Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-15 / 215. szám

10. OLDAL 2003. Szeptember 15., hétfő ___ S P O R T _________Forma—1, Olasz Nagydíj_________ Ba umgartner célba ért' Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher nyerte a For­ma—1-es Olasz Nagydíjat, így 3 pontra növelte előnyét a má­sodik helyen célba érkező kolumbiai Juan Pablo Montoya (Williams-BMW) előtt. Harmadik Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) lett. Az élete második Forma-l-es versenyén szerep­lő Baumgartner Zsolt (Jordan-Ford) 11. lett, vagyis magyar pi­lóta a sportág történetében először fejezett be viadalt! Michael Schumacher: — Régóta nem nyertünk, de most végre ismét csodálatosan dolgoztunk. A rajt utáni kanyarban óriási csatát vívtunk, kis híján el is vesztettem az első helyet. Juan Pablo nagyon keményen, ugyanakkor sportszerűen tá­madott. A második bokszkiállásom után még veszélyes volt a helyzet, de azután növelni tudtam az előnyömet. Baumgartner Zsolt: - Úgy érzem, jól rajtoltam, s szeren­csésen kimaradtam az ütközésből. Rendkívül megterhelő volt a verseny, végig észnél kellett lennem. Szinte folyama­tosan 300 km/órás sebességgel kellett mennem. Végül ke­véssel maradtam el csapattársamtól, Giancarlo Fisichellától. Frank Tamás (Baumgartner Zsolt menedzsere): - Hama­rosan megkezdődnek a tárgyalások a Jordan-Forddal és más csapatokkal arról, hogy jövőre milyen szerepet szánnak Zsoltnak. ■ Labdarúgás, NB l/B, 5. forduló Győzedelmes célfutball FC Dabas—Szolnoki MÁV-Neusiedler 0-2 (0-0) Dabas, 1000 n., v.: Mészáros (Makk, Kiss Gy.) Dabas: Illyés — Róza, Galaschek, Filó - Máj (Bimbó, 56.), Bálint (Csillag 63.), Zabundu, Funk, Danyis - Ta­kács (Schrancz, 56.), Farkas K. Szakmai igazgató: Hor­váth Pál. Szolnok: Rézsó — Lettrich, Antal, Balogh — Kádár, Lip- ták — Fedor (Remili, 68.), Novák, Romanek — Kotula (Pel­les, 83.), Németh (Lázár, 88.). Edző: Tóth Dénes. 53. perc: Kádár lecsapott egy labdára a Dabas térfelének közepén, majd egyből kiugratta Németh Gyulát, aki bevezet­te a labdát a 11-es pontig, és a kapus mellett a bal sarokba gu­rított, 0-1. 90. perc: Lázár a félpályáról indulva két védőt is kicsele­zett, majd a 16-os sarkáról hatalmas gólt ragasztott a kapu jobb oldalába, 0-2. A Dabas lépett fel támadólag, a Szolnok visszahúzódott a saját térfelére, válaszként a Németh-Kotula kettős kontrák­kal próbálkozott. A hazaiak szabadrúgásokkal veszélyeztet­ték Rézsó Péter kapuját, de rendre célt tévesztettek. A máso­dik játékrészben bátrabban játszottak a vendégek, és a veze­tést is sikerült megszerezniük. A Dabas teljesen kitámadott, de a szolnoki védők Antallal az élen jól álltak a lábukon. A hajrában a vendégek Lázár révén, egy szépségdíjas góllal be­biztosították győzelmüket. Jók: Funk, Galaschek, ill. Antal, Lettrich, Kádár, Németh Gy. Horváth Pál: — Amíg csak a helyzetekig jutunk el és azo­kat nem tudjuk kihasználni, addig nem tudunk nyerni. Tóth Dénes: - Helyzetünknél fogva célfutballal szereztük meg a győzelmet. Gratulálok csapatomnak!