Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-18 / 192. szám
ÉletMód Kék tükör Szolgáltatás Gyilkosok a tanyavilágban — Új rendőrhajók Rejtvény — Horoszkóp — Rádió- és tv-műsor 11. oldal 12. oldal S R O R T Vitorlázóink Nyitrán bizonyítottak Kovács Krisztián még a start előtt fekvő helyzetben koncentrál a feladatokra A sík- és a hegyvidéki repülés lehetőségeit is kihasználhatták a szlovákiai Nyitrán napokban megrendezett 3. Ifjúsági és 4. World Osztályú Vitorlázórepülő Világbajnokság versenyzői. A nemzetközi rendezvényre 19 ország közel száz versenyzője nevezett, közöttük a magyarok is. A 4 fős válogatott csapatunkból hárman - Kovács Krisztián, Szegény Péter és Tóth Róbert - a Szolnoki Repülő Egyesület tagjai, míg Varga Tibor személyében egyetlen dunaújvárosi vitorlázórepülő foglalt helyet a keretben. A Zobor-hegy lábánál elterülő repülőtérről felszállva lovagolhatták meg á versenyzők az áramlatokat. Nehezítette a feladatok megrepülését, hogy az állandó 30-45 km/órás szél miatt óriási turbulenciával és rendkívül szűk termikekkel kellett számolni. A feladatok között szerepelt, hogy a pilótáknak minél rö- videbb idő alatt kellett megtennie a szervezők által meghatározott távolságot, előre megadott fordulópontokon keresztül haladva, valamint egy adott időtartam alatt kellett megrepülniük a feladatot, minél jobb sebességátlaggal. Mindezeket műholdas navigációs rendszer regisztrálta és értékelte. Az ifjúsági bajnokság standard osztályában Tóth Róbert Discus 2b-vel indult, a klubosztályban Kovács Krisztián és Szegény Péter Jantar std3-sal, illetve std2-sel nevezett, míg a world osztályban PW-5-ös géppel rajtolt Varga Tibor. Tizennégy nap alatt 11 versenyszámot kellett a vitorlázórepülőknek teljesítenie, a mieink Diófási Gábor csapatvezető-edző értékelése szerint is remekeltek: — A magyarországitól eltérő domborzati és időjárási körülmények ellenére mindannyian jól teljesítettek. Többször előfordult az is, hogy az erős csapattal induló francia, német és angol pilóták előtt végeztek. Tudni kell, hogy az élen végzett nemzetek versenyzőinek levegőben töltött ideje jóval meghaladja a 3-400 órát, a magyaroknak viszont időbeli és anyagi okok miatt 100 óra alatt regisztrált a repülési idejük - mutatott rá a szakvezető. Kovács Krisztián eredménye, a 7. hely megszerzése, kiváló eredménynek mondható, de Szegény Péter 26. helye is figyelemreméltó. Főleg, hogy a vitorlázórepülésnél nem csupán a rátermettség, a technika és a kreativitás, hanem az olykor kiszámíthatatlanul megjelenő, illetve elmaradó áramlatok okozta szerencse, vagy szerencsétlenség is befolyásolja a végső sorrendet. Osztályukban Tóth Róbert 29. és Varga Tibor 15. helye szintén jónak mondható. Illik megemlíteni, hogy a magyar versenyzők kisegítői szakértelemben és gyorsaságban jóval megelőzte más országok műszaki gárdáját a nyitrai versenyen. A szolnoki pilótáknak Gangl Gábor, Szenes Gábor és Szilágyi Botond segédkezett. ______mészáros séza Az előkészületek jegyében Magyarország-Bosznia-Hercegovina 68-48 (18-4, 14-14, 19-13, 17-17) Kosárlabda Sorokban SPORTLÖVÉSZET. A Jászberényben zajló skeet országos bajnokságon a férfiak mezőnyében a helyi színekben induló Gosztola Tibor győzött, míg a csapatversenyben a hazaiak a másodikok lettek a Honvéd Bolyai SE mögött. A papírformának megfelelően a sydneyi olimpián bronzérmes Igaly Diána nyerte a nők versenyét. Az ezüstéremről csak a szétlövés döntött Szabadi Éva és Vasvári Erzsébet között, előbbi javára. Eredmények, férfiak, egyéni: 1. Gosztola Tibor (Jászberényi PLE) 142 (117) korong, 2. Túrák György (Honvéd Bolyai SE) 140/4 (115), 3. Lipcsik István (SELE) 140/2 (118). Csapat: 1. Honvéd Bolyai SE (Túrák, Kán József, Ihász János) 332 korong, 2. Jászberényi PLE (Gosztola, Nagy V. Géza , ifj. Nagy V. Géza) 317, 3. Tatabánya VLK „A” (Szintai Miklós, Palkó Gábor, Scherb István) 311. Nők: 1. Igaly Diána (BPLE) 96 korong (24 korong a döntőben), 2. Szabadi Éva (Stefán LE) 85 (21/4), 3. Vasvári Erzsébet (Honvéd-Bolyai SE) 85 (21/3). KOSÁRLABDA. Angola nyerte meg a férfi kosárlabda Afri- ka-bajnokságot, s ezzel kivívta a szereplés jogát a jövő évi athéni olimpián. A címvédőként Egyiptomba érkező - sőt, a legutóbbi három kontinens- tornán diadalmaskodó - angolaiak a döntőben Nigériát verték meg 85-65-re. A bronzérmet a házigazdák szerezték meg Szenegál 81-79-es legyőzésével. Az ötkarikás, 12 csapatos férfi kosárlabdatorna eddigi biztos résztvevői Angola mellett a vendéglátó Görögország és a világbajnok Jugoszlávia. Hozzájuk társul még 3 európai, 3 amerikai, 2 óceániai és 1 ázsiai együttes. LOVASSPORT. Selyben Zsolt akadályhajtásban a tizenharmadik, összetettben pedig a huszonharmadik helyen végzett a németországi Riesen- beckben rendezett nemzetközi kettesfogathajtó versenyen. A viadalon hármas német siker született. Az összetett verseny végeredménye: 1. Sebastian Warneck (német) 112.58 hibapont, 2. Reinhard Burggraf (német) 118.05, 3. Stefan Schotl- müller (német) 118.34, ...23. Selyben Zsolt 137.20. ÖKÖLVÍVÁS. A német Márkus Beyer megvédte a Boksz Világtanács (WBC) nagyközépsúlyú bajnoki címét, miután legyőzte kihívóját, az ausztrál Danny Greent. Az összecsapást mérkőzésvezető az ötödik menetben beszüntette, mert Green folyamatosan szabálytalankodott. A leléptetés a 32 éves Beyer 28. profi sikerét jelentette. Érdekesség, hogy a helyszín a Forma-l-es versenyeknek is otthont adó Nür- burgring volt. GYORSKORCSOLYA. A négyszeres világbajnok Rintje Ritsma nélkül kénjeién elkezdeni a szezont novemberben a holland gyorskorcsolya-válogatott, a klasszis versenyző ugyanis bokatörést szenvedett. A 33 éves sportolót szörfözés közben baleset érte, a jobb lábát azonnal meg kellett operálni. — Remélem, decemberig felépülök — mondta Ritsma. Az orvosok szerint a hatszoros Eb-aranyérmes legkorábban két hónap múlva kezdheti el az edzéseket. Pécs, 600 néző. Vezette: Szabó Gy„ Váradi. Magyarország: Iványi 5/3, Eördögh 9/3, Károlyi 18/12, Seres 4, Csemy 6. Csere: Englert 3/3, Horváth 2, Vajda 2, Keller 7, Kajdacsi, Csákány 12/6. Edző: Rátgéber László, Boksay Zsuzsa. Bosznia-Hercegovina: Hadzimustafic 1, Pavnovic 4, Sarajli- ja 2, Mehmedic, Se- cerbegovic 14. Csere: Lormic 5/3, Imamo- vic 8, Music 4, Varda 8, Tabakovic 2. Edző: Mikes Zoran. Az eredmény alakulása: 10-2,15. perc: 24-12,25. perc: 42-24, 35. perc: 62-37. A mérkőzéssorozatra, két Szolnoki MÁV-Coop játékos volt hivatalos az irányító Englert Orsolya, a hátvéd Csákány Emőke, jól megfeleltek mindhárom mérkőzésen. A szolnoki center Papp Krisztina Achüles-ín-gyulladása miatt hiányzott, az Eb-felkészülési tornáról. Elsősorban a magyar válogatott ritmu- sos, jó játékának köszönhetően egészen jó mérkőzéssel zárult a Horváth Judit Emléktorna. Az első negyedben Károlyi sziporkázott, négy triplakísérlete közül mind a négy eredményes volt, és mivel az egész magyar válogatott remek csapatvédekezést produkált, 12 pontos előnyre tett szert. A második negyed kiegyenlítettebb játékot hozott, Csemy és Keller jegyezték a magyar kosarakat, a másik oldalon is a két centerrel, Secerbegoviccsal és Imamoviccsal gyűlt meg a baja a magyar válogatottnak. A nagyszünet után ismét beleerősített Rátgéber László együttese, Csákány és Eördögh is triplát dobott, és a negyed közepére kialakult a 20 pontos különbség a két csapat között. Ezt a távolságot tartották a lányaink, bár a 35. percben Károlyi szép betörése után elért 18. pontjával 25 pont is volt a két csapat között (62-37). A bosnyákok Secerbegovic kosaraival csökkentették hátrányukat, a végeredményt Keller szépségdíjas csavart kosarával állítottuk be, 20 ponttal győzött, és tornagyőztes lett a magyar válogatott. A nap első mérkőzésén: Universiádé váloga- tott-Horvátország 56-79 (11-16, 11-25, 17-19, 17- 19) Legjobb dobók: Bar- tha 12, Csontos 8 ill. Po- povic és Mazic 13-13, Klain 10. A Horváth Judit Emléktorna végeredménye: 1. Magyarország, 2. Horvátország, 3. Bosznia-Hercegovina, 4. Magyar Universiádé Válogatott. A torna különdíjai: Legjobb irányító: Iványi Dalma. Legértékesebb játékos (MVP): Iványi Dalma. Gólkirálynő: Károlyi Andrea. Csákány Emőke (jobbra) sérüléséből felépülve biztatóan játszott FOTÓ: PVSK.HU Labdarúgás Főpróba Szlovéniában Gellei Imre szövetségi kapitány bizakodva várja a szlovének elleni barátságos találkozót, a szakember főpróbának tartja a mérkőzést a sorsdöntő Európa- bajnoki selejtezőkre. Gellei Imre dolgát Urbán Flórián sérülése kissé megnehezíti, az újpesti védő helyett a fiatal klubtárs, Farkas Balázs került a keretbe. A szövetségi kapitány kiemelte: - A szlovénekről példát vehetnek a magyarok. Az elmúlt években ugyanis bebizonyították, hogy kis ország együttesei is bejuthatnak a nagy tornák mezőnyébe - mondta Gellei Imre az MLSZ vasárnapi sajtótájékoztatóján. - Nagy álmunk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, de tudjuk, hogy a neheze még előttünk áll. Bízom abban, hogy már most minden játékos eltökélt, becsvágyó lesz. Nem könnyíti meg a válogatott felkészülését, hogy igen zsúfolt program közepette kell összeállnia. A hazai játékosok nagy része Bajnokok Ligája- vagy UEFA-kupa selejtezőn szerepelt a hét közben, majd pedig Magyar Kupa- találkozókon lépett pályára a hét végén. A külföldiek között akad olyan is, aki vasárnap, sőt hétfőn játszik bajnoki mérkőzést a klubcsapatával, így Bódog Tamás (Mainz) csak kedden, Muraszombatban csatlakozik a kerethez. A keret vasárnap találkozott a Puskás Ferenc-stadionban (kivéve a Hévízen csatlakozó zalaegerszegi Kenesei Krisztiánt) kiegészülve a szombat este hazaérkezett Lisztes Krisztiánnal és Szabics Imrével. Lendvai Miklós, Dárdai Pál és Király Gábor vasárnap Hévízen csatlakozik a csapathoz, késő estére várható Lőw Zsolt és Fehér Csaba. Fehér Miklós hétfő reggel érkezik majd meg.- Arra kell számítanunk, hogy a hazaiak keményen akarnak majd játszani, mindenképpen le szeretnének bennünket győzni. A szerdai találkozó fontos állomása az utolsó két Ebselejtezőre történő felkészülésnek. Ugyanis régen fordult elő, hogy két körrel a zárás előtt a magyar válogatott még reális esélyekkel küzd a továbbjutásért - jegyezte meg Lisztes Krisztián. A magyaroknak szánt jegyeket 3200 forintos áron hétfőn még megvásárolhatják a szurkolók az IBUSZ-irodákban. A mérkőzés 20-án 17 órakor kezdődik. A találkozót a m2 élőben közvetíti, míg a Petőfi Rádió a második félidőről számol be. Uszonyos- és búvárúszó Eb Húsz érem Liberecből Szombaton három arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar válogatott a libereci uszonyos és búvárúszó Európa-baj- nokságon. A záró versenynapon a dobogó tetejére állhatott a 400 m-es búvárúszó számban a szegedi Kanyó Dénes, az 50 m-es uszonyosúszásban a gyöngyösi Székely Lilla, valamint a 4x200-as női váltó Lábodi, Somossy, Székely, Debreczeni összeállításban. A nők 1500 m-es uszonyosúszó számában a budapesti Somossy Judit bronzérmes lett. A magyar csapat 11 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta a csehországi kontinensvetélkedőt, s ezzel az éremtáblázaton magabiztosan szerezte meg az első helyet. Motorsport Talmácsi újra pontszerző Legjobb magyarként Talmácsi Gábor a 11. helyen fejezte be a 125 kcm-esek futamát, a gyorsasági motoros világbajnokság brnói Cseh Nagydíját, amelynek győztese, Daniel Pedrosa növelte előnyét összetettben. Tóth Imre a 23. lett, míg Lénáit Péter a 7. körben kiesett. A 250 kcm-esek futamát a régóta remek formában motorozó Randy de Puniet nyerte, míg az ösz- szetettben éllovas Manuel Poggiali a 3. helyen ért célba. A MotoGP-ben Valentino Rossi nagy csatában diadalmaskodott. Ezzel véget ért a sportág extraklasszisától merőben szokatlan, négy versenyig tartó nyeretlenségi sorozat. Cseh Nagydíj, végeredmény, 125 kcm: 1. Pedrosa (spanyol, Honda), 2. Perugini (olasz, Aprilia), 3. de Angelis (San Marinó-i, Aprilia), 4. Kallio (finn, KTM), 5. Barbera (spanyol, Aprilia), 6. Dovizioso (olasz, Honda), ...11. Talmácsi Gábor, Aprilia, Exalt Cycle Red Devil), ...23. Tóth Imre (Team Hungary). A pontverseny állása a 10. futam után: 1. Pedrosa 162, Perugini 137,3. Dovizioso 112,4. de Angelis 108, 5. Cecchinello (olasz, Aprilia) 105,6. Jenkner (német, Aprilia) 98, ...15. Talmácsi 38. Tóth és Lénáit (Metasystem Racing Service) még nem szerzett pontot. 250 kcm: 1. de Puniet (francia, Aprilia), 2. Elias (spanyol, Aprilia), 3. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia), 4. Rolfo (olasz, Honda), 5. Porto (argentin, Honda), 6. Nieto (spanyol, Aprilia). A pontverseny állása: 1. Poggiali 145, 2. Nieto 136, 3. Rolfo 135,4. de Puniet 130, 5. Elias 126, 6. Battaini (olasz, Aprilia) 107. MotoGP: 1. Rossi (olasz, Honda), 2. Gibernau (spanyol, Honda), 3. Bayliss (ausztrál, Ducati), 4. Checa (spanyol, Yamaha), 5. Biaggi (olasz, Honda), 6. Hayden (amerikai, Honda). Az összetett verseny állása: 1. Rossi 212,2. Gibernau 178,3. Biaggi 141, 4. Capirossi (olasz, Ducatí) 97, 5. Bayliss 96, 6. Checa 78.