Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-04 / 154. szám
4. OLDAL 2003. Július 4., péntek 1 TŰK 0 R A bátorság és őszinteség művésze Látogatóban Nagy Kriszta műtermében Kultúra Mi tagadás, míg össze nem hozott vele a véletlen — a szolnoki művésztelep múltkori kerti partiján találkoztunk, ahol édesanyja gardí- rozásával ő is jelen volt — azt sem tudtam, hogy a világon van. Ez persze merőben az én tudatlanságomon múlhatott. Ám hamarosan kiderült néhány mondat után, olyan festőművészről van szó, aki aligha gyömöszölhető be a hagyományos képzőművészek kategóriájába: rendhagyó, sőt rendkívüli valaki. Aki például nemcsak az ecsettel bánik magabiztosan, de a popéneklésben is jeleskedik, zenekara van, és sajátosan szabados stílusú dalaival olykor bizony meg is hökkenti pen is kecses nőalak, könnyed öltözékben — s aki bizony nem más, mint maga az alkotója különböző helyzetekben. Nagy Kriszta mondhatni saját nőiségé- nek szépségét, varázsát kínálja oda a nézőnek, akár szabad prédaként is. Vállalva a kitárulkozásnak ezt a különös, ám vonzó módját, érzelmeinek kifejezésére saját testét is felhasználván. Ahogy például egyik jeles tablóján odafesti magát - képzeletben - a krisztusi keresztre, jóformán a szögek hiányzanak széttárt kezéről és összekulcsolt lábairól. Az érzelmi válságba jutott ember fájdalma jelenik meg benne, miközben ott az irónia is a képen, a csillogó flitteres betűkkel írott szó, a dance, azaz tánc. Ezzel finom ellentétet épít be a kép tartalmába. Más munkáin más-más önmagát adja, olykor már-már közönségét. A fővárosban él, de mint mondja, itthon érzi magát Szolnokon, jóllehet jelenleg most csak vendég a művészek Zagyvaparti telepén. Hisz itt élnek szülei, itt látta meg a napvilágot, és részben iskoláit is itt végezte. (Járt a Verseghybe is.) Csak a Képzőművészeti Egyetem elvégzése után — ahol egyébként Sváby Lajostól és Szabados Árpádtól tanulta a mesterséget - telepedett le Budapesten. Pillanatok alatt nyilvánvaló: nyugtalan, vibráló természet, csapong, ujjong, csupa elevenség. Nem spórol a szavakkal. Az igazi meglepetés azonban akkor ér, amikor szíves invitálására műtermébe látogatunk, s szembesülünk a falakon és részben a földön fekvő alkotásokkal. Ugyanis más ez a szín- és formavilág, mint amit esetleg megszokhattuk itt, az alföldi festészet nemes hagyományait tisztelő és ápoló művészkolónián. S még mielőtt elmélyednénk a látványban, egy dolog már is szembetűnik: a vásznakon, több készemérmetlennek is hihető őszinteséggel, kihívó bátorsággal. Szavai is ezt támasztják alá, a bátorság és az őszinteség művésze ő, aki telve a keresés vágyával, az igazi szerelem utáni mérhetetlen sóvárgással, (nála, ha festi, a ló is szerelmes) aki szeretné meglelni helyét ebben a modern világban, de mindig csak magához tér vissza, pedig igazán nem is tudja, valójában kicsoda is ő. Egyébként a legszemélyesebb titkait őrző naplóját is kiállította már, nem kis meglepetést keltve vele. Rokonszenves, vonzó őszinteség ez, még ha munkál is benne jó adag vállalt exhibicionizmus, lenyűgöz és lefegyverez. (A naplóba különben magam is belelapozhattam, megmutatta.) Hogy érzéseinek, gondolatainak hangot, illetve képet adjon, eszközökben nem válogat, számára akár egy plakát is alkalmas lehet rá. Egy kis, díszes keretbe foglalt fotót mutat, melynek közepén egy plakát látható, kicsiben, melynek az egyik felén maga művész, azaz Nagy Kriszta alsó fehérneműben, divatos stílben, akár egy manöken, a másik felén pedig nagy betűkkel: Kortárs festőművész vagyok. Eredetije egy óriásplakát, amely az utcán állva kiáltotta oda a fogyasztás örömeire szűkülő világnak a kegyetlen igazságot: a művésznek is hovatovább így kell árulnia magát a termékek piacán, és csak úgy adhatja el magát, ha beáll az aktuális trendbe, feladván tiszta, becsületes művészi szándékait. Meghökkentő és felkavaró kritika, méltán szült még médiabotrányt is, mint meséli, de ugyanakkor meghozza számára a világsikert. A plakát elkerül Berlinbe, ott is láthatják, kiállítják Stockholmban, megjárja Spanyolországot, sőt eljut a tengerentúlra is. És most jelentős művek társaságában a budapesti Ludwig-gyűjtemény- ben várja nézőit. Különben rendszeres résztvevője évek óta különböző tárlatoknak, akár a Műcsarnokban, akár magán galériákban, alkotásai gyakorta eljutnak külföldre is. Nézem a képeket, a finoman megrajzolt nőalakokat - pedig festve vannak —, formai tisztaságukat, a pontosságot, a leszűrt egyszerűséget, s nem tudok szabadulni a gondolattól: mintha láttam volna már ehhez hasonlót. Igen, amikor az Azúrparton jártam, ott láttam Matisse tablóin. Amikor említem, vendéglátóm boldogan igazol, hisz ő is rajongva tiszteli a nagy modern francia festőt. Nem a hasonlóság, a rokonság érezhető - szerintem - közöttük. Úgy látszik, nemcsak merész az ötleteiben, a költői finomságokra is megvan Nagy Krisztában a vonzalom. És ez jól- esően érintheti a nézőt is — rejtett poézise. Csaknem egy éve dolgozik itt, a szolnoki művésztelepen, s az eszményi környezet a feltöltődési is jelenti számára. Ősszel sorozatot szeretne bemutatni spanyol tárlaton, most gyűjti hozzá az energiát. Szerencsére munkái közül néhány most már Szolnokon is látható a művésztelep galériáján, első bemutatkozása ez szülővárosában. Aki kíváncsi, akár meg is tekintheti, s talán a leírtak igazságát is ellenőrizheti. Búcsúzóul egy paksamétát nyom a kezembe, a róla szóló cikkek sokaságát. Mélyen elgondolkodtam: és én arról, kinek híre a nagyvilágban is jár, nem tudtam eddig semmit itt a Tisza partján. ___________ valkó mihály FO TÓ: BUGÁNY JÁNOS A magány ökle „A magány, ha befészkeli magát az ember szívébe, olyan akár egy ökölbe szorított kéz. Nehezen nyílik ki, mindenfelé bezárul, képtelen felfedezni, elfogadni a külvilág hívó jeleit, üzenetét. Egy másik, egy ellenkező nemű ember közeledését. Mert fél a visszautasítástól, fél az újtól, attól, hogy fel kell adni már megszokott, de sokat szidott függetlenségét, ami nem más: bezárom magam után az ajtót vagy kinyitom magam előtt és senki se vár. Esetleg a macskám, a kutyám, vagy az óra monoton ketyegése.” Riport Szűcs János művelt, olvasott parasztember szavai ezek, akit idézve: még hetvennyolc évesen is legény. , - A háborút, a fogságot is megjártam és 1948- ban jöhettem haza. Gürcöltem a földemen, nem volt lehetőség az újszászi, boldogházi határban az ismerkedésre. Mondtam is a húgom fiának: keresztgyerek, én a földet vettem el, nem asz- szonyt. Ha nem bírok vele, jó lesz neked. Jó lett a téesznek 1959-ben. Bevettek a közösbe, együtt dolgoztunk. Megismertem egy asszonyt, két nagy fiával. Eljöttek hozzám, minden kellett volna. Egyiknek a suba, másiknak az olajlámpa. Kitettem a szűrüket, hiszen akkor még csak ötven múltam. Az éveket észre se vettem, már nyolcvan leszek és egyedül élek. Már más illatát, rigolyáit ki se bírnám, mert a magamét is nehezen viselem. A földet visszaadták, egy vállalkozó lök érte valamit, ahogy neki is terem. A rádió a társam, a tévé nagyon véres, nem szeretem benne a sok halottat, láttam a háborúban eleget. Szép életem volt, de ha fiatal lennék, megalkudnék. Szóval megnősülnék, mert a házasság alku is, kompromisszum is. Látom, a húgoméknál is így van. Ha hinni lehet a statisztikáknak, hazánkban ma több mint másfél, közel kétmillió ember egyedül él. A kor előrehaladtával több a nő, hatvan, de még inkább hetven fölött. Nem kevés falu utcájára ki lehetne írni: özvegy, magányos asszonyok utcája. Hiába, a gyengébb nem a szí- vósabb, a hosszabb életű. Ezt nem csak a statisztika mutatja, a valóság is. Csak szét kell néznie az embernek maga körül. Régen a pártában maradottaknak, öreglegé- . nyéknek kommendáltak, azaz ajánlottak valakit, valaki hozzáillőt. Azért, mert az ember egy kor betöltése után már nem annyira kezdeményező. Visszahúzódó, bár vágyik társra, a segítséget valahogyan mástól várja. A jó Istentől, a véletlentől, a sorstól, szóval valakitől. Ha nem jön, vár, vár megint, vár és közben észre sem veszi, így rohan el az élet. Mások merészebbek, persze név nélkül. Társkereső szolgálatot keresnek fel és abban leírják főbb jellemzőiket, adataikat és azt, milyen partnert várnak. Életkorban, kinézetben, iskolai végzettség területén. A mi megyénkben, sőt Szolnokon is létezik ilyen szolgálat. Éva szerint, aki ezen ügyeket intézi, van forgalma, mert az ismerkedési lehetőség kevés. A falvakban is meg a városokban is. Aztán rengeteg olyan ember él, aki magányos meg zárkózott is. Mások azért fordulnak hozzá, mert eddig sorozatos kudarcok érték. Előfordulnak fura kívánságok is.- Két hónapon belül asszony kell, mert én nem tudok nélkülük élni, de még létezni se! - így az egyik férfi. Érdekes, milyen foglalkozásúak vannak legtöbben, akik társat keresnek. íme az első három sorrendje: varrónő, könyvelő, pedagógus. Úgy tűnik, ezek a teljesen elnőiesedett szakmák. A társkeresésnél azok vannak előnyben, akiknek nagyok vagy már felnőttek a gyerekei. Két- három aprósággal kevés anyuka talál magának meg a gyerekeinek új apukát. Mert az anyucit még csak vállalnák, de a gyerekeket? Tanulságos G. Hajnalka esete, aki Szolnoktól nem messze lakik. Halálosan szerelmes volt az első udvarlójába, évekig várt rá, rá se nézett másra. A férfi végzett, elvette. Nem engedte, hogy Hajni továbbtanuljon, pedig jól érettségizett. Legszívesebben szobába zárta volna a szép lányt. Évek múlva kopott az asszony szerelme, de mégis úgy döntött: gyereket vállal. Szép lett a lány, akár az anyja, de a házasságon mit sem változtatott. Kiderült, alapvetően más az értékrendjük, így elváltak. Az apa nemsokára megnősült, a nő egyedül élt a lánnyal. Évek teltek, amikor megismerkedett egy férfival, és úgy érezte, belé tudna szeretni. A társkereső szolgálat révén találkozott a nevével, címével. Közben kiderült egy és más: a férfi nagyon szereti az italt is. A nő nem adta fel, majd ő kigyógyítja az alkoholizmusból. Másfél évig tartott a küzdelem, a férfi többször megalázta, majd szakítottak. Újra magány következett, és a nő már feladta, hogy még egyszer párja legyen: bár megint a társkeresőnél próbálkozott, de másfél évig sehol semmi. Mit ad az ég, jó két hónapra Heves megyéből érkezett jelzés. Gazdálkodó az illető, elvált, nagyok a gyerekek és ő választotta a megyénkbeli asszonyt. El kell hagyni az otthonát, odaköltözni hozzá, nem dolgozni, hanem azért, hogy legyen aki várja. Szóval Hajni a hátország. Már többször találkoztak, minden rendben, ráadásul a lánya is alig várja, hogy édesanyja végre találja meg az igazit. Pedig lélekben már beletörődött abba: neki ebből az életből egy rossz házasság és egy alkoholista társ jutott. Talán benne lehet a hiba, vonzza ezeket az embereket, vagy túlságosan hisz a szép szavaknak? Akárhogy is történt, most úgy érzi: valami megváltozott az életében. Még pedig oly módon, hogy nem rosszabbra, jobbra fordult. Ami felnőtt korban már igazi főnyeremény, mert a bezárt ököl, a magányosság ökle végre kinyílt. Ha szerencséje van, élete végéig, ha nincs, akkor is kapott néhány szép évet a sorstól. Mert volt mersze újrakezdeni, ami amíg él az ember, gyaníthatóan soha nem késő. D. SZABÓ MIKLÓS A létminimum alatt A KSH legfrissebb számításai szerint az elmúlt évben átlagosan 33,9 ezer forint volt a létminimumérték egy főre jutó havi összege. A felméréshez kapcsolódó kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy az átlag alatti szinten élők jelentős része napi fizetési nehézségekkel küzd háztartásában. háztartásokban bizony gyakori a létminimumérték alatti megélhetés. A 34 ezer forintos havi értéket megközelítő egy főre jutó átlagos összeg háztartás-típusonként 27 és 43 ezer forintos szélső értékekből adódott. Ha a hazai átlagnak legmegfelelőbb két felnőtt-két gyerekes családtípust Életszínvonal A létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos igen szerény szükségletek kielégítését. Az éves rendszerességgel elvégzett vizsgálatok - ahogy az elmúlt évi is - rámutatnak arra, hogy a magyar nézzük, esetükben 125 ezer forint az a minimális összeg, amelyből havonta a háztartás alapvető szükségletei biztosíthatók. A számokból egyértelműen kiderül, hogy az igények kielégítése csak akkor lehetséges maradéktalanul, ha mindkét felnőtt dolgozik, és legalább átlagos fizetéssel rendelkezik. Az átlag alatti megélhetési szinten élők esetében igen gyakoriak a fizetési nehézségek, számlatartozások. KASZÁS E. Csongrád és Bánhalma között ingázik Bánhalma A Bánhalmán tevékenykedő Bánfa élén új ügyvezető igazgató van Batka Zoltán személyében. Jóvátehetetlenül korán kelő, hiszen általában 5 óra 10-kor már benn van a cégnél. Ebben ugyan még nincs semmi rendkívüli, sokan kelnek a nappal, bár ő annál is korábban, mivel Csongrádon lakik. Ezért munkanapokon 3 óra 20-kor ébred. Szentesnél jön át a Tiszán, hogy időben ott legyen a cégnél. Hogy miképpen került ide, az részben a véletlen műve. Sopronban végzett az egyetemen, és Bánhalmáig egyetlen helye volt, Csongrádon, a Tisza Bútornál. Ott kezdett mint friss diplomás gyakornok és távozott mint vezérigazgató. Mindez annak a következménye, hogy ott is tulajdonosváltás volt, és úgy érezte, neki is váltani kell. Mivel az előző nagyfőnök, Horváth úr jól ismerte, hiszen neve volt a szakmában, felhívta telefonon, eljönne-e Bánhalmára egy órás beszélgetésre. Korábban soha nem járt Bánhalmán, de igent mondott. Reggel nyolc órában ejgyeztek meg, és az egy órából öt lett. Úgy váltak el, hogy rengeteg mindent megtudott a cégről, és gondolkodási időt kért. A kevés idő letelte előtt igent mondott. Hogy miért, ezt így indokolta:- Szeretem a kihívásokat, azt, hogy van itt egy cég valahol a Nagykunságban. Nem a világ háta mögött, mert maga a világ van itt Bánhalmán. Hogy mást ne említsek, dolgozik százötvenhat ember, éves szinten kikerül a műhelyekből 90 ezer ajtó, ablak, azaz nyílászáró, és a forgalom évi hárommilliárd forint. Ez kérem nem a világ vége, nagyon is maga a valóság. Időközben az is kiderült, az új ügyvezető igazgató egy jó kis csapatot talált itt. Olyan közösséget, ahol megoldják a maguk problémáit. Ez a cég jelenleg már Magyarország 200 legnagyobbja közé került, és azon fáradoznak, hogy ott is maradjon. Szóval nagy a kihívás, hiszen a műhelyekben ma is jelen több korosztály, a múlt, a jelen és a jövő. Ami lényeges, mindegyikre szükség van, és tudnak együtt dolgozni. Korábban akadt a direktor úrnak egy sajátságos hobbija: a western lovaglás. Amióta itt tevékenykedik: Bánhalma, a cég a munka is, a hobbi is. Az üzem nyáron is teljes lendülettel talpon és dolgozik, hiszen 145 partnernek szállítanak árut országszerte. Ebből kifolyólag Batka Zoltánnak sem lesz 2003-ban sok szabadsága. Jobban mondva akad, de benn marad. Talán egy hetet ki tud venni, és akkor lemegy családostól a Tiszára.- Nem az Adriára, nem a Balatonra, csak ide a Tiszára, ami a kertek alatt folyik. Valószínű azzal a céllal, hogy néhány napig az égvilágon semmit sem csinálok majd. Csak pihenek... Ráfér, mert utána megint következnek az úgynevezett szürke mindennapok. És tovább kell építeni, korszerűsíteni egy jókora céget, amely a jövő kihívásainak is meg kíván felelni.____________o. sz. m. Bánhalma nem a világ vége, hanem maga a világ, a valóság - állítja Batka Zoltán igazgató fotó: m. j. * ft Nagy Kriszta műtermében
