Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-27 / 226. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G T UK OR 2003. Szeptember 27., szombat Nehéz helyzetben a pályakezdők Az európai munkáltatók ódzkodnak a munkaerőpiacra frissen kikerülők foglalkoztatásától - a nemzeti kormányok programokkal válaszolnak. Budapest A Magyarországon tevékenykedő munkaadók mintegy 80 százaléka nem alkalmaz pályakezdőket - derül ki a munkaügyi tárca rövid távú munkaerő-piaci prognózisából. A munkáltatók szerint az iskolapadból frissen kikerülő fiatalok szakmailag nem elég felkészültek, betanításuk pedig hatalmas költségekkel jár. Jelentős részük szakképzetlenül, vagy nem a piaci igényeknek megfelelő szintű és szakirányú képzettséggel kerül a munkaerőpiacra. Ugyanakkor nagy kereslet mutatkozik bizonyos szakmákkal rendelkezők iránt. A pályakezdők nehéz helyzetben vannak az Európai Unió országában is. Az Eurostat legfrissebb közlése szerint júliusban a 25 év alatti munkaváláók munkanélküliségi rátája 15,7 százalék volt. A legaggasztóbb a helyzet Spanyol- országban (22,9 százalék), Finnországban (22,5 százáék), Belgiumban (20,2 százalék) és Franciaországban (20,0 százáék). A nemzeti kormányok Európa- szerte különféle programokkal igyekeznek orvosára a problémát. A francia kormány tavasszá meghirdetett foglákoztatási csomagjában külön intézkedésként szerepel a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésének elősegítése. Ezt szolgálja a Cívis névre keresztelt program beindítása, amely elsősorban a vállalatalapítás és a közhasznú munkahelyek létesítésének ösztönzésére törekszik. Becslések szerint segítségével három év áatt 25 ezer új munkahely jön majd létre az országban. Fiatalok foglalkoztatása Francia-magyar kormányközi együttműködés eredményeként született döntés az „Uj szolgáltatások, fiatalok foglalkoztatása” elnevezésű minta- programról, ami 100 fő, közép- és felsőfokú végzettségű pályakezdő foglalkoztatását célozza a dél-dunántúli régióban - tájékoztatta lapunkat Fekete László, a Foglalkoztatási Hivatal illetékese. A francia mintára indított program - amely az Európa Unió több országában is működik - keretében a pályázati rendszerben kiválasztott munkáltatók három éven keresztül kapnak támogatást a fiatalok foglalkoztatásához. Ez nem csak bértámogatást jelent, a munkaügyi központok hozzájárulnak a munkavégzésre való felkészítést szolgáló képzés költségeihez is. Az előzetesen kalkulált költségvetés 350 millió forint, amit a munkaerő-piaci alap finanszíroz, 40 százalékban központi, 60 százalékban decentralizált forrásból. Jelenleg országszerte 29 különböző, fiataloknak szóló megyei program zajlik, illetve áll előkészítés alatt. A fentieken kívül a szaktárca több központi munkaerő-piaci programot dolgozott ki és támogat. Nem váltotta be a reményeket az osztrák vállalatok azon kezdeményezése, hogy a fiatalok foglalkoztatásán tanulóidő alatti alkalmazásukkal segítsenek. A gyakorlat terjedését nagyban segítette az, hogy a cégek olcsó munkaerőre tettek szert. A legutóbbi években a gyakornoki helyek azonban hirtelen megfogyatkoztak, ami elsősorban a vállalatok racionalizáló létszámleépítéseivel magyarázható. A kormány kísérletet tett a helyzet orvoslására, de nem járt sok sikerrel. A tavaly szeptemberben bevezetett speciális program pénzügyi ösztönzőkkel próbálta a vállalatok foglalkoztatási kedvét növelni: a munkáltatók évente 1000 eurót kaptak minden egyes, hároméves munkaszerződéssel alkalmazott tanulóért. Ezen túlmenően részben mentesültek a tanulók utáni baleset-, munkanélküli- és egészségügyi biztosítás fedezése alól. Annak ellenére, hogy ezek az intézkedések csak az idén mintegy A pályakezdők foglalkoztatása iránti igények alakulása (a gazdálkodók százalékos arányában) VG-CRAHKA 122 millió euróval terhelik meg az osztrák költségvetést, lényegében nem sikerült a gyakornoki helyek számát növelniük. A belga kormány 2000-ben indította a Rosetta tervet, mely egyrészről a fiatalokat aktivizáló programokban valósult eddig meg, másrészről a munkaadók azon kötelezettségében, hogy dolgozóik legalább 3 százalékát a 25 év alattiak köréből válasszák ki. A belga országos foglalkoztatási hivatal (Onem) a hiányszakmák jegyzékét elsősorban a pályaválasztás előtt állóknak, illetve szüleik figyelmébe ajánlja, hogy lehetőleg olyan szakirányokat válasszanak, amelyekben aztán nem mindjárt munkanélküliként kezdhetik felnőtt életüket. A hazai foglalkoztatási hivatal is részletes szakmajegyzéket állított össze a cégek által keresett szakmákról országosan és egyes régiókban is. A vezetők körében végzett legutóbbi felmérés alapján megállapították, hogy a második fél évben elsősorban különféle segédmunkásokat, eladókat, gyártósori öszszeszerelőket, szabó-varró szakmunkásokat, modellkészítőket, lakatosokat, fém- megmunkáló gépkezelőket, henteseket, ruházati gépkezelőket, kőműveseket, hegesztőket, lángvágókat, ápolókat kívánnak felvenni a pályakezdők körében is. Ezek aktuális igények, így azokat nem annyira a nappali szakképzés, hanem inkább a felnőttképzés, átképzés tudja hasznosítani. Toborzó Szeptember a pályakezdők hónapja Komárom-Esztergom megyében, esélyeik növelésére 62 különböző rendezvényt tartanak és valamennyi kirendeltségen lesz honvédségi toborzó is. A tatabányai és komáromi kirendeltségen álláskereső műhelyt nyitnak, ahol a helyi és megyei állások mellett országos lehetőségekről is tájékoztatják az érdeklődőket. A legújabb felmérések készítői viszont már hosszabb időtávban is érdeklődnek majd, hogy milyen szakemberigény van. Az írás megjelenését a Nemzeti Felnőttképzési Intézet támogatja. Devizaárfolyamok Cseh korona 8,02 Euró 254,70 Japán jen (100) 198,05 Lengyel zloty 56,03 Svájci frank 165,00 Szlovák korona 6,17 USA-dollár 221,96 Gazdasági mutatók Júliusban az ipari termelési és értékesítési adatok némi élénkülésre utaltak, folytatódott ugyanakkor a külső egyensúly romlása - áll a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) jelentésében. A január-augusztusi fogyasztóiár-emelkedés alacsonyabb volt a tavalyinál. A termelőágazatokban júliusban kissé módosultak az előző hónapokra jellemző tendenciák. A bruttó ipari termelés növekedési üteme kissé gyorsult: júliusban a termelés 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg májusban 4,4, júniusban 4,3 százalék volt az éves növekedési ütem. A mezőgazdaságban az aszály rendkívül súlyos károkat okozott a kalászos gabonák termelésében. A' megtermelt kalászos gabonák mennyisége az idén az 1996- 2000 évek átlagánál 27 százalékkal kevesebb, mti Több munkahely A foglalkoztatási mutatók a múlt évi stagnáláshoz képest kedvező elmozdulást jeleznek: a foglalkoztatottak száma június-augusztusban 3 millió 943 ezerre emelkedett, a növekedés egy év alatt 65 ezer fő. A foglalkoztatási ráta és az aktivitási ráta is nőtt, mindkét mutató 0,9 százalékponttal javult. Magyarországon az inaktívak aránya az uniós országokhoz képest magas: a 15-64 éves népesség közel 40 százalékát sem foglalkoztatottként, sem munkát keresőként nem lehetett besorolni, azaz nincs jelen a munkaerőpiacon, mti Zöld jelzés a beruházásoknak Lehetőségek a görög-magyar együttműködésben A gazdasági együttműködés ösztönzése volt az egyik fő célja a héten Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalos görögországi látogatásának. Az üzleti szektor képviselői ezt számos érvvel támasztották alá. Athén - Thesszaloniki Réthy Imre, a gazdasági minisztérium államtitkára az üzletemberek fórumán elmondta: A görög-magyar árucsere-forgalom tavaly elérte a 210,8 millió eurót. Ezen belül a magyar export 140,2 millió volt, miközben az export 70,6 millió. A hagyományos mezőgazdasági termékek és az élelmiszer kivitele évek óta csökken, noha ezt a magyarországi termelési körülmények nem indokolják. Több száz olyan cég van, amely Magyarországról exportál; ez jó alap a további fejlődéshez. Célunk az, hogy növeljük és választékosabb tegyük Görögországba irányuló exportunkat. Országaink között nem csak a kereskedelmi, hanem a beruházási kapcsolatok is nagyon fontosak. 2002 végére a görök tőkebefektetés elérte a 137 millió eurót. A legnagyobb beruházó, a Zeritis csoport megvette a piszkei és a szentendrei papírgyárat. A Plias folyékonyszappan-gyártó cég ugyancsak beruházott hatmillió eurót. A tekintélyes Olymos-Top cég a legrégebben van jelen a magyar piacon... Nagyon elégedettek vagyunk, hogy több görög cég úgy döntött: nem viszi ki a profitját. Az Olympos-Top nemrég bejelentette, hogy továbbfejleszti nyárlőrinci üzemét és megnöveli a termelési kapacitást több mint egymilliárd forinttal. A Piszke Papír annak nyomán végez fejlesztést, hogy sikerült exkluzív megállapodást kötni a McDonald’s-szal közép- és kelet-európai papírszállításra. Ennek a tendenciának az erősítése érdekében a magyar kormány új beruházástámogató programot vezet be, s ennek révén az egyik legkedvezőbb beruházásái légkört teremti meg Európában. Dimitrisz Bakatszelosz, a Thesszaloniki Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott: a két ország kereskedelmi kapcsolata egyezmények és megállapodások során alapszik. Megállapítható azonban, hogy a kétoldalú kapcsolatok szintje meglehetősen alacsony a két ország objektív adott lehetőségeihez képest. A jelen időszakban, a kereskedelmi határok ledöntésének és a kiélezett piaci verseny korában elengedhetetlen fontosságú az együttműködés nem csak ország közötti, hanem vállalkozói szinten is. Görögország és Thesszaloniki körzete sokat tud nyújtani ezen a téren. A görög gazdaság az utóbbi években stabil fejlődés képét mutatja, mely az összes makro- ökonómiai mutatón is tükröződik. A deficit a GDP százalékában 1,3 százalék, csökkenő értéket mutat. Az államadósság a GDP arányában szintén csökkenő értékű. A GDP növekedése elérte a 4,3 százalékot, mely hetedik éve magasabb az európai átlagnál és várható további növekedése, míg a munkanélküliség 8,9 százalékon van a balkáni és Fekete-tenger partvidékről beáramló nagyszámú bevándorló ellenére. Említést érdemel az infláció csökkenése, mely 3,8 százalékra csökkent és a következő hónapokban további esése várható. Görögország 11 milliós belföldi piaccal rendelkezik. Az egy főre eső 19 000 dolláros jövedelemmel a Balkán legfejlettebb országa. Érdemes megemlíteni, hogy a balkáni országok területén eszközölt beruházásaink különösen jelentősek, az elsők közé sorolva országunkat a külföldi beruházások sorában. A Balkán és a Fekete-tenger partvidékének országaiban folytatott ezen tevékenység keretein belül Észak-Görögor- szág és Thesszaloniki fontos szerepet játszik, tekintettel földrajzi helyzetükre és az ezzel kapcsolatos relatív előnyökre. A görög vállalkozók jelentős szabadpiaci tapasztalatokkal és szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Ezért úgy értékelem, hogy a magyar vállalkozások komolyan profitálhatnak a görög vállalkozásokkal való együttműködésükből ebben a nehéz időszakban, amikor meg kell felelniük a határok nélküli szabadpiaci követelményeknek. Az együttműködés fejlesztésének területei az energiaipar, építőipar, feldolgozóipar, turizmus, banki szektor, real estate. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése vállalkozási szinten, különös tekintettel a kis- és közép- vállalkozásokra, szinte elengedhetetlen, mivel egyrészről a stabilabb pénzügyi háttér növeli a piacképességet, másrészről a vállalkozás nemzetközivé tételével stabilizálja a világpiacon elfoglalt helyét. EUROPRESS Növekvő biotermesztés Az Európai Unióban kereslet várható Budapest Egyre több gazda gondol termékváltásra. Keresi a módját annak, hogy olyat termeljen, ami az ő birtokának talaján a legtöbbet hozza, és amit nem gond értékesíteni. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium szerint tavaly 100000, az idén már 130000 hektáron folyik biotermelés, amit a magyar jogszabály ökogazdálkodásnak nevez. Az ökogazdálkodás legnagyobb előnye az, hogy a teljes termelési folyamatot, a trágyázástól, a vetőmagon, a termesztési módszereken keresztül az élelmiszer-előállításig, sőt még a kereskedelmet is egybe kapcsolva, egységes egésznek tekinti. Ezzel a szemlélettel a hibákat minimalizálni lehet. Az ökogazdálkodás teljes folyamatának kiépült az ellenőrzése is. A mai magyar szabályok teljes mértékben megfelelnek az Európai Unióban érvényes ökogazdálkodás szabályainak - állítják a tárca szakemberei. Ezen túl a termelő alkalmazhat a termesztés során különféle anyagokat, növényvédő szert, tápanyag-utánpótlásra használt anyagot, vagy az élelmiszer előállítása során felhasznált adalékanyagokat, de csakis olyanokat, amelyek egy szűk listán szerepelnek. Annak, aki át kíván állni öko- termelésre, be kell jelentkezni valamely ellenőrzési rendszerbe. Ilyenek a Biokontroll Hungária Kht. és a Hungária OkoGarancia Kft. Ezeknél kapható a bejelentkező csomag, amelyben minden tudnivalót tartalmaz. Az ellenőrző szervezetek a termelés egész folyamatát ellenőrzik, és a végén kiadják a tanúsítványt arról, hogy az ökotermék megfelel a hazai és az exportkövetelményeknek. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium 1997 óta jelentős támogatást nyújt azok részére, akik e korszerű termelési formát választják. Tavaly valamivel több mint 500 millió forintot biztosított erre a költségvetés, többet, mint az előző öt évben együttvéve. Korábban a költségekhez, például az ellenőrzés-tanúsítás díjának, a megalapozó talaj-, és növényvizsgálatok költségeinek, valamint a felhasználható vetőmagok, különféle növényvédő szerek és tápanyagok visszatáplá- lásra használt anyagok bizonyos százalékához lehetett pályázatok útján támogatást elnyerni. Mindenről szigorúan pontos számlákkal kellett elszámolni. Tavaly a támogatási rendszer két jelentős formában megváltozott. Nem csak az ökogazdálkodásra átállók részesülhetnek támogatásban, hanem az eddigi biotermelők is. A másik változás az, hogy nem számla alapján elszámolva, hanem - az EU-nak megfelelően - terület, vagyis hektár alapon lehet pályázni. KOÓS TAMÁS TÁMOGATÁSOK TERMELÉSI AGAK SZERINT / HEKTÁR Gyep Szántó Zöldség Szőlóúyümölcs Átállás alatt 10000 25 000 30000 40000 ÁtáHt 10000 20000 21000 21000