Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-26 / 198. szám

4. OLDAL ÉRDEKE S S É G E K 2003. Augusztus 26., kedd | ÜiH Guinness-rekord Rubik-kockával Toronto Egy San Franciscó-i szoft­verfejlesztő vasárnap Tor­ontóban megdöntötte a Ru- bik-kocka megoldásának Guinness-rekordját. A 24 éves Dan Knights közel száz versenyzőt előzött meg 20,2 másodperces megoldásával. Az egyhetes vetélkedő során voltak, akik bekötött szemmel és egy kézzel próbálkoztak. Az utolsó ilyen versenyt Budapesten tartot­ták 1982-ben, akkor állították fel a Guinness Rekordok Könyvé­ben bejegyzett 22,95 másodper­ces csúcsot. A mostani győztes 5000 kanadai dollárral (3578 USD) gazdagodott - jelentette az AP amerikai hírügynökség. A második helyen a cseh szár­mazású New York-i professzor­nő, Jessica Fridrich végzett. Hu­szonkét évvel ezelőtt ő dolgozta ki még Csehszlovákiában a Ru- bik-kocka megoldását segítő Fridrich-módszert. Legyőzője négy évvel ezelőtt vette kézbe először Rubik Ernő 1974-ben megjelent találmányát - mint elmondta —, éppen annak nyo­mán, hogy az interneten megis­merkedett Jessica Fridrich metó­dusával. „Az ő weboldala nélkül még mindig csak egy perc körül tudnám megoldani” a Rubik- kockát - vallotta meg Knights. Megbuktak a Beatles-teszten London Sokba került hat brazil állampol­gárnak a Beatlesszel kapcsolatos tudatlansága. Nem engedték be őket Nagy-Britanniába. A brazilok ugyanis azt állítot­ták a londoni Heathrow repülő­téren, hogy Liverpoolba készük nek a Mathew Street-i fesztivál­ra, amelyen az észak-angliai ki­kötőváros leghíresebb fiait ün­nepük. Mint Bill Heckle, a fesz­tivál szervezője a Liverpool Daily Postnak elmondta, az uta­zók képtelenek voltak a legegy­szerűbb Beatles-kérdőívre vála­szolni, amelyet a bevándorlási hivatal illetékesei portugál nyel­ven nyújtottak át nekik. Nem is­merték például Yoko Onót, John Lennon japán feleségét, és úgy tudták, hogy Ringó Starr, az együttes dobosa már meghalt. Egy névtelenséget kérő vám­tiszt az AP amerikai hírügynök­ségnek nyilatkozva leszögezte: ha egy külföldi azt állítja, hogy valamilyen különleges ese­ményre érkezett, a hatóságok­nak kötelessége ellenőrizni, hogy igazat mondott-e. A brazilok egy 72 fős Rio de Janeiró-i csoporttal érkeztek. A többieknek megengedték, hogy folytassák útjukat és ellátogas- sanak Liverpoolba is. _______■ Nő hiány vízhiány miatt London Azok a házasodók, akik a templom és az anyakönyv­vezetői iroda rutinja helyett valami mást keresnek, ezen­túl London egyik legismer­tebb létesítményében, a Temzén átívelő Tower Bridge tornyában rebeghetik el a boldogító igent. A Tower Bridge Experience elne­vezésű szervezet ugyanis meg­kapta az engedélyt, hogy anya­könyvi bizonyítványt állíthasson ki házasságkötésekről. Azok a pá­rok, akik elegendő pénzzel ren­delkeznek, a jövőben a két neo­gótikus torony egyikében, a to­rony elöljárójának ebédlőjében esküdhetnek egymásnak örök hűséget. Az esketési szertartás átszámítva mintegy kétszázhar- mincezer forintnyi öszszegbe ke­rül. Ha kétszázötven személyes fogadásra is igényt tartanak, amelynek során a meghívott ven­dégek fel-alá sétálhatnak a két tornyot összekötő, beüvegezett folyosókon, azért még kétezer- hétszáz fontot (körülbelül egy­millió forintot) tartoznak fizetni. A Temze fölött negyvenöt mé­ter magasban átívelő gyalogjár­dákat eredetileg azért építették, Újdelhi Vízhiány okoz nőhiányt, pontosabban nejhiányt az indiai fővárostól 480 kilomé­terre délnyugatra fekvő Sa- deri faluban. Az eladósorban lévő lányok azért vonakodnak letelepedni Saderi- ben, mert a vízhordás az asszony dolga, viszont a településen nincs semmiféle természetes vízforrás, a legközelebbi működő vízcsapig pedig másfél kilométerre kell el­kutyagolni a falutól. Saderiben ráadásul nemcsak hogy nem nő a feleséglétszám, még csökken is. Eddig több mint tíz asszony hagyta el férjét a megerőltető gya­logos „vízi túrák” miatt. A faluban jelenleg 80 fiatal fér­fi keres feleséget. A vízhiány mi­att még a leánykérés szokásos menete is megváltozott Saderi­ben: a falucskában nem a mennyasszonyok, hanem a leen­dők férjek fizetnek hozományt, ha akad, aki hajlandó feleségül menni hozzájuk. ____________■ „Ú j oroszok”: menő a golf TÁRSASUTASOK. A francia Christian Mullec ultrakönnyű repülőgépével együtt száll egy csapat vád­lóddal. Mullec - aki maga nevelte fel a vadludakat - a dittingi repülőnapon vett részt. _________________________________________________________________________FOTÓ; EPA/EUR0PBE88 Esküvő a Temze fölött Csak vacsora, szex nem San Francisco Mary Carey ismert amerikai pornósztár is ringbe száll az október 7-re kitűzött válasz­táson a kaliforniai kormány­zó székéért, mivel azonban túl sok pénze nincs a dolog­ra, úgy határozott, hogy sa­játos módon fogja finanszí­rozni választási kampányát. Carey kisasszony ugyanis bejelen­tette, hogy kész bárkivel elkölteni egy romantikus vacsorát, aki elég komoly summával járul hozzá vá­lasztási kampányához. „Függet­len jelöltként, aki nem élvezi egyetlen politikai párt támogatá­sát sem, kreatívnak kell lennem az adománygyűjtésben, aki tehát 5000 dollárnál többet szán kam­pányom segítésére, máris számít­hat rá, hogy találkát kap tőlem, és elvihet vacsorázni - mondta Ca­rey. A leendő adakozók lelkesedé­sét azonban a hölgy kampányá­nak szervezője rögtön lehűtötte azzal, hogy az ajánlat csakis a va­csorára korlátozódik, és a jelent­kező urak (és hölgyek) semmi egyébre nem számíthatnak. „Nem hinném, hogy egy egy­szerű randevúnál többről lehet szó, az, amire mindenki gondol, ez esetben nem része a dolog­nak” — mondta Carey titkára. Az egyszerű randevú miben­létét illető akadékoskodó kérdé­sekre válaszolva a pornószínész­nő, aki pályafutása során jó né­hány nyíltszíni heteroszexuális, illetve leszbikus szexjelenetben nyújtott emlékezetes alakítást, bosszankodva kiabálta bele a te­lefonba: Szex nem lesz, semmi­lyen sem! hogy gyalogosok akkor is átkel­hessenek a folyón, amikor a vik­toriánus korabeli építmény ha­jók átengedése végett szétnyílik. Kihasználatlanságuk miatt a gya­logjárdákat 1910-ben bezárták. Jelenleg százötvenezer jármű halad át naponta az 1894-ben fel­avatott hídon, amely évente 900 alkalommal nyílik meg, hogy a nagy hajók áthaladhassanak. Nemrégen lazították az angol házasságkötési jogszabályokat, hogy lehetővé tegyék alternatív színhelyek megválasztását is a pároknak - emlékeztet a dpa je­lentése. Szentpétervár Mihail Usakov hat évvel ez­előtt látott először golfver­senyt Írországban. Mára ez a sikeres üzletember Szentpé­tervár címvédő bajnoka, és minden szabadidejét ennek az „intellektuális és rafinált” sportnak szenteli. A golf egyre népszerűbb Oroszor­szágban, ahol a viszonylag de­mokratikusnak számító tenisz és a síelés már nem elégíti ki a gazda­gok, az „új oroszok” vágyát az új szórakozásokra. Ez körükben újabban a „menő” sportág. A Szentpétervártól mintegy harminc kilométerre északnyugatra talál­ható Gyuni üdülőhely parkolói­ban öt év óta egyre több a Merce­des és a BMW, amelyeknek a tu­lajdonosai mind a golfpálya felé si­etnek.- Ez egy stratégiai játék, egy ki­csit olyan, mint az üzlet. Elsősor­ban saját magunkkal verseny- zünk - magyarázta az AFP fran­cia hírügynökség tudósítójának Mihail Usakov, ez a 45 éves, nyu­godt és magabiztos üzletember, egy szibériai aranybánya és az egyik legnagyobb oroszországi hajógyár résztulajdonosa. - Sze­rintem a golf sokkal rafináltabb és intellektuálisabb, mint bárme­lyik más sport - mondja. A golf az 1980-as évek végén je­lent meg Oroszországban, s kez­detben csak a moszkvai diplomá­ciai körök szórakozása volt.- Külföldiek tették ki a (Moszk­vától északnyugatra fekvő) naha- binói első golfklub tagjainak nyolcvan százalékát - meséli Szergej Spicin, aki ma a gyuni klub elnöke. - Először én voltam az egyetlen orosz, ma már több szá­zan vagyunk - teszi hozzá büsz­kén. Orosz üzletemberekből kerül ki a nahabinói klub hétszáz tagjá­nak java, s az igazgatóság szerint igencsak hosszú a várólista.- Bizonyos vagyok benne, hogy a golfnak van jövője Orosz­országban, ahol fejlődik a gazda­ság és új burzsoázia születik - fo­galmaz. A klubtagsági igazolvány hu­szonhétezer dollárba kerül egy évre Nahabinóban és ötezer dol­lárba Gyuniban. Fémjelez egy bi­zonyos, társadalmi szintet, s szá­mos üzletember vágyik a siker- nek erre a jelképére. ■ »Néplap előfizetőknek! 11 Házzá járulunk az iskolakezdés költségeihez! :5 általános iskoláskorú gyermeke van. tanszervásárlási utalványt nyerhet. Ha a mellékelt ..Részvételi szelvényt” kitöltv sorsoláson vesz részt. Sorsolásra kerülnek 500 Ft-os vásárlási utalványok 100.000 Ft értékben. A nóta és az operett ünnepe Nemzetközi dalfesztivált rendeznek Szol­nokon szeptember 5-én és 6-án a tiszalige- ti Városi Sportcsarnokban. A népdalok, nó­ták és operett-kedvelők lapunk játékán be­lépőket nyerhetnek a rendezvényre. A legnépszerűbb nó­ták, fülbemászó ope­rettáriák, ismert da­lok csendülnek fel hamarosan Szolno­kon, a tiszaligeti Vá­rosi Sportcsarnok­ban. A kétnapos ren­dezvénysorozat első előadása szeptember 5-én, pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik, Otthontól - hazáig címmel nemzetközi dalfeszüvál lesz ekkor. Ezen a napon mutatják be a nagyközönségnek Jász-Nagykun- Szolnok megye előadóművészei a közös cd-jüket. Ugyancsak a pénteki napon lépnek színpad­ra az operett-kavalkád sztárjai, Benkóczi Zol­néplap Jást-NagyltnB-SzBinoli megrei napilap ___________ _ tá n, Kóródi Anikó, Leblanc Győző, Lugosi Clau­dia, Máté Ottilia, Sülyi Károly, Tóth Éva és Vi­da Péter népszerű operettekből énekel részle­teket. A nóták és népdalok szerelmesei szeptember 6-án, szombaton a legnépszerűbb hazai és ha­táron túli nótaéneke­sek tolmácsolásában hallgathatják meg kedvenc dallamai­kat. Lapunk és a szer­vezők közös játékán - erre a nagy érdek­lődésre számot tartó eseményre - most Ön is nyerhet belépőket, de emellett kisorsolunk a kérdéseinkre helyesen válaszolók között cd-ket is. Játsszon velünk, s látogasson ki szeptember első hétvégéjén a Tiszaligetbe! Legyen ön is szem-, illetve fül'tanúja annak, hogy a zene tény­leg nem ismer határokat! A sorsoláson való részvétel feltét 3Q03.szeptember i-.ién érvényes előfizetéssel Általános iskolás korú gyermekei száma: Mióta előfizetője a megyei lapnak? Előfizetői kódja: Mennyibe kerül egy havi előfizetés? Hány forintot takarít meg havonta, ha előfizeti lapunkat? Név: Cím: Beküldendő: AS-M Kft. (Terjesztés) Szolnok Kossuth tér 1. Határidő: 2003. szeptember 05.

Next

/
Oldalképek
Tartalom