Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-17 / 165. szám
I I 2003. Júuus 17., csütörtök SPORT 13. OLDAL megállapodtak, ám az elmúlt sze- k zont Vácott tölt6 Mik Krisztián ■ egyelőre nem győzte meg a szakvezetőt, hogy érett len- ne az NB 1/B-re. Az már most megálÚtra készen Minigolf A szlovákiai Breznóban rendezték a minigolf Kárpát Kupa II. fordulóját. A nagy technikai tudást igénylő eternit alapú pályán a Szolnoki Minigolf Klub versenyzői a várakozásoknak megfelelően szerepeltek. Pálinkás Csaba nyerte a junior fiúk versenyét, míg Magyar Marianna a negyedik helyen végzett. Pálinkás Csaba és Pálinkás István párosban bejutott a nyolcas döntőbe, ahol már kieséses rendszerben folytatódott a verseny. A sorsolás nem kedvezett a Tisza- partiaknak, mert a későbbi győztes breznói klub párosával kerültek szembe, és rendkívül szoros, magas színvonalú mérkőzésen vereséget szenvedtek. A felnőtt és ifjúsági válogatott összeállítása szempont- / jából fontos breznói viadal után a Magyar Minigolf Szövetség elnöksége kijelölte a vb-n és az Eb-n induló csapatokat. A felnőtteknél három, az ifjúságiaknál pedig négy szolnoki sportoló erősíti a kereteket. Németországban, a Bad Mürden-i vb-én Pálinkás Csaba, Pálinkás István és Pintér József képviselni hazánkat, az ausztriai Linzbe pedig Pálinkás Csaba, Bartus György és Fazekas Ádám utazhat a legjobbakkal. Egyéni indulóként Magyar Mariann vehet részt a kontinensviadalon. Aranyos lányok Öttusa-világbajnokság A pesarói öttusa-világbajnokság nyitónapján a Simóka, Vörös, Füri összeállítású magyar női váltó visszaszerezte három évvel ezelőtt elveszített koronáját, s Oroszország, valamint Csehország előtt aranyérmet szerzett. Simóka Bea: - Jó verseny volt, mégis egy kicsit erőlködős. A vívás után úgy éreztem, hogy ha nem rontjuk el a lovaglást, nyerünk. A futás előtt viszont már biztos voltam ebben. Vörös Zsuzsanna: — Az első két számban hagytunk bent pontokat, de nagyon jókor jött a fordulópont. A legjobban ezen a napon a lovaglás sikerült. Kiegyensúlyozottan, tiszta fejjel teljesítettük a pályát. Füri Csilla: — A lövészet közepes volt, a vívás elején viszont váratlan vereségeket szenvedtünk. Ekkor azt mondtuk: ebből elég, most már tényleg versenyezni kellene. Külön kiemelném, hogy nagyon jól úsztunk, a lovaglásra pedig remek taktikai utasítást kaptunk. Tudtuk, hol, hogyan érdemes fordulni, hogy ezzel időt nyerjünk. Az angolok például ugyanúgy egy akadályt vertek, mint mi, a jelentős időtúllépés miatt mégis sokkal kevesebb pontot kaptak. Szünnap a Touron Kerékpár Bodrogi László, a centenáriumi Tour de France egyetlen magyar indulója összetettben négy helyet hátracsúszott, így jelenleg a 128. Ezúttal egyik trikó sem cserélt gazdát, így a sárgát továbbra is az összetettben élen álló amerikai Lance Armstrong, a zöldet az ausztrál Baden Cooke, a pöty- työset Bodrogi francia csapattársa, Richard Virenque, míg a fehéret az orosz Gyenyisz Mencsov viselheti. A 10. szakasz (Gap-Marseil- le, 219.5 km) eredménye: 1. Piil (dán, CSC), 2. Sacchi (olasz, Saeco), Groot (holland, Rabobank), 4. Nazon (francia, La Bou- langere), 5. Haselbacher (osztrák, Gerolsteiner), 6. Gaumont (francia, Cofidis), ...139. Bodrogi László (Quickstep). Szerdán szünnap volt a Touron. _______■ Agi lity Sikeresen szerepelt egyéniben a' szolnoki agility (kutyaügyességi) versenycsapat