen a hőmérséklet tegnap délelőtt kilenc órakor 1,1 fok volt, vagyis az éjszakai minimumér­tékhez képest kissé már emelke­dett. MOLNÁR G. ATTILA fc k i É tá

Next

/
Oldalképek
Tartalom