Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-06 / 208. szám
12. OLDAL 2003. Szeptember 6., szombat JM SZATIRIKUS M E LL EKLET FALUSI KISPOSTA Armageddon Pill Elemér osztja azon borzongani vágyók nézetét, hogy csak úgy teljes az élet, ha akad valami vá- teszi jóslat a leltárban, amely netán a világ végét jelentheti. Ebben pedig manapság nyakig lubickolhat, hiszen itt van mindjárt a globális felmelegedés, és annak minden hozadéka, amitől ezen a tikkasztó nyáron csak légkondicionált szobában tudott borzongani. No de Pill Elemér jártas a katasztrófafilmek csemegézésében is, és Hollywood elég gyakran nyúl kedvenc témájához, vagyis ahhoz a bizonyos meteorithoz, amely Földünk röppályáját keresztezné gonosz szándékkal. Kő kövön nem maradna, ha nem akadnának daliás űrcowboyok, akik, természetesen az oroszok segítségével, odébb ne fricskáz- nák ezt a kis űrbéli kölöncöt. Mert ez az egy archimedesi pont, ahol Amerika és az orosz medve már számtalanszor összeborult, hogy együttes erővel mozdítsák ki sarkából a ránk fenekedő meteort. No persze ez csak a végső, dalos kedvű hepiend, mert Pill Elemér addig izgalmában még a lábáról is lerágta a körmét, de a film végeztével megnyugodva paskolhatta fel kispárnáját, hogy nyugovóra térjen, hisz azon az éjjelen már nem szakad rá a csillagos égbolt. Ám most Pill Elemér torkán akadt a vajas zsemle, amint meghallotta: amerikai csillagászok szerint egy kilométer nagyságú sziklatömb száguld viharvert Földünk felé, eljő hát az Armageddon. Más avatott személyek viszont arról meséltek, hogy ezek a hírek azért szaporodtak meg, mert egyre több és kiválóbb műszerek fürkészik az égboltot. Tehát eddig boldog tudatlanságban éltünk, sejtelmünk sem volt arról, milyen közlekedési káoszban cselleng mazsola gyanánt szeretett bolygónk, és sehol egy csillagközi közlekedési rendőr. Szólni kellene hát Bruce Wü- lisnek, no meg Clint Estwood- nak, ugyan porolják már le molyrágta szkafanderüket, addig talán lesz idő megkenni még egy vajas zsemlét... Megint suli Röhög az osztály Lajcsi: — Érdekes, a kedvenc tanerőnk minden évnyitón elbőgi magát... Móricka: - Még ennél is érdekesebb, hogy mindig pont akkor, amikor megpillant bennünket. Karcsi: - Jó napot, tanár úr! Hová tetszett utazni a szünidőben? Tanár: - Messzire. Lajcsi: - Kicsit bővebben? Tanár: - Nem messzire. A kollégákkal túlélőtáboroztunk a Tisza-parton. Móricka: — Sajna úgy látom, eredményes volt a tábor... Tanár: — Nahát, Marci fiam, hogy te mekkorát nőttél a nyáron! Marci: - Ugyan, tanár úr! Csupán a Karcsi nyakában ülök. Karcsi: — Felkéredzkedett, hogy jobban lássa az új csajokat. Lajcsi: - Ugye tetszett ránk gondolni a vakáció idején? Tanár: - Mi az hogy! Minden áldott éccaka rátok gondoltam. Móricka: - És miről jutottunk az eszébe? Tanár: - A teljes sötétségről. De sebaj, fiúk, ebben a tanévben majd beleerősítünk! Karcsi: - Rummal isszuk a sört? Marci: — Odafigyuzzatok! A Kisgerlák nővére is sokat erősödött a nyáron. Lajcsi: — Atyavilág! Muszklira gyúrt a kiscsaj? Marci: - Nem. Hál’ isten, mellre. _________________________I"B Ketten dumálnak- Esik.- Mit esik! Zuhog, uram.- Szörnyen egyhangú ez az ősz.- Sőt, pocsék, uram! —Jönnek-mennek a frontok...- Meg jön a stressz is, uram.- Jön... Csak bámulok magam elé egész nap ...- Én magam mögé nézek, uram.- És mit lát maga mögött?- A múltamat, meg a Napóleont, uram.- A Napóleont?? Ő is stresz- szes?- Még ha csak stresszes lenne! De egyenesen hülye!- Mert?- Azt állítja, felgyújtotta Moszkvát...- Felgyújtotta?! Akkor ő a Bonaparte, uram.- Ühüm. Ő.- Hát akkor neki is roppant egyhangú az ősz.