Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-01 / 203. szám
2003. Szeptember 1., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL MEGYE Két napon át szólt a nóta Háromezren érkeztek az országos nyugdíjas-találkozóra Immáron tizenharmadik alkalommal rendezték meg a hétvégén a berekfürdői strandon az országos nyugdíjas-találkozót, melyre közel háromezren érkeztek az ország minden szegletéből. Berekfürdő A találkozó résztvevőit dr. Hajdú Lajos polgár- mester köszöntötte. Mint mondta, nagyon szívesen ad helyet immáron tizenhárom éve a település a nyugdíjasok találkozójának, mely jó alkalom a kikapcsolódásra, egymás szokásainak, hagyományainak a megismerésére is. Tizenhárom évvel ezelőtt az Életet az éveknek országos nyugdíjas szövetség szervezte meg a találkozót, Sípos József elnök vezetésével. Ő a közelmúltban elhunyt, így egyperces néma felállással emlékeztek meg a jelenlévők a fáradhatatlan emberre. A nyugdíjasok mindig nagyon szívesen jönnek Berekfürdőbe - derült ki Krizsán Sándor országos elnök köszöntőjéből, aki a fellépő örökifjú nagymamáknak, nagypapáknak és a közönségnek is jó szórakozást kívánt. Szombaton kétezer, tegnap pedig közel ezer nyugdíjas lépett fel a strandszínpadon. A szép számú közönség az ország hetven településéről nyolcvankét produkciót tekinthetett meg. A program zárásaként Kocsis Lajos, Siüyi Károly és Márkus Ica magyarnóta-énekesek műsorát hallhatták a jelenlévők, kísért Barkó- czi Zoltán és Lukács József. 0. E. A gyöngyöspatai nyugdíjasok műsora fotó: a szerző Az űrből is figyelik a gazdákat Az EU-támogatás alapja a mezőgazdasági parcella lesz Mezőgazdaság __________________TV-notesz__________________ Me gmondja majd a Bestseller Amikor a televíziók, a köztévé is tele vannak olyan programokkal, amelyek halálra bosszantanak, akár kiütést is kaphat tőlük az ember, mint mondjuk a Dili-buli, melyet inkább neveznék Dili-bilinek, hisz bele lehet önteni bármit, amely humoros szórakoztató műsor lenne ugyan, ámde egyetlen valamire való poén nem sül el benne, hogy egy jóízűt nevethetnénk, csak ostoba viccelődés, mellyel hülyére akarnak venni bennünket - avagy amikor összedobált televíziós haknival kedveskednek nekünk — lásd roadshow -, bizony jólesik egy-egy értelmesebb pillanat, amely üdítően hat a képernyőn, mely nem ostobaságokkal traktál, hanem értelmünket nyitogatja. Kevés van belőle, de hál Istennek azért akad. Ilyen pillanat, mely egyébként mintegy félórányi az a Bestseller - magyarul legjobban fogyó, kapós irodalmi újdonság -, amely nyitott könyvként kezeli-kínálja a világot, „belelapozván” világirodalmi alkotók színes életébe. Ezúttal a Harold Pintérébe. S aki „lapozgat” benne, az a Lévai Balázs, aki nem is oly rég mondhatni tejfelesszájú ifjúként bukkant fel a köztévé pedagógiai magazinjában, ma pedig már érett, sőt felkapott televíziósként szerepel nem egy értelmiségi vitaműsorban. Okos, érdeklődő, rokonszenves fiatalember! Aki nem önmagára, hanem mindig választott tárgyára, illetve alanyára összpontosít. Egyáltalán nem akarja elhitetni velünk, hogy ő lenne a legokosabb ezen a világon, de még csak azt sem, hogy a televízióban. (Nem úgy, mint például Mélykúti Ilona, aki, amikor a Heti menüben kulturális programokat ajánlgat - sajnálatos mód -, igencsak túlburjánzik benne az önszeretet.) Lévai alázattal, de határozottan kérdez. Egyszerre komoly és kedélyes. (Ámde nem úgy derűs, miként az az ifjú riporternő, aki az Oscar-díjas angol színésszel, Jeremy Ironsszal beszélgetvén