________kovács _______________Labdarúgó NB II._______________ Ne gyedóra alatt eldőlt Karcag-Makó 0-2 (0-2) Karcag, 600 n., v.: Berettyán Karcag: Móga - Orosz, Szalai, Fekete II. - Földi (Ka­der), Trencsényi, Kemecsi, Ulveczki (Balogh), Békési - Babotán, Bese (Fekete I.). Edző: Varga János. Makó: Czirbus — Sümegi (Kiss), Dálnoki, Magyar, Ka­zán — Bagi, Bány, Varga, Fábián — Patkós (Brakszatorisz), Pálinkó (Gyenes). Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Fábián (12.), Dálnoki (15.) Kiállítva: Kiss (92.) A listavezető igazolta jó hírnevét, az első perctől kezdve rendkívül szervezetten, tudatosan futballozott. Igaz, ehhez kellett egy önmagához képest visszafogott Karcag is, hiszen a vendégek helyzet nélkül szereztek kétgólos előnyt. A ven­déglátók hagyták szabadon szervezni a kék-fehérek játék­mesterét, a Szolnokról ismert Bány Tamást, aki élt is a lehe­tőséggel, és tanári módon irányította a makói támadásokat. Szünet után egy lényegesen harcosabb Karcag jött ki a pályá­ra, szépíthetett is volna, ám Békési, majd Fekete I. a kapus­sal szemben állva sem tudott a hálóba találni. Az idő múlá­sával aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, a listavezető már nem adja ki a kezéből a megszerzett pontokat. Jók: Orosz, Szalai, ill. Bány, Fábián, Magyar Varga János: - Az ellenfelünk jól'használta ki magassági fölényét, ráadásul bizonytalanul játszottunk. Kolozsvári János: — Úgy érzem, megérdemelten nyertünk a rendkívül szervezett Karcag ellen. • _____________géléi Tov ábbi eredmények NB l/B,-5. forduló: Honvéd-Kecskemét 3-0, Nyíregyháza-Ba- lassagyarmat 1-0, Bodajk-Kaposvár 3-2, Szeged-Pápa 1-1, Vác-Tatabánya 1-1, Vasas-DVTK 1-0, REAC-Dunaújváros 2-0, Hévíz—BKV Előre 0-1. NB II. Winner-csoport, 5. forduló: Putnok-Soroksár 1-2, BVSC-Orosháza 0-1, Salgótarján-Kazincbarcika 0-2, Bakta- lórántháza-Kiskunhalas 2-0,. Sátoraljaújhely-Mátészalka 0- 3, Szentes-Vecsés 0-1, Gyula-Kistarcsa 5-0. NB III., Alföld-csoport, 5. forduló: Algyő-Hódmezővásár- hely 1-0, Gyomaendrőd-Szarvas 3-1, Tápiószecső-Kondo- ros 2-0, Monor—Jamina 4-1. NB III, Mátra-csoport, 5. forduló: Láng SE—Dunakeszi VSE 1- 2, Fót-Egerszalók 1-1, Taksony-Besenyőtelek 5-3, Gyön­gyöshalász-RAFC 0-0, Veresegyház-Gyöngyös 1-0, Gödöl- lő-Mezőkövesd 0-2. ■ JM, M ' %­ií* V t így örültek a pécsiek a győzelmüknek ZTE: hatból hat vereség FOTÓI LÄUFER LÁSZLÓ / Háromnaposra húzták szét a labdarúgó NB I. 6. forduló­ját, amelynél azonban volt jobb. Kevés gól esett, felejthe­tő az a játék, amit a játékosok nyújtottak, szinte alig akadt csapat, amelyben volt vezéregyéniség. A pécsi villanyvilágítás felava­tásával már csak a békéscsabai stadionban nem lehet este meccset játszani. A legtöbb né­ző Pécsett nézte végig a bajno­kit, a baranyai megyeszékhely csapata meg is hálálja szurkolói érdeklődését, továbbra is az él­csoportban található az újonc. A másik most felkerült együt­tes, a Békéscsaba kikapott, de még így sincs kieső helyen. To­vább tart a ZTE vesszőfutása, az elmúlt hat fordulóban egy árva pontot sem szerzett a ta­valyelőtti bajnok. Pedig már edzőt is váltott. A forduló rangadóján, az Ül­lői úton a Ferencváros megsze­rezte második győzelmét az ed­dig jól szereplő Matáv-Sopron ellen. Balaton FC - Békéscs. 2-0 (2-0) Balaton FC: Csernyánszki - Juhász, Radics, Kuttor, László - Mészáros N., Kovács P., Virág, Usvat (Győrök a szünetben, Körösi 85.) - Vörös, Sitku (Csordás 90.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Békéscsaba: Simunic - Bujáki (Valentényí a szünetben), Vilotic, Grujic, Schindler - Kovács N„ Bánföldi, Kovács B., Vincze Z.-TóthGy. (Szabó S. 71.), Javrujan (Simon 64.). Vezetőedző: Supka Attila. í Siófok. Nézőszám: 1000. s Játékvezető: Dubraviczky Attila (★★★). § Gólok: 1-0 Bujáki (13., öngól), 2-0 Mészáros N. (45.). 1 Sárga lap: László (83.), illetve Vincze Z. (33.), Bujáki I (45.), Bánföldi (61.), Schindler (91.) PMFC-ZTE 1-0 (1-0) PMFC: Németh G. - Sipos, Dienes, Szabados, Gaál - Mihalecz (Bajusza szünetben), Pest K., Pavicevic, Sketiani (Berdó 72.) - Horváth Gy. (Márton a szünetben), Montvai. Vezetőedző: Nagy Tamás. Pécs. Nézőszám: 8000. Játékvezető: Erdős József (★★★). Gól: 1-0 Montvai (17.). Sárga lap: Szabados (52.), Bajusz (88.), illetve Molnár (24.) ZTE: Varga Z. - Kocsárdi, Molnár B., Kral - Babati, Ljubojevic (Gyánó 78.), Vincze O., Józsi (Koplárovics a szünetben), Szamosi-Sabo (NagyL. 61.), Egressy. Vezetőedző: Mihalecz István. f Videoton - Debrecen 2-0 (2-0) Videoton: Tudor- Tereánszki-Tóth, Vochin, Ristic k Szalai (Magasföldi 78.), Schwarcz, Dvéri, Tóth B., Voicu (Szabó T. 23.) - Savu (Medved 63.), Hercegfalvi. Vezetőedző: Csank János. Debrecen: Törnie - Nikolov, Éger, Szekeres, Selymes (Szatmári 63:) -i Dombi (Madar a szünetben), Vincze G., Habi, Böőr - Sándor, Bajzát. Vezetőedző: Szentes Lázár. í= Győr - Újpest Győr: Sebők - Böjté, Stark, Kartelo, Geri -*. Németh (Janceüc 70.), Nyilas, Miriuta, Aranitovic - Herczeg (Orosz 91.), Nicsenko (Bajevski90.). Vezetőedző: Kiprich József. 0-0 Újpest: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Nagy G. - Simek, Farkas, Erős (Rósa ,H. 63.), Polonkai (Vanczák 77.) - Kovács, Tokody (Bánka a szünetben). Vezetőedző: dr. Mezey György. Székesfehérvár. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Kassai Viktor (★★★). Gólok: 1-0 Tóth B. (35.), 2-0 Dvéri (42.) Kiállítva: Sándor (62.) Sárga lap: Szabó T. (67), Medved (73.), illetve Bajzát (20.), Éger (40.), Szekeres (62.), Sándor (62.), Vincze G. (66.) Győr. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Juhos Attila (★★★★). Sárga lap: Aranitovic (35.), illetve Kovács (2.), Tamási (66.) Haladás -MTK 1-1 (0-0) T FTC-Sopron 2-0 (1-0) Haladás: Balogh - Farkas V., Jagodics, Horváth R. - Kaj, Dubecz, Szűcs (NagyS. 61.), Farkas A.