Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-22 / 247. szám
4. OLDAL ÉVFORDULÓ 2003. Október 22., szerda §J Legenda és valóság Az 1956-os forradalom szolnoki eseményeiről, a különösen a rádió szerepéről az utóbbi években megjelent számtalan cikk, tanulmány ellenére mindmáig sok legenda és tévhit kering. A valósághoz visz közelebb egy lépéssel Cseh Géza közelmúltban — a kulturális minisztérium és a Nagy Imre Alapítvány támogatásával — megjelent könyve, mely a szolnoki rádió levéltárban őrzött anyagait tárja a nyilvánosság elé.- Mi olvasható ki a levéltárban őrzött műsorborítékokból?- A rádiódokumentumok bizonyos fokig a forradalom vázlatos kronológiáját képezik. Október 26. és november 3. között a szolnoki stúdió tudósított minden fontosabb történésről, így például az október 26-i városháza előtt tizenötezer fős nagygyűlésről. Beszámoltak a forradalmi tanácsok megalakulásáról, a pártok újjászervezéséről, az ifjúsági szervezetek létrehozásáról, a szovjet csapatmozgásokról. Az országos lapok legfontosabb hazai és külföldi híreit is beolvasták. A műsorborítékok tartalma szerint a szolnoki stúdió a megye számos településéről, így Jászberényből, Karcagról, Mezőtúrról és Török- szentmiklósról rendszeresen kapott híranyagot. Leggyakrabban mégis talán a Budapestre indított élelmiszer-szállítmányokról esett szó. A viszonylagos nyugalomnak köszönhetően ugyanis Szolnok megye nyújtotta a legtöbb segítséget a fővárosnak. A szovjet intervenció után megváltozott a rádióműsor, hiszen a Kádár-kormány Szolnokra telepítésének is csak az egyik oka volt a főváros közelsége.- A másik a rádió?- Akkoriban nem volt televízió. Az újságok, az országos lapok nem vagy csak többnapos késéssel jutottak el vidékre. Rádió azonban már akkor csaknem minden házban volt, vagy ha nem, kitették az ablakba, hogy más is hallgathassa. így az emberek a rádióra támaszkodva tájékozódtak. Az új kormánynak, még ha a bábkormány is, szüksége volt rádióra. Szolnokon korszerű stúdió volt, a rádió Kolozsvári úti épületét egy évvel korábban, 1955-ben adták át. 1956 elején pedig komoly, többhetes munkával az adót alkalmassá tették arra, hogy a Petőfivel párhuzamosan a Kossuth műsorát is sugározni tudja.- A jobb félni, mint megijedni elvén tudatos előkészület volt mindez egy esetleges forradalomra?- Dokumentumot erre nem találtam, de feltételezhető, hiszen az NDK-ban, Lengyelországban is tapasztalható volt mozgolódás. Hivatalosan a lakihegyi nagyadó gyakori meghibásodása miatt tették alkalmassá a szolnoki adót a Kossuth műsorának sugárzására. Tény, nyáron gyakran érték viharkárok a lakihegyi adót, és olyankor elnémult a Kossuth. A szolnoki mellett átalakították a balatonszabadi adót is, de ott nem volt stúdió. A szolnoki 135 kilowatt teljesítményű, 125 méter magas adótorony pedig Nyu- gat-Magyarországon is elfogadható minőségű vételt tudott biztosítani. Sőt a nyugati lehallgató állomások is fogták az adást. November 4-8 között, mint Kossuth rádió Budapest szólt a szolnoki stúdióból az adás.- A „forradalom rádióját" azonban nem ez az adó sugározta.- Szolnokon működött egy 0,4 kilowattos kisadó is, amelyet körülbelül negyven kilométeres körzetben lehetett fogni. Ezen, valamint a kábel- hálózaton, mely Jászapátiig is elért, szólt a szolnoki stúdió. Jászárokszállás környékéven és a tiTömeg a szolnoki Kossuth téren a forradalmi napokban szafüredi járás területén azonban nem volt hallható Szolnok. így ott a lakosság a miskolci rádió híreit hallgatta, és a forradalmi tanácsok is inkább a hevesi és a borsodi forradalmi szervekkel léptek kapcsolatba.- Visszatérő kérdés, hogy honnan sugározták a Kádár-kormány megalakulását bejelentő beszédet?- Tiszai Lajos tényfeltáró riportjai, a visszaemlékezések, a rádióállomás iratai cáfolják, hogy november 4-én hajnali öt óra körül Szolnokról sugároztak volna. Sem a stúdió, sem az adótorony nem üzemelt. Az adó csupán 22 óra 5 perckor kezd el sugározni. A stúdió, a rádióállomás megszállására sem azért volt szükség, hogy a Kádár-kormány megalakulását innen adják hírül, hanem, hogy a szolnoki rádió ne működjön, hogy a szolnoki rádiósok ne tudják megzavarni az Ungvárról, Csehszlovákiából és mozgó katonai adókról leadott közleményeket.- Mennyire volt lehetősége a rádiósoknak az ellenállásra?- Az újságírók nagyon szigorú felügyelet alatt álltak. A rádióban még egy magyarul kiválóan beszélő orosz tiszt is megjelent. A bemondónők — Varga Viktória és Demcsák Katalin — el nem térhettek az eléjük tett gépelt szövegtől, amit részben a Kádár-kormánytól részben a szovjet hatóságtól kaptak. November 7-én még megemlékezést is tartottak a rádióban, amelyre két szolnoki színészt, Gellei Kornélt és György Istvánt kértek fel. Gellei Kornélra aligha lehet mondani, hogy hithű kommunista volt, hiszen október 26-án a tömeg előtt verset is mondott. A kényszer azonban rászorította az együttműködésre. Bakik azonban történtek. Egy ízben például a bemondónő Kossuth Rádió Budapest helyett Kossuth Rádió Szolnokként jelentkezett be. A megyei forradalmi tanácsban szerepet vállaló dr. Fazekas Zoltánnak, a műszaki egyetem tanulmányi hivatala vezetőjének emlékiratai szerint pedig előfordult, hogy közvetlenül Kádár proklamációja előtt a Szöktetés a szerájból című operából Ozmin áriája szólalt meg: „ím eljött a kéjes óra, és áll már az akasztófa és a gége megszorul, megszorul”. TELEKI JÓZSEF Szobrot döntöttek Szolnokon is Az 1956-os események kapcsán szinte mindig a fővárosi eseményeket emlegetik, pedig 47 éve egy egész ország lelke gyulladt lángra. Forradalmat élt át a vidék is, hősei és mártírjai szinte minden kisebb- nagyobb településnek voltak. Szolnokon is szobrot döntött a láncaitól szabadulni akaró lakosság, s bár a korabeli híradások szerint véráldozat nélkül zajlottak a történések, a megtorlások éveiben több száz embert hurcolt meg a vörös diktatúra. Sándor János 36. esztendejét taposta 1956-ban. A ma 84. életévében járó, a közelmúltban vitézi címet kiérdemlő idős úr még ma is tisztán emlékszik a szolnoki forradalmi eseményekre, és ma is meghatóban emlékezik bajtársaira.- Üzemi műszerészként dolgoztam Szolnok megye legnagyobb, közel kétezer dolgozót foglalkoztató vállalatánál, a szolnoki Járműjavítóban. Csak innen mintegy nyolcszáz munkás kapcsolódott az 1956-os októberi megmozdulásokhoz, de persze a város számos pontján terebélyesedett a tömeg. Az üzemben október 24-én délelőtt ment híre, hogy Pesten mozgolódás van, a fővárosi egyetemisták tüntetnek a rendszer ellen. Ez mindenkit felvillanyozott, hiszen a levegőben hetek, hónapok óta érezni lehetett valami feszültséget. Már aznap délután az üzem Körösi úti nagykapujánál gyülekezni kezdtünk, miközben a nagy faliújságra valaki kiszögelte Petőfi versének néhány sorát: „... Visszanéz még egyszer mérges tekintettel, szeme mikor elér a végső határra, leesik fejéről véres koronája...”. Amikor már vagy két-három- százan összeverődtünk, a szak- szervezeti vezetőktől hangosan követeltük, hogy a nagykapuról vegyék le a hat méter átmérőjű, valamint az udvaron egy nyolc méter hosszú karón éjszakánként kivilágított vörös csillagot. Erdős Sándor, a szakszervezet és az üzem vezetője elrendelte az eltávolításukat, amellyel Rácz Lajos hegesztő csoportvezetőt bízták meg. Ő eleget is tett a parancsnak, és a két gyűlölt jelkép hatalmas robajjal zuhant le. Ezután több százan a város központjába vonultunk. Mire odaértünk, a zsúfolásig megtelt Szabadságszobor körül egy szolnoki színész már a Nemzeti dalt szavalta. A közösen kiáltott refrén dübörgő hangjait még az orosz laktanyában és a szandai magyar katonai reptéren is hallhatták...- Másnap, október 25-én 9 és 10 óra között a Tisza Szálló melletti szovjet emlékmű körül gyülekezett a tömeg, ahol ma Zou- nok ispán szobra áll. Az egész város „szivarnak” csúfolta az ágyúlövegre hasonlító obelisz- ket, s mi ezen bosszultuk meg a A szolnokiak nem ideiglenesen döntötték le a szovjetek által emeltetett „műremeket", a szivarnak csúfolt obeliszket archív fotó szovjet hadsereg „ideiglenes” megszállását, illetve a vörös diktatúrát. A városban egyébként nem volt lincshangulat, senki nem akart megverni, megölni senkit, egyetlen pártvezér nem volt veszélyben, vér nem folyt abban a néhány napban. A szobor volt az egyetlen áldozat. Emlékszem, egy apró birkózó mászott fel az emlékmű oldalán, majd kötelet kötött rá, de a nekiveselkedő több száz ember sem tudta azt a monstrumot ledönteni. Végül egy munkagép segítségével adta meg magát. A több ezer főre duzzadt tömeg ezután a Szapáry úton vonult tovább, ahol a városi rendőrkapitányság lodzsáján a néhány városi elöljáró tapssal üdvözölte a szabadságérzéssel fellelkesült tüntetőket. Utunk a Kossuth térre vezetett, ahol a városháza erkélyén többek között a szociáldemokrata Dancsi József, a Járműjavító tanoncoktatója szónokolt. Vörös nyakkendőjét beszéd közben levetette és a nép közé dobta. Dél körül határozták el, hogy az üzemek dolgozói válasszák meg a városi munkástanács tagjait. A járműjavítóban tizenkét kollégát választottak a tanácsba. Hirtelen kire is emlékszem? Dancsi, a futballista Horváth „Kajla", Szép Kiss György és természetesen jómagam is köztük voltam. Innen átvonultunk a megyeházára egy Kossuth-címeres magyar lobogó alatt, ahol a megyei munkástanács tagjait választották meg, köztük volt többek között az olimpiai bajnok vízilabdázó Hasznos István is. A szervezet feladata csupán annyi volt, hogy atrocitások, rendbontások ne történjenek a városban. Gyönyörű, szívet melengető, reményteljes őszi napok voltak... Később persze Szolnokra is bedübörögtek az orosz tankok, csöveik hetekig meredeztek a lakóházakra. Több száz embert hallgattak ki a hatóságok, s még évek múlva is rendszeresen elővették a „renitenseket”. Dancsi Józsefet évekre bezárták, miután közölte Kádár Jánossal, hogy abban a rendszerben nem kíván a számára felajánlott munkaügyi miniszteri bársonyszékben helyet foglalni. Nekem akkortájt csupán a fizetésem, később meg a nyugdíjam bánta meg az aktív részvételt. Még a ’80-as években is utolért a vörös bosszú keze. Ma már öreg ember vagyok, hát megbocsátottam én már mindenkinek. De azt azért írjad meg kérlek, hogy öreg ember létemre sem tudok felejteni! - emelte fel tekintetét vitéz Sándor János. (A megyeháza falára két éve ke- ' rült fel Dancsi József emléktáblája) MÉSZÁROS GÉZA Pedrazzini és a magyar ötvenhat Golyósorozat végzett a Paris Match fotóriporterével A huszonkilenc éves francia fotóst, Jean-Pierre Pedrazzinit (portréképünkön) semmi sem köthette Magyarországhoz. Mégis az 1956-os magyar forradalom áldozata lett. Emlékére a budapesti Köztársaság téren, 1990-ben táblával jelölték meg azt a helyet, ahol a halálos lövés érte. Pedrazzini a Paris Match fotóriportere volt, érdeklődő, kíváncsi, mindenre nyitott fiatalember. Párizsban született 1927. január 30- án, francia-svájci család harmadik