Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-15 / 215. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2003. Szeptember 15., hétfő Hl Irány Észak-Magyarország! Eddig hétszáz kilométert tekert le a kunyera-túra megálmodója Egy ember, egy kutya, egy kerékpár és több mint fél mázsányi málha. Az utóbbi hetekben Szolnoktól Kecskeméten és Szegeden át Nyír­egyházáig számos településen „csodájára” jár­tak már e látványnak. A többség azonban az első meglepetés hatása alól ocsúdva nem csak álmélkodott, segített is — állítja a kunyera-tú­ra néven jegyzett országjáró akció megálmo­dója és kivitelezője. Szolnok Mint arról korábban lapunk is hírt adott: egy évek óta önkéntes hajléktalanságot vállaló szolnoki férfi egy kóbor eb társaságában arra vállalkozott, hogy széltében-hosszában körbekerékpározva az országot adománygyűjtő útra indul. Célja egyér­telmű volt: a befolyt összegből életre hívni egy Benő és Vándor most már nyeregben érzi magát FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS alapítványt, amely enyhíti a megyeszékhelyen fe­dél nélkül élők téli elhelyezésének gondjait. Bár sokan kételkedtek az ötlet megvalósíthatóságá­ban, Dalkó Benő nem hallgatott a tamáskodókra. Augusztus 22-én Vándor nevű kutyájával együtt felpattant házilag összeeszkábált drótszamarára és nyakába vette az országot. Azóta három hét telt el. A jótékony bringásban azonban töretlenül buzog a bizonyítás vágya. Útjának eddigi eredményéről tegnap telefonon számolt be lapunknak sokadik állomáshelye: Nyíregyháza határából.- A naplóm szerint nagyjából hétszáz kilomé­ter van mögöttem. Néhány nap késéssel ugyan, de az eredeti terveim szerint haladok, azaz be­jártam a Szolnok—Cegléd—Kecskemét—Kiskun- félegyháza-Szeged-Békéscsaba-Debrecen- Nyíregyháza vonalat. Persze az út nem volt zök­kenőmentes. S mivel ez a szó szoros értelmében is igaz, kétszer is akadtak műszaki problémáim az igencsak túlterhelt - velem együtt körülbelül 150 kilót cipelő - járgányommal. Szerencsére némi időveszteség árán valamennyi hibát sike­rült elhárítanom, így Vándorral együtt most már tényleg nyeregben érezhetjük magunkat. Dalkó Benő szerint ehhez a zömében megértő fogadtatás is hozzásegíti őket. Akad, akitől jó szót, bíztatást, másoktól élelmiszert kapnak. A perselybe is csordogálnak a támogatások. Persze egyforintostól az ezresig változatos címletek­ben. Sőt a férfi immár autogramokban sem szű­kölködik, miután az utolsó pillanatban csatlako­zott az állatkínzók szigorúbb büntetését szorgal­mazók aláírásgyűjtő akciójához. — Elsősorban mégis az otthon kitűzött cél le­beg a szemem előtt. Szeretném, ha összejönne az az ötszázezer forint, amely az alapítvány alaptőkéjéül szolgálhat. Ezen kívül a korábbi késlekedés ellenére is igyekszem teljesíteni a kö­zel ötezer kilométeres távot. A legközelebbi ál­lomásom Mátészalka lesz. Semmiben nem szen­vedek hiányt. Összkomfortos sátram, hálózsá­kom van és egy négylábú vekkerem: Vándor ugyanis minden reggel hajszál fontosán hat óra­kor hangos csaholással követeli a sétát. Egyszó­val a kunyera-túra minden pillanatát élvezem és amíg „ki nem fagyok” a kerékpározásból, bizto­san folytatom. Addig pedig irány Észak-Magyar- ország! BUGÁNYJÁNOS A gyorsulás szerelmesei Két német gépcsoda Madarason. Az egyik már a múlt ködébe veszett (ez az NDK-s Trabant balra), a másik csillaga még mindig tündö­köl (ez az NSZK-s Porsche)... > fotó: a szerző Kunmadaras Borús szombat délutáni nap. Aki csak teheti, a jóízűen elfo­gyasztott ebéd után elnyújtó­zik a fotelben, hogy megnézze a soron következő dél-ameri­kai sorozat legújabb epizód­ját. A szebb napokat is megélt kun- madarasi repülőtér kifutópályá­ján ennek dacára egymás után tűnnek fel a hazai utakon ritka­ságnak számító autócsodák. A kapunyitást követően megindul a nézők áradata, akik már hetek óta vártak arra, hogy végre meg- érezzék az égett gumik szagát, és minden vágyuk, hogy a tévé távirányítója helyett inkább a ke­csesen ívelő kasztnikat tapogas­sák. Ekkor már nem kétséges, meg­kezdődött az estig tartó őrület, a II. Kunmadarasi Autós Gyorsulá­si Verseny. A különleges, speci­álisan tuningolt nyugati és tá­vol-keleti sportautók mellett