Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-28 / 200. szám

I 2003. Augusztus 28., csütörtök 13. OLDAL SPORT Rövidem LABDARÚGÁS. Ma játsszák a selejtező visszavágóit a labda­rúgó UEFA-kupában. Mindkét magyar együttes bizakodva vár­ja a folytatást. A Ferencváros idegenben 5-0-ra nyert a Birkir- kara FC ellen, így lefutottnak tűnik a második találkozó. A meccset 20.15 órától játsszák az Üllői úton, az UEFA döntése ér­telmében zárt kapuk mögött. Legfrissebb információnk sze­rint MTV élőben adja a vissza­vágót. A Debreceni VSC-Mega- Force Litvániában 1-1-et ját­szott az FK Ekranasszal, vagyis jó esélye van a főtáblára kerü­lésre. A debreceni összecsapá­son 19 óra a kezdés, az Oláh Gábor utcában. A párharcok továbbjutói az első fordulóba kerülnek, melynek első mérkő­zéseit szeptember 24-én, a visz- szavágóit október 15-én rende­zik. A sorsolás pénteken, Mon- te-Carlóban lesz 13 órakor. TENISZ. A hét végén kerül sor Szolnokon, a üszaligeti tenisz­centrumban a nyílt, korosztá­lyos megyei és felnőttbajnok­ságra. A szombaton és vasár­nap sorra kerülő eseményen a korosztályos viadal nem számít ranglistapontszerző verseny­nek, így bárki benevezhet a baj­nokságra. Azokban a verseny­számokban, melyekben nyolc­nál kevesebb induló lesz, kör- mérkőzéses rendszerben - nyolc nyert játszmáig - döntik el a végső helyezések sorrend­jét. Bővebb információt az ese­ménnyel kapcsolatban Borsá- nyiné Juhász Ildikó verseny- igazgatótól (70-221-54-17) kap­hatnak az érdeklődők. TANFOLYAM. Egy tanéves, le­velező sportoktatói tanfolyamot szervez a megyei művelődési, továbbképzési és sportintézet 55 sportágban és sportrekreáci­ós szakágban. A sikeresen vizs­gázók államilag elismert, szak­másított OKJ-bizonyítványt kapnak. A tanfolyamra szep­tember 15-ig lehet jelentkezni. Részletes felvilágosításért Kővá­ri László igazgatóhelyetteshez (56-513-731, 30-23-99-330) for­dulhatnak az érdeklődők. ■ Fantasztikus bokszgála Szolnokon A Kokó-verő Chacón lesz Nagy János kihívója Az utolsó körben már csak két város, Székes- fehérvár és Szolnok futott versenyt az október 25-i profiboksz-gála rendezési jogáért. Mint tegnap kiderült, a Tisza-parti megyeszékhely, nevezetesen a Tiszaligeti Sportcsarnok lesz a színhelye a világszerte hatalmas érdeklődés­sel várt eseménynek, melynek fénypontjaként Nagy János és az argentin Julio Pablo Chacón lép szorítóba a WBO interkontinentális övé­ért. Profi ökölvívás Az elmúlt időszakban több nívós sporteseményt is rendeztek a Tiszaligeti Sportcsarnokban, töb­bek között két alkalommal a férfi kézilabda Ma­gyar Kupa döntőjét, a férfi kosárlabda Magyar Ku­pa fináléját, a junior karate Európa-bajnokságot, továbbá az autó- és versenyautó-kiállításnak volt a helyszíne a tavaly márciusban újjáépített léte­sítmény. Ettől függetlenül sokak számára megle­petésnek tűnik, hogy Szolnokon rendezik meg a bokszgálát. Rácz Félix, Nagy János menedzsere, a Felix-Promotion első embere szerint az döntött Szolnok mellett, hogy ideális környezetben egy kiváló sportcsarnok lehet az egész estét betöltő gála helyszíne, melyet a létesítményben három­ezer, a televíziós csatornákon keresztül pedig több millió ember követhet majd figyelemmel. A jegyeket október elejétől árusítják Szolnokon. Aldk nem lehetnek jelen a gálán az RTL Klub vagy a tv2 műsorában élőben, a Sport 1-en pedig másod- vagy párhuzamos sugárzásban láthatják majd a jeles eseményt.