gyermekeként. A második világháború kezdetén szüleivel Nizzába költözött, később, a háború után Svájcban telepedtek le. Jean- Pierre iskoláit Franciaországban és Svájcban végezte. A fényképezés, ami iránt diákkorában kezdett érdeklődni, később szenvedélyévé vált, majd hivatása lett. Alighogy elvégezte a kereskedelmi főiskolát, a jóképű, vonzó fiatalember 1948-ban a legismertebb francia képeslaphoz, a Paris Match- hoz került. Rövidesen a lap vezető riportere lett, aki világraszóló eseményeket fényképezett, de ugyanúgy érdekelték az egyszerű emberi sorsok is. Ő örökítette meg lapja számára II. Erzsébet angol királynő koronázását, Faruk egyiptomi király lemondását, Grace Kelly amerikai filmsztár és Rainer monacói herceg első találkozását. Ott volt a franciák indokínai háborújában, s fényképezett az Északi sarkon is. Vonzották a különleges feladatok, így egy riportsorozat készítése a Szovjetunióban, amely az 1950-es években zárt terület volt a nyugati fotóriporterek előtt. Nyugati újságíróként ritka lehetőséghez jutott: barátjával, a szintén újságíró Dominique Lapierre-rel együtt sikerült - feleségestül - beutazási engedélyt kapniuk a Szovjetunióba, azzal a kimondott céllal, hogy fotóriportokat készítsenek. A család emlékezete szerint Joszip Broz Tito közbenjárására kaptak engedélyt 1956 nyarán az utazásra, a fényképezésre. A Grúziában, Ukrajnában, Belorussziában, Moszkvában, Szocsiban, falusi piacokon és városi munkások lakásaiban készült életképek folyamatosan megjelentek a Paris Matchban, majd 1957-ben könyv alakban is: így élnek ma a Szovjetunióban és Oroszország nyitva. Nem sokkal hazaérkezésük után vették hírét a magyar forradalmi eseményeknek. Pedrazzini a Paris Match másik három fotóriporterével együtt érkezett Magyar- országra. Október 28-án Mosonmagyaróváron a sortűz áldozatainak temetését örökítették meg. Pedrazzini és Paul Mathias még aznap este Budapestre utazott és a Duna Szállodában - a mai Marriott helyén - szálltak meg. Lelkesedett a magyar forradalomért, járta az utcákat, fényképezett, nem törődött a veszéllyel. Október 30-án reggel már a drámai események középpontjában, a Köztársaság téren dolgoztak. Nem sokáig, mert Pedrazzinit golyósorozat érte. Azonnal a közeli Péterffy Sándor utcai kórházba szállították, ahol megoperálták. Sebész sógora is Magyar- országra érkezett, megpróbált segíteni. A fotóriporter azt kérte, vigyék haza. Repülőgéppel előbb Bécsbe, majd Párizsba szállították. Nyolc napig küzdött az életéért, de hiába: november 7-én meghalt. Csak huszonkilenc éves volt. Halála után a francia kormány Becsületrenddel tüntette ki. Most — lélekben — újból itt van Magyarországon. Ötvenhatos felvételeiből és a Szovjetunióban készült (Magyarországon eddig nem ismert) munkáiból Jean-Pierre Pedrazzini fényképei - Szovjet- unió-Budapest, 1956 címmel nyílt kiállítás tegnapelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A képeket a Paris Match archívuma bocsátotta a rendezők, az 1956-os Intézet, a Budapesti Francia Intézet és a múzeum rendelkezésére. Az év végéig nyitva tartó tárlaton a fiatal riporter mintegy hatvan felvétele látható. Emellett húsz fényképen Pedrazzinit ismerhetjük meg, gyerekként, fotósként, utazóként, családja körében, kedvelt szerkesztőségében, betegágyán. A végállomás: a locarnói családi sírbolt. A családtól kapott személyes tárgyak, Pedrazzininek a Péterffy Sándor utcai kórházban viselt kórházi inge, Nikon fényképezőgépe, kabala papírvágó kése segít az emlékezésben. Nővére, a nyolcvanas éveiben járó Marie Charlotte Vidal-Quad- ras és unokaöccse is eljött a meg- nyitóra. ___________ k.m. Él É 1 < M
