Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-22 / 247. szám

I 2003. Október 22., szerda-------------------——---------------------­AL MA MATER 7. OLDAL TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM - MEZŐTÚR Patinás iskola - pezsgő diákélet A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium­ban immár 106 éve folyik középfokú oktatás. A nagy múltú, szép iskola mél­tán lehet büszke diákjai sikereire. A je­lenről és a jövőről kérdeztük Juhászné Patkós Edit igazgatónőt, aki korábban maga is telekis diák volt. — Miként alakult az idei tanévben a létszá­muk?- Az idei évben az iskola történetének második legmagasabb tanulói létszámával dolgozunk. Ez jelzi, hogy élvezzük a szülők bizalmát. Régi diákjaink közül sokan azzal is kifejezik az iskolánkhoz való kö­tődésüket, hogy gyermeküket is ide íratják. Nemcsak Mezőtúrról vannak diákjaink, hanem közel ötven településről. Népszerűsé­günket jelzi, hogy áz elmúlt év­ben általunk meghirdetett Teleki történelemversenyre közel fél­száz általános iskolás csapat je­lentkezett a megye sok iskolájá­ból. Most októberben is újraindít­juk a versenyt. Az ez évi I. fordu­ló kérdései megtalálhatók az isko­la honlapján. Ilyen módon is igyekszünk kiemelten segíteni a tehetséges gyerekeket. A legjobb tíz csapat számára a szóbeli dön­tőt januárban rendezzük majd.- Milyen képzési területeket tud ajánlani az iskola az érdeklő­dő tovább tanuló diákoknak?- A hozzánk jelentkező tanu­lók a négy évfolyamos gimnáziumi képzés keretében jelentkezhetnek az 1995 óta működő, nagyon népszerű kom­munikáció-dráma tagozatra. Szintén négy év­folyamos gimnáziumi osztályt indítunk emelt szintű informatikaoktatással. Az iskola és kollégium területén közel száz számítógépen kapcsolódhatnak be diákjaink és tanáraink a világháló rendszerébe. Mindezt a pályázato­kon nyert pénzek mellett azoknak az intéz­ményeknek és vállalatoknak köszönhetjük, amelyek segítík az iskolánkat szakképzés ke­retében. Indítunk nyelvi előkészítő osztályt is, ahol a képzés ötéves, s az első évfolyamon a kötelező órák 40 százalékában idegen nyelvet (angol-német), 25 százalékban informatikát tanítunk, a többi órában szinten tar­tó, alapokat elmélyítő oktatás folyik. A népszerű hat évfolyamos gimnázi­umi képzés 1992 óta bizonyítja létjo­gosultságát a tehetséggondozásban. Két szakközép-iskolai osztályt is kí­vánunk indítani, a közgazdaság szakmacsoport, valamint a környe­zetvédelem-vízgazdálkodás szakma- csoport területén, ahol európai uniós ismeretek átadásával igyekszünk tanuló­inknak korszerű, a gyakorlatban használ­ható ismereteket nyúj­tani.- A Teleki híres pezsgő diákéletéről A tanulás mellett mi­lyen programokon ve­hetnek részt a diá­kok? — Valóban, szines diákéletünk mindig „Az iskola dolga, hogy megtanítássá velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni." (Szent-Györgyi Albert) BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ A 2004/2005. TANÉVRE Gimnázium Belső kód TAGOZAT EGYÉB INFORMÁCIÓ 01 4 évfolyamos gimnázium, kommunikáció-dráma tagozat emelt szintű oktatás kommunikáció, dráma, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv tantárgyból, gépírásoktatás 02 4 évfolyamos gimnázium, informatika tagozat emelt szintű oktatás informatika, történelem és idegen nvelv tantárgyakból, gépirásoktatás 03 6 évfolyamos