- Meg kell mondom, hogy Szolnok város elöl­járói, Botka Lajosné polgármester asszony és Radócz Zoltán alpolgármester úr végig korrekt tárgyalópartnernek bizonyultak, sokat tettek azért, hogy az önök városa rendezhesse meg az eseményt — indokolt a menedzser. — Hazánkat, ezen belül Szolnokot meg kell is­mernie a világnak, erre kiváló alkalom lehet egy- egy sport- és kulturális esemény megrendezése - mondta Radócz Zoltán. - Nem vállaltunk erőn felől, reméljük, hogy a gála résztvevői és a nézők egyaránt jó hírét keltik majd városunk­nak. Most pedig nézzük a programot: az előzetes információk szerint hatalmas dzsemborira lesz kilátás, hiszen többek között az egykori szolno­ki bokszoló, későbbi kisvilágbajnok Bognár László is szorítóba lép. Sőt a hölgyek részéről a légsúlyú Miló Viktória igyekszik majd megvéde­ni interkontinentális övét. Azt est fénypontja azonban a Nagy János-Julio Pablo Chacón 12 menetes összecsa­pás lesz, a WBO nagypehelysúlyú (58,967 kg) inter­kontinentális övé­ért. A ■* felek közül Chacón a kihívó, aki jól ismert hazánk­ban, ugyanis 2001. június 16-án a Kis­stadionban kiütötte Kovács Istvánt, és elhódította Kokótól a világbajnoki cí­met. Mint később kiderült, a mendó- zai bokszoló sem verhetetlen, ő ugyanis a skót Scott Harrisonnal szem­ben veszítette el vb- övét. Az esetleges interkontinentális öv elhódítása jelenthetné számára, hogy újra visszatérhessen az elitbe. Ehhez azonban a kis- világbajnoki cím védőjének, Nagy Jánosnak is lesz egy-két szava. - Nyerni akarok. Eljött az idő, hogy egy igazán jegyzett bokszolóval talál­kozzak, hogy az1 én nevemet is megismerjék szerte a világban f nyilatkozta a magyar bunyós a Felix-Promotion honlapján. Érdekesség, hogy az érdekeltek már találkoz­tak a ringben, méghozzá az amatőrök között a '96-os atlantai olimpián, akkor Chacón ponto­zással győzött Nagy János ellen a negyeddöntő­ben. Most Nagy János revánsot vehet az argen­tin bokszolón, mégpedig a profik között október 25-én, Szolnokon. vargacsaba Kovács István (balra) pályafutása legfájóbb vereségét az argentin Chacóntól szenvedte el FOTÓ: EUROPRESS/EPA Autósport Terepjárók találkozója Kőtelken A megyében első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg hét végén Kőtelken az I. te- repjáróautó-találkozót. Az augusztus 29-30-án zajló rendezvényről Bozsó László szervező adott tájékozta­tást- A térségünkben oly tarka autósport-palettát igyekszünk to­vább színesíteni a terepjáró autók felvonultatásával. A találko­zó ugyanis nem csupán a nagy teljesítményű négykerekűek „csapatba verődését” jelenti, hiszen az erre a célra kialakított pályán komoly erőpróbának teszik ki a versenyre benevező gépjárműveket. A rendezvény területét egyébként az önkor­mányzat biztosította, amiért köszönettel tartozunk. Pénteken 12 órától zajlik a gépátvétel és a regisztráció, este hét órától pedig a terepjáró autók átvonulnak Kőtelek főutcáján. Még ezen a napon 20.30-tól a Jász-Rock együttes szórakoztatja a nagyérdeműt, amely ezúttal is szokásos sztárvendégével, az „István, a király” című rockoperából Koppányként is ismert