Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-13 / 188. szám

■■■ 2003. Augusztus 13., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Szolnok A vasúti személyszállítás szolgáltatási színvona­lának emelése és a közös ügyek rendezése céljá­ból a szolnoki önkormányzat és a MÁV együtt­működési megállapodást készített, amelynek el­fogadásáról a közgyűlés az augusztus 14-i ülésen dönt. A megállapodás, amennyiben mindkét fél elfo­gadja, számos területen szabályozza a város és a MÁV kapcsolatait. Egyebek mellett a vasútállo­más épületét a város kapujának nyilvánítják, el­helyezik rajta a város címerét és zászlaját, az ál­Emelkedik-e a lottóláza? Sorokban OLVASTAK. Három év után is­mét megrendezte olvasótáborát a szolnoki Kisebbségi Jogvédő Egyesület. A hátrányos helyzetű általános iskolás korú gyerekek a kulturális tárca támogatásával tölthettek el egy hetet Balaton- szemesen. Az egyesület elnöke, dr. Pálfi Miklós elmondta, megfe­lelő támogatás esetén szeretnék minden évben megrendezni a ci- gány fiatalok olvasótáborát, tj. ■ A súlyadó súlya (Folytatás az 1. oldalról) Főleg az idős, kelet-európai gyártmányú kocsikat vonják ki a forgalomból. így Szabó László jegyző becslése szerint néhány százezer forinttal folyna több pénz az önkormányzat kasszájá­ba. Azt persze a hivatalt irányító szakember sem tagadja, egy-két százezer forint is jól jön a falu­nak, ám ezzel még a működési hiány, az anyagi gondok nem szűnnének meg. __________t. j. Tö meges kárenyhítési igény (Folytatás az 1. oldalról) A támogatási előleg összege szántóföldi kultúráknál hektá­ronként három-, zöldség és gyü­mölcs esetében hatezer forint. A jászalsószentgyörgyi Blaha Zoltánná és férje 1992-től gaz­dálkodik 90 hektáron. Az idei aszály alaposan keresztülhúzta számításaikat. Búzából ugyanis hektáronként mindössze 16 má­zsa termett. Mustárt idén először vetettek. Ebből hihetetlenül sze­rény mennyiség, mindössze másfél mázsa termett hektáron­ként. Fénymagot hektáronként elvetettek 70 kilogrammot, ebből negyven kilogramm „jött” visz- sza, vagyis kárba veszett a mun­ka. A hagymájukat ki kellett tár­csázni. Á napraforgó viszont egyelőre közepes termést mutat. A hektáronkénti 3 ezer forin­tos támogatásról azt tartja, hogy azt differenciálni kellene. Hi­szen még az aszály által sújtotta területeken belül sem egységes a veszteség mértéke. Úgy véli, akit az átlagnál is nagyobb ter­mészeti katasztrófa ért, azt job­ban kellene támogatni. Nekik ez a 3 ezer forint elenyésző össze­get jelent a kár mértékéhez ké­pest. Igaz, minden fillérnek örülnek. Úgy vannak vele, csak ezt az évet ússzák meg vala­hogy. Hitelfelvételre szorulnak, de tartanak tőle, hogy miből fi­zetik vissza, ha a következő év is ilyen siralmas lesz. Három gyermeket nevelnek, azokat is taníttatni kell. Férje kétdiplomás szakember, de jelez valamit a bi­zonytalan jövőképükről, hogy munkahelyet keres. Olyat, ami­ből stabilabb pénzkeresetre szá­míthat, mint a föld... tóth andrás Körkérdés Kétmilliárd forintos nyere­mény vár az ötös lottó sze­rencsés nyertesére e hét vé­gén. Az álomösszeg szinte mindannyiunk fantáziáját megmozgatja, országszerte egyre több szelvényt vásá­rolnak. Azt szokták mondani, akkor ér­demes lottózni, ha az ember hisz benne, hogy telitalálatot ér­het el. Körkérdésünkben