sportolója, Szabó Áron és Fanny nevű kutyája a II. Ifjúsági Agility Európa-bajnokságon. Gyulán, a városi sportcsarnokban rendezték meg a II. Ifjúsági Agility Európa-bajnokságot. A gyermek (14 éves korig) és a junior (14 és 18 éves kor között) korosztályban hat ország, 80 sportolója és 90 kutyája mérte össze tudását. A versenyen csak az ügyesség számított, ugyanis, mind fajtiszta, mind pedig keverék ebek részt vehettek a megméretésen. A négylábúak termetük szerint maxi, midi és mini kategóriákban vetélkedtek. A szolnoki MEOE Kutyaiskola Agility versenycsapatát Szabó Áron (16) és Fanny névre hallgató beagle kutyája képviselte. Mindketten jól vették a 20 akadályt az egyéni futamon (ugró-, kúszó-, és zónás akadályok nehezítették a pályát), így jogosan örülhettek harmadik helyüknek. Nem történt ez másképp az egyéni jumping futamon (ugró-, kúszó-, szlalomakadályok) sem, ahol szintén sikerült felkapaszkodniuk a dobogó harmadik fokára. Ez egyben azt is jelentette, hogy az egyéni összetettben is bronzérem jutott a szolnoki „párosnak”. Áron és Fanny egyébként a midi kategóriás magyar csapatot is erősítette, mely az összetettben a negyedik helyet szerezte meg. Tóthné László Gyöngyi, a kutyaiskola és az agility versenycsapat vezetője elmondta, hogy a sikeres felkészülés nagyban függ az eb fegyelmezettségétől, ügyességétől, valamint gazdája kitartásától, tapasztalatától és a gyakorlással eltöltött időtől. A vezető szerint ez a sport megváltoztatja a versenyzők élethez való hozzáállását is, hiszen az állattal való sikeres együttműködés érdekében komolyan kell venni a feladatokat. Egyébként Szabó Áron másfél esztendővel ezelőtt kezdte meg a közös edzést és gyakorlást a most hároméves beagle-lel. A kutyák egészségének megőrzése miatt egyébként nem is lehet a versenyzést másfél éves kor előtt elkezdeni. A duó a különböző válogató viadalokon elért eredményei alapján októberben, Spanyolországban, az INCA-vb-n képviselheti hazánkat. Á sportág helyi rajongói addig se csüggedjenek, hiszen nem fognak unatkozni a nyár további részében sem, augusztus 2-án rendezik meg ugyanis a Tiszali- getben a II. Jász-Anivet Szolnok Kupát. (TUSJAKI Fanny jól vette az akadályokat Szűk kerettel gazdálkodnak Sérülések miatt kevés a mezőnyjátékos a MÁV-nál Szerdán este az NB I-es labdarúgó-bajnokság titkos favorit- jának tartott Lokinál vendégeskedett előkészületi mérkőzésen a Szolnoki MÁV-Neusiedler gárdája. Labdarúgás Kihasználva a baj noki rajt kéthetes' csúszását - az eredetileg tervezett, jú lius végi nyitány helyett csak augusztus 9- én kezdődik a másodosz- ) tályú szezon -, ke- , mény, valóban J ”* értékméakikre a közeljövőben számít, ám fejlődésük érdekében mindenképpen folyamatos játéklehetőséget kíván biztosítani számukra. A kapus Kolláth Ferencet ugyan az NB II- be jutott Szentesnél és Karcaginál is I szí- I ve - lsen % látták i volna, ám a hírek szerint Hegedűs Ferenccel együtt az NB III-as Rákó- czifalvához kerül. A közel egy hónapja bokasérülést szenvedett Pintér László és Fekete Gábor — szintén vitte volna őket a Szentes - gyakorlatilag megegyezett a Karcaggal, már csak a két klubnak kell egyezségre jutniuk. Debreceni VSC- Szolnoki MÁV Neusiedler 8-3 (3-2) Debrecen, 1000 néző DVSC: Takács - Dombi, Éger, Szekeres, Selymes - Kiss, Sándor, Vincze, Madar, Sumubica, Halmost Edző: Szentes Lázár. MÁV: Szűcs (Rézsó) - Lettrich (Mile), Antal, Müller - Lipták, Kádár - Kotnla, Lázár (Remili), Kolbe, Németh Gy. - Bállá. Edző: Tóth Dénes. Gólszerzők: Halmosi 3, Sumubica 3, Sándor, Kiss, ill. Ko- tula, Bállá, Antal igeled A DVSC-nel nevelkedett Kolbe Ádám (labdával) ezúttal vendégként tért vissza Debrecenbe. FOTÓ: CSABAI rő ellenfelekkel szemben — szerdán Debrecen, szombaton Békéscsaba szerepel a programban — lép pályára a napokban a Tisza- parti legénység. Bár az országos napilap változatlanul a szolnoki gárdával „hozza össze” a DVSC labdarúgóját, Turján Györgyöt, a kék-sárga alakulat szakvezetői cáfolják az állítást. Azt ugyan nem tagadják, hogy mindenképpen szükségük van még egy védekező játékosra, ám az nem a tavalyi idényt a MÁV-nál töltő futballista lesz. Két játékos neve mellett szerepelt kérdőjel Tóth Dénes vezetőedző noteszében: Bállá Mihállyal folyamatosan zajlottak a tárgyalások, s végül szerdán lapítható, meglehetősen szűk kerettel gazdálkodhat az edző, hiszen az alapozás kezdete óta sérült Balogh és Fedor mellett most Novák és Pelles is kidőlt a sorból. így pe- ■ dig csak tizenkét"mezőuyjátéko1 sa maradt a trénernek. A MÁV - akárcsak egy esztendeje - ismét kölcsönadja azon legtehetségesebb fiataljait, l fgj , m Vizes sportok világbajnoksága Nehéz pólósgyőzelem Románia ellen A csoportelsőség szempontjából különösen fontos, _ szerda délelőtti mérkőzésen a magyar férfi vízilabda- oj válogatott négy góllal verte Románia legjobbjait a bar- « celonai világbajnokságon. je Magyarország—Románia 9-5 (1-1,1-1,2-1,5-2) Góldobók: Benedek, Fodor, Biros, Molnár 2-2, Varga Zs., illet- ve Cretu 2, Bonca, Musat, Radu. Csöppet sem a remélt magyar fölény jegyében indult a találkozó, amelyen a románok szereztek vezetést. Benedek ugyan bő két perccel a játékrész vége előtt megúszás után egyenlített, de alapvetően szétszórtság, fegyelmezetlen játék, * könnyelműen ellődözött labdák j ellemezték magyar oldalon aL az első negyedet. A dekoncentráltság sajnos maradt a máso- K dik 7 percre is, sőt a harmadik negyedben Kásás, Biros és a ^ többiek is sorozatban hibáztak. Ennél fogva pedig harmad- ,6j szór is a románok jutottak előnyhöz (2-3). Fodor előnyből egalizált, aztán viszont magyar kapufák következtek, míg- nem végül Varga Zsolt centerből eredményes tudott lenni, s ' nagy nehezen sikerült átvenni a vezetést (4-3). A negyedik » negyedre Kemény kapitány hangja szinte teljesen elment, de végre elhúzott csapata: előbb Benedek négyméteresből ala- :; kította 5-3-ra, majd Molnár látványos megoldással 6-3-ra az 3 3 állást. Biros duplája nemcsak gyönyörű volt, de végre jelen- v tősebb különbséget is eredményezett (8-4), majd Molnár zár- in ta a magyar gólok sorát. Válogatottunk nyögvenyelősen, 0* csaknem félórás harmatgyenge játékot követő jó hajrával v, győzött, de nem eléggé nagy különbséggel. Talán ha rögtön a negyedik negyeddel kezdődött volna a mérkőzés... b oí ... ... .. . m-aut*,m ' lZ Búvárúszás >■——*———— : - u—a— ^ Víz alatt is jól tájékozódnak Egy hete, a Gyékényesen megrendezett Világkupa-for- E dulón ugyan két szolnoki búvárúszó, Hamar Péter és Kapolcsi Tamás is „minősítést" úszott, ám ennek eile- nére nem sok idejük maradt a pihenésre a verseny <£» zőknek, hiszen a napokban a Dunaferr Kupán kellett T ismét bizonyítaniuk tehetségüket. ^ w Szalkszentmártonban, a Dunaferr Kupán randevúztak az or- szág legjobb tájékozódási búvárúszói, köztük a szolnoki bú- iái vársport-egyesület tagjai is. 3.x- Négy ifjúsági és két felnőtt versenyzőt indítottunk a vi- °° adalon, s mint azt eredményeik bizonyítják, valamennyien - jól szerepeltek - nyilatkozta lapunknak Hamzáné Somogy- vári Beáta edzőnő. -~ A legeredményesebbnek a lányok között Sebn£(Z,iN,Q((i bi- j zonyult, aki egy arany- (szlalom) és egy bronzérmet (monk), illetve két ötödik (csoportos, ötbója) és egy hetedik > (csillaggyakorlat) helyet ért el. Őt Kanizsa Georgina követte - t_ a képzeletbeli rangsorban egy-egy bronzéremmel (monk), ^ negyedik (csillaggyakorlat) és ötödik (ötbója) helyezéssel. ( Az ifjúsági fiúk mezőnyében Kapolcsi Csaba a szlalomban és *> csillagban is egyaránt hetedikként ért célba. A felnőttek közt ) Hamar Péter és Kapolcsi Tamás bizonyított, a monk ver- 13 senyszámot követően a dobogó harmadik fokára léphettek wi fel. A csoportos versenyben - Kapolcsi Tamás, Kapolcsi Csa- -- ba, Hamar Péter, Selmeczi Nóra összeállításban szerepelt a szolnoki együttes - sem vallottak szégyent a Tisza-partiak E ötödik helyük dicséretes teljesítménynek számít. Amint azt °'F a fenti eredmények is bizonyítják, remek nevelőmunka zaj- 1" lik a klubnál. A búvársport-egyesület szeptembertől széle- - síteni kívánja bázisát, s várja azon fiatalok jelentkezését, akik kedvet éreznek a búvárkodáshoz és ehhez megfelelő yKI úszástudással is rendelkeznek. (fazekas) j Hódeszka Visszavonult az olimpiai bajnok Bejelentette visszavonulását Nicola Thost hódeszkás, aki a na- ganói téli olimpián félcsőben nyert aranyérmet. A 26 éves német versenyző sérülések miatt döntött a befejezés mellett: 2001 óta kétszer szakadt el a térdszalagja, és a karját is eltörte. r Műugrás Utánpótlás-fellegvár a reptéren Az Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezte meg a Magyar Műugró Szövetség az idei esztendő kor- osztályos mű- és toronyugró-bajnokságát. A Szolnoki HSE három fiatalja, Gál Veronika, Ilyés Flóra és Szabó Kinga képviselte megyénket a rangos viadalon, s igencsak kitettek magukén, hiszen három arany- és két ezüstéremmel térhettek haza. A legfiatalabbak 3 méteres számában Ilyés Flóra esélyt sem adott ellenfeleinek, és magabiztos, szép versenyzéssel fölényesen, 20 pontos előnnyel lett országos bajnok. Szabó Kinga a C korosztály (11-13 éves korig) hasonló versenyében végig jó formát árult el és végül a dobogó második fokára állhatott fel, azaz ezüstéremmel gyarapította a szolnoki csapat gyűjteményét, A bajnokság igazi „sztárja” kétségkívül Gál Veronika volt, hiszen rendkívül színvonalas küzdelemben győzte le budapesti vetélytársait a B korosztályos (14-15 éves korig) lányok 3 méteres műugróviadalában. Ezt követően a juniorok mezőnyében is megmérette magát Dunai Pál edző tanítványa, s jó teljesítményt nyújtva, ezüstérmet szerzett. A nap végén került sor a párosok 3 méteres ugrására. Veronikának sikerült dupláznia, a versenyt követő eredményhirdetéskor a budapesti Kormos Villővel az oldalán a dobogó legmagasabb fokára léphetett fel. A lányok versenyében megnyerhető öt bajnoki címből hármat!!) Tisza-parti műugró nyert meg, bizonyítva ezzel, hogy az utánpótlás-nevelés egyik legfontosabb bázisa a szolnoki, reptéri uszodában működő HSE egyesülete lett. igeled )V 3ü/i íah P j ■í i I i ! J? I i A Áron és Fanny Spanyolországba készül