Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-08 / 209. szám
12. OLDAL KÉK TŰKOR 2003. Szeptember 8., hétfő | f# KAMIONBALESET. Lezuhant egy kamion a Jászberényi úti felüljáróról szombat délután. A teherautó kigyulladt, a jármű vezetője életét vesztette. A betonlapokat és betonkockákat szállító teherautó a város- központ felől jött, majd a kőbányai felüljárón eddig ismeretlen okból átszakította a korlátot és a mélybe zuhant. FOTÓ: fővárosi tűzoltó-parancsnokság K&H: egyre többen előzetesben Eddig nyolc személyt gyanúsít a rendőrség a K&H Equitiesnél történt milliárdos sikkasztással, hármat közülük előzetes letartóztatásba helyeztek. A pénzintézet korábbi vezetője mellett a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese és az Állami Autópálya-kezelő Rt. volt vezérigazgatója is rács mögé került. Az Europress úgy tudja: a héten további gyanúsítások várhatók. Budapest ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG Rendőr őrizetben Rablással kapcsolatban vettek őrizetbe egy budapesti rendőrt - jelentette ki a Fővárosi főügyészség szóvivője. Borbély Zoltán hozzátette: az ügyészségi nyomozó hivatal egy pénteki kamionrablással kapcsolatban fogta el a rendőrt és egy civilt, mti Azonosított tetem Azonosították azt az ejtőernyőst, aki a szegedi repülőtéren pénteken életét vesztette, mert nem nyílt ki az ernyője. A 63 éves budapesti férfi gyakorlott ejtőernyősnek számított, hiszen már túl volt a 300. ugrásán. Az elsődleges vizsgálatok szerint a szerencsétlenül járt ejtőernyősnek sem a főemyője, sem a tartalékja nem nyílt ki. mti Tiltott kéjelgők Tíz nap elzárásra ítélte a bíróság azt a nőt, akit társával még csütörtökön fogtak el a keszthelyi rendőrkapitányság munkatársa tiltott kéjelgés szabálysértése miatt. A 34 éves nő nem először kínálta szexuális szolgáltatásait az arra elhaladó autósoknak, ezért az ügyét gyorsított eljárás keretében vizsgálták, europress Halálos baleset A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, aki egy közlekedési baleset során egy személyautó elejére, majd egy vízelvezető árokba borult Lentinél. A tragédia oka egyelőre nem ismeretes, europress Lángoló teherautó Felborult és kigyulladt egy teherautó Pötréténél. A balesetet a sofőr elmondása szerint figyelmetlenség okozta. A lángra kapott autót a helybeliek próbálták meg poroltóval eloltani. A jármű két utasát kimentették, de a vezetőt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. A balesetben egy személy súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. Az anyagi kár mintegy másfél millió forint, europress Leszúrta társát A gyors orvosi beavatkozás ellenére is életét vesztette egy 22 éves fiatalember, miután hátba szúrta élettársa Dunakeszin. A 18 éves gyilkos és a sértett összeveszett, majd összeverekedett. A tettes a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, europress Agyonégett Életét vesztette egy 33 éves lengyel állampolgár, miután tűz ütött ki egy hajdúszoboszlói apartmanban szombaton. Az áldozat az ágyában égett meg. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a tüzet, europress Végzett magával A vonat elé vetette magát egy 38 éves asszony Debrecennél. A helybeli nő egy IC-vonat elé ugrott, és a mozdonyvezető már nem tudta megakadályozni a balesetet. A nő a helyszínen életét vesztette, europress Falnak csapódott Egy 27 éves nő a helyszínen életét vesztette, egy férfi súlyos, két férfi pedig könnyebb sérülést szenvedett, miután személyautójukkal eddig tisztázatlan okokból hangfogófalnak csapódtak Budapesten. A jármű a baleset következtében felborult, europress Súlyos sérültek Két súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely szombaton történt a fővárosban. A tragédiát az okozta, hogy a személyautó vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett, és egy lámpaoszlopnak ütközött. A sérülteket a tűzoltók segítségével szabadították ki a kocsiból, europress ■ Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a brókerbotrány pénteken és szombaton őrizetbe vett három gyanúsítottját. Mint arról már beszámoltunk: Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját bűnsegédként sikkasztással vádolják. Szombaton őrizetbe vette a rendőrség Garamszegi Gábori, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét és Bitvai Miklóst, az Állami Autópálya-kezelő Jtt. korábbi vezérigazgatóját is. Őket szintén sikkasztás, illetve magánokirat-hamisítás miatt helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. A fórum döntése szerint mindegyiküknél fennáll a szökés veszélye. A rendőrség Garamszegi Gábort azzal gyanúsítja, hogy 2001 szeptembere és 2003 márciusa között összesen 5,3 milliárd forintot adott át Kulcsár Attilának, ez az összeg pedig különböző tranzakciókkal két szír állampolgárhoz került. A két, pénzmosással gyanúsított férfi közül az egyik ellen jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Bitvai Miklós az adatok szerint 4 milliárd forintot sikkasztott el, bár ez az összeg végül visszakerült az Állami Autópályakezelő Rt.-hez. Szintén gyanúsítottként hallgatták ki a hétvégén a K&H Bank korábbi osztályvezetőnőjét - aki az adatok szerint közreműködött a pénzek átutalásában - és Kulcsár Atüla asszisztensét, ám őket nem Budapest- A gyilkos mustgáz akkor szabadul fel, amikor a szőlőlé erjedni kezd, azaz borrá alakul. Ez egy kémiai folyamat, amelynek során alkohol, hő és szén-dioxid szabadul fel. Ez utóbbi mérgező gáz. Színtelen és szagtalan, ezért gyakorlatilag észrevehetetlen - mondta az Europressnek Horvették őrizetbe. Utóbbit magánokirat-hamisítással gyanúsítják, mert visszadátumozott több megbízási szerződést. Kulcsárral együtt így nyolcra emelkedett a brókerbotrány gyanúsítottjainak száma. Az Euro- press úgy tudja: a héten további gyanúsítottakat hallgatnak ki. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság í (ORFK) kommunikációs igazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy azok, akik érintettek lehetnek az ügyben, külföldre szökhetnek. váth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Hozzátette: a szén-dioxid belélegzése okozza a mustgáz áldozatainak halálát. Horváth szerint a szén-dioxid nehezebb a levegőnél, ezért leszáll a pince aljára, és alulról fölfelé tölti fel a helyiséget. Azt ajánlja, hogy minden bortermelő alaposan szellőztesse át a pincéA hétvégén folytatódtak a pénteken megkezdett házkutatások is, ám ezekről részletesen nem számolt be a sajtószóvivő. Azt azonban elárulta, hogy a Britton Kft.-tői pénzmosással kapcsolatos, bizonyító erejű dokumentumokat vittek el. Az ORFK Aradi utcai épületében a hétvégén még éjszakai kihallgatásokat is tartottak, a gyanúsítottak mellett tanúkat is behívtak. Garamvölgyi arra a kérdésre, miszerint ezeken a beszélgetéseken szó esett-e arról, hogy a sikkasztott milliárdokból kisebb ösz- szegek esetleg politikusokhoz, illetve azok kampánykasszájához jutottak volna, azt mondta: a kihallgatások részleteiről az ügyészség jóváhagyása nélkül nem adhat táj ékoztatast. nagy eszter dóra jét, mielőtt bármilyen borkészítési folyamat elkezdődne. Amikor a must erjedni kezd, többször nyissa ki a pince ajtaját és az ablakokat, s ha van rá lehetőség, ventilátort is helyezzen el a helyiségben. Ha valaki a must erjedése alatt lemegy a pincébe, felétlenül vigyen magával égő gyertyát. Ezt nem szabad fejmagasságban tartani. Úgy próbáljon közlekedni a gyertyával, hogy minél alacsonyabban legyen. Ha a lángja elalszik, azonnal jöjjön ki a helyiségből, hagyja tárva az ajtót, és alaposan szellőztessen ki. FARKAS MELINDA BONTÁS nélküli palatető felújítás zsindely átfedéssel, garanciával. Tel.: 06-20/5489-564.---------------------------------------------------------------------------------•20625* BE LVÁROSI textilüzletben a függőnyszegés mellett, női-férfi ruhaszerviz is működik. Szolnok, Ady E. út 18.-------------------------------------------------------------------------------- *20676* NÓI szabóság és ruhajavítás a QUELLE Mintaboltban Szolnok, Zrínyi út 2.-------------------------------------------------------------------------------- *20796* BÉRLEMÉNY SZOLNOKON eddig ital-nagykereskedésként üzemelő, 320 m2-es raktáráruház hosszú távra kiadó. Tel.: 56/521-049 vagy 20/9357- 165.-------------------------------------------------------------------------------- *20473* SZOLNOK belvárosában 53 m!-es üzlethelyiség októbertől hosszú távra kiadó. Érd.: 20/980-3910.-------------------------------------------------------------------------------- *20698* S KIADÓ 2 irodának is alkalmas, I. em.-i, 75 m!-es, szép lakás Szolnok, Árkád-soron. Érd.: 56/372-717.----------------------------------------------------------------------------------*20704* SZOLNOKON, a Baross úti üzletsoron 2 db 25 m!-es, felújított üzlethelyiség kiadó. 20/942- 7877.-------------------------------------------------------------------------------- »20725* a SZOLNOK központjában 60 m!-es üzlethelyiséget hozzátartozó raktárral hasznosításra ajánlunk (könyvelőiroda, fitneszterem stb.j. Érd.: 06-30/228-2024. _________VEGYES_________ 15 DKG súlyú „MINISZANATÓRIUM” asztma, hörghurut, szénanátha, légúti allergia gyógyítása, megelőzése Találmányi Kiállításon Genfben MED OSCAR, idehaza GENIUS-díjjal elismert mellékhatás nélküli találmányomról - betegreferenciákkal - tájékoztatót küldök, megrendeléseket teljesítek. Tel.: 06-56/429-620.------------------------------------------------------------------------------- *20756* FE LÚJÍTÁSRA szoruló, működőképes fogorvosi szék eladó 5.000 Ft. 06-30/9387-606.---------------------------------------------*20888* RU HÁZAT a ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG! Szeptember 8-án 14 órakor megnyitjuk Molett Divatüzletünket a belvárosban! Az első napon: minden vásárlónknak ajándékkal kedveskedünk! Az első héten: bevezető áron kínáljuk termékeinket. Címünk: Szolnok, Ady E. út 13. (Az autóbusz-pályaudvar mellett, a taxiállomásnál.)--------------------------------------------------------------------------------*20667* ____ RENDEZVÉNY A SZANDASZŐLÖSI iskolában a szünet utáni első jóga foglalkozás szeptember 11-én, csütörtökön 18 órakor lesz. Szeretettel várom a kezdő és haladó jógázni vágyókat: Szakaiiné Magdi. Érdeklődni: 56/423-182 telefonon. _____VÁLLALKOZÁS aS ZANDASZŐLÖS központjában jó forgalmú élelmiszerüzlet eladó. Érd.: 30/4456- 871.-------------------------------------------------------------------------------- *20451* KÁVÉZÓ üzemeltetési joga kiadó Szolnokon. Érdeklődni: 20/9418-352. .!0606. HÉT éve jól működő bizományi értékesítéssel foglalkozó, gyermek- és kismama ruházati bolt eladó. Érdeklődni: 06-30/345- 1753.--------------- *20501* NY ERESÉGESEN üzemelő szolnoki büfé átadó. Érd.: 70/314-8440.----------------------------------------------------------------------------------*20891* aSZANDASZŐLÖS központjában bejáratott söröző, lakással együtt eladó. T.: 56/240- 790.---------------------------------------------------------------------------------*20724* a É LELMISZERBOLT berendezése, jó állapotban eladó. Tel.: 56/220-994 de. 10-12 óráig. BÚTOR HASZNÁLT bútorok boltja rövidesen új helyen, az Interspar mögött. Vásárlás folyamatos. Tel.: 56/414-444. KABÁT, ÖLTÖNY és KOSZTÜM CSEREAKCIÓ lesz SZOLNOKON, a HEMO-ban (a színház utcájában, Táncsics M. u, 5-9.) szeptember 9-12-ig naponta 9-18 óráig. KINŐTTE, KIHÍZTA, Kl NE DO mert most 10.000 Ft-ért bcszámítju egy régi kabátját, öltönyét, kosyfüníj ha újat vásárol. Kiváló minőségü gy kasmír, kevertszálas (angol, olasz aía termékekkel várjuk kedves vevőíűkr Tizenkét éve piacvezető, tőkeerős Részvénytársaságunk lakossági, illetve kis- és középvállalkozói finanszírozási szerződéseinek értékesítésére vállalkozó, irodavezető munkatársat keres A cég kizárólagos képviseletére a megye településeiről. Előnyök: • Kiemelkedő jövedelem az értékesítések progresszív arányában. • Rendszeres magas szintű szakmai képzés és személyiségfejlesztés. • Vállalkozói biztonság és önálló megbecsült egzisztencia a munkán keresztül. • Kizárólagos értékesítési terület. Feltételek, amit kérünk: • Helyi piaci ismeret. • Vezetői, szervezői készség. • Dinamikus, célorientált, kitartó egyéniség. • Jó kapcsolatteremtő képesség. • Vállalkozói készség, tapasztalat. • Értékesítési, értékesítésvezetői tapasztalat. • Kiterjedt személyes és üzleti kapcsolatrendszer. DOliaruDO ?t Bemutatkozóanyagát az alábbi cimre kérjük: * ' ‘ Poligrupo Hungária Rt. 1065 Budapest, Hajós u. 3. MA HIRDETÉSI ÜGYEKBEN Rácz Anita segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-727-es telefonszámon. _ D [7©Ü munkanapokon 8-16 óráig a (80) 200-690-es telefonszámon Politikai felelősség Továbbra is egymásra mutogatnak a politikai pártok a brókerbotrány politikai felelőssége miatt. Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint már az előző ciklusban, Dávid Ibolya igazságügy-minisztersége idején meg lehetett volna kezdeni az ügy feltárását, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete „időben érzékeli” a bűncselekményt. Dávid Ibolya szerint viszont az MDF arra vár választ, miként kerülhetett személyes kapcsolatba a titkosszolgálat első embere a sikkasztással gyanúsított brókerral. Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár bizottsági meghallgatásán ígért választ. A Fidesz-MPSZ-frakció benyújtotta javaslatát a Pannon- plast-ügyben korábban kezdeményezett vizsgálóbizottság hatáskörének kiterjesztésére, hogy a testület a K&H Bank ügyével és az Inter- Európa Banknál történtekkel is foglalkozhasson. Cáfol a belügyminiszter Soha nem beszéltem Kulcsár Attilával - reagált Lamperth Mónika azokra a sajtóértesülésekre, hogy a belügyminiszter telefonon beszélt volna a milliárdos sikkasztással vádolt brókerrel. Lamperth Mónika a Fidesz kezdeményezésére válaszolva kifejtette: elmegy a rendészeti bizottság ülésére, ahol az ellenzéki párt a brókerbotrány ügyében akarja meghallgatni. Gyertyagyújtás az életért A borospincék ősszel szedik a legtöbb áldozatot Még csak most kezdődött el a szüreti szezon, máris szedi áldozatait a mustgáz. A bor erjedése során felszabaduló széndioxid „alattomos gyilkos”, a gáz ugyanis színtelen és szagtalan. A szakemberek szerint a szén dioxid ellen a gyertya az egyetlen fegyver. Ha elalszik a lángja, azonnal el kell hagyni a pincét.