arról faggattuk a szolnoki járókelőket, ők vajon megkísértik-e szeren­cséjüket abban reménykedve, hogy hirtelen milliárdossá vál­nak? Kollát Pál 23 éves villanyszere­lő: - Rendszeresen lottózom, sőt totószelvényt is szoktam kitölte­ni, eddig azonban csak kisebb nyereménye­im voltak. Per­sze eljátszot­tam már azzal a gondolattal is, hogy mit tennék, ha ennyi pénz az ölembe hulla­na. Valószínű­leg egy részét jótékonysági célok­ra fordítanám, a többi pedig a csa­ládé lenne. Kiss Judit 22 éves, jelenleg munkanélküli:- Nem a mos­tani nagy nye­remény lehe­tősége csábít, eddig is lottóz­tam. Minden héten állandó számokkal ját­szom, remé­lem, egyszer majd szerencsém lesz. Őszintén szólva kevesebbel is beérném, nem fontos, hogy többmilliárdos telitalálatom le­gyen, kisebb összegnek is nagyon örülnék. Kézér Tamás 40 esztendős, ár­nyékolástechnikával foglalkozik: — Teljesen hidegen hagynak a szerencsejátékok. Azt nem mon­dom, hogy so­ha életemben nem töltöttem ki lottószel­vényt, de nem hiszek benne. Mivel a számí- tástechnika bármikor ma­nipulálható, nem hiszem, hogy kizárólag a szerencsén múlik, kiből lesz mil­liomos. szs Nézőpont ______________________ZSOLDOS QYÖRQY _____________________ Fo drász tanszék Reggel, miután szembesültem tükörbé­li önmagámmal, és úgy tűnt, hogy elfe­küdt frizurámmal leginkább egy őrült fizi­kusra hasonlítok, döntöttem: elballagok a figaróhoz. Amit rögvest helyesbítenem kell, hiszen a fodrászszakma alapvetően elnőie­sedett, tehát sejtelmem sincs, mi lehet a figaró nőnemű átira­ta (netán figarella?), amit én egyáltalán nem bánok, hiszen sokkal jobb néven veszem, ha gyérülő hajzatú, pilises fejemet nem valami morózus férfiember babusgatja, hanem teszem azt, egy víg kedélyű, szókimondó hölgy, főleg ha csinos is. Akivel az olló bősz csattogása közben csevegni is lehet, már ha szóhoz jut a székben elterpeszkedő páciens, bár ezt csak a rossz májam mondatja velem. De nem ám holmi női prakti­kákról esik szó, hanem adóról, panamákról, be nem tartott ígéretekről, amiket pedig annak idején lassan mondtak. Meglehet, némely politikusunknak is ide kellene járni álburnuszban, mint a néhai Harun al-Rasid kalifának, mert miközben a haját gereblyéznék, szert tenne egy kis szociális érzékenységre, amit mintha valahol, útközben elhagytak vol­na. Örömmel nyugtázhattam hát, hogy alkalmi hajszobrá­szom igen járatos a politikában, bár sajátos módon a fésű sű­rű fogazatán át látja a világot, ami talán épp attól valódi. Te­hát nemcsak jól fésült, belőtt frizurával tápászkodtam fel a székből, hanem pallérozott elmével is, ami mentesített az alól, hogy késő este, már amikor bóbiskolnék, és amúgy is zokni az agyam, jeles elmék magyarázatát lessem, mi is tör­tént a honi politikában. Mert mit tudnak ők arról, hiszen aznap nem is voltak az én fodrásznőmnél... Farkastörvények a Neszűrben Megverték egy bicikliért JÁSZBERÉNY Az igazságszolgáltatás sajá­tos módját választotta hétfőn este három férfi és egy hölgy, akik úgy vélték, jogos tulaj­donukat követelik vissza is­merősüktől. A férfiak meg­verték a tanyasi embert, ké­sőbb elvették kerékpárját is. Bár az események egy pár ezer forintos kerékpár körül forogtak, mégis igen bonyolult történet ke­rekedett ki. Az 59 éves sértett, aki később a rendőrség segítségét kérte, korábban a támadók egyi­kénél dolgozott állatgondozó­ként. Munkájáért cserébe szállást és ételt kapott. Talán kevésnek találta az ellátást, mindenesetre egyszer felhagyott a szolgálattal és odébbállt. Egy romos tanyá­ban talált menedéket a Neszűr­ben. Ott kereste fel őt múlt héten csütörtökön volt munkaadója, K. Gyula egy hölgy, valamint két fér­fi társaságában és egy kerékpárt követeltek rajta. A sértett ugyan elismerte, valóban hozott el egy biciklit K. Gyulától, de azt ő kap­ta egy másik embertől. Közölte azt is, hogy a járgány már nincs is meg, mert azt elcserélte vala­mire. A hívatlan vendégek azon­ban nem érték be ezzel a válasz­szák ezért jól helybenhagyták őt. A csapat még napokon át többször visszament a tanyára, hogy újból követeljék a kerék­párt, de a már egyszer megvert ember jobbnak látta, ha nem fo­gadja a látogatókat, hanem elbú­jik a padláson. így volt ez hétfőn este is. Miután a mérges emberek akkor is hiába keresték őt, egy­szerűen fogták azt a kerékpárt, amit a portán találtak, és bár nem az volt, amit kerestek, mégis az­zal együtt távoztak. A sértett ezt követően tett panaszt a Jászberé­nyi Rendőrkapitányságon, ahol a gyanúsítottak ellen önbíráskodás miatt indítottak nyomozást, hov Műszereket vennének • V i Festők a hetvenezer cseresznyefa falujában Kultúra Idén először képzőművészeti alkotótelep nyílt Nagykörű­ben, amelyet elsősorban a cseresznyéjéről ismernek megye- sőt országszerte. Talán kis túlzással azt mondják, ahová Varga Zoltán beteszi a lábát, ott előbb-utóbb megje­lennek a képzőművé­szek. így volt ez né­hány éve Kőtelken, most meg, amióta a fa­lu jegyzője lett, Nagy­körűben létesült telep. — Nem lehet akárhol alkotóte­lepet csinálni — válaszolta moso­lyogva. — A szép környezet mel­lett fogékony emberek is kellenek hozzá. Nagykörűben minden megvan, amitől a művészek jól érezhetik magukat. Az iskolában bőven van hely, hogy félrevonulva dolgozzanak, aki pedig beszélgetni akar, az ud­varon álló tető alatt, az asztal mel­lett megteheti. A szabadkai Kerekes Sándort több helyre is hívták, és egy itt festett Baranyó-kép vonzotta ide.- Megláttam azt a ké­pet, és azt mondtam, el­dobom az ecsetet, miért fessek én, ha ilyen képek vannak.- Szerencsére azonban nem dobta el...- Nem, de eljöttem megnézni a képen látott tájat, és a megérzé­sem beigazolódott, valóban meg­ragadó a falu és a környék. Nagybányáról többen is érkez­tek, Győri Sánta Kinga a megszo­kottól eltérő környezetet dicsérte, amely élményekkel gazdagítja. Vígh Edit pusztább tájra számí­tott, kellemes meglepetés volt szá­mára a szép környezet. Huszthy Árpád és a csak Karácsony Gyuri­ként emlegetett Gheorghe Craciun összevitatkoztak azon, hogy mennyi nyoma maradt Nagybá­nyán a régi nagy festőiskolának, de amilyen gyorsan fellángolt, olyan gyorsan abba is maradt a vi­ta. A Kárpátaljáról érkezett Babi- necz József az egyetlen, aki töri a magyart, a szintén kárpátaljai, Ti- szaújlakról érkezett Kolozsvári László tolmácsolt neki. Babinecz József, mint mondta, az Alföldet festeni jött, ő ugyanis hegyek kö­zött, a Kárpátokban él, ellentét­ben Kolozsvári Lászlóval, aki vi­szont Kárpátalja sík vidékének lakosa, és akit elsősorban a Ti- sza-part meg az itteni tanyák ra­gadtak meg. Lábik János több képén is látható az esztergomi székes- egyház. Úgy festheti meg, hogy ki sem mozdul szlovákiai falu­jából, mivel Párkányból odalát­szik a székesegyház. Nem ma­rad Nagykörűben a tábor végé­ig, mivel kiállítása nyílik otthon. Egyébként a többséghez hason­lóan gyakori vendég magyaror­szági képzőművészeti alkotóte­lepeken, több kiállítása volt már Babinecz József Magyarországon. Israel Edit divattervező volt ségek miatt abba kellett hagynia a Szabadkán, a körülmények azon- divattervezést. A beszélgetésün- ban pályamódosításra kényszer!- két megelőző nap estéjén érkezett tették. Most üvegfestéssel foglal- Nagykörűbe, élményekről még kozik, amióta a gazdasági nehéz- nem nagyon tudott beszámolni. Df. Veres Nándor polgármestert arról kérdeztem, miért vállalták az alkotótelep megrendezését.- Elkészült Nagykörű szellemi fölemelkedésének programja. Ez talán nagyképűen hangzik, de jobb, ha nevén nevezzük a dolgo­kat. A tábor tovább javítja a köz­ség jó hírét. Szeretnénk, ha nem­csak a cseresznye jutna az embe­rek eszébe, ha Nagykörű nevét hallják. Az elmúlt 12 évben 13 köztéri alkotással gyarapodott a falu. Az emberek becsülik a mű­vészetet. A festők képeket hagy­nak itt, amelyeket egyelőre a köz- intézményekben helyezünk el. Kapcsolatokat is szeretnénk építe­ni, ebben is segíthetnek a művé­szek. Később talán, nem kötele­zően ugyan, témákat is javaslunk nekik. Van olyan elképzelés is, hogy legközelebb akkor rendez­zük meg a tábort, amikor virágzik a hetvenezer cseresznyefa. Ez olyan élmény lesz a művészek­nek, amilyennel kevés helyen ta­lálkozhatnak. BISTEY ANDRÁS KERÁMIÁK AZ ISKOLÁBAN. Veres Gyula mezőtúri keramikus munkáiból látható kiállítás Abádszaló- kon, a Kovács Mihály Általános Iskola aulájában. Az érdeklődők augusztus 23-ig nézhetik meg a munká­kat. FOTÓ: MÉSZÁROS Együttműködés a vasúttal Az önkormányzat és a MÁV között több te­rületen is lehetséges kölcsönösen előnyös megállapodás. Az erről szóló előterjesztést augusztus 14-én tárgyalja a szolnoki köz­gyűlés. lomás környékén kerékpártárolót alakítanak ki, valamint a mozgáskorlátozottak közlekedését könnyítő változtatásokat hajtanak végre. Az állo­más épületében az önkormányzat kialakít és üze­meltet egy információs irodát, valamint turiszti­kai információs tornyot vagy tornyokat helyez­nek el az állomás területén. A MÁV tájékoztatja az önkormányzatot a vas­út racionalizálása során felszabaduló területek­ről, az önkormányzat pedig a városfejlesztési ter­vek kidolgozásánál e területeket figyelembe ve­szi. A MÁV az önkormányzat által továbbított la­kossági igények kielégítése érdekében 2003. szeptember 1-től közvetlen vonatot közlekedtet Budapest és Szolnok között hétfőtől péntekig, kötelező helybiztosítással. Hat hónap múlva megvizsgálják a vonat kihasználtságát, és dönte- nek a további fenntartásáról. ______________i*. A karcagi önkormányzat, mint a Kátai Gábor Kórház tulajdonosa, pályázatot nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz cél jellegű decentralizált támogatás elnyerésére. A város idén 19,1 milliós céltámogatással 38,3 mil­lióért vásárolna gépeket és mű­szereket. A beszerzéshez szüksé­ges saját forrás biztosításához, annak kiegészítéséhez 15,2 mil­lió forint vissza nem térítendő tá­mogatásra pályázott a város. __________________________________________DK

Next

/
Oldalképek
Tartalom