hétfőn este oda csak mosolyát és néhány édes közhelyet vitt magával meghatódottságában.) A Bestseller riportere most is akként cselekedett, amikor a neves angol drámaírót kereste fel londoni otthonában. Azért, hogy bemutassa emberközelből azt a rendhagyó és rendkívüli szerzőt, aki, mint el is hangzott, essék szó akár politikáról, bizony akkor sem tesz lakatot a szájára. „Politikai őrültek házában élek mindennap” - mondja - , s az „őrültségeket” vadul, gonosz humorral versekben ostorozza. Pesszimista, vallja meg nyíltan, amikor beszélőtársa erre is rákérdez. Ebből fakadnak tragikomikus vígjátékai. A beszélgetést bejátszások egészítették ki, az életműből vett részletek, felvételről, régebbi magyar előadásokból, tévéfilmekből - Az étellift, Születésnap, Holdfény. Igaz, nem valami jó minőségűek, de ez is több mint semmi. Megnyilvánulnak magyar fordítói is, így kialakulhat bennünk az a vonzó kép, amely felkelti a munkái iránti érdeklődést. Az iránt, aki műveiben fennen „hirdeti”, hogy az igazság ijesztően meztelen, ezért is oly nehéz, titokzatos véle szembenézni. Különben az őszinte és komoly beszélgetésben némi humoros is megcsillant, játékosan, amikor például az író származása került szóba, merthogy neve után akár magyar is lehet, hisz az angol Pinter nem is esik oly messze a mi Pintérünktől, csak egy ékezet- nyire. Az interjúhoz bizonyos ismeretek közlése is párosult, néhány fontos adat és tény, ez kissé didaktikus, főleg azokra gondolván, akik netán először hallanak a neves drámaíróról. Mert bár a Bestseller, ez a világirodalmat népszerűsítő, világjáró magazin elsősorban az irodalombarátok szívét dobogtathatja meg, mindenkihez szeretne szólni. És ami a fő: a dalnokról, az alkotóról készül ugyan, ámde a dalhoz, az alkotáshoz visz végül is közelebb. Ezért becsülöm. VALKÓMIHÁLY Késnek az igazolványok Sorokban ÉNEKSZÓVAL EURÓPÁBA. A napokban érkezett haza franciaországi turnéjáról a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola Énekszó-kórusa. A negyvenegy fiatal Lodéve-ben, Fleu- rance-ban és Quint-Fonsegrives- ben népszerűsítette a magyar ének-zeneoktatást. A zrínyis gyerekek 12 napos külföldi útjuk során három koncertjükkel túlzás nélkül fergeteges sikert arattak. A dalos turné részeként a gyerekek megismerkedtek a fővárossal, Párizzsal, s bebarangolhatták szinte egész Dél-Fran- ciaországot. pm TŰZOLTÓK. Hamarosan önkéntes tűzoltó egyesület alakul Rákóczifalván. Az egyesület tagjai között akadnak hivatásos és nyugdíjas lánglovagok egyaránt, például a megyei katasztrófavédelmi igazgató, Hoffmann Imre is jelezte belépési szándékát az önkéntes csoportba, pe BURSA HUNGARICA. A karcagi önkormányzat is csatlakozott az oktatási tárca által a hátrányos szociális helyzetű felső- oktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2004. évi fordulójához. DE ■ Eltérő feltételek (Folytatás az 1. oldalról) Az új kollégáknak ugyanis nem lenne meg a kötelező óraszámuk. A legszükségesebb felújításokat ebben az intézményben is elvégezték, s az eszközök terén sincs olyan hiány, ami akadályozná a 92 diák tanítását. A tízfős tantestület mind a nyolc évfolyamon tanítani fog. , Részleges összevonásokra az el- ' ső és második osztályokban kerül sor, s ez a készségtárgyakra, valamint a magyarórák egy ré- t1; zére terjed ki. A 360 tanulóval foglalkozó ti- zabői általános iskola gyakorlati lag kinőtte már az épületét, így j t délelőtt és délután is tanítanak majd - közölte Antóni Judit igazgatónő. A tizenkilenc tanulócsoportra jelenleg 30-32 pedagógus jut. A szakos ellátottság jónak nevezhető, bár mint az igazgatónő megjegyezte, az elmúlt tanév is hasonlóan indult, ám akkor rövid idő után kedvezőtlenül változott meg ez a helyzet. Ami a tárgyi feltételeket illeti, mutatkoznak hiányosságok az eszközellátottságban és a bútorzat minőségében, a legszükségesebb festéseket viszont elvégezték. Idén az első osztályban, felmenő rendszerben elindítják az egész napos oktatást, s immár a gyermekétkeztetést is meg tudják oldani. M. G. A. A tervek szerint szeptemberre készül el a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer, amelynek révén a jövő évtől műholdas távérzékeléses módszerrel ellenőrzik a gazdák európai uniós támogatási igényeinek jogosságát. Mint az már széles körben ismert, a Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatal működteti majd a közösségi közvetlen (terület-, illetve állatlétszám-alapú) agrártámogatások kezelését, ellenKarcag A helyi cigány kisebbségi önkormányzat szombaton romanapot szervezett, melynek keretében útalapátadás és kiállításmegnyitó is volt. Reggel a déli külváros Tiszta utcája előtt találkoztak a romavezetők a város vezetőivel. Ekkor adta át dr. Fazekas Sándor polgármester az itt élőknek azt az útalapot, mely a karcagi önkormányzat beőrzését szolgáló - tekintélyes informatikai hátteret igénylő - Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszert. Ehhez új gazdaregiszter, valamint területazonosító készül, a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MEPAR). Ez lényegében nem más, mint egy digitális térinformatikai rendszer és adatbázis, melyben a területazonosítás alapegységei a fizikai blokkok. A mezőgazdasági művelés szempontjából időben állandó, terepen azonosítható földterület a fizikai blokk, melyet több tábla is alkothat, s melyen több gazdálkodó is termelhet. A rendszer idén szeptemberre kéruházásában, lakossági támogatással valósulhatott meg. Az útalap készültéről szóló emléktáblát a romák nevében Varga István Mid, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, a körzet képviselője vette át. Mint elhangzott, a déli és északi külvároson élő romák is szeretnének minél jobb körülmények között élni. Lehetőségeikhez képest igyekeznek ezért tenni, ennek jó példája a Tiszta utcai útalap, a roma családok ugyanis anyagilag is hozzájászül el az egész országra vonatkozóan. Az uniós támogatás igénylésének alapja a mezőgazdasági parcella lesz, ami az egy gazdálkodó által művelt, egyetlen növénykultúra összefüggő területe. A MEPAR tehát nélkülözhetetlen az EU-támogatások szempontjából, hiszen ez biztosítja mindazon térképi és egyéb adatokat, amelyek szükségesek a támogatás igényléséhez, de ugyanez a rendszer teszi lehetővé a igények jogosságának ellenőrzését is, akár a Föld körül keringő műholdakról. rultak a beruházáshoz. A város és a kisebbségi önkormányzat vezetői szeretnék folytatni a külvárosban a burkolatkészítést, ennek érdekében pályáznának. Ehhez a két országgyűlési képviselő, dr. Vadai Ágnes és Varga Mihály segítségét is kérték. Az átadást követően a Pártok .Házában roma alkotók munkáiból nyílt kiállítás. A program az Erzsébet-ligetben folyatódott, ahol többek között roma művé- szek léptek fel.________________de (Folytatás az 1. oldalról) A felvett 105 ezer hallgató közül ugyanis csupán 75 ezren kértek diákigazolványt, s közülük is csak 49 ezren fizették be annak árát az előírt határidőig. Igaz, a késlekedők akár még most is törleszthetik „adósságukat”, ám ők a szeptemberi tanévkezdéskor már biztosan nem kapják meg diákigazolványukat. Az érintettek ideiglenes okmányt kérhetnek majd, amely 270 forintba kerül és azonnal átvehető. A késlekedőknek nagyjából egy hónapot kell várniuk állandó igazolványukra. Varró Ferencné, a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának tanulmányi osztályvezetője elmondta, az okmányokat az intézmények kapják meg, s ők gondoskodnak azok érvényesítéséről, majd osztják ki a hallgatóknak. M. G. A. L1 Romanap útátadással Tanév eleji csúcsforgalom A nagyvárosi utak igen zsúfoltak, a hétfői tanévkezdés pedig tovább növeli majd a forgalmat. Szeptember 1-jén és az azt követő napokban Szolnokon is érdemes lesz a szokottnál kissé korábban útra kelni, hiszen néhol útépítések, útjavítások is zavarni fogják a forgalmat. Szolnok A megyeszékhelyen a legnagyobb útépítési munka jelenleg a Szabadság téren folyik, amely várhatóan október közepéig tart - tájékoztatott a megyei közútkezelő kht. ügyelete. Valamivel odébb, a Cora áruház leendő bejáratánál lévő körforgalmat is arrébb helyezik. Ez komolyabb fennakadást várhatóan nem okoz, ám a hétfő reggeli zsúfoltságban hasznos lehet ezt is számításba venni, s az érintetteknek esetleg a Szent István híd felé kerülni. Kisebb útfelújításokra a város más pontjain is számítani kell. Mint Jobbágy Dezső, a Rethmann Részvénytársaság. építési üzletágvezetője elmondta, a jövő héten kátyúzási munkálatok zajlanak majd az Ady Endre út-Ságvári körút csomópontjában, a Ságvári körúton a Hongkong Áruház előtti szakaszon, a Szolnok ispán körúton, az Áchim és a Liliom úton, az Egyetértés úton, illetve a Thököly út csaknem teljes egészén. A kátyúzás sehol sem eredményez majd komoly közlekedési problémát, s egy-egy helyszínen várhatóan egyetlen nap alatt elvégzik a munkát. Ám nem csupán a fenti tevékenységek lassíthatják majd a tanévkezdés napján a forgalmat. Minden bizonnyal több autó, s több tömegközlekedési jármű lesz majd az utakon. Mint Zso- vákné Nagy Máriától, a Jászkun Volán Rt. helyi személyszállítási üzletágának vezetőjétől megtudtuk, hétfőtől a nyári menetrendhez képest 60-70 járattal több indul majd Szolnokon. Az autóbuszok vezetői is rendre tapasztalják a szeptember eleji megnövekedett zsúfoltságot az utakon, ám a forgalmi nehézségek az első hét végére többnyire rendeződni szoktak. A Szabadság téri munkálatok mellett a 10-15 százalékkal megnövekvő utaslétszám érdemel majd komolyabb figyelmet, főként a reggeli és délutáni csúcsforgalomban. ______ MOLNÁR G. ATTILA Pr oblémamentes tanévnyitó JÁSZLADÁNY- Ha roma és nem roma gyermek egymás mellé tud ülni az iskolapadban, remélhetőleg a néhány békétlenkedő szülő is megteszi majd ezt - fogalmazott dr. Kol- láth György ügyvéd tegnap kora este a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola évnyitóján. Az esős idő miatt az iskola aulájában összezsúfolódott gyermekeknek és szülőknek egymás után mondtak köszönetét kitartásukért a felszólalók. Egy éven át tartó pereskedést követően, az országos médiában többször vihart kavart események után tegnap különösebb probléma nélkül megtartották az iskola tanévnyitóját, ahol összesen 207 diák kezdheti meg a tanulmányait.- Olyan lesz ez az intézmény, amilyenné a gyermekek, szülők, pedagógusok és támogatók, tehát mi tesszük - mutatott rá beszédében Tóth Ibolya igazgató, majd hozzátette: reméli, ezután már a politika távol tartja magát az iskolától, s az oktatással foglalkozhatnak. BANKA CSABA Az elsősök egy csoportja FOTÓI SÁRKÖZI JÁNOS