gimnázium emelt szintű idegen nyelvi oktatás, gépírásoktatás egyéni érdeklődés szerint emelt szintű magyar nyelv és irodalom, történelem vagy matematika oktatás 04 idegen nyelvi előkészítő, nulladik évfolyam angol, német nyelv Kollégiumi elhelyezést minden jelentkező részére biztosítunk. | Felvételi vizsga nincs TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: A tanulók felvétele a tanulmányi eredmény alapján történik. Az informatikai képzés korszerű számitógépes termekben folyik, Internet eléréssel. Választható nyelvek ; angol, német, francia, olasz, orosz. Biztosított a természet- és társadalomtudományos emelt óraszámú képzés. Emelt szintű érettségire való felkészítés a tanulók választotta tantárgyakból._______________________________________________________ Szakközépiskola Belső kód SZAKTERtULEr SZAKMACSOPORT EGYÉB INFORMÁCIÓ 05 Gazdasági­szolgáltatási Közgazdaság 4+1,5 év OKJ 52 3432 04 DénzUgvi-számviteli ügyintéző Emelt szintű oktatás informatikából. A 9-10. évben a szakmai orientáció tantárgyai: számítógépes gépírás, viselkedéskultúra és kommunikáció, gazdasági környezetünk. A 11-12. évben a szakmai alapozó tantárgyak: mikroőkonómia, számvitel, pénzügy, statisztika, makrogazdaság, éves beszámoló, pénz­műveletek, marketing. 06 Műszaki Környezetvédelem­vízgazdálkodási 4+2 év OKJ 52 5842 01 környezet- és vízgazdálkodási technikus Európai Uniós alapismeretek környezetvédelemből, vízgazdálkodásból. Kiemelt szerepet kap a biológia, földrajz és más természettudományos ismeretek, valamint a műszaki ábrázolás tanítása. Kollégiumi elhelyezést minden jelentkező részére biztosítunk. | Felvételi vizsga nincs. A 2004/2005. tanévben inditandó 13. évfolyamos osztályok Gimnáziumi és szakközépiskolai képzésből 1. OKJ 52 3432 04 Pénzügyi számviteli ügyintéző 1,5 év középfokú 2. OKJ 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 1 év középfokú is iskolánk egyik fő vonzerejét jelentette. Számos vidám órát szereztek rendezvénye­ink a tanulóknak. Az új kollégisták részére augusztus végén fecsketábort tartunk. A fecskebálon köszöntjük az elsősöket, mó­kás szertartásokkal fogadjuk telekisekké őket. Év közben diákvetélkedőket, tehetség­kutatót, nyelvi estet szervezünk. A kará­csonyi koncertünk hangulata széppé vará­zsolja az ünnepeket. A nagyszabású sza­lagavató bálon búcsúztatjuk a végzősöket. A Teleki-napon a diákok átveszik a „hatal­mat” az iskolában. Szívesen járnak a gyere­kek énekkari foglalkozásra. Aranydiplomás kórusunk többször lépett fel Németország­ban fesztiválokon, szerepeltek Horvátor­szágban és évek óta nyaranta kéthetes er­délyi körúton ápolják a kapcsolatot az ott élő magyarokkal. Nagy megtiszteltetés és elismerés volt számunkra, hogy énekka­runk ott lehetett augusztus 19:én Budapes­ten, a Hősök terén rendezett Örömkoncer­ten.- Milyen lehetőségei vannak az ide járó fiataloknak idegennyelv-tanulásra?- Iskolánkban angol, német, francia, olasz és orosz nyelvet tanulhatnak a diá­kok. A nyelvvizsga megszerzése mellett fő cél az, hogy a tanulók használni is tudják az idegen nyelveket. A németországi Weida városának Sámuel Dörffel Gimnáziumával tíz évvel ezelőtt kiépített, s azóta is jól mű­ködő kapcsolatunk keretében ez év szep­temberében is volt nálunk harminc német vendég, s a tavaszi szünet után telekis diá­kok mennek Weidába, német nyelvgyakor­latra. Diákjaink többször jártak Franciaor­szágban, Olaszországban, Angliában, Finn­országban, Csehországban, nemzetközi kapcsolataink keretében. Fiú kosárlabda­csapatunk többször volt megyei bajnok; ko­rábban Németországban, s most májusban az olaszországi Astiban is vendégszerepei­tek.- Hogyan tudják fenntartani a kollégium népszerűségét?- A 170 fős kollégiumunkba közel ötven településről érkeznek diákok. A tanulás mellett internet- és kommunikációs szak­kör, korrepetálások, olvasókörök, helyes- írás-felzárkóztató foglalkozások, felvételi előkészítők teszik tartalmassá a mindenna­pokat. A korlátlan internet-hozzáférés a diá­koknak jó lehetőséget nyújt az ismeretszer­zésre, kapcsolatépítésre.- Miként tájékozódhatnak az érdeklődők a beiskolázásról?- November 13-án (csütörtökön) 8-13 óráig nyílt napot tartunk az iskolában, aho­vá szeretettel várjuk a szülőket és minden érdeklődő hatodikos és nyolcadikos tanulót. Beiskolázási tájékoztatókon szintén kaphat­nak információkat az intézményről, de bár­mikor szívesen fogadjuk a személyesen, vagy telefonon az érdeklődőket. Iskolánkban, a hagyományokra építve, mindig is lelkiismeretes, színvonalas munka folyt, amelyre ezután is garancia a jól kép­zett, nagy tapasztalatokkal rendelkező taná­ri gárda. Bízom benne, hogy segítségükkel, valamint a szülőkkel együttműködve to­vábbra is olyan képzést tudunk biztosítani a telekis diákoknak, amellyel céljaikat meg tudják valósítani. A jövő környezetvédői Az uniós csatlakozás előtt egyre nagyobb szerepet ját­szik a környezetvédelem hazánkban. A felsőoktatás­ban már több szakon is ismereteket szerez­hetnek a fiatalok, a középiskolai oktatás­ban azonban mosta­náig nemigen voltak meg a megfelelő ala­pok. A Teleki Blanka Gimná­zium egyfajta hiánypótlásként szeptembertől környezetvédel­mi szak indítását tervezi Majo­ros Gergely biológia-környezet­védelem szakos tanár irányításá­val.- A legutóbbi időkig nálunk igencsak elhanyagolták a környe­zetvédelmet. így jelentős lemara­dást kell bepótolni; szükség van tehát a szakemberekre. A felső- oktatási képzés már megindult, ennek megalapozásaként műkö­dik majd a környezetvédelmi szak középiskolánkban. A kör­nyéken csupán egyetlen város­ban, Szolnokon van ha­sonló képzés. A szeptemberben induló szakközépisko­lai osztályban emelt szintű biológiai (öko­lógiai), kémiai, fizikai és informatikai képzé­sen túl sok-sok labor- és terepgyakorlat vár a diákokra. A víz, levegő és talaj mikrobiológiai vizsgálata ugyanis másként nemigen kép­zelhető el. Érettségi után OKJ környezet­védelem-vízgazdálkodás szakké­pesítés megszerzésére nyílik le­hetőségük a tanulóknak, illetve komoly előnnyel indulnak majd, ha ez irányban akarnak továbbta­nulni főiskolán, egyetemen. Családi vonás Bár az informatika viszony­lag új tudományág, Fodor Endre családjában már ha­gyománynak számít a vele való foglalatosság. Kézenfekvő volt, hogy továbbtanulás­kor Endre ezt az irányt választja.- A családban többen is foglalkoznak számítás- technikával, egyértelmű volt tehát, hogy az álta­lános iskola elvégzése után ilyen szakra jelentkezem én is. Kitűnő eredménnyel érkeztem a Telekibe, itt pedig nagyon jól érzem magam az első néhány hét után. Nagyon jó a közösség, az informatikát pedig jelentősen megemelt óraszámban tanuljuk. Közel száz számítógép van a su­liban, mindegyik internetelérés­sel, igazán jók tehát a feltételek. A mi osztályunkban legtöbben informatiká­val szeretnének foglal- I kozni később is, de eb­ben a szakban éppen az a jó, hogy bármüyen irányban tanulunk to­vább, a számítógépes ismereteket minden­képpen tudjuk haszno­sítani. Érettségiig azon­ban megismerkedünk a progra­mozás alapjaival is, ami komoly segítséget jelent majd, ha hason­ló szakra jelentkezünk egyetem­re. ÖREGDIÁKOK TALÁLKOZÓJA. A Teleki Blanka Gimnáziumra különösen jellemző, hogy a diákok büszkék telekis mivoltukra. Gya­kori, hogy egy-egy családban több generáció is ebbe az iskolába jár. Az öregdiákok is szívesen visszajárnak érettségi találkozóra, akár több évüzed távlatából is. Felvételünk az egyik osztálytalálkozón ké­szült. ■ né elmondta, nyolc tiszántúli iskola vesz részt abban a képzési prog­ramban, melynek köszönhetően ilyen keretek közt szerzik ismerete­iket a diákok. A tíz hónap alatt hat részvénytársaságot alakítanak, va­lódi pénzzel dolgoznak, könyvelést vezetnek, részvényeket és különbö­ző termékeket árusítanak, sőt ha­marosan a nyíregyházi, illetve a debreceni Plazában is bemutatkoz­nak. Év végén azután felszámolják a céget, annak minden pénzügyi hátterével. Természetesen az ilyenfajta képzés a tanároktól is egyedi szemléletet és módszereket követel. Az iskola a tanári képzés­re is nyert egy pályázatot, így de­cember-január folyamán 120 órás akkreditált tanfolyam keretében más közismereti szakos tanárok is vállalkozásfejlesztési ismereteket tanulhatnak a telekis szakembe- rek irányításával. ____________■ Gyakra n előfordul, hogy az iskolapadból épphogy kikerülő fia­talok csak kapkodják a fejüket, amikor kiderül: a valóság bi­zony egészen más, mint ahogy azt ők elméletben megtanulták. ig tanirodán élethű körülmények között ismerkednek meg a diákok választott szakmájukkal Taniroda, igazi cégekkel Az ifjú Deák-tudorok Komoly telekis sikerrel zá­rult a napokban megrende­zett országos cörténelemver- seny, melyet Deák Ferenc emlékere szerveztek. A Tele­ki csapata a harmadik he­lyen végzett. Győrben zajlott annak az orszá­gos történelemversenynek a dön­tője, amelyet a Deák-emlékév tiszteletére szerveztek. Az elmúlt hónapok során számos írásbeli feladatot kellett hat forduló során megoldaniuk a résztvevőknek, ami meglehetősen sok kutató­munkát igényelt. Deák Ferenc életét és a kiegyezés korát tehát igazán jól ismerte az a nyolc csa­pat, amely meghívást kapott az elmúlt hétvégi fináléba. Köztük volt a Teleki Blanka Gimnázium 12. c osztályának négy diákja, Doma Zsuzsanna, Bogya Veroni­kák igazán ismerik Deák Ferenc életútját ka, Jakab Andrea és Martinák András is (felkészítő tanáruk Lo­vas Lajos). A többnapos vetélke­dés természetesen bővelkedett iz­galmas helyzetekben, óriási küz­delem folyt a helyezésekért. Vé­gül a mezőtúri iskola csapata a harmadik helyen végzett, így bronzéremmel térhettek haza a diákok. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. geket alapítva, irányítva, adott eset­ben felszámolva ismerkednek me{= későbbi munkájuk fortélyaival, Mint szaktanáruk, Juhász Sándor A Teleki közgazdasági szakon tanu­ló diákjaival ez nem fordulhat elő. Egy PHARE-pályázatnak köszönhe­tően a tanirodán élesben, igazi cé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom