Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Augusztus 9., szombat Hírek Határzár Több száz gazdálkodó torlaszolta el az utakat Szerbia északi részén, azt követelve, hogy az állam enyhítse aszálykáraikat. Pénteken 15 ezer utas rekedt a magyar határ közelében, a feltorlódott kocsisor hossza elérte a húsz kilométert. A Szerbiába utazók csak a hercegszántói és a röszkei határátkelőn tudják elhagyni az országot, mti Kettős állampolgárság Öt vajdasági magyar párt és mozgalom közös levelében kérte a magyar vezetőket a kettős állampolgárság bevezetésének támogatására. A Mádl Ferenc államfőhöz, Medgyessy Péter kormányfőhöz és Szili Katalin házelnökhöz címzett levelet a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom és a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom elnöke, illetve alelnöke írta alá. mti EU-népesség Tavaly Európa népessége 0,3 százalékkal növekedett, több kelet-európai országban viszont csökkent a lélekszám. A 15 tagú EU-ban 379 millióra nőtt, de ennek háromnegyede a bevándorlásból adódott. A tíz csatlakozó országgal együtt a jövőbeli EU lélekszáma 453,5 millió lesz. mti Gépeltérítés A terroristák szándékosan csapták a földhöz 2001. szeptember 11-én a United Airlines repülőgépét Pittsburgh közelében, nehogy az utasok megszerezzék fölötte az ellenőrzést. Erről tanúskodik az a jelentés, amelyet az FBI a közelmúltban küldött meg a kongresszusnak, mti Válaszbombázás A Hezbollah izraeli katonai őrhelyeket támadott az izraeli-szíriai-libanoni határ körzetében. A támadásra válaszul izraeli harci repülők tűz alá vették a libanoni siíta mozgalom állásait. A vadászbombázók négy bevetésben, alkalmanként két levegő-föld rakétával támadtak, mti Munkanélküliség A 12 tagú eurózónában a munkanélküliség csak kismértékben enyhül a következő öt évben: 2008-ra 7,5 százalékra mérséklődhet, vagyis nem számíthat a térség 12,5 millió munka- nélkülije tömeges állásteremtő programokra, mti Azonosítás Az indonéz rendőrség szerint az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló Jemaah Islamiyah toborozta a jakartai Marriott luxusszálloda elleni robbantást elkövető öngyilkos merénylőt. A szélsőséges iszlám szervezet két őrizetben lévő tagja rekonstruált fénykép alapján azonosította a vélelmezett robbantót. mti Új főtitkár NATO-diplomaták azt az ötletet mérlegelik, hogy egy kanadai kövesse az észak-atlanti szövetség főtitkári székében az év végén távozó George Robertsont, ami véleményük szerint áttörést hozhat a viaskodó Párizs és Washington viszonyában, mti Gömbvillám Az oroszországi Jekatyerin- burg strandján gömbvillám ütött agyon egy kislányt. Az Uralnál lévő városban egy kis tó partján létesített fürdőhelyre hirtelen vihar csapott le, majd egy gömbvillám sistergett végig a víz fölött átívelő távvezetéken, ezt követően hirtelen a tó tükre felé vette az irányt, és kioltotta a vízben fürdő gyermek életét, mti ■ Csökken Bush támogatottsága A brit hírszerzés újabb Irak-dossziét állít össze Bagdadban folyik a jordániai nagykövetség előtti robbantásban keletkezett romok eltakarítása fotó: europress/epa Iraki tudósok meghallgatása nyomán új bizonyítékok kerültek elő arra vonatkozóan, hogy Szaddám Húszéin elűzött diktátor uralma idején biológiai fegyvereket állítottak elő hazájában. London - Bagdad A brit kormányfő szeptemberben talán fellélegezhet: a szorult belpolitikai helyzetben lévő Tony Blair akkor kapja meg a hírszerzés újabb Irak-dossziéját. Ez egyebek közt arra utaló új bizonyítékokat tartalmaz majd, hogy Iraknak volt biológiaifegyver- programja, és ilyen fegyvereket nem is kis mennyiségben áhított elő. Arra is sikerült újabb bizonyítékokat találni, hogy a tömeg- pusztító fegyverek gyártását kiterjedt fedőprogramokkal próbálták leplezni az ázsiai országban. Londoni remények szerint az újonnan előkerült adatok elegendőek lesznek arra, hogy alátámasszák a tömegpusztító fegyverekről előterjesztett brit állításokat, amelyek egy részét ma még vitatják. A jelenleg szabadságát töltő Blair hazájában súlyos bírálatokat kapott amiatt, hogy a fegyverekről néhány tény feltehetően eltúlozva került nyilvánosságra. A miniszterelnök helyzetét nehezíti, hogy három héttel ezelőtt ön- gyilkosságot követett el a kormány iraki fegyverekkel foglalkozó egyik tanácsadója, tápot adva ezzel annak a gyanúnak, hogy az említett vádak nem alaptalanok, avatkozás miatt érezhetően csők- bizonytalanította az a benyomás, A Financial Times tegnapi cik- ken Bush amerikai elnök Szád- hogy bár az amerikai erők meg- ke a Jordánia bagdadi nagykövet- dám elűzését szorgalmazó dönté- nyerték a háborút, a békét a jelek sége ellen elkövetett robbanást sének támogatottsága is. Az ame- szerint mintha elveszítenék, elemezve rámutatott: az iraki be- rikai közvéleményt ugyanis el- ____________________■ Na palmbombák Bagdadra A washingtoni védelmi minisztérium tegnap megerősítette a német ARD televízió értesülését, miszerint az amerikaiak Bagdad bevétele során napalmot is bevetettek. A Pentagon illetékese védelmébe vette a „napalmhoz csupán hasonló" MK-77 jelű gyújtóbombát, mert alkalmas eszköz arra, hogy „kemény ellenséggel" hadban állva „megóvhassuk katonáink életét”. A misztérium illetékese hangsúlyozta: semmilyen nemzetközi megállapodás sem tiltja a napalm használatát, ráadásul „pszichológiai hatása is óriási”. A San Diego Tribune című lap értesülése szerint az amerikai tengerészgyalogosok néhány alkalommal vetettek be napalmhoz hasonló gyúanyagot hidak megrohamozásakor az iraki fővárosban. Az MK-77 a vietnami háborúban használt M-74-es napalm továbbfejlesztett változata. A ledobott 250 kilogrammos bomba irányítás nélkül csapódik be a területen, és a csattanás után keletkező tűz mindent feléget. Számos példányt alkalmaztak belőle már az első Öböl-háborúban iraki olajárkok felgyújtására. Egyszerű láng a bombát nem gyújtja meg, ezért sokkal biztonságosabb, mint a hagyományos napalm, hatásfoka viszont jobb: 800-900 fokon ég, kétszer-háromszor olyan hosszú ideig. Összetétele: polisztirolsüritő, benzin és benzol. Lángját vízzel nem lehet eloltani. A napalmot egyébként már a második világháború végétől használják. Az olajalapú, elkocsonyásított gyújtóanyag magas hőmérsékleten sokáig ég. Robbanáskor szétszóródik, és rátapad a környező anyagokra. Az amerikaiak a koreai háborúban kezdték használni. Jelenleg egyre több korlátozást vezetnek be nemzetközileg a gyújtóbombák harcászati használatára. ' Benes ellen Strasbourgban Az európai emberi jogi bíróságon keresi igazát az utolsó élő cseh légiós, akit a második világháború után a Benes-dekré- tumok alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, mert állítólag együttműködött a nácikkal. Strasbourg A most 108 éves férfi per-újrafelvé- teli kérelmét a cseh bíróságok elutasították. Alois Vocásek, aki az első világháború idején a külföldön megalakult csehszlovák hadseregben (légióban) szolgált, a második világégés idején rövid ideig valóban tagja volt a Vlajka elnevezésű cseh fasiszta szervezetnek is, de gyorsan kilépett. Most azt állítja, hogy e néhány hónap alatt senkinek sem ártott. A népbíróság azonban más véleményen volt, s 1946-ban életfogytiglanra ítélte. Végül is kilenc évet töltött börtönben. Vocásek a rendszerváltás után megpróbálta elérni pere újrafelvételét, illetve az ítélet megváltoztatását, sikertelenül. Július elején a perújrafelvételt az alkotmánybíróság is elutasította, ugyanakkor elismerte, hogy a háború utáni csehszlovák bíráskodás mai szempontból sok kívánnivalót hagyott maga után. „Az alapvető emberi szabadságjogok szigorú betartása követelményének a háború utáni bírósági döntések többsége nem felelne meg. Ez azonban nem elegendő ok bármely akkori bírósági döntés eltörléséhez” - olvasható az indoklásban. Az alkotmánybíróság állásfoglalása után Vocásek úgy döntött, hogy Strasbourghoz fordul. Ügyvédje azt állítja, hogy az ügyre Antonin Zápotocky egykori csehszlovák államfő 1954-ben kiadott rendelete is érvényes. Mások szerint az amnesztia a Benes-dekré- tumokkal összegfüggő döntésekre nem vonatkozik. Az idős légiós, aki az első világháborúban először az osztrák császárért, majd ellene harcolt, s a csehszlovák légióban Jamslav Hőseknek, a derék Svejk katonáról szóló világhírű regény szerzőjének volt a bajtársa, évek óta azt hangoztatja, hogy számára a dolog becsületbeli ügy. Leginkább azt fájlalja, hogy egykori légiós harcostársai az elmúlt évtizedekben elfordultak tőle, s nevét a légiósok névsorából is törölték. Amikor négy éve eltemették az utolsó előtti cseh légióst, a kiadott közlemény az utolsó légiósról szólt, mintha Vocásek nem is számítana. „Ennek az álláspontnak a megváltoztatását szeretném elérni. Aztán már nyugodtan meghal- hatok” - jelentette ki Vocásek. ■ MÉHES KÁROLY Cizellált vendéglátás Különösebb botrányoktól mentes volt az eddigi turistaszezon. Bár a budapesti USA-nagykövetség még idejekorán, májusban közzétett egy listát, mely fővárosi éttermeket nem javasolja a jámbor amerikai turistáknak, eleddig sehol nem állítottak ki 1 millió forint feletti számlát néhány halászlé fejében, és az ANTSZ-kiszállások nyomán se kellett tucatjával bezárni a vendéglátóegységeket. Tehát már-már hátra lehetne dőlni a kerthelyiség támla nélküli padján elégedettségünkben, ám ha így tennénk, valóban hátrabukfenceznénk. Mert ugyebár a jó vendéglátó attól (is) jó, hogy tudván tudja önmagáról: még nem elég jó, van hová fejlődnie. Kétségtelen, kekeckedésnek tetszhet, de egyes elvetemültek azzal töltik a szintén drága idejüket, hogy drága honi vendéglők és csárdák étlapjainak német fordítását korrektúrázzák - ám természetesen jobbító szándékkal. Ugyanis hiba lenne beleesni abba a sztereotípiába, hogy idelátogató vendégeink zömét kitevő volt keletnémetjeink örüljenek annak, ha májkrémkonzerv helyett már meg- engedheük maguknak a dőzsölést, és nem adunk az apróságokra. Éppenséggel arra, ami nekik az anyanyelvűk. Csak néhány példa a „gyűjtésből”: Puttenbrust (ez így, két t-vel „puttó-mellet” jelent, míg az egy t-s változat lenne a pulykamell), Maschinenschinke (nálunk létezik, mint tudjuk, „gépsonka”, ám a szolgai tükörfordítás németül csupán kacagás tárgya lehet, s nem feltétlenül étvágygerjesztő), az „erőlevesből” átváltozó Kraftsuppé-ra ugyanez vonatkozik, míg a legsúlyosabb, diszkriminációszámba menő túlkapásnak a Romabraten minősülhet, amivé a „cigánypecsenyét” fordította valamely, Goethe és Oliver Kahn nyelvében tán _ kevésbé járatos séf. És a sor, fájdalom, még folytatható lenne, bár az ilyesmi már tényleg csak szőrözés. De hál’ ég, a szőr sem a levesben van, ha csak a nagy magyar vendéglátás, úgy ahogy van, nem egy óriási tál gulyásleves, képletesen, persze. EGYETÉRTEK: 06-90030003 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06^90030-304 HAVAS ANDRÁS Az igazi belépő Szerintem teljesen mindegy, van-e valakinek belépője valamely kormányhivatalba vagy nincs. Nem a papír számít elsősorban. Hogy Kulcsár Attilának vagy (mint kiderült) Simicska Lajosnak, meg a többi „problémamegoldónak” miféle papírja volt, az egyáltalán nem befolyásolta pénzügy-politikai ténykedésüket. Valóban hozzátartozik a történések lényegéhez a kis fényképes igazolvány? Attól tartok, nem. A hazai közélet és benne a sajtó az említett belépők körüli hercehurcával foglalkozik leginkább, erről szól a hírek nagy része, ám ez valószínűleg csak annyit jelent, hogy gyakorlatilag nem tudunk semmit. A belépőkártya csupán a felszín, az információban van ugyan valami kézzelfogható, de amúgy üres az állítás. Bulváros, mondhatjuk azt is, „kereskedelmi tévés”: felvillantunk egy képet, azután rögtön megállunk. Mert az igazán fontos kérdések a következők. 1. Kik segítették és fedezték Kulcsárt az elmúlt években? 2. Történt-e pénzmosás, s ha igen, milyen összegről van szó, s kikkel hozható összefüggésbe? 3. Érintettek-e politikai szerveződések az ügyben? 4. Ha érintettek, akkor melyik párt vagy pártok és kik a tranzakciók lebonyolítói? (Fontos, hogy a lista teljes legyen!) Nem gondolom persze, hogy ezek könnyen megválaszolható kérdések - belépőkről beszélni nyilván sokkal egyszerűbb -, és azt sem, hogy az érintettek maguk állnak elő az őszinte válaszokkal, de azt igen, hogy a függeüen ügyészség és rendőrség azt tegye, amit tennie kell. Pesszimista vélemények szerint a teljes igazság soha nem derül ki, de legalább azzal legyünk tisztában, hogy mi az, amit nem tudunk, mi az, amire nem kaptunk választ. Az igazolványokról végezetül annyit: az igazi kulcsfiguráknak nincs szükségük semmiféle papírra, mert tőlük azt soha, senki nem kéri. EGYETÉRTEK! 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0600030423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ______________________ÁLLÁSPONT_________________________ Tá madnak a szakadárok Moszkva Páncélozott harcjárműre támadt egy harminc-ötven fős fegyveres lázadó csoport a Csecsenfölddel határos In- gusföldön. A szakadárok a szövetségi erők hat katonáját megölték, hetet megsebesítettek. A harcosok Al- haszta közelében vették tűz alá kézifegyverekkel és gránátvetőkkel a páncélozott szállító harcjárművet, amely két Ural teherautót kísért Groznijból, Csecsen- föld fővárosából Ingusföldre. A fegyveresek a szövetségi erők ellentámadása elől a közeli erdőségbe menekültek. A különleges belügyi egységek időközben megkezdték a térség átfésülését. Egy hét alatt ez a második olyan támadás, amelyet lázadók az állomáshelyükre igyekvő szövetségi csapatok ellen intéznek. A cse- csen-ingus határ közelében néhány napja két Kamaz teherautóból álló oszlopot robbantottak fel a szakadárok, a merénylet öt katona életét követelte. Az észak-kaukázusi orosz erők egyesített parancsnoksága pénteken cáfolta azt a korábbi bejelentést, amely szerint csecsen fegyveresek lelőtték a légierő egyik Mi8- as helikopterét. A tájékoztatás szerint a helikopter a csecsenföldi hegyek között alacsonyan repülve légörvénybe került, beleütközött a környező fákba és lezuhant. A balesetben életét vesztette a gép parancsnoka, a személyzet két másik tagja azonban súlyos sérülésekkel túlélte a zuhanást. A korábbi hírek szerint csecsen felkelők vállról indítható Igla típusú rakétavetővel lőtték ki a Mi8-as helikoptert, miután a légi jármű katonákat tett le a térségben. ■ i