Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-19 / 193. szám
2003. Augusztus 19., kedd 7. OLDAL B E C S Ö N G E T ÉS ELŐTT — Drága az egyetemista lét A megkérdezett egyetemisták és főiskolások — a diákhitelt nem számítva — átlagosan havi mintegy 26 ezer forintból élnek a tanulmányi időszakban — derült ki egy, az előző tanévben készült felmérésből. A hallgatók több mint 60 százalékának jelentős anyagi terhelést jelent a felsőfokú tanulmányok folytatása. A tanévkezdéshez közeledve ismét kiemelkedő jelentőségű a főiskolások, egyetemisták számára, hogyan tudják biztosítani a megélhetésüket a követező hónapokban. A megkérdezett hallgatók 7 százalékának rendkívül komoly gondot, anyagi problémát jelent a tanulás a felsőoktatásban - áll a Magyar Gallup Intézet felmérésében, amely a diákok anyagi helyzetéről, illetve kiadásaikról szól. A hallgatók 83 százaléka jut állandó kiegészítő jövedelemhez különféle munkákból, 25 százalékuk pedig csak úgy tudja folyatni tanulmányát, ha munkát vállal. A megkérdezett hallgatók 10 százalékának szinte minden hónapban, 16 százalékuknak gyakran vannak napi megélhetési problémái. A megkérdezettek 83 százaléka átlagosan 17 ezer forint támogatásra számíthat a szüleitől, és ugyanennyien vannak, akik rendszeresen végeznek munkát, amelyből átlagosan havi nem egész 24 ezer forint jövedelemre tesznek szert. A megkérdezett egyetemisták és főiskolások átlagosan havi 26 ezer forintból élnek a tanulmányi időszakban, átlagosan 10 ezer forintot költenek lakhatásra, élelmiszerekre; 3500 forintot a tanulmányokhoz szükséges könyvekre, eszközökre; a szórakozásra átlagosan 5500 forint jut. A hallgatók 70 százaléka részesül rendszeres ösztöndíjban, ennek átlagos mértéke havi hétezer forint, 69 százalékuk pedig szociális támogatást kap, amelynek átlagos havi összege több mint négyezer forint. Összességében a hallgatók saját bevallásuk szerint mintegy 21 ezer forintról dönthetnek szabadon. A felmérés eredményeinek publikálása óta eltelt időben a diákhitel intézménye egyre népszerűbbé vált. A legutóbbi adatok szerint rendldvül nagyra nőtt a felsőoktatási hallgatók körében a hitelfelvételi hajlandóság. Sokan vannak, akik egy összegben, egy félévre előre kérik a havonta maximum 25 ezres támogatást. Igaz, az érintettek egy jókora hányada azonban még jelenleg is szeremé elkerülni, hogy tartozásának tör- lesztésével kezdje a nagybetűs életét. ________■ De nehéz az iskolatáska! Az iskolatáskák helyét átvették a hátizsákok, amelyek lehet, hogy divatosak, ám nem célszerűek, mivel összegyűrődik bennük a könyv, az irka. Csak a határozott alakú, kemény oldalfalú táskában lehet rendet tartam. Ha nincs rajta eredetileg fényvisszaverő prizma, csík, akkor a szülő okvetlenül lássa el gyereke táskáját (kabátját, sapkáját, nadrágját, cipőjét) ezzel az életvédő alkalmatossággal. Nemzetközi ajánlás szerint az üres iskolatáska nem lehet 1 kiló 20 dekánál nehezebb, megtöltve pedig nem haladhatja meg a gyerek súlyának tizedét. Ha ugyanis a gyerek ennél nagyobb súllyal kénytelen járni, gerince megsérülhet, lába deformálódhat. A tehercipelés akadályozza a biztonságos közlekedésben, kapaszkodásban, elvonja figyelmét a napról napra nagyobb forgalomról. Főleg akkor, ha nem csupán a hátán, hanem egyik kezében is iskolai felszerelést (tornazsákot, rajztáblát stb.) kénytelen cipelni. Ajánlott: a táska szíja viszonylag széles és párnázott legyen, hogy a húzóteA tanév rendje Az Oktatási Minisztérium már közzétette a 2003/2004-es tanév ütemezését. Eszerint az első tanítási nap szeptember 1-je, hétfő lesz, míg utoljára 2004. június 15-én, kedden kell majd iskolába menniük a diákoknak. A rendelet szerint a tényleges tanítási napok száma 182 nap. Az őszi szünet október 20-tól 22-ig tart, a pihenő előtti utolsó tanítási nap október 18., az azt követő első pedig október 27. A téli szünet december 22-től január 2-ig fog tartani, azaz idén december 19-én tanítanak utoljára, míg jövőre az első tanítási nap január 5- e, hétfő lesz. A tavaszi szünet egy újabb héttel adományozza meg a tanulókat, amely az április 8-a és 13-a közötti időszakra esik. ■ ALPINISTÁK AZ USZODÁBAN. Tanévkezdésre felújítják a szolnoki Kanizsa Tivadar városi tanuszodát. Felvételünk a szellőztetőrendszer tisztítását örökítette meg, amit alpinisták végeztek el. Az oldalt szerkesztette: Molnár G. Attila Fotók: Mészáros János, Bakos Judit MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐKNEK könyvelőirodánk gyakorlati oktatást szervez kis létszámú csoportban. Végzéskor könyvelő) gyakorlatról referenciát adunk. 30/224-9895 ISKOLÁK, SZÜLŐK, FIGYELEMl-ISKOLAKEZDÉSI AKCIÓ! Nebuló író- és számítógépasztal- író- és számítógépes munkahely egyben- kis helyet igényel, mérete: 98x68 cm- minden periféria az asztal síkja alatt van elhelyezve- megszűnik a zsúfoltság és rendetlenség látszata- a szem és a monitor közötti távolság kedvező- egy látószögben helyezkedik el a monitor és a billentyűzet- megszűri a monitor káros sugárzását- tanár-diák kapcsolat optimálisabb, mert egymást akadálytalanul láthatják Iskolabútorok, táblák, vizuáltechnikai berendezések Forgószékek nagy választékával és egyéb kiegészítőkkel várjuk Önöket! Ctnplet Irodabútor Stúdió 5000 Szolnok, Baross G. út 27-29. T/F: 56/428-039 SZEPTEMBERBEN INDULÓ MA AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK A KERESKEDELMI ES IDEGENFORGALMI TOVÁBBKÉPZŐNÉL Szakmunkás: ABC- ruházati, gyorsétkeztetési, hús- hentesáru eladó + pénztárgépkezelő, hulladékgyűjtő, települési hulladék- gyűjtő és-szállító Középfokú: idegenforgalmi ügyintéző, boltvezető, vendéglátó üzletvezető, drogériái kér., becsüs, szállodai portás, vendég- fogadós, logisztikai ügyintéző, szakács, pincér Emelt szintű: kereskedelmi-, vendéglátó, marketing- reklám, kulturális menedzser, idegenvezető, irodavezető Jelentkezni: KIT szept. 22-ig SZOLNOK, Verseghy park 8. Tel./fax: 56/375-890, e-mail: kit.szolnok@chello.hu Kellő létszám esetén vidéken is! Munkanélküliek támogatást igényelhetnek! Biflázok hátrányban? Amit a gyerekek már régen tudnak, most tudományos vizsgálatok is alátámasztják. Egyáltalán nem biztos, hogy jobb osztályzatokat szereznek azok, akik túl sokat tanulnak. Sőt, ma már bizonyított, hogy akik órákon át biflázzák az anyagot, többnyire rosszabb jegyeket visznek haza, mint kevésbé szorgalmas iskolatársaik. így, a tanév elején érdemes néhány szót ejteni a tanulásról, mint mindennapos tevékenységről. Egy felmérés során 500 iskola húszezer tanulójának felkészülési szokásait vizsgálták meg. Kimutatták, hogy akiknek túl sok a házi feladata, azoknál gyakoribbak a stresszhatások. Tehát a tanulásból is megárt a sok. Aki kevesebb időt szán a magolásra, annak többnyire marad ideje sportolásra, játékra. Mennyi a valóban optimális tanulásra szánható órák száma? Külföldi szakértők szerint az általános iskolásoknak 11 éves korig ajánlott napi húsz percet olvasással és 10-30 percet egyéb házi feladatok készítésével tölteni. A 12 évesek délutánonként már 90 percet, a 14 évesek két órát szánjanak tanulásra. A16 éveseknek napi két és fél óra elegendő. Ezek az idő-ráfordítási ajánlások nyilván egyénenként változhatnak, de a lényeg, hogy mindig biztosítható legyen a tanulás mellett a gyermek kikapcsolódása is. A tanulmányi terhelés természetesen a főiskolai, egyetemi hallgatókra is hatással van. Aki vizsgára készül, jobb, ha az utolsó időszakban felhagy a magolással, s inkább kiszellőzteti az agyát. Ezt állapította meg Kevin Warwick brit professzor kétszáz 18-19 éves hallgató vizsgálata alapján. Szerinte azok, akik a vizsga pillanatáig sem hagynak fel a biflázással, rosszabbul teljesítenek. Akik azonban képesek előzetesen kikapcsolódni, idejüket akár egy könnyed tévéműsorra szánni, adott esetben hét százalékkal növelhetik szellemi teljesítményüket. Azok a diákok, akik vizsga előtt meditálnak, vagy nagyobb levezető sétát tesznek, két ponttal növelhetik intelligenciahányadosukat. A lényeg, hogy nem szabad az agyat túlterhelni. A professzor vizsgálta az étel- ital fogyasztás kihatását is a vizsgák kimenetelére. Megállapította, hogy nem hasznos a nagy meny- nyiségű narancsitá fogyasztása, a sós mogyoró ropogtatásával azonban növelhető a szellemi kapacitás. A sör érdekes szerepet játszhat: „csodát” művelhet pozitív és negatív értelemben egyaránt. Persze azért érdemes fenntartásokkal fogadni ezeket a kijelentéseket. Az angol oktatási minisztérium ugyanis nem osztotta a tudós megállapításait, sőt megkérdőjelezte, hogy a könnyed tévéadások megokosítanák a tanulóifjúságot. Hogyan készül a tanévre? Lassan véget ér a nyár, ami egyben azt is jelenti, hogy hamarosan becsengetnek az iskolákban. Szeptember elsejétől ismét benépesülnek az oktatási intézmények, s addigra bizony érdemes elvégezni egy-két praktikus tennivalót. Néhány érdekeltet arról kérdeztünk, hogyan készül a tanévre. Szebeüédi Csilla, tó: - Őszintén szólva még nem foglalkoztat a tanévkezdés. Legfeljebb annyiban, hogy Szegeden járok egyetemre, ahová még auegyetemi hallgagusztusban, az interneten keresztül kell jelentkezni. A közeli jövőben pedig már megkezdem a le- költözést, azaz leviszem a holmi- jámat az ábérletbe, hogy ott legyen minden, mire kezdődik az iskola. Fehér Csöngőmé, 31 éves köz- tisztviselő: - Érint a közelgő becsengetés, hiszen egy ál- SÍP- ""\w| talános iskolás " ‘ korú gyerme- m kém van, aki most megy majd negyedik osztáyba. Má gyakorlatilag mindent megvettünk számára az iskolakezdéshez. Igaz, nem sikerült mindent egy helyen megvennünk, ezért három üzletben is voltunk. Szerencsére nekünk nem jelent különösebb gondot, problémát a tanév közelsége. Eddig még anyagilag is ki lehetett bírni. Tóth Rita, 17 éves: - Igazság szerint még nem különösebben készülök a szeptember 1-jei dátumra, bár szüleimmel a füzeteket már megvettük. Most leszek harmadikos a gimnáziumban, úgyhogy a tanulásról elvileg nem lenne szabad megfeledkeznem. Úgy tervezem, a szünet utolsó hetében előveszem a tanulnivalókat, például a matekot. Bár félek, ebből az elhatározásból végül semmi sem lesz. ___________________ MOLNÁR O. ATTILA Az informatikáról Magyarország valamennyi iskoláját és oktatási intézményét bekapcsolják 2005-re a közeljövőben meghirdetendő „közhálópályázat” révén a jelenleg 2300 oktatási intézmény részvételével működő Sulinet-programba - erről az oktatási miniszter beszélt múlt csütörtökön Velencén. Magyar Bálint az oktatási tárca által finanszírozott Sulinet- táborba látogatott el, ahol megismerkedett az ott táborozó fiatalok által készített digitális programokkal. Hangoztatta: a fiatalok ötletei továbbfejlesztésre, rendszerezésre alkalmasak. Mint mondta, szeretné, ha a Subnet- és más különböző informatikai táborok száma növekedne. Keresik a megoldást arra, hogy a táborokban megszületett szellemi termékeket később hogyan fejlesztitek tovább, s hogyan lehetne azokat minél inkább hasznosítani az oktatás, a társadalom számára. ■ A LINGUA BT. (QKÉV nytsz.: 05 0032 02, FAT akkreditációs Isz: 0345) Akkreditált ANGOL (PL-033) NÉMET (PL-029) nyelvtanfolyamaira várja a jelentkezőket, kezdő szinttől a nyelvvizsgára felkészítőig, választható heti 25 vagy 6 óra. FRANCIA, OLASZ heti 6 órában. Szintfelmérés, részletfizetési lehetőség. Tervezett kezdés: 2003. szeptember 15. Beiratkozás: 2003. szeptember 05-ig. SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATUNK: • „Külkereskedelem allától-omegáig" 1 év alatt Külkereskedelmi ügyintéző OKJ 52 3433 01 Külkereskedelmi üzletkötő OKJ 54 3433 03 • „Komplex logisztika’1 év alatt Logisztikai ügyintéző OKJ 52 3435 02 Logisztikai szervező OKJ 54 3435 01 • Kereskedő-boltvezető • Vendéglátó üzletvezető • ABC-eladó • Gyorsétkeztetési eladó • Konfekció-, méteráru- és lakástextil eladó Tájékoztatás, beiratkozás: LINGUA LINEA BT., Szolnok, Kossuth u. 3. | Te Wax: 56/513-355, ? e-mail: lingualinea@axeiero.hu, wwwtingualinea.hu Válasszon bennünket, hogy képzési költsége 30 %-ával csökkenthesse adóiéti INCOTERMS '96 KFT. 5000 Szolnok, Tisza A. u. 1. fsz. 1/2. OKÉV nyilvántartási szám: 05-0105-02 Fax: 56/515-303,515-304, E-mail: aagMOaxaiaroJa Jelentkezzen az alábbi képzéseinkre! • Környezetvédelmi szakmérnök (másoddiplomás) • Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser • Irodavezető + alapfokú nyelvvizsga • Mérlegképes könyvelő • Energetikus (képzési ide 7 hónap) • Igazgatási ügyintéző-ügykezelő • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Vámkezelő-vámügyíntéző Nyelvi képzéseink „C típusú középfokú nyelvvizsga felkészítő: ongol, német, romé (lovóri) nyelvből. Kérje írásos tájékoztatónkat! Egész életen át tartó tanulás! Adójából visszaigényelhet 60.000 Ft-ot, ha a SULINET EXPRESSZ keretében vásárol számítógépet, alkatrészt, szoftvert vagy egyéb perifériát! Katalógusért és bővebb felvilágosításért keresse fel üzletünket: WIN Investor Rt. Szolnok, Kolozsvári út 3. (buszpályaudvar) vagy hívja az 56/413-086-os telefonszámot www.wininvestor.hu __ her jobban eloszoljék. Célszerű, ha a szülők és (napközis) pedagógusok megállapodnak arról, hogy legalább a nehezebb tanszerek és felszerelések az iskolában maradhatnak. _________________________■