ter­mészetesen az egykoron virágzó csehszlovák és szovjet ipar büsz­keségének számító, felturbózott Skodák és Ladák sem hiányoztak az aszfaltról. A hangszórókból a Guns’N Ro­ses előadásában éppen Bob Dy­lan slágere, a Knockin’ on Hea­ven’s Door szól, miközben el­gondolkodtató, hogy jelen eset­ben mennyire is igazak ezek a sorok... Huszonéves srácok és ötven fölötti, őszes hajú üzletemberek a pályán; azonban egy dolog ösz- szeköti őket: az adrenalin. A 400 méteres szakaszon közel 300 km/h sebességre gyorsulnak a több száz lóerős négykerekű­jükkel, miközben valóban a mennyország kapuján kopogtat­nak. Csupán egy tizedmásod- percnyi figyelmetlenség, egy el­vétett kormánymozdulat, vagy akár egy hirtelen jött technikai hiba, és máris megtörtént a baj. Azonban ez őket hidegen hagyja, egy cél lebeg a szemük előtt: ők tegyék meg a legrövidebb idő alatt a távot. Szerencsére nem történt nagy baj. A hidraulikus feszítő-vágó, a tűzoltókészülé­kek, és az orvosi eszközök a biz­tonsági autókban porosodtak... A hangulat fokozódik, egy re­pülőgép gurul a betonra, hogy megmutassa, ki az úr a koromfe­kete Porsche 911-esnek és a tá­volból közeledő Chevrolet Cama- rónak. Persze az igazi autós őrültek már tudják: esélye sincs. És valóban. Hiába többször ak­kora a bődületes hanggal berre­gő motor, az igazi erőt mégis a nitróval, és optikai tuninggal fel­szerelt rendszerek jelentik ezen a napon. Végül a Porsche sofőrje örömében több kört rajzol sivító gumival az aszfaltra. Neki nem számít, hogy több százezer fo­rintjába fog kerülni az elkopott tappancsok cseréje... Azt mond­ja, hogy ez a hangulat minden pénzt megér. Nincs értelme vitatkozni vele, inkább hazamegy az ember meg­nézni, hogyan bukik meg az or­szág a Nagy KRESZ-vizsgán... LÉTAI JÁNOS (MAGYAR VÖRÖSKERESZT SZOLNOKI MENTŐ- ÉS KUTATÓEGYSÉGEI Ismét egész napos autóbuszos jutalom-kirándulást szervezünk októberben. Amennyiben Ön előfizetője lapunknak, nem kell mást tennie, mint a közeljövőben megjelenő részvételi szelvényt kitölteni, és beküldeni. Ha nem előfizetőnk, még Ön is a szerencsések között lehet, ha a mellékelt előfizetési szelvényen megrendeli lapunkat. KIRÁNDULJUNK EGYÜTT! Mert mi egy családi lap vagyunk! Egy havi előfizetés 530 Ft árengedményt foglal magában. Árusítóhelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 1870 Ft, ha előfizet, csak 1345 Ft! Megrendelem az Új Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapot QQ példányban, m hónapra. Megrendelő neve:.. . Címe: QQJD Kelt: 2003 ....................... al áírás % Címünk: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80/200-690 Adószám: 10462933 2-11 Cégnyltv. szóm: 11-09-001415 2003. 09. 04. [ Üplap MINDEN NAP VELÜNK INDUL! ÜPlap A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KERESÜNK eladó ingatlanokat, külföldi és ma­gyar ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos ingatlanközvetítő Szolnok, Ady 1. Nyitva 9-13 óráig. Tel.: 06-56/422-043, vagy 06- 20/9928-505.----------------------------------------------------- »17729* EL ADÓ Szolnok, Nagysándor J. úti társashá­zi lakás. 73 m’-es gáz- központi fűtéses, 2 szobás, 2 garázs. 8 M Ft. Tel.: 20/9928- 505.------------------------------------------------------------------------ »20977» ELADÓ Szolnok, Szántó krt.-i, földszinti, 42 m2-es, 1 szobás garzon 6 M Ft, és egy II. em.- i, 49 m2-es, 1.5 szobás lakás gázos 7 M Ft-ért. T.: 20/9928-505.--------- -21029­ÚJ SZÁSZON, a Tápiógyörgyei úton, 2 szobás családi ház eladó. Érd.: dr. Baky Endre ügyvéd, Újszász, Vasút út 46. Tel.: 06-30/9537-331.------------------------------------------------------------------------ *21148* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673.------------------------------------------------------------------------ -21182­SZOLNOK, Indóház úton 65 m2-es, 2.5 szobás, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás 9 M Ft-ért eladó. Tel.: 56/515-128, vagy 06-30/383- 1091.------------------------------------------------------------------------ -21244­SZOLNOK belvárosában (Konstantin, Sajtó út sarok) épülő társasházi lakások és gará­zsok leköthetők. Átadás: 2004. közepén. Érd.: KŐPIRAMIS Kft., Szolnok, Konstantin út 44., 56/419-219. .a343. KESZTHELYEN 17.136 m2 ipari belterületi te­lephely eladó. Érd.: 20/9266-197.------------------------------------------------------------------------ -21354­SZOLNOKON, a Mátyás kir. úton 1+2 fél szo­bás, I. em.-i, 68 m!-es, nagy erkélyes felújított, légkondis, lakás eladó. Érd.: 06-30/9049- 301.------------------------------------------------------------------------ -2I496­ELADÓ Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen a Győrffy úton 4 emeletes épületben, 3 szoba étkezős, 69 m2-es lakás. Érd.: 06-20/3939- 502.------------------------------------------------------------------------ -21506* 8 SZOLNOK, Óvoda u. 10. szám alatt új tár­sasházban 1 db és Pozsonyi u. 64. szám alatt most épülő társasházban 2 db gépkocsitáro­ló eladó. Érd.: munkanapokon Szolnok, Óvoda út 2. szám alatt, munkaidőben a 06- 20/4936-873 valamint az 56/512-372-es te­lefonszámokon lehet.------------------------------------------------------------------------*21257* Mi nimum 200 m2 üzletterű, jelenleg is ABC-profillal működő ingatlant vásárolnánk Szolnok megyében. Ajánlatokat várunk: 5005 Szolnok, Pf.: 44-be. HÉVÍZEN 3847 m2 belterületi ingatlan forgal­mas főút közelében eladó. Benzinkút építésé­re alkalmas. Érd.: 20/9266-197.------------------------------------------------------------------------ -21354­SZOLNOKON, a Szántó krt.-on egyedi fűtésű, földszinti garzon eladó. I.ár: 6.3 M Ft. Érd.: 56/377-790.------------------------------------------------------------------------ -21471­s ELADÓ Szolnokon, a Kertész úton, közvet­len vízparti, kétgenerációs, új, kertes családi ház. Érd.: 30/228-5598. GARAZS GARÁZS eladó! Vosztokon, a 18 emeletes mel­lett. Érd.: 56/343-179,18 óra után.------------------------------------------------------------------------ -21470­JÁRMŰ 8 MITSUBISHI L-300-as, körablakos szgk. el­adó. Ár: 630.000 Ft. Tel.: 06-30/402-6881. NONSTOP AUTÓMENTES Nehézgép-szállítás. Törmelékszállítás, tereprendezés. Mélyépítés. SERVICE 24. AZ AUTÓKLUB ÉS AZ ADAC SZERZŐDÖTT SZÁLLÍTÓJA AUTÓ- ÉS KAMI0NMENTÓ KFT. i Fegyvernek, 06-30/9459-723 ^HIF EREOETISEGVIZSGÁUT T Szolnok, Ifjúság út 12. . 'elefon: 56/513-188 (MÓL kútnáU Vizsgára való felkészítés és riasztószerelés is! TRANS HOLDING GROUP EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN SZOLNOK, ADY E. ÚT 25/A. 56/411-108 csütörtökön 11.15 órakor MINDENKIT SZERETETTELVÁRUNK! Szolnok, Jászberényi út (a várostól 1 km-re) Tel.: 56/711-328. Fax: 56/711-391 POLSKI Fiat 650-es, ‘88-as, rozsdabarna, 63 E km-rel, mű.: 2004.04., vonóhoroggal eladó. Érd.: 06-30/403-6605.------------------------------------------------------------------------21191­DA CIÁT, Aro dízelt vásárolok 0-20 évesig. 06- 20/357-4511, 06-1/313-1764.------------------------------------------------------------------------ -21399­HASZONGÉPJÁRMŰ 8H0SZÚPLATÓS Ifa pótkocsival „E” rend­számmal, méhészeknek eladó. Tel.: 06- 30/321-6010.----------------------------------------------------------------------- -Í1415­GÉ PEK 81 DB 1000-es, vízszintes rönkhasító sza­lagfűrész, sínnel együtt, 1 db 600-as, vastago­ló gyalugép, fúrószupporttal, 1 db 3.2 tonnás drótköteles emelő és 1 db 1.6 tonnás drótkö­teles emelő eladó. Érd.: Tiszaföldvár, 06- 70/318-7264.------------------------------------------------------------------------ -21073­ELADÓK EB4-es, EB7-es pótkocsik, homlokra- kodós MTZ, Claas Dominátor 106. 30/239- 1509.--------------------------------------- -21211­FO RTSCHRITT ZT 323-A kifogástalan, megkí­mélt állapotban, kétkörös fékkel, 6 db olajki­vezetéssel, új gumikkal eladó. Tel.: 06- 20/9941-744.--------------------——-------------------------------------------- -21306­8 H ÓEKEVÁSÁR, traktorra előre-hátra szerel­hető, 3 típusban. 06-70/311-9538.------------------------------------------------------------------------ *21460* ÁLLÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK otthon végezhe­tő munkára! Felbélyegzett válaszborítékért in­gyen tájékoztatjuk. G.I.L. Bt. 8800 Nagykani­zsa, Miklósfa út 11.---------------------------------------------------------- »17291* (Folytatás a 6. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom