Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-27 / 226. szám
Jövő csütörtökig tart a Vodafone márkaüzlet 70 forintos akciója! Szolnok, Szapáry u. 25-29. Az élmezőnyben a szövetkezetek Megnyílt az őszi Áfész-Coop-napok rendezvénysorozata — Az áfészek magyarországi működése kiváló példája annak, hogy miként lehet a versenyben megállnia a helyét egy vállalatnak — mondta tegnap az Áfész-Coop napok megnyitóján Kiss Péter kancelláriaminiszter. Tiszaföldvár A Miniszterelnöki Hivatal irányítója különösen nagyra értékelte a szövetkezetek elmúlt tizenhárom éves munkáját, hiszen a csődközeli helyzetből mára Magyarország meghatározó kereskedelmi hálózatát hozták létre.- A szövetkezés az Európai Unióhoz igazodó rendszer. Nem csupán azért, mert a szövetkezetiség nyugaton már évszázados múltra tekint vissza, hanem amiatt is, mert maga az unió is egy kiválóan működő szövetkezés. Éppen emiatt kiemelten fontos, hogy a kormány segítse az áfészeket - hangsúlyozta Kiss Péter A miniszter szerint a szövetkezetek méltó versenytársai hazánkban a multinacionális vállalatoknak is.- Az áfészek a piacon bizonyítottak, ott igazolták, hogy megérdemelten foglalják el előkelő helyüket a magyar kereskedelemben. A politikus beszélt még a kormány Tiszazugot érintő terveiről is. Kifejtette: az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségét plusz állami forrásokhoz juttatják.- Kunszentmárton és Tiszaföldvár összességében több mint hatszázmillió forintos céltámogatáshoz juthat, előbbiben a kulturális centrum, utóbbiban pedig egy bentlakásos idősek otthona épülhet fel - jelentette be Kiss Péter. MŰVÉSZETI FESZTIVÁL A szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ arra törekszik, hogy minden esztendőben egy-egy új kezdeményezéssel, színvonalas kulturális programmal lepje meg a város és körzetének lakóit. Ennek jegyében idén először rendezik meg az „Ősz” Művészeti Fesztivált. 6. oldal VÁROSHÁZI TŰKOR Szolnok fejlődéséhez a mai viszonyok között elengedhetetlen föltétel a pályázati lehetőségek kihasználása. Ehhez azonban jó tervek szükségesek. Készülő és megvalósuló tervekről beszéltünk Botka Lajosné polgármesterrel. 7. oldal Röviden A vevők hamar benépesítették az áfész-bevásárlőutcát FOTÓI M. J. A szövetkezeti napokon az érdeklődőket a kulturális programok mellett különféle akciók várják, az erre az alkalomra felépített áfész-utca különösen népszerű a vásárlók körében. FECSKEHAZ. Törökszent- miklóson megtörtént a műszaki átadása azoknak a szociális bérlakásoknak, amelyeket október végéig harminc ifjú házaspár foglalhat el. A Batthyány utcában lévő „fecskeház” önkormányzati forrásból és a Széchenyi-terv pályázatán nyert pénzből épült fel. mg A NATO ÉS AZ EU. A NATO és az EU stratégiai partnersége címmel szervezett konferenciát tegnap Szolnokon, a Tudomány és Technika Házában a MTESZ megyei szervezete. Előadás hangzott el többek között a biztonság és titokvédelem, valamint a magyar kis-és közepes vállalatok innovációképességének fejlesztése témakörében. HGY JUBILEUM. Több száz résztvevőt várnak a szervezők a kunszentmártoni gimnáziumi oktatás fél évszázados ünnepére. A Körös-parti városban e hét szombatján gálával és bállal emlékeznek a kerek évfordulóra az öregdiákok és az intézmény jelenlegi tanulói. PE A nadrágszíjparcellák ideje lejárt Indokolt az apró földbirtokok összevonása Számítások szerint minden idős földtulajdonos jól jár, aki az életjáradéki szerződés megkötése után legalább három évet él. Ennyi idő alatt kapja meg ugyanis részletenként a földje árát. A többi bevétel tiszta haszon. Mezőgazdaság A földért életjáradékot program első része 2003 elején indult. Az akció lényege, hogy a 60 év feletti földtulajdonosok havonta fizetett életjáradékért az államnak adhatják el területeiket. A program új értékesítési esélyt kínál azoknak, akik földjüket nem tudják vagy nem akarják művelni, és erre a családjukban sem akad jelentkező. Mint ismert, a program második része augusztus 22. és október 21. között hatályos. A pályázatot a föld fekvése szerint illetékes körzeti földhivatalnál kell benyújtani. Az életjáradéki program beindítása az egyik lépés afelé, hogy rendezett birtokviszonyok alakuljanak ki. Eddig 15 ezer hektárnyi földet ajánlottak fel. A nemzeti földalapkezelő (nfa) az így megszerzett területeket művelésre alkalmas állapotba hozhatja, majd haszonbérbe adhatja azoknak, akik valóban gazdálkodni akarnak. Az nfa minden partnerének maximális bérleti időt kínál, amely a tavaly nyári törvénymódosítás nyomán tíz évről húszra nőtt. Emellett meg kívánja szüntetni a szerződésekben rögzített kedvezményes bérleti díjakat, amelyeket még az ÁPV nyújtott a használóknak. A változtatások között főként a húszéves bérleti maximum vethet fel fontos kérdéseket, mivel annak lejártáig módosulhatnak a Földtulajdonosi szerkezet (százalék) 1-10 hektár 18,3 0-0,2 hektár 57 0,2-1 hektár 22,4 50 hektár felett 0,3 földvásárlási szabályok. A földtörvény a vételt ma csak belföldi természetes személyeknek engedi meg, de az EU-csatlakozás után legkésőbb tíz évvel a hazai földpiacot meg kell nyitni a külföldi állampolgárok és a bel- és külföldi jogi személyek előtt. A földpiaci liberalizáció első lépését már a jövő májusi uniós belépéskor meg kell tenni, hiszen vásárlási lehetőséget kell nyújtani a legalább három éve letelepedett, élethivatásszerű agrártevékenységet folytató uniós állampolgároknak. Nem hivatalos felmérések szerint jövőre tizenhat uniós állampolgár felelhet meg a feltételeknek. A nagyobb gondot továbbra is az illegális külföldi vételek (zsebszerződések) jelentik. A helyzeten a hazai termelők megerősítése segíthetne, hogy nagyobb esélyük legyen földjeik koncentrálására. Csakhogy a földprivatizáció még mindig nem fejeződött be, a visszakapott területek zöme elaprózott, és jelentős részük osztatlan közös tulajdonban van. E gondok pedig nem oldhatók meg gyorsan, hacsak nem lesz forrásokkal megtámogatott, markáns birtokrendezési program. A tartalomból: • Szimfóniát ír a rocker • Mennyit ér a szabadság? MEGVÁSÁROLHATÓ A VASÁRNAPI l seGyőzött a plazmahangszóró Műszaki egyetemre készül a fiatal szolnoki géniusz Egy héten át öt kontinens diákkorú feltalálói és konstruktőrei vetélkedtek egymással az Európai Unió fiatal tudósainak versenyén. A budapesti Millenáris Parkban tegnap véget ért esemény végül — e megmérettetések történetében másodszor — magyar sikert hozott. A szaktekintélyekből álló zsűri ugyanis a szolnoki Németh Gábornak ítélte az első helyet. A múlt vasárnap kezdődött nemzetközi megmérettetésen négy magyar ifjú géniusz kapott bemutatkozási lehetőséget. Ám közülük is a szolnoki Pálfy szakközépiskola ötödéves diákjának standja körül sürgölődött a legtöbb érdeklődő. Nem véletlenül, hiszen Németh Gábor pályamunkája még az elektronikában jártas, meglett korú szakembereket FOTÓI B. J. is ámulatba ejtette. Mint arról korábban már lapunk is beszámolt, a fiatal konstruktőr családi otthonuk erkélyén kialakított aprócska műhelyében egy éve olyan plazmahangsugárzót szerkesztett, amelynek láttán a világ bármelyik jól felszerelt fizikai laboratóriumának tudósai is elégedetten csettintenének. Valahogy így lehetett ezzel a fiatal lángelmék közt végső sorrendet felállító ZSŰri iS. /FOLYTATÁS A2 3. OLDALON) Tocsogtak a vérben Nehéz kideríteni, ki kezdte a kocsmai bunyót Szolnok Szinte lehetetlen feladatra kényszerül a megyei bíróság akkor, amikor a véres bűneset kivizsgálása érdekében a lehető legnagyobb pontossággal igyekszik fényt deríteni a tavaly februárban, Karcagon történt eseményekre. Mint a súlyos, élet elleni bűncselekmények esetében általában, a karcagi történet középpontjában is a kocsma és az italozás áll. A környékbeli emberek számára a társadalmi élet szinte kizárólagos színterét jelenti a szurkálás tetthelyévé vált ivó, ahol az elfogyasztott alkohol mennyiségével párhuzamosan korbácsolódnak fel az indulatok. Ilyenkor aztán a legapróbb vélt vagy valós sérelem szikraként hat az italtól fel- spannolt emberekre. Azt, hogy ki kezdte a bunyót, ki provokált és ki védekezett, nagyon nehéz eldönteni. Ez esetben sérülés csak a vitában érintett férfiak egyikén keletkezett. Tény viszont, hogy élete nem sokon múlott. A megyei bíróság a tegnapi tárgyaláson többek között arra kereste a választ, miként jutottak a kis híján végzetes végtófejlethez a kocsmai közösség egymással civakodó tagjai. Mindkét férfi meglehetősen sokat ivott aznap. Szóváltás alakult ki közöttük, majd később a kocsma kapuján kilépve az egyik a másik hátára ugrott. A tanúk „jóvoltából” többféleképpen is megismerhette a bíróság, hogy ezt követően mi történt valójában. ___________IFOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Gá bor a díjnyertes konstrukciójával