Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-11 / 238. szám

I 2003. Október 11., szombat HORGÁSZ -VADÁSZ 7. OLDAL ________Röviden________ A JÖVŐ REMÉNYSÉGEI. A nyár közepéig mintegy kétszáz mázsányi, háromnyaras tógaz­dasági pikkelyes és tükörpon­tyot telepített megyénkben a Halász Kft. A térség legjelentő­sebb halászati hasznosítója emellett csukából, süllőből és harcsából összesen több mint egymillió darab előnevelt pél­dányt helyezett ki a kezelésé­ben lévő horgászvizekbe. Az esztendő második felében már kifejezetten a tavak, folyók és csatornák faunájának felnövek­vő nemzedéke játszotta a fősze­repet a halasítások során. A tár­saság szakemberei ugyanis ösz- szesen mintegy kétmillió darab őshonos pontyivadékkal gazda­gították a cibaki, fegyverneki és szajoli holtágak állományát. Az ősz folyamán pedig várhatóan 15 millió forint értékben hason­ló mennyiségű nyurgapontypo- ronty talál majd otthonra a Ti­sza középső szakaszán. VÉDETT RÉCÉK AZ EU- BAN? Elképzelhető, hogy a ho­ni szabályozásnál szigorúbb eu­rópai uniós madárvédelmi kon­venciók miatt 2004-től szűkül a vadászható víziszárnyasok lis­tája. Szakemberek szerint ha­zánk jövő májusi EU-integráció- ját követően a ma még lőhető és Magyarországon gyakorinak számító öt récefajból várhatóan a csörgő- és böjti réce is védett­séget élvez majd. VADKÁROK ÉVE. Az idei esz tendő a megyei erdő- és gyü­mölcsöstulajdonosok szerint az időjárási szélsőségek mellett a vadkárok éve volt. Az elmúlt közel tíz hónap folyamán ugyanis a nyulak és az őzek a megszokott­nál nagy­ságrendek­kel jelentő­sebb rágási veszteséget okoztak. A vadászok szerint azonban minderre a katasztro­fális méreteket öltött terméski­esésekhez hasonlóan a szélső­séges időjárás szolgál magyará­zattal. Az éhező állatok ugyanis télen a vastagon hóval borított szántóföldekről az elkerítetten kertekbe, fiatal telepítésű er­dőkbe húzódtak. A nyári aszály idején pedig elsősorban a csa­padékhiánytól szenvedő, fejlő­désben visszamaradt naprafor­gótáblákban tettek súlyos káro­kat. ■ Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Bugány János Elkezdődtek az Az októbert klasszikus haltelepítő hónapként jelölik a horgászvizek kezelőinek kalendáriu­mában. A hagyományoknak megfelelően a na­pokban számos megyei horgászegyesület gaz­dagítja vizeinek kopoltyúsállományát. A leg­nagyobb mennyiségű uszonyos azonban mos­tanság az alcsiszigeti Holt-Tisza vizében talál új otthonra. Az alcsi holtágon ki­emelkedő esztendő­nek számít az idei a halasítások mennyisé­ge és értéke szempont­jából. Januártól októ­berig 25 mázsa három­nyaras, azaz fogható méretű és mintegy 170 ezer darab előnevelt pontyot, valamint 100 ezer darab süllőcse­metét „költöztetett” a népszerű vízbe a halá­szati jogokat gyakorló Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége. A tavaszi halasítást azonban a napokban nagyság­rendekkel felülmúl­ják, miután a kedden kezdődött és jövő hét péntekig tartó általános horgászati tilalom ideje alatt további 75 mázsa pontyot és 100 mázsa vegyes tiszai keszeget tele­pítenek a holtágba.- Nemrégiben kezdtük el a részben szövetsé­günk tulajdonát képező ecsegfalvi halastavak te­őszi telepítések halászását. Innen származik az a 30 mázsányi kétnyaras és 45 mázsányi háromnyaras, horog­érett nyurgapontyhibrid, amelyet ezen a héten „átköltöztetünk” Szolnok legnagyobb állóvizébe - tájékoztatta lapunkat a szövetség vezetője. Nagy Gyula azt is elmondta: a keszegállomány régen várt felfrissítésére az Alcsin jelenleg is zaj­ló törpeharcsa- és angolnamentesítés teremtett tehetőséget. A tóból eddig „kitermelt” - a legop­timistább várakozásokat is felülmúló - közel 150 mázsa ikra- és ivadékpusztítóért cserébe ugyanis a megállapodás szerint keszeggel fizet a gyérítés csongrádi kivitelezője. Tegnap az alcsi holtág négy pontján is horogérett nyurgapontyok „csúszdáztak” a vízbe Csökkent a megyei vadállomány A legutóbbi vadlétszámbecslések tanúsága szerint draszti­kusan visszaesett a mezeinyúl-, fácán- és víziszárnyas-állo- mány megyénkben. Az olasz vadászcsoportok elmaradása pedig tovább rontja a vadásztársaságok bevételeinek és ki­adásainak egyébként sem rózsás idei mérlegét. tősen szegényes zsákmányra szá­míthatnának a vendégek. A sza­porulat ugyanis az elmúlt kegyet­len tél és a vizes élőhelyeket, dús legelőket nyomtalanul eltűntető aszályos nyár miatt már-már ka­tasztrofálisan gyenge volt. így az apróvad-törzsállomány egy év alatt a felére apadt. Márpedig ha nincs mire lőni, a bevétetek is el­maradnak — fogalmazta meg a vadászok kollektív aggodalmát a szövetség vezetője, aki úgy vélte, Az idei esztendő legfeljebb a nagyvadakra pályázóknak kedvez lítik azt az emlékezetes és mind­máig lezáratlan madármészárlás- ügyet, amelynek nyomán érzé­kelhető ellenszenv alakult ki ha­zánkban e szabadidős tevékeny­Előny a természetkárosítóknál? Az utóbbi években a termé­szetvédelmi szervezetek ha­zánkban is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a védett madarak megóvására. S bár az élet időről időre igazolja is e tevékenység létjogosult­ságát, a hatályos jogszabály­ok gyakran rendkívül szűk­re szabott mozgásteret enge­délyeznek az önkéntesek­nek és a hatósági szakembe­reknek. Az elmúlt hónapok során a túrke- vei székhelyű Nimfea Természet- védelmi Szervezet programveze­tője is többször szembesült ezzel a dilemmával, miután a Kunság két halastaván is védett madarak tetemeire bukkant. Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzet Park Igaz­gatóságának polgári természet­őreként az élőhelyeken végzett ellenőrzések során fedezte fel az elhullott szárnyasokat, amelyek maradványainak vizsgálata egy­értelművé tette: az állatokat lelőt­ték. A környezetvédő szerint azon­ban a sorozatosan ismétlődő ese­tek mögött sohasem engedéllyel rendelkező hobbivadászok áll­nak. A nemzeti park eddig min­den alkalommal a tulajdonosok elten indított eljárást, mivel a gyanú szerint a zárt területeken kizárólag nekik állhatott módjuk­ban fegyvert használni. Ráadásul az indok is egyértelműnek tűnik: a halakkal táplálkozó madarak kiirtása. A védett, ám viszonylag gya­kori kormorán és dankasirály gyérítésére szigorú feltétetek mellett a törvény is tehetőséget biztosít - hangsúlyozta a szak­ember. Az érintett helyeken vi­szont fokozottan védett, ritka, je­lentős eszmei értéket képviselő egyedek - kócsagok, gémek - tetemei is előkerültek. Márpedig ezek elpusztítása bűncselek­ménynek minősül. Ám a rendőrség és a szakható­ság a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem tudja felelősségre vonni, legfeljebb figyelmeztetni és fegyverhasználati jogosultsá­gukban korlátozni a vélt felelősö­ket. A jelenleg érvényes hazai jogszabályok szerint ugyanis ki­zárólag az elkövetők tettenérése tenné lehetővé súlyosabb szank­ciók alkalmazását. ______________________g Ép ítenek az ökoturizmusra A beruházás várhatóan a pusztavacsi vadászterület vonzerejét is növeli majd Egy több évre tervezett nagy- beruházás első ütemeként ökoparkot avattak csütörtö­kön a szolnoki székhelyű Nagykunsági Erdészeti és Fa­ipari Rt. pusztavacsi kerületé­ben. A fejlesztés a remények szerint tovább növeli az érté­kes, nemzetközileg elismert vadászterület vonzerejét. A minap átadott, mintegy két- hektáros park egy eredetileg 2005-re tervezett, ám várhatóan ennél valamivel később megvaló­suló ökoturisztikai központ ré­szét képezi az ország mértani kö­zéppontjában - hangzott el a mi­nap a Nefag Rt. pusztavacsi va­dászházánál rendezett ünnepsé­gen. Az esemény alkalmából dr. Tóth Imre, a cég vezérigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: a mintegy 200-220 millió forin­tos összköltségvetésű beruházás első ütemében 30 millió forintból valósult meg a park. A létesít­mény idős tölgyfái és újonnan te­lepített cserjéi, virágai nyugodt, természetközeli pihenésre hívják az ide látogatókat. Mindehhez 13,6 millió forinttal a szakminisz­térium is hozzájárult, tehetővé