- Az, nagyon egyhangú neki is... Most is esik.- Egyenesen zuhog...- Megyek fedél alá, uram ...- Hová megy?- Valami zárt helyre.- Az hol van?- A zárt osztályon, uram ... DONKÓ Itt van az ősz Itt van az ősz, itt van újra, a forróság szinte nulla, a lehűlés szörnyen izgat,- máma csak a bróker izzad! Lefelé hull köd, a zápor, esik a levél a fákról, lehull makkja őszi tölgynek,- felfelé az árak szöknek... Bőröm többé már nem ég meg, lekerül bermudám végleg, nem a szexis csípő ring ma,- került nejem naftalinba. Eget lesek, őszi kéket, írom bús „őszikéket", attól vagyok fáradt, álmos,- tán kisegít Arany János! DONKÓ Hacsak és Sejó- meg a vadászszezon Hacsak: - Alászolgálja, Se- jókám! Mit szól, vége van a meteorológiai nyárnak, nyakunkon a meteorológiai ősz? Alacsonyan húznak a vadludak és alacsonyan száll mostanában a Mars is. Sejó: — Erről jut eszembe: Mars ki, Hacsak! S akkor nem kell végighallgatnom a sok süket dumáját. Hacsak: — Juszt se megyek, Sejó! Kibekkelem a kávéházban az idei őszt. Kedvelem a héjanászt az avaron - ahogy Ady szokta volt mondani ... Mit szól, milyen jó vagyok magyar irodalomból? Sejó: — Szegény Ady, forog a sírjában . .. Tudja, miben jó maga, Hacsak? Hogyha elhúzza a vadkacsákkal a csíkot. Hacsak: - Én a vadkacsákat puskavégre szeretem kapni, Se- jókám! Sejó: - Mit csinál maga a mivel, Hacsak? Hacsak: - Puskával vadkacsára vadászom, Sejókám. Beléptem egy vadásztársaságba ... Sejó: - Megőrült, hacsak! Mennyit ért maga a fegyverekhez? Szolgált egyáltalán a seregben? Hacsak: - Naná, másfél évig voltam slapec! Sejó: - Aztán hol szolgált maga, Hacsak? Hacsak: - Hadtápos voltam... Sejó: - Aztán hol vadászik? Hacsak: - A káka tövén ... Sejó: - Tessééék? Hacsak: - Ahogy a nóta mondja: „Káka tövén költ a ruca ...” Ha a káka tövén költ, akkor ott keli vadászni, Sejó! Sejó: - Hogy magát vadászná le a Teli Vili, Hacsak! Aztán mondja, fácánt is lő? Hacsak: - Naná! A balfácánokra vadászom, az olyan balfácánokra, mint... izé ... Sejó: — Maga, maga netán rám céloz, Hacsak? Hacsak: - Hááát... Sejó: - No, akkor én most lelövöm a maga hülye slusszpoénját... És mars ki, maga balfácán stüszivadász!! (Vége) DONKÓ LÁSZLÓ- KEZDÜNK FÖLZÁRKÓZNI a fejlett nyugathoz, fiúk! Matild és Amálka (Presszóban, két cukorral) Amálka: — Pusszantom azt a pufók pofikáját, édesbogár. Oh, de szép kegyeden ez a ruhácska! Matild: - Szép? Amálka: - Szép pecsétes. Látom, kiöltözött az ünnepre... Matild: - Miféle ünnepre? Amálka: - Dejszen itt a vénasszonyok nyara. Matild: — Ezt éppen magácska emlegeti, akinek a Droznics régiségkereskedő csapja a szelet? Amálka: — Hahh! Hogy miket nem képes kitálalni rólam! Matild: - Ezek szerint a Droznics nem csapja? Amálka: - Csapja, de ő nem keresked, hanem becsül. Okleveles becsüs. Matild: - És a kegyed életkorát mennyire becsüli? Amálka: - Piha! Magácska összetenné azokat a párnás praclijait egy ilyen becsüsért... Matild: - Ne ízetlenkedjen, Amál! Az én uram a nászutunk óta képtelen betelni velem. Szerinte még ma is úgy ölelek, akár a milói Vénusz. Amálka: - Az semmi! Az én Gézám oly nőre vágyott, aki Nobel-díjas, akár Irene Curie, tüzes mint Mata Hart, és úgy főz, akár Lajos Mari. Matild: — És persze kegyedben megtalálta mindezt... Amálka: — Kis híján. Matild: - Hogyhogy kis híján? Amálka: - Nobel díjas vagyok, mint Lajos Mari, tüzes, akár Irene Curie, és úgy főzök, mint Mata Hari... _________________________________________________(WALTEN BÉLÁI ELBIZONYTALANODÓ RENDŐRSÉG. - Á, csak az iránt szerettünk volna érdeklődni, hogy jó volt-e a mai zsákmány!