- Szabó Z., Tüske, Somfalvi (Kovács A. 90.). Megbízott edző: Gujdár Sándor. MTK: Végh - Molnár, Komlósi, Halmai, Juhász - Zavadszky (Pisont 35.), Jezdimirovic, Illés, Fűzi Á. (Rednic 85.) - Torghelle, Silva. Vezetőedző: Egervári Sándor. Ferencváros: Szűcs - Bognár, Dragóner, Kiss Gy. - Kriston, Lipcsei, Zováth, Leandro-Rósa D., Jovic (Sasu 59.), Gera (Kapic 78.). Vezetőedző: Garami József. Matáv-Sopron: Milinte - Bagoly, Lazic, Pető, Hanák - Baumgartner (Cseke a szünetben), Lambulic, Pintér, Fehér (Sira a szünetben) - Tóth M„ Tiber (Balaskó 57). Vezetőedző: Pintér Attila. | Szombathely. Nézőszám: 2500. I Játékvezető: Ábrahám Attila (★★★★★). Gólok: 1-0 Tüske (66.), illetve 1-1 Silva (51.) Sárga lap: Farkas A. (69.), Farkas V. (80.), Jezdimirovic (28.), Molnár (35.) Üllői út, zárt kapus mérkőzés. Játékvezető: Szarka Zoltán (★★★). Gólok: 1-0 Jovic (17), 2-0 Sasu (65). Sárga lap: Rósa D. (74), illetve Bagoly (49), Balaskó (64) A NAP MÉRKŐZÉSE A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A 7. FORDULÓ TIPPJEI Videoton - Debrecen A rangadónak kikiáltott mér­kőzésen az elején a debrece­niek több helyzetet kihagy­tak, ez megbosszulta magát. A Videoton ugyanis még az első félidőben 7 perc alatt két gólt lőtt, ezzel eldöntötte a bajnoki sorsát. A DVSC10 „ emberrel sem adta fel, ez is Jf használt a meccsnek, amelyen még a 92. mj* percben is akadt izgal- J más esemény, egy ki- mhJjt maradt hazai gólszerzési ié- hetőség. Góllövőlista Debrecen - PMFC Békéscsaba -Videoton Zalaegerszeg - Ferencváros Újpest - Haladás MTK - Balaton FC Sopron - Győr tipp 1-1 1-2 1-1 3-0 2-0 1-0 A FORDULÓ játékvezetője: Ábrahám Attila (★★★★★) v (Haladás - MTK) Szinte minden Ítélete helyes volt, bár léz talajon játszottak a csapatok, ami megnehezítette a bíró dolgát. Tabella (az FTC-töl 6 pont levonva) A forduló legjobbja Aaátes 1. Balaton FC 2 m mm M Dvéri Zsolt (Videoton) Kovács Z. (Újpest), Siva (Min Tüske (Haladás) 3gófes Horváth By (Pécs) Pest k (Pécs), Sn» 2. PMFC 8 3 2 i 9-6 11 Kiválóan irányította csapatát a karmester. A Videoton középpá­3. Videoton ■ ■i 5IS fJ8 ü 4. MTK 6 3 i 2 12-8 10 lyása gólt is szerzett, amellett a dice (DVSC), Tóth 8. (Videoton), Tóéi P. (Haladás) 2 gólos Bátrát (DVSC). Botoké (Sopron) Baum­5. Sopron ■ ■H H ■■■■ n szabadrúgásai is állandó ve­6. ÚJPEST 6 2 3 1 8-6 9 szélyt jelentettek a debreceniek 71 ttroBomiBiv 6 wm 2 ■B aa—aa ÍR kapujára. A komolyabb hazai nartmv (Soproni Csatol (Sopron) Cser­rt-K- /üol'-iWi) tíirc-H A /irl<^z-dr\rA 8. Debrecen 6 2 1 3 8-6 7 akciók mind tőle indultak, jól üss iöajaton), uren (vioeoton/, raragG (Békéscsaba) Gora (FTC) Rosa a (FTC) Bau (FTC), Szabó 0. (MTK) Szá­9. BEkEscsaba 6 ■i Ül ■ 5-9 5 szolgálta ki társait. A 92. perc­10. Gvór 6 1 2 3 2-8 5 ben a második gólját is belőhet- te volna, de 11 méterről fölé lát T, (Videoton) Sa*é (Újpest) Tor- ghale (MTK) TMhHL (Sopron) 11. FoEKiftms # 121 ■1 ■■■ 4 12. Zalaegerszeg 6 0 ORMBMBRfiS 0 6 3 -16 DMmHRBMOHflHBI 0 bombázott. NB l/B 1. Honvéd 5 4 1 0 14- 3 13 2. Vasas 5 4 0 1 12- 6 12 3. REAC 5 3 1 1 8- 5 10 4. Kecskemét 5 3 0 2 6- 4 9 5. Bodajk 5 2 2 1 8- 6 8 6. Vác 5 2 2 1 5- 4 8 7. Nyíregyháza 5 2 2 1 3- 3 8 8. Szeged 5 2 1 2 7- 6 7 9. Balassagy. 5 2 1 2 4- 5 7 10. BKV 5 2 0 3 5- 6 6 11. Szolnok 5 2 0 3 5- 6 6 12.Pápa 5 1 3 1 4- 5 6 13.Kaposvár 5 2 0 3 6- 9 6 14. Dabas 5 1 2 2 3- 4 5 15. Diósgyőr 5 1 2 2 4- 8 5 16. Tatabánya 5 1 1 3 3- 6 4 17. Hévíz 5 0 2 3 4- 8 2 18. Dunaferr 5 0 2 3 4- 11 2 NB II . 1. Makó 5 5 0 0 18- 0 15 2. Gyula 5 3 2 0 11- 1 11 3. Mátészalka 5 3 1 1 14- 6 10 4. Kazincbarcika 5 3 1 1 16- 9 10 5. B.lórántháza 6 3 1 2 8- 7 10 6. Orosháza 5 2 3 0 6- 4 9 7. Kistarcsa 5 2 2 1 3- 5 8 8. Putnok 5 2 1 2 8- 6 7 9 Karcag 5 2 0 3 7- 6 6 10. Soroksár 5 1 2 2 4- 6 5 11. Salgótarján 5 1 1 3 2- 6 4 12. Szentes 5 0 3 2 6- 8 3 13.BVSC 5 0 3 2 2- 6 3 14. Kiskunhalas 4 1 0 3 5-10 3 15. Vecsés 5 1 0 4 3-17 3 16. Sátoraljaújh. 5 0 2 3 3-19 2 NB III. Alföld-csoport LTápiószecső 5 5 0 0 19- 1 15 2. Túrkeve 5 5 0 0 14- 3 15 3. Monor 5 4 1 Ö 21- 6 13 4. Örkény 5 4 1 0 15- 3 13 5. Algyő 5 3 2 0 9- 4 11 6. Fegyvernek 5 2 3 0 10- 4 9 7. Rákóczifalva 5 2 1 2 16- 7 7 8. Cegléd 5 2 1 2 13- 4 7 9. Hetényegyh. 5 1 2 2 9- 8 5 10. Gyomaendrőd5 1 2 2 5- 9 5 11. Jamina 5 1 1 3 4- 9 4 12. Nagykáta 5 1 1 3 5- 11 4 13. Hódmezőv. 5 0 2 3 3-11 2 14. Szarvas 5 0 1 4 4- 11 1 15. Kondoros 5 0 0 5 0-24 0 16. Szajol 5 0 0 5 1-33 0 NB III. Mátra-csoport 1. Veresegyház 5 5 0 0 13- 2 15 2. Jászapáti 5 3 2 0 14- 5 11 3. Besenyőtelek 5 3 1 1 11- 9 10 4. Gyöngyös 5 3 0 2 10- 5 9 5.Taksony 5 3 0 2 12- 9 9 6. Fót 5 2 2 1 8- 6 8 7. Mezőkövesd 5 2 2 1 9- 9 8 8. RAFC 4 2 1 1 9- 3 7 9. Gyöngyösh. 5 1 3 1 5- 6 6 10.Jászberény 5 1 2 2 7- 7 5 11. Dunakeszi 5 1 2 2 9- 10 5 12. Túra 5 1 2 2 4- 6 5 13. Láng 5 1 0 4 7-18 3 14. Gödöllő 4 0 1 3 5-12 1 15. Egerszalók 4 0 1 3 3- 10 1 16. Magyargéc 4 0 1 3 3-12 1 Megyei 1. osztály 1. Mezőtúr 5 5 0 0 15- 3 15 2. K.szentmárton5 3 2 0 15- 4 11 3.Kunhegyes 5 3 1 1 14- 8 10 4. Jászfényszaruö 3 1 1 9- 4 10 5. Újszász 5 3 0 2 13-10 9 6. Tiszaföldvár 5 3 0 2 12-11 9 7. Abádszalók 5 2 1 2 16-12 7 8. Besenyszög 5 2 1 2 12-10 7 9. Kun FC 5 2 1 2 10-10 7 10. Tiszafüred 5 2 0 3 11-11 6 11. Jánoshida 5 2 0 3 9-15 6 12. T.szentimre 5 2 0 3 11-18 6 13. T.szentmiklós 5 1 2 2 5- 7 5 14. Jászároksz. 5 1 1 3 5- 9 4 15. Jászladány 5 1 0 4 5-13 3 16. Tószeg 5 0 0 5 7- 24 0 Megyei 1. osztály ifi 1. Jászároksz. 5 4 1 0 15- 5 13 2. Kun FC 5 4 0 1 15- 7 12 3. Mezőtúr 5 3 2 0 20- 4 11 4. Jászladány 5 3 1 1 12- 4 10 5. Tiszafüred 5 3 1 1 11- 7 10 6. K.szentmárton5 3 1 1 8- 4 10 7. T.szentmiklós 5 3 0 2 11-12 9 8. Abádszalók 5 3 0 2 10-11 9 9.Kunhegyes 5 2 0 3 14-11 6 10. Tiszaföldvár 5 2 0 3 13-13 6 11. Jászfényszaruö 2 0 3 9-19 6 12. Besenyszög 5 1 1 3 8- 9 4 13.Tószeg 5 1 1 3 8- 12 4 14. Tiszaszentimre5 0 3 2 6-10 3 15. Újszász 5 0 1 4 8-16 1 16. Jánoshida 5 0 0 5 5-29 0 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom