Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-23 / 196. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Augusztus 23., szombat Vendéget hozhat a figyelmesség Idegenforgalmi szempontból a nyár nálunk is fontos időszak. Ideális esetben ilyenkor a vendéglátó és szórakozóhelyek forgalma is fellendül, amelyért azonban tenni is kell. S itt nem csupán pénzkérdésről van szó. Olykor egy-egy mosoly, némi figyelmesség is becsábíthatja az adott helyre a potenciális vásárlókat. A vendégszeretet fontos dolog. Igaz, a fogyasztóvédelem nem kérheti úgy számon az udvariasságot, mint az egyes termékek szavatosságát, ám a kulturált kiszolgálás sokat hozhat a konyhára. A megyebeli üdülőtelepüléseken működő különféle üzletek is tapasztalhatják, sok vendég főleg ott vásárol, ahol kedvesek hozzá. — Csak azok az üzletek, boltok képesek hosszabb távon kiszolgálni az igényeket, ahol a személyzet barátságos a betérőkhöz - állítja Varga András, egy kisebb településen üzemelő vendéglátóhely vezetője. - Nyaranta a külföldi turisták nagy számban érkeznek térségünkbe, akik többnyire olyan életstílushoz szoktak, amelyet itt sem szeretnének feladni. Ugyanakkor a hazai vendégekről sem lehet megfeledkezni. Véleményem szerint kedvező árakkal és nagy-nagy figyelmességgel lehet őket megtartani. Hasonló véleményen van egy fogadó tulajdonosa is.- Sokszor nagyon kevés is elég ahhoz, hogy egy-egy látogatónk később visszatérjen - mondja. - Aki hosszabb időt tölt nálunk, annak a szokásait könnyen megjegyezhetjük, s ezt udvarias gesztusként érzékeltethetjük vele. így például odafigyelünk arra, mi a kedvenc étele, hogy a behű- tött üdítőt vagy sört szereti-e? Fontos a személyes kötődés kialakítása. Az azonos profilú üzleteknek, legyen az ruhásbolt, pizzéria vagy bármilyen más hely, különösen érdemes odafigyelniük egymásra. Legalábbis ezt állítja Mészáros Péter, aki egy kisebb bárt vezet. — Ma szinte az élet minden területén tapasztalhatjuk, micsoda árharc zajlik egyes, azonos terméket vagy szolgáltatást kínáló cégek között. Ez természetesen fontos, de nem az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy szívesen visszatérjenek hozzánk a vevőink, ügyfeleink. Mi hangsúlyozottan törekszünk arra, hogy a személyzetnek mindenkihez legyen egy kedves szava, s olyan hangulatot teremtsünk számukra, amely vonzóvá tesz bennünket. Az általunk megkérdezett vendéglátósok szerint a legtöbb gond talán az idényjellegű üzletekkel van, ahol az elsődleges szempont a gyors haszon. A vendég ezekben gyakran elégedetlen lehet a kiszolgálással, s előfordulhat, hogy nem azt kapják, mint amit reméltek. A Balaton partján például sok ilyen bolttal találkozhatunk. Kiveszett volna a hajdan híres magyaros vendégszeretet? A kérdésre valószínűleg mindenki saját élményei alapján válaszolna.- Van egy kis élelmiszerbolt Szolnokon, ahová nagyon szívesen járok - meséli Fodor Adrienn egyetemi hallgató. - Az üzlet kicsi, de egy nagyon aranyos idős hölgy áll a pult mögött, aki kedvesen fogad, ha belépek. Más helyeken valószínűleg nagyobb áruválasztékot találnék, de mégis ezt az üzletet választom a személyes szimpátia miatt. A 41 esztendős Kovács Gábor nem tudna egyféle választ adni arra a kérdésre, hogyan szolgálják ki a vendéglátó- és kereskedelmi egységekben. — Hiba lenne általánosítani. Akadnak pozitív és negatív példák. A múltkor például elmentünk a családommal egy vendéglőbe, ahol hosszú ideig felénk sem nézett a pincér, pedig nem volt túl sok a vendég. Cseppet sem tetszett az a hely. Távozás után meg is fogadtuk, soha nem megyünk oda vissza. Szerencsére azonban ismerek jó néhány más vendéglőt, ahová a kedvező árak, az udvarias, gyors és pontos kiszolgálás miatt bármikor szívesen ellátogatnék. MOLNÁR G. ATTILA A vendég megjegyzi, hol voltak vele figyelmesek (képünk illusztráció) fotó: csabai istván Példamutató cigánytelepek Jászapátin a romák példát mutatnak a megyének, de talán az országnak is. A város két cigánytelepén nem csak a porták szépülnek évről évre, de közterületek is egyre rendezettebbek. Mindez a kisebbségi önkormányzat három éve útjára indított tisztasági akciójának köszönhető. „Jaj! Most gyónnék! Épp csak hazaértem a fődrő, délután meg megyek vissza paradicsomot szedni” — sopánkodik Banya Barnabásáé, míg beljebb tessékeli a kisebbségi önkormányzat és a polgár- mesteri hivatal munkatársait. A kis csapat a jegyző asszony vezetésével a portákat jött szemügyre venni. ■ A cigány kisebbségi önkormányzat ugyanis tisztasági versenyt hirdetett a két romatelepen. A kezdeményezés nem új, hiszen a rendszerváltás előtt szerveztek már hasonló akciókat a romák lakta városrészekben. A „hagyományt” három éve elevenítették fel. A két roma — az Ilona és a Dankó nevű — telepen az első esztendőben még csak nyolc ház falára került fel az elismerő tábla, ám azóta évről évre több portán díszeleg: Tiszta udvar, rendes ház. Olvasni a feliratot az egyedül élő asszony otthonán is. A virágos, rendezett udvar szemügyre véve elismerően bólogat a Vöröskereszt városi titkára. Piroska néni szerint meglátszik a házon, hogy dolgos lakója van. A telepen pedig a tisztasági akció hatása szembetűnő. Az elmúlt években nem csak az udvarok lettek vitathatatlanul tisztábbak, de az utca is. Farkas András, a kisebbségi önkormányzat elnöke szinte kitalálja gondolatomat.- Nézzen csak körül a konténer környékén! Nincs szétszórt szemét. Mindez a telepgondnoknak köszönhető — magyarázza a roma vezető. A munkaügyi központ támogatásával a kisebbségi önkormányzat ugyanis mind a két romatelepen egy-egy közhasznú munkást alkalmaz. Az ő dolguk felügyelni a rendre, és tisztán is tartani az utcát. ben azonban csak azért nem csapkodja a szél az ajtókat, ablakokat, mert már azok sincsenek. Állítólag akadt volna család, amely vállalta volna, rendbe hozza a házrészt, ha a lakbérből letudhatják a felújításra költött forintokat. Ám egyelőre az enyészet lakik a falak között. A telepeken a tisztasági akció hatása szembetűnő Mennyire hallgatnak a romák a gondnokokra? Kállai Kálmán, a Dankó út őre csak legyint a kérdésre:- Tudja jól azt maga, az emberek ilyenek is meg olyanok is. Persze, hogy szebb legyen a telep, az néha nem csak az itt élő cigányokon múlik. A Dankó telepen immár két éve készül a játszótér. A házak mögötti területet nagyjából már megtisztították a szeméttől, és felszórták homokkal, ám elkelne rajta még egy réteg föld, no meg fű és fa. Az Ilona úton pedig egy félig romos ház rontja az összképet. Egyik felében még laknak, a másik feléFarkas Andrásnak azonban mindezek nem veszik el a kedvét, újabb és újabb terveket szövöget, hogy lehetne még otthonosabbá tenni a telepeket.- Beadtunk egy pályázatott, melyen ha nyerünk, minden otthonnak saját kukája lesz. Szeretnénk fákat is ültetni. De nem az utcára, mert ott kitörik a csemetéket. A kertekbe. Minden család kap egy-egy fát, amit aztán neki kell gondoznia, óvnia - magyarázza Farkas András. A kisebbségi önkormányzat programjai között azonban csak egy a tisztasági akció. így például az önkormányzat mammográfiai szűrésre viszi a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó roma asszonyokat. A cigány gyermekek nyári táboroztatására pályázati önerőként százötven- ezer forintot különítettek el költségvetésükben. Pályázatuk nem nyert, a tábor elmaradt. A pénz azonban így is a gyerekeket szolgálta. A napokban hatvan, az első osztályt most kezdő roma gyereknek vásárolták meg az iskolatáskát. Időközben a zsűri befejezte munkáját. Az eredményt Andrási Lászlóné jegyző vonja meg. Összesen 13 házat találtak jutalmazásra méltópak, hatot az Ilona telepen, hetet a Dankó utcában. Az ötezer forinttal járó elismerésre érdemesek többségének a portáját már nem először találták példásnak, ám eggyel idén is gyarapodott azoknak az otthonoknak a száma, melyre felszögezték: Tiszta udvar, rendes ház. TELEKI JÓZSEF Nézőpont BARANYI GYÖRGY Kéregetők Bevallom, nem szeretem az utcán pénzt kéregetőket, azokat, akik elém állnak, és mindenfélére hivatkozva anyagi segítséget várnak. Ugyanide tartoznak azok is, akik otthon csöngetnek be az ajtón, és szerencsétlen sorsú, beteg gyerekek fényképeit mutogatva próbálnak pénzbeli adományt kicsikarni a lakókból. Ilyenkor a legtöbbször elhárítom a kérést. Hogy miért teszem ezt? Egyáltalán nem azért, mintha nem indítana meg egy beteg, pláne ha az gyermek, szenvedése. A szív összeszorul, a szemekbe könny gyűl, mikor ilyenekről hallani. És ezt nagyon jól tudják azok, akik az ajtók előtt állva pénzért nyújtják a kezüket. A jó erkölcsre apellálnak, miközben az ember tipródik magában: adjon vagy ne adjon pénzt? Mert ki ne segítene pár forinttal (esetleg többel is), hogy minél előbb meggyógyuljon az a kisgyermek, csakhogy... Ki tudja, hogy az a pénz, amit átnyújtunk a kéregetőknek, legyenek azok bármilyen kinézetűek - értem ezalatt, hogy legyen bár az öltözékük kifogástalan öltöny vagy pedig mosóport már régen látott ruha -, az valóban oda ér-e el, ahova szántuk, és nem pedig valamelyik italbolt bevételét gyarapítja. Mert sajnos ilyennel is lehet találkozni: a pénzt felmarkolják valaki nevében, amiből a szerencsétlen persze egy fityinget sem lát. Ők az igazi kihasználói, vámszedői a betegeknek. Úgy vélem, az erkölcsi érzékkel nem az áll hadilábon, aki nem ad nekik pénzt, hanem éppenséggel ők. Nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, de sajnos aki egyszer már megégette magát, az bizony nem szívesen nyúl a zsebébe ilyenkor. Jobban szeretek úgy adni pénzt a rászorulóknak - és ezzel, gyanítom, mások is így vannak -, ha tudom, hogy közvetlenül ők kapják meg, nem pedig mindenféle áttételes utakon kerül majd el hozzájuk. Amikor úgy érzem, bennem sem keletkezik erkölcsi válság azért, hogy valóban jót cseleked- tem-e... Tv-notesz Ünnep sok zenében Nem mondhatni, hogy közszolgálati tévénk nagyon törte volna magát, hogy önerejéből valami igazán újjal, eredetivel lepjen meg bennünket ezen a mostani augusztusi ünnepen. Áz ilyenkor szokásos és hivatalos programok mellett jóformán monstre közvetítések alkották ünnepi műsorának gerincét; abban is két zenei esemény „feltálalása” vált igen hangsúlyossá mintegy meghatározóvá. Az egyik a jól ismert elmaradhatatlan és elnyűhetetlen rockopera, az István, a király felvételről, a másik viszont élőben a budapesti Hősök téri Örömkoncert. Méghozzá mindkettő az ünnepnap előestéjén főműsoridőben és párhuzamban. így azután nem könnyű választás elé állította a nézőt a szerkesztőség, a „melyik mellett döntsön” dilemmája elé. Azt válassza-e, hogy jelen legyen a hangversenyen (kettes csatorna), elvégre az élő közvetítéseknek megvan a maguk külön varázsa, ott lenni a dolgok születésénél, avagy (az MTV egyesen) a vonzó érdekességnek ígérkező csíksomlyói István, a királyt, a zenedrámát tekintse meg erdélyi hangszerelésben - húsz év után, hogy megszületett, és végre, hogy megérett az idő arra is, hogy megszólalhasson a székelyek földjén. Aki ez utóbbi mellett döntött, s másnap délután felvételről hallgatta csak meg a koncertet, valóban kivételes élményben lehetett része, nem is annyira az előadás, mint inkább a fogadtatás eufóriája miatt, a forróság láttán, amely a látottak-hallottak nyomán elöntötte a több százezres tömeget. Ez nyújtotta a kivételes élményt, ezzel vált emlékezetessé a találkozás az immár jó öreg rockoperával, és már-már szertartásossá a zenei esemény. Különben annak a televíziós rendezőnek az irányításával készült a felvétel, aki az Örömkoncert közvetítését is dirigálta. Sajnos, kevésbé izgalmasan, mint tette azt az István, a király esetében. A képi történéseket ezúttal nem igazán tudta mindig biztos kézben tartani. Pedig zenei program alkalmával sem mindegy, hogy a felhangzó muzsikához mit is kapunk képekben. Akkor mutatják-e nekünk például akár a zenészt is a zenekarból, amikor az épp előtérbe kerül a muzsikálásban. Máskor a kamerák „üresen” bóklásztak a kórusok sorain, mintha nem tudtak volna mit kezdeni a tömeggel, a sok távoli kép a dalosokról egyhangúvá, unalmassá tette a közvetítést. Közelképekben többet mondtak volna el a daloló emberről, kinek arcán megjelenik az öröm, amitől nemcsak a muzsika - Beethoven, Kodály, Kókai Rezső, Berlioz zenéje és a magyar népénekek - de a látvány is örömtelibb lehetett volna. E szokatlan feladattal - ilyen mértékű zenei eseményt még nem közvetített a televízió -, mintha nehezen birkózott volna meg, pedig a gyakorlott Apró Attilának számtalan élvezetes zenei közvetítést köszönhettünk már. Ezúttal sok volt a tanácstalanság, mit is mutasson meg nekünk. Hogy nehézkessé is vált a csaknem két óra, abban már a szervezők a ludasak, az esemény megszervezése nem volt eléggé körültekintő. Bizonyos ismeretek is hiányoztak számunkra, csak tapogatózhattunk például, mi is vagyon odaírva hosszú sorokban a zenekari pódium előfalára, és hogy kik is kapták ott lent felsorakozván a pódium előtt a virágokat. (Csak sejthettük, talán a kórusok vezetői, ám az ő képüket sem mutatták.) Sebaj, apró hibák, szeplők ezek, melyek ha hagytak is nyomot az igényesen komoly hangverseny arculatán, azért el nem csúfították. Nem volt ugyan zavartalan az est, még a felfel támadó szél is bele-belepiszkált olykor nyugtalanítóan, ám végül is a Zaborszky Kálmán irányította koncert - igen megdolgozott láthatóan a sikerért - fénylő bizonyságát adta a ma is élő, magasrendű magyar kórusmuzsikálásnak. Egyetlen intésre negyvenezer torokból szakadt fel az ének! Hát nem csodálatos? VALKÓ MIHÁLY
