Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-18 / 192. szám
Mm 2003. Augusztus 18., hétfő KÉK TÜKÖR 11. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Megfulladt a horgász Vízbe fulladt egy horgász a Pest megyei pilisszentiváni tavaknál. Holttestére vasárnap hajnalban találtak rá. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, de bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel. mti Meglőtt csősz Életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a mezőőrt, akit ismeretlen tettes hasba lőtt a Pest megyei Bugyi külterületén. A rendőrség emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított, mti Házkutatás Házkutatást tartott a Vertical- Invest Ingatlanhasznosító és Befektető Szövetkezet fővárosi irodájában a rendőrség. A XI. kerületi nyomozó hatóság lefoglalta a szövetkezet könyvelését, pénzügyi bizonylatait, amelyeket szakértők bevonásával vizsgálnak. Az üggyel ösz- szefüggésben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Klivinyi Zoltán, a szövetkezet ügyvezetője, az Esti Hírlap Rt. volt elnöke ellen, mti Ittas hétvége Három ittas vezető ellen is intézkedni kellett a rendőröknek a hét végén Zala megye útjain. Pénteken nem sokkal éjfél előtt Nagykanizsán kellett vérvételre előállítani egy ittas vezetőt a kapitányság járőreinek. Hajnalban Lovászi és Tormafölde között közlekedett ittas állapotban egy muraszemenyei férfi segédmotor-kerékpárral, mti Se kocsi, se pénz Vasárnap tett bejelentést a rendőrségen egy férfi, hogy reggelre a vásárosnaményi Ti- sza-parti parkolóban álló autóját ellopták. A sárga színű Seat személygépkocsi értéke 6,5 millió forint volt. A tulajdonos elmondása szerint a kesztyű- tartóban mintegy 2 700 000 forintot hagyott, ami az autóval együtt szintén eltűnt, europress Frontális karambol Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt vasárnap délután a 33. számú főközlekedési úton, Hortobágy térségében. A 83-as kilométerszelvénynél egy Mercedes személy- gépkocsi Debrecen felé haladva előzés közben áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Volkswagen Passat személygépkocsival. A Passat vezetője a helyszínen életét vesztette, ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg. MTI BALESET. Személygépkocsi és motor ütközött a 11. számú főúton szombaton. A Peugeot a Szentendre határában lévő Arai kútnál ütközött össze a motorral. A látszat ellenére súlyosabb személyi sérülés nem történt. FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Vándorgyilkosok a tanyavilágban Bükkábrány - Tápiószele Ma már alig vannak falvak, tanyákat csak elvétve látni Magyarország néhány eldugott szegletében. Negyven évvel ezelőtt azonban még rengetegen éltek a településeken kívül és a tanyavilágban. A magányos portákat előszeretettel látogatták a bűnözők, hiszen senki sem hallotta meg a gazda segélykiáltását. 1961. június 10-én Bükkábrány határában holtan találták K. 1. éjjeliőrt. A férfi utolsó munkanapját töltötte a cégnél, másnaptól már a nyugdíjasok táborába tartozott - volna. Felvette az utolsó fizetését, majd hazaindult. Az elhagyatott úton azonban rablók támadták meg, és addig verték egy doronggal, amíg meg nem halt. A halott férfi 1340 forintos fizetését elvették, majd elmenekültek. A rendőrök nyomozást indítottak, de nem jutottak a tettes nyomára. Már kezdett feledésbe merülni a felderítetlen gyilkosság, amikor négy év múlva újabb holttestet találtak a település határában. 1965. május 9-én egy szalmakazalban találták meg a magányosan élő, gyengeelméjű NY. L összeégett holttestét. Valószínűleg előbb őt is agyonverték, csak aztán gyújtották rá a szalmát. A nyomozás folytatódott, de még mindig nem lett eredménye. A gyilkos nem mert újból visszamenni a településre, félt, hogy elkapják. 1966. október 30-án éjjel Balaton községben csapott le. Társaival betört a helyi italboltba. Lefeszítették az ablakrácsot, majd bemásztak az épületbe. Éppen a napi bevételt, 3400 forintot vették ki a kasszából, amikor belépett a neszekre álmából felriadt tulajdonos. A gyilkos nem nagyon gondolkodtak, nekiesett a férfinak az ablakfeszítéshez használt vasrúddal. A 39 éves kocsmáros azonnal meghalt. Most azonban már a gyilkos sem menekülhetett meg: a rendőrök elfogták az akkor 23 éves R. Gy.-t, aki részben társaival követte el a három gyilkosságot. A hatvanas évek másik nagy vándorbanditáját már az emberölés másnapján elfogták, mégis két emberrel végzett. M. J. 1964 márciusában súlyosan bántalmazott egy idős tápiószelei házaspárt, majd testüket az udvari kerekes kútba dobta. A férfi a kettős gyilkosság során egyetlen karórát zsákmányolt, amit még hazafelé a vonaton eladott. A vásárló FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES azonban elmondta a rendőröknek, hogy kitől vette azt, így néhány órán belül rács mögé került a tettes. A háromszoros gyilkos R. Gy.-t, és a kettős gyilkos M. J.-t is kivégezték. Sági Zoltán, a Rendőrségtörténeti Múzeum igazgatója szerint a vándorgyilkosok általában nem a lakóhelyük környékén dolgoztak, hanem az ország különböző területein, és egy-két bűncselekmény után továbbálltak. Jövedelmük nem volt, éveken keresztül lopásokból tartották el magukat. Akkor gyilkoltak, ha a betörések során tetten érték őket. FARKAS MELINDA Felborult körhinta Szegvár Hét gyerek sérült meg szombat este Szegváron, amikor a falunapra felállított körhinta felborult. A sérült gyerekek közül hatot a helyszínen elláttak, egyiküket azonban kórházba kellett szállítani. A Csongrád megyei Szegváron éppen falunapot tartottak szombaton. Az ünneplő gyerekek szórakoztatására állították fel a körhintát is. A gyerekforgó egész nap baj nélkül üzemelt, este azonban az egyik méneméi - mostanáig nem tudni, hogy miért - felborult. A rajta ülő 7-8 éves gyerekek közül heten megsérültek. A mentők hat sérültet a helyszínen láttak el, felületi horzsolásokkal és zúzó- dásokkal, egy gyereket pedig kórházba szállítottak, de szerencsére ő is csak könnyebben sérült meg, így még szombat este hazavihet- ték a szülei. A láncos körhinta ülései mintegy 80 centiméterre voltak a földtől, és forgás közben sem repültek magasabbra. A szerkezet nem sokkal az elindítása után billent meg, így még a forgása sem gyorsult fel. A kasszásnő megpróbálta megtartani a több mázsás szerkezetet, de nem járt sikerrel. Azt egyelőre még nem tudni, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás miatt borult fel a körhinta. ■ Szandálért ölt szeretőt Homoszexuális prostitúció ötven évvel ezelőtt Budapest A közhiedelem szerint a homoszexualitás és a férfi prostitúció az utóbbi évtizedekben terjedt el Magyarországon. Valójában már 50 évvel ezelőtt pénzért árulta magát néhány, nyomorúságos körülmények között élő fiatalember. Valószínűleg szegénységük kényszerítette őket erre, és ez vezetett egyeseket ahhoz is, hogy egészen kis zsákmányért is emberéleteket oltsanak ki. Az első magyar homoszexuális gyilkos egy használt szandálért ölt. Kopott barna szandálon, szódásüvegen akad meg a szemem a Rendőrségtörténeti Múzeum egyik sarkában. Sági Zoltán múzeumigazgatótól megtudom: a szocializmust idéző tárgyak az első magyar homoszexuális gyilkosságot idézik. 1955. március 24-én égő lakáshoz riasztották a tűzoltókat. Miután eloltották a tüzet, bementek a lakásba, ahol az ágyban egy férfi meztelen holtteste hevert. A szakértők megállapították, hogy a nős férfit megy- gyilkolták, halálát agyroncsolás okozta. A gyilkos szerszám egy - közelebbről meg nem határozott - tompa tárgy volt. A nyomozók hamarosan elfogták a tettest. A 24 éves, büntetett előéletű férfi mindent bevallott: a Dandár utcai fürdőben ismerkedett meg későbbi áldozatával. Kiderült, hogy a férfi homoszexuális. Pénzt ajánlott újdonsült ismerősének cserébe azért, ha szexuális kapcsolatot létesít vele. A fiatalember ráállt a dologra. Többször volt a férfi lakásán, egy aktusért 30 forintot kapott. A végzetes éjszakán is létrejött az üzlet, ám az ügyfél most csak 20 forintot akart adni partnerének. A fiút - látván a kevesebb pénzt - iszoA bizonyítékok a tárlóban FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES nyú düh öntötte el: felkapta az asztalról a szódásüveget, és széttörte vele szeretője koponyáját. Ezután zsebre tette a húszast, majd a pénz kiegészítéseként begyömöszölte táskájába áldozata szandálját, és elmenekült. Egy évvel később szintén szódásüveggel végzett partnerével egy homoszexuális férfi. 1956 nyarán a házmester jelentette be a rendőrségen, hogy az Izabella utcai bérház egyik lakóját, B. D.-t napok óta nem látták. A rendőrök betörték a férfi lakásának ajtaját. B. holtteste az ágyon feküdt. Ingét és alsónadrágját félig lerángatták róla. Az ő halálát is agyroncsolás okozta. A tettest hamar elfogták. Ő sem tagadott. A fiatal sorkatona éppen dezertált a honvédségtől, és ahhoz a férfihoz menekült, akivel évek óta homoszexuális kapcsolata volt. A szökevénynek civil ruhára volt szüksége. Kérés helyett gyilkolt. Megmarkolta a szódásüveget, és lesújtott szeretője koponyájára. A rendőrségi felmérések szerint a homoszexuális gyilkosságok elkövetői általában 30 év alatti, büntetett előéletű férfiprostituáltak, akik nem aktív homoszexuálisok, csak pénzszerzés céljából létesítenek szexuális kapcsolatot azonos neműekkel. EUROPRESS *íÉ9> Ford Sándor Semce Kft Szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2003. augusztus 30-án 9 órakor tartandó Új Ford szalon megnyitójára, ahol egész napos programokkal várjuk vendégeinket. Juhász Judit gazdasági vezető Aí7 Sándor Ferenc ügyvezető \ Cím: Kisújszállás, Deák Ferenc út, tel.: 59/321-139, 59/520-750 Hat új járőrhajó a Balatonnál Balatonföldvár- A Balaton nemzeti kincs, amelyet én is nagyon szeretek. Fontos, hogy minél többen kiránduljanak el ide - mondta a belügyminiszter. - Amikor az emberek arról döntenek, hogy hol töltik a szabad idejüket, akkor a táj szépsége, a vendégfogadók vendégszeretete mellett fontos érv az is, hogy biztonságban érezhetik-e magukat. Ezért is van hatalmas szerepe a balatoni vízirendőröknek. A felelősség a leginkább a fürdőzőké, horgászoké és vitorlázóké, hogy figyelembe veszik-e például a viharjelző szolgálat figyelmeztetését - hangsúlyozta dr. Lamperth Mónika. - Fontos azonban: ha a baj megtörténik, akkor minél előbb megérkezzen a segítség. Tegnap a balatonföldvári kikötőben három olasz gyártmányú járőrhajó a parton, három pedig már a vízen várta az érdeklődőket. Ki is lehetett őket próbálni. Madarász Zoltán alezredes, a Balatoni Vízügyi Kapitányság vezetője elmondta: a beruházásnak köszönhetően nem lesz háromévesnél idősebb járőrhajó a Balatonon. - ’igaz - jegyezte meg -, a mentőhajók még cserére szorulnak... Tavaly az év hasonló időszakában tizenöten fulladtak a Balatonba, miközben a vízirendőrök 255 életet mentettek meg. Az idén kedvezőbb a statisztika; a hét tragédia mellett 235 mentés szerepel. CZENE ATTILA Az állomány birtokba veszi az új mentőcsónakokat fotó: somogyi hírlap/gáti körnél A kút makettja