Vikidál Gyulával lép fel. Szombaton 9.30-tól kezdődik a prog­ram, amelyen Végh Tibor polgármester ünnepélyes megnyi­tóval köszönti az egybegyűlteket. Maga a verseny 10.15-től raj­tol, a déli ebédidőben karatebemutatót tartanak, majd az Öt- kölök néptáncegyüttes is színpadra lép. A kétnapos rendezvé­nyen nem csupán a versenyre benevezett terepjáró autók lát­ványa nyújt élményt, hanem járműben ezeket a kategóriát for­galmazó különböző márkakereskedések is kiállítják legújabb típusaikat. Nevezni egyébként még mindig lehet, információ­val ez ügyben a 20/425-7665-ös mobiltelefon-számon szolgá­lunk. És, ami fontos, a rendezvény megtekintése díjtalan, ezért reméljük, az autósport hívei közül nagyon sokan jönnek el Kőtelekre az I. terepjáróautó-találkozóra. mészáros géza Atlétikai világbajnokság Fazekas Róbert ezüstérmes Annus Adrián után Fazekas Róbert is ezüstérmet nyert a pá­rizsi atlétikai világbajnokságon. Az Európa-bajnok diszkosz­vető 69,01 méterrel lett második az olimpiai bajnok litván Vir- gilijus Alekna (69,69) mögött és a fehérorosz Vaszilij Kaptyuh (66,51) előtt - pedig mindenki tőle várta, hogy megszerzi a magyar atlétika első aranyérmét. A verseny felénél, amikor nyolc főre szűkült a mezőny, úgy tűnt, egyedül Fazekason múlik, megszületik-e a magyar atlétika első aranyérme, hiszen a vetélytársak közül senki sem nyújtott meggyőző teljesítményt, Alekna pedig elsőre kiadott magából mindent. Sajnos Fazekasnak nem sikerült 70 méter fölé kerülnie, így elmaradt a várva várt győzelem.- Most még nem tudok örülni ennek az ezüstéremnek - mondta könnyeivel küszködve Fazekas a verseny után. - Nem szabadott volna pont a vb-n kikapni. Úgy jöttem ki a stadionba, hogy jó formában vagyok, képesnek tartottam magam a 70 méter fölötti eredményre is. A harmadik soro­zatnál merült fel bennem, hogy Alekna nyerni fog, de még azt gondoltam, van esély javítani, mert azt már a 2. sorozat után tudtam, másodiknál rosszabb nem lehetek. Szerintem az olimpia is kettőnk között dől majd el. _______________■ Cs ak a Tiszajenő nyert idegenben Jász-Nagykun-Szolnok megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság, 2. forduló Cserkeszőlő— Jásztelek 4-0 (3-0) Cserkeszőlő, 80 n„ v.: ifj. Bohács. Cserkeszőlő: Kardos - Bodor (Borsos), Benke, Szirom, Kósa, Kerekes II. F. (Baráth), Kupeczki (Kerekes I. F), Gulyás, Varga (Gergulics), Törőcsik, Kerekes Z. Edző: Kerekes Ferenc. Jásztelek: Fekete (Ágota) - Padi, Szűcs P, Mészáros, Tóth, György T. (Muhari), Nagy, Mol­nár, Pálinkás, Ivanics, Szűcs M. Edző: Mészáros Zoltán. Gólszerzők: Kupeczki 2 (15., 30.), Gulyás (40.), Gergulics (82.) Jól előkészített pályán, közepes iramú mérkőzést játszott a két csapat. Jók: Kupeczki, Kerekes II. F„ Szirom, ill. Szűcs M., Paál. Kerekes Ferenc: - Helyzetki­használásban sokat kell még ja­vulnunk. Mészáros Zoltán: - Ez a meccs már az indulásnál eldőlt. „Köszö­nöm” az otthonmaradottak hoz­záállását. Ifi: 3-4 Nagyiván— Tiszaszőlős 3-0 (1-0) Nagyiván, 100 n„ v.: Balogh K. Nagyiván: Gál Z. - Kocsis, Ró­zsa, Jónás, Majlinger (Gulyás), PoczóK. (Farkas), GálB., Vidra, Kiss, Czinege, Dorcsák. Edző: Il­lés Rudolf. Tiszaszőlős: Szabó - Nagy, Muliter, Borsos (Gacsal), Veres, Richter, Csesznok, Ágh, Varga, Göblyös, Illés J. Edző: Nagy János. Gólszerzők: Vidra (28.), Dor­csák (83.), Czinege (87.) Orkánerejű szélben, kitűnő já­tékvezetés mellett, biztos hazai győzelem született. Jók: Rózsa, Gál B., Vidra, ill. Szabó, Nagy, Muliter. Illés Rudolf: - Sima győzelmet arattunk egy fiatal és lelkes csa­pat ellen. Nagy János: - Színvonalas mérkőzésen megérdemelt a ha­zai siker. Ifi: 3-1 Tiszabura—Kőtelek 4-3 (1-3) Tiszabura, 200 n., v.: Törőcsik. Tiszabura: Fehér J. I. - Varga J. , Németh J., Ratkai, Fehér J. II., Puzsoma, Fátyol, Fehér E., Túró K. , TúróJ,, Lakatos. Edző: Ratkai Zoltán. Kőtelek: Márkus - Agócs M., Kocsis, Szecskó, Tordai, Vona, Báldos, Szabó A., Csörghe T., Agócs D., Kelemen (Oláh). Edző: Csörghe Tamás. Gólszerzők: Fátyol (12.), Laka­tos 3 (53., 61., 76.), ill. Agócs D. (16.), Szabó (28.), Báldos (43.) A vesztésre álló meccset a hazai együttes nagy lelkesedéssel fordí­totta a maga javára a második fél­időben. A játékvezetői hármas nem állt feladata magaslatán. Ratkai Zoltán: — Megérdemel­ten tartottuk itthon a három pon­tot. Csörghe Tamás: - Ezt a mérkő­zést a terror irányította. Tiszaderzs— Jászjákóhalma 2-2 (1-1) Tiszaderzs, 100 n., v.: Kóródi. Tiszaderzs: Nagy Z. - Takács S., Vidics, Pálfi, Takács Gy., Galambos, Horváth Zs., Tóth S., Szombati (Józsa), Németh Gy. (Rézműves), Németh K. Jászjákóhalma: Kónya - Szabó R., Borics, Pikó, Koncsik, Móczó J., Móczó K., Eszes, Borbás, Ba- zsó, Fejes. Gólszerzők: Borics (35., öngól), Vidics (89.), ill. Bazsó 2 (30., 75.) Kiállítva: Németh K. (30.), Galambos (75.). A vendégcsapat kihagyta ordító ziccereit, s ez megbosszulta ma­gát, a hazaiak pedig a hajrában egy szerencsés góllal egyenlítettek. Ifi: 1-2 Alattyán—Kétpó 5-0 (0-0) Alattyán, 50 n., v.: Urbán. Alattyán: Kónya - Túróczi, Ber­ki, Fekete, Móczó G., Hajas, Du­dás, Török, Burka, Markó, Vin- cze. Kétpó: Penczer - Fejes, Gonda, Rózsa, Lakatos, Elbakour, Libor, Csontos, Boldog, Sipos, Berecz. Edző: Boldog István. Gólszerzők: Vincze (47.), Török (53.), Burka (66.), Markó (58.), Túróczi (75.) A második félidőben sorozat­ban alakította ki a helyzeteket a hazai csapat, s ezekből ötször eredményes is volt. Ifi: 4-2 Jászboldogháza— Tiszajenő 0-1 (0-1) Jászboldogháza, 50 n., v.: Misovics. Jászboldogháza: Gömöri A. - Kántor, Falusi (Tóth B.), Juhász, Darák J. (Darók V.), Konkoly, Darók L., Vámos (Juhász), Bá- der, Szűcs, Tiliczki. Edző: Farkas Imre. Tiszajenő: Matkovics - Horthy, Tóth K., Homyik, Vad, Makai, Farsang, Terjéki (Haraszti), Pol­gár (Pusoma), Molnár, Klemenc (Dávid). Edző: Dávid Zsolt. Gólszerzők: Klemenc (14.) Küzdelmes mérkőzésen a ven­dégcsapat az első félidei játéká­val döntötte el a három pont sor­sát. Ifi: 1-3 Kengyel- Jászszentandrás 1-0 (0-0) Kengyel, 250 n„ v.: Major. Kengyel: Kozák - Mészáros, Urbán, TóthR., Kézsmárki, Mity- kó, Bakos, Medvegy, Csikós, Ko­vács (Váradi), S. Nagy. Edző: La­dányi István. Jászszentandrás: Szántó - Hol­ló, Andó, Magas, Kimák, Kerek, Antal, Juhász, Drósz, Janka, Gyenes. Edző: Banka Ferenc. Gólszerzők: Váradi (67.) Kiállítva: Kerek (45.) Egy félidei emberelőnyét nehe­zen tudta kihasználni a hazai csa­pat hősiesen küzdő vendégével szemben. Ifi: 1-1 A fehér mezes boldogháziak hazai pályán szenvedtek vereséget archív fotó

Next

/
Oldalképek
Tartalom