téve, hogy a dámvadtenyészeté­ről híres vadászterület immár az Európai Unióban is népszerű, rekreációs centrummal kiegé­szülve gazdagabb kikapcsolódási tehetőségeket nyújtson a későb­biekben ugyancsak bővítésre vá­ró vadászház vendégei számára. A versenyhorgászok Mekkája Alig egy esztendeje, hogy élet költözött a Hokév szolnoki horgászüzletének hosszú ideig üresen álló helyiségébe. A pecások kö­rében közismert helyi versenyződinasztia, a Szénási család jóvoltából újjászületett bolt máris felülmúlta elődje népszerűségét. A Szénási horgászbolt az elmúlt szűk 12 hónap során a város, sőt a megye meghatározó horgász- szaküzletévé nőtte ki magát. Nem véletlenül, hi­szen a Trabucco, Milo és Spro márkájú botok és orsók talán leggazdagabb környékbeli választé­kát kínáló egység már impozáns árukészletével is csábító az avatott szemmel keresgélő pecások számára. Ráadásul a rövidesen egyéves születésnapját ünneplő üzlet tulajdonosának neve is jól cseng a szakmában. Szénási Béla ugyanis - testvérével és édesapjával együtt - az ország élvonalába tartozó versenyző. Emellett a család a megyei horgászsport egyik leg­nagyobb mecénása. Bizonyára ezek a szempontok is közreját­SZENASI HORGÁSZBOLT Szolnok, Ady E. u. 2/a. szanak abban, hogy az utóbbi időben az egykori Hokév-üzlet a versenyhorgászok Mekkájává vált. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy ide csak a „bennfenteseknek” érdemes benézni. A hobbipecás éppúgy megtalálja itt az igényeihez és pénztárcájához illő felszerelést, mint a specialista. A szezonhoz igazodó árukészlet, a folyamatos ak­ciók, az egyedi áruk rendelésének tehetősége, a szerelékek összeállításában nyújtott segítség és a szaktanácsadás pedig valameny- nyi vásárló számára teljessé teszi a megújult horgászbolt szolgálta­tásainak palettáját. (pr) Turul: a szárnyaló vállalkozás Önök szerint a fegyverek iránt érzett vonzalmon kívül mi a közös a vadászokban, a sportlövőkben, az önvédelmi eszkö­zök tulajdonosaiban és a míves puskák, pisztolyok gyűjtői­ben? A válasz egyszerű. Az a hely, ahol előbb-utóbb mind­egyikük megfordul: a szolnoki Turul vadász- és fegyverbolt. A Szolnok-Kert- városban találha­tó vállalkozás persze nem egyik napról a másikra vívta ki a szakma elisme­rését. Tizenegy év kemény mun­kája és elégedett vásárlók ezrei állnak az orszá­gos hírű szaküz­let mögött. Nagy Zsolt boltveze­tő szerint ez utóbbi megbízható­ságuknak és minőségi árukész­letüknek köszönhető, amelyből a kispénzű nyugdíjas éppúgy ta­lál kedvére valót, mint a ritkasá­gokat kereső gyűjtő. A szezon­nak megfelelő lábbeliktől és va­TURUL VADASZ ÉS FEGYVERBOLT Szolnok-Kertváros, Szivárvány út 4. Tel.: 56/373-248 Mobil: 30/544-30-99 NYITVA TARTÁS: Munkanapokon: 8:00-18:00 Szombaton: 8:00—13:00 dászöltözékektől a sörétes és go­lyós puskákon, illetve kiegészí­tőkön át egészen a praktikus ajándéktárgyakig gazdag válasz­ték áll az érdeklődők rendelke­zésére. Ami pedig a roskadozó polcokról netán hiányozna, az igény szerint megrendelhető. S hogy a fegyverjavító műhely­ként is működő vállalkozás pa- í lettája teljes tegyen, arról a szol- ’ gáltatások bőséges kínálata gon­doskodik. (pr) i. ft k á k megyei szinten a tervezett 850— 900 milliónál akár 200 millió fo­rinttal is kevesebb folyhat be év végéig a társaságok kasszájába. ___________________________I Iga z, a közelmúltban befejező­dött állományfelmérések azt mu­tatják: a korábbi évek vadbősége után idén nyúlból, fácánból vagy éppen víziszárnyasból meglehe­séggel és művelőivel szemben. A szakemberek szerint ennek a számlájára írható az is, hogy alig egytizedére esett vissza me­gyénkben az eddigi bevételek je­lentős hányadát megtermelő olasz vadászcsoportok száma. A megyei vadászszövetség adatai alapján úgy tűnik, nem hogy eny­hült volna, az év eddigi tíz hónap­jában tovább mélyült a térség va- dásztatóinak három éve tartó gazdasági válsága. Az okok kö­zött az érintettek első helyen em-

Next

/
Oldalképek
Tartalom