Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-27 / 226. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Szeptember 27., szombat lilHI ! ígéretek helyett az „ígérgetek” földje? A kisgyermekes család szerint becsapta őket a kivitelező, az építési vállalkozó szerint viszont az építtetőnek nincs elegendő pénze házának befejezésére. A polgármester pedig nehezményezi, hogy a településen épülő lakóparkot rossz fényben tünteti fel egyetlen família. Szászberek Könnyen odatalálunk Szabó Enikőék portájához. A színesre bepucolt házak között egy vakolatlan épülethez érkezünk. A tavaly elindított lakóparkprogram első építménye ez, épp ezért furcsa, hogy a többi ház jóval előrehaladottabb állapotban áll. A pillanatnyilag még egygyermekes, ám várandós Enikő és élettársa, Kriston Béla, valamint a férfi testvére megérkeztünkkor szinte azonnal sorolják lemaradásuk okát:- Ozdról költöztünk át az állítólagos ígéretek földjére, de szerencsétlenségünkre mi az „ígérgetek” földjére érkeztünk. Termálfürdőről és bevásárlóközpontról is szólt az ajánló, de mi már annak is örülnénk, ha a házunk elkészülne, amelyre lassan kétszer annyit költöttünk, mint azt korábban felvázolták. Eredetileg 7-8 millió forintról lett volna szó, most pedig már 13 és fél millió forintunk van az épületben, és még mindig nincs kész. Az elmúlt év februárjában kötöttük meg a szerződést a kivitelezővel, aki az építési engedély beszerzésétől számított három hónapra, plusz harminc napra vállalta a könnyű szerkezetes lakás megépítését. Mi felvállaltuk a burkolást és a festést, s bár január 25-én lejárt a határidő, még mindig nincs olyan állapotban a ház, ahogy arról a szerződésben megállapodtunk. A mi munkánkat azért nem tudtuk elvégezni, mert az épület szinte minden szegletében műszaki hibákat fedeztünk fel, s persze ezek kijavítását kértük az építtető cégtől. De hiába! A ház alapja instabil, mozognak a falak, porlik a beton, a fürdőszobában esik le a gipszkarton, a tervrajzok alapján látható falak némely helyen meg sincsenek. A gázt nemrégen vezették be, a kislányunkkal az egész telet egy lakhatási engedély nélküli, félkész, szigeteletlen házban fagyoskodtuk végig, s ha nincsenek megértő szomszédok, nem bírtuk volna ki itt a jéghideg évszakot - panaszolják. Szabóék közvetlen szomszédjában Bagi Lászlóék laknak. A jászladányi család egy kis szolnoki kitérő után gondolta úgy, hogy letelepedik a szászbereki lakóparkban. Házuk bevakolva, a belső festést végzik. — Idén április elsején kezdtük az alapozást, és már beköltözhető a lakás - mondja az asszony. - Nekünk nem voltak gondjaink az építkezés alatt, igaz, mi lassúbb ütemben is terveztük a ház felhúzását - veszi át a szót a férj. — Kivetnivaló talán csak annyi, hogy nincs tökéletesen kiépítve az infrastruktúra és egyelőre nincsenek meg azok a létesítmények, amiket korábban megígért a település - fűzi hozzá. Kizman István és Balázs Tamás, a kivitelező KB&H Kft. ügyvezetői nem értenek egyet Szabó Enikőék felvetéseivel:- Mindent a szerződésben foglaltaknak megfelelően végeztünk el. Szerkezetkészre, ahogy megállapodtunk. Az építési engedély keltezési dátuma egyébként szeptember ötödiké, kivártuk a tizenöt napos jogerőre emelkedési határidőt, így mi 20-án kezdtük a munkát. Határidőre készen voltunk, csak a megbízó kérésére az aljzat betonozási, illetve a dryvitmunkákat a következő évre kérte, mert nem jött össze a pénze. Utóbbit le is mondta. Szűkös anyagi kerete miatt szirttén időt akart nyerni azáltal, hogy folyamatos tervmódosítással állt elő. Minden egyes változtatás elnyújtotta a kivitelezést, mivel a külön megrendeléseknél más yállalkozóktól kérte az építőanyagokat. Úgy érezzük, Szabóéknak nincs elegendő pénzük az építkezéshez, ezért viszont nem kellene mondvacsinált ürügyekkel bennünket lejáratni. Cégünk fennállása óta nem volt ilyen problematikus ügyfelünk. Ha valóban felületesen, vagy nemtelen eszközökkel végeznénk a dolgunkat, az íratlan piaci törvények már rég kivetették volna a vállalkozásunkat a szakmából — hangsúlyozzák.- Sajnálom, hogy Enikőék így jártak - kezdi álláspontja ismertetését Vasas Zsuzsanna, a település polgármestere. - Véleményem szerint nem gondolták végig, hogy mivel jár egy építkezés. Megfelelő anyagi háttér nélkül, felelőtlenül vágtak bele az új lakásba, s most ifjonti hévvel, a településre nézve kínosan kellemetlenül keresik azokat a lehetőségeket, hogyan lehetne befejeztetni a munkákat. Egyébként furcsa, számomra és a lakópark jövője szempontjából pedig örömteli, hogy a többi tíz lakásnál semmilyen problémák nem merültek fel. A felvetésekre pedig azt tudom elmondani, hogy a település méreteinek megfelelő termálfürdő és üzletközpont is lesz Szászberekén, de még nagyobb városokban is hosszú idő kell ahhoz, hogy megvalósuljanak a tervek. Mi is természetesen pályázati támogatások igénybevételével kívánjuk a fejlesztéseket végrehajtani, ami érthetően nem megy egyik napról a másikra - teszi hozzá a polgármester. MÉSZÁROS GÉZA BUGÁNY JÁNOS _______________Tv-notesz_______________ Ó, az a banánhéj! Igen az, amelyiken könnyen el is lehet csúszni. (A nóta szerint, meg a valóságban is.) Pláne, ha valaki humorizálásra adja fejét és akár a testét, az bizony könnyen elcsúszhat rajta, ha olcsómód tréfálkozik, ha idióta ötletekkel áll elő, ha bugyuta dolgokat művel. (Láthattunk ebből már épp eleget!) És mert a nézőt meg kell fogni mindenképp - nagy a tévék közötti verseny -, lassan a humor a híradásokat is eléri, ott is az a fontos leginkább, ami szórakoztatóan érdekes. Lám, van, ahol már az időjárás-jelentés is az kell, hogy legyen. A TV2 csatornáján újabban olyasmit lát az ember, hogy nem akar hinni a szemének. Az „időjós” hölgy furcsa mutatványt produkál! Miközben szövegét mondja, jókora akadályon lépked át, be az ország térképéhez, majd ki onnan, ismétli. Aztán le is csücsül rá, mintha megpihenne, majd felpattan, belemosolyog a kamerába, a képünkbe, és elbúcsúzik tőlünk. Mint valami elfuserált szürrealista látvány! Csak ámulhatunk, hogy mik is vannak ma már. Szerencsére létezik egy olyan televíziós Banánhéj, őszi újdonság ugyanabban a kereskedelmi televízióban - sok idiotizmus mellett -, amelyen nem „csúsznak el” azok, akik a humor nagyon is kényes talaján egyensúlyoznak: parodizálnak. Kényes, mert vele nemcsak nevettetni, ámde sértegetni is lehet. Hol a határ, ameddig a torzkép gyártásában el lehet menni? Nos, a Ba- gi-Nacsa páros parádéshow-ja azt mutatja, ők tudják, mit, mennyit és hogyan, és mi telik ki igazán tehetségükből, hogy a paródiát is lehet jól csinálni, ha van hozzá elegendő szellemi muníció. A műfaj ifjú képviselőiben megvan hozzá a kellő intelligencia, ahhoz, hogy mások gúnyrajzát szellemesen megalkossák. Nagyszerűen egészítik ki egymást, Nacsa inkább izgé- kony, gyermekesen mozgékony, Bagi ellenben bölcsebb, hűvösebb, kimértebb, ám mindketten pompásan változnak és váltanak - a technika parádés segítségével -, bújnak bele mások bőrébe és szellemébe. Legyenek azok akár a Heti Hetes ismerős alakjai, „ők ketten heten”, avagy az alanyait agyonbeszélő és szembe dicsérő riporter, Lakat T. Károly, vagy a flegmán sértődő Havas, a nemzeti tárgyú filmeket készítő Koltay, de ragyogó játékot űznek a lelógó tincséről elhíresült Kozsóval, a könnyűzenésszel. Van bennük a bohócok igazi véréből: kajánkodva játszanak, játszva kajánkodnak, furfangosak és fondorlatosak. Paródiák és paródiák csaknem egy teljes órán át. Ők pedig bírják szusszal, és itt helyén is van minden, kidolgozva a részletekig, a ritmus sem lankad. Nagy dolog ez, amikor hány olyan összeállítást látni, amelyet úgymond vasvillával hánynak egybe. A kérdés persze az, meddig futja majd a ragyogó ötletekből, nem válik-e esetleg monotonná a vég nélküli parodizálás, számunkra meg kissé unalmassá. Vajon mennyi van még a tarsolyukban? Az azonban már bizonyos: Bagi Iván és Nacsa Elemér olyan duó, amely új, friss, eleven, életerős hajtása annak a műfajnak, amelynek nálunk Gálvölgyi János adott igazi rangot. Dicséretükre legyen mondva, ők sem rangon aluliak. Sőt. VALKÓ MIHÁLY Autóbiztosítás: egy lepessel közelebb az ügyfelekhez Hétfőn megnyílik a Közlekedési Biztosító Egyesület harmadik szolnoki irodája a Nagy Imre körút 14. szám alatt — tájékoztatott Juhász József, a KÖBE területi képviselet vezetője. Az új iroda teleíonszáma: 20/917-5454. A KÖBE piaci részesedése idén megnégyszereződött, ami a kedvező biztosítási díjaknak köszönhető. Közeledik november, amikor az autótulajdonosok megismerik a 2004. évi kötelező biztosítások új díjait, s ha sokallják lehetőségük nyílik a biztosító váltásra. A nonprofit biztosító felkészülten várja az érdeklődőket, s leendő ügyfeleit. Időben szólunk: harminc nap a felmondási idő, tehát novemberben kell a felmondást benyújtani és a bonus igazolást kérni ahhoz, hogy az évfordulón a legkedvezőbb feltételekkel köthessenek új szerződést. A változtatás részletes feltételeiről információt adnak a Szapáry u. 19. és a Szapáry u. 24.1.7. szám alatti irodákban is. Telefon és fax: 56/421-000, továbbá hívható a 20/9423- 212 mobilon, az e-mail cím: kksz@netquick.hu A KÖBE mottója: „miért ne lehetne olcsóbban, ha már egyszer kötelező’’. Az ügyfélforgalom dinamikus felfutása miatt új munkatársakat keresnek a megye területéről. A jelentkezőket a Szapáry u. 24. szám alatti irodában várják. Levelet az 5001 Szolnok, Pf.: 119 postacímre küldhetnek, s a fenti iroda hívószámain kaphatnak tájékoztatást Juhász Józseftől. A KÖBE ingyenes felkészítő tanfolyamának helyszíne a szolnoki képviselet tanácskozóterme. A kezdési időponttól a felvételi elbeszélgetés során adnak tájékoztatást. (pr) Juhász József Nyerjen Ön is mozijegyet! Szeretne barátjával, barátnőjével egy jó filmet megnézni a szolnoki Cinema City multiplex mozijában? Válaszoljon kérdéseinkre, küldje be megfejtését, s akár Ön is lehet a szerencsés nyertes! Lapunk és a szolnoki Cinema City közös játékán minden héten kétszer két belépőjegyet nyerhetnek azok a szerencsések, akik beküldik válaszaikat a feltett kérdésekre. A jegyeket hétfőtől csütörtökig lehet felhasználni, természetesen arra a filmre, amelyik leginkább elnyerte játékosunk tetszését. A múlt heti játékunk nyertesei: Szilák Olivér - Homok; Szép Norbert - Szolnok Kérdések: Mi az alcíme az Amerikai pite 3. részének? Milyen színű ruhákat visel általában Dr. Szösz!? A válaszokat a következő címre küldjék 2003. október 1-lg: Cinema City - Szolnok, 5000 Szolnok, Ady Endre u. 28/A Helyezzen hatékony kontrollt az ittas alkalmazottak kiszűrésére! Gyors Higiénikus Gazdaságos Bevezető ár: 1 9.900 FI+áfa Safe-Mate Bt. Tel./fax: 1 310-0690 mobil:20 321-7840 www.alkoholdetektor.hu tf ^nvitel % Az INVITEL Távközlési Szolgáltató Rt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy oz Invitel távközlési szolgáltatási körzeteiből vezetékes vonalról mobil szolgáltatók hálózatába irányuló, valamint az emelt díjas (audiotext - 06-90-es) hívások elszámolása 2003. október 1-jétöl másodperc alapon történik. ís* m. '■■ß -xy A díjszámítás módjáról óc n rlíicznhnc ocotlonoc változásairól következő közleményünkben adunk részletes tájékoztatást. A Hungarocamlon - Volán Tefu cégcsoport nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás jogosítvány Belföldi/nemzetközi árufuvarozói igazolvány PÁV II. igazolás Érdeklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt. 1239 Budapest, XXIII. Nagykőrösi út 351. tel: 421-6666/2615; 421-6666/2478 vagy 06/80-204-309-es ingyenes zöldszámon. Közlekedési Biztosító Egyesület 1108 Budapest Venyige u. 3. A KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET kedvező díjú gépjármű-felelősségbiztosításának közvetítésére keres olyan munkatársakat, akik • szeretnek, akarnak embertársaikon segíteni, • munkájuk során igénylik az önállóságot, • szorgalmasak, kitartóak, • szeretnének a magyar átlagjövedelem felett keresni, • egyéb tevékenységük mellett, szívesen végzik, • befektetett energiájuk, munkájuk után kapják jövedelmüket. A megye minden településéről várjuk a jelentkezőket. Ha úgy érzi, hogy a leírtak felkeltették érdeklődését, akkor a részletekről érdeklődjön munkanapokon 8.00-16.00 között GÁRDONYI BEÁTÁNÁL a (06-1) 433-0835-ös telefonszámon. KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET a „NON-PROFIT" BIZTOSÍTÓ A lakópark első háza még lakhatatlan