Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-31 / 177. szám
4. OLDAL SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL Kié az örökség? Nagy csapás egy családtag halála. Ám az még szörnyűbb, amikor az örökösök összekapnak. Az idős asszony egyedül élt egy kis faluban. A fia a közeli városban lakott családjával. Elfoglaltságuk miatt a nénit ritkán látogatták, időnként küldtek neki pénzt. Nem vették magukhoz akkor sem, amikor beteg lett. A szomszédasszony megsajnálta a nyolcvanéves özvegyasszonyt, rendszeresen bevásárolt neki, az utolsó időkben pedig lelkiismeretesen ápolta. A néni halála után a konyhakredencből előkerült egy remegő kézzel írt, helyenként maszatos írás, a végrendelet. A papír szerint a fiú a régi bútorokat és a kevés családi ékszert örökölte csupán. A házat, a háromszáz négyszögöles telekkel a szomszédasszonyra hagyta a végrendelkező, hálából az odaadó ápolásért, törődésért. A néni nem íratta alá tanúval az okmányt. A felperes: — Felháborítónak tartom, hogy valaki képes kihasználni egy szerencsétlen, beteg, idős asszonyt. Édesanyám mindig is könnyen befolyásolható volt - monta az asszony hatvanéves fia. - Amikor beteg lett, minden héten elutaztunk hozzá. Segítettük, támogattuk, még ápolót is akartunk fogadni mellé, de ő azt mondta, hogy a szomszédasszony nagyon megbízható, és ő segít neki. Biztos vagyok benne, hogy édesanyám nem szabad akaratából írta alá azt a papírt. Valószínűleg ezért nem kerestek tanút sem. Azt is el tudom képzelni, hogy ez a nő megzsarolta valamivel. Talán azzal, hogy nem ápolja tovább, ha nem írja alá. Biztos vagyok benne, hogy a saját fiát nem akarta kizárni a végrendeletből. Amikor meglátogattuk, mindig azt mondta, hogy miénk lesz a ház, ha ő már nem lesz. Az alperes: - Nagyon sajnálom, hogy ez lett belőle. Inkább visszalépek az egésztől, nekem nem kell a néni lakása. A család nem törődött vele, kéthavonta egyszer, ha meglátogatták. Volt, hogy napokig nem láttam az udvaron, átmentem hozzá, és kiderült, hogy nagyon gyenge, nincs ereje elmenni a gyógyszertárba vagy a boltba. Ilyenkor elmentem kenyérért és gyógyszerért. Aztán egyre többször mentem át hozzá, bevásároltam neki, kitakarítottam, kimostam a ruháját, ágyneműjét. A fia akkor sem látogatta meg gyakrabban, amikor beteg lett. Ápoltam, pusztán emberségből. Soha nem kértem tőle egy fillért sem. Azt ugyan néha mondta, hogy valahogy megfizeti majd a kedvességemet, de ezzel nem nagyon foglalkoztam. Három gyermekem van, van nekem elég bajom, nem akarok még perlekedni is. A jogász: - A Polgári Törvénykönyv lehetőséget biztosít arra, hogy a végrendelkező köz- végrendeletet, írásbeli magánvégrendeletet, illetve speciális esetekben szóbeli végrendeletet tegyen. Az írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez a törvény több alaki kellék egyidejű meglétét írja elő. Három formája létezik. A sajátkezűleg írt, a más által lejegyzett, írógéppel, illetve egyéb eszközzel rögzített, valamint a közjegyzőnél letett végrendelet. Érvényes a saját kezűleg írt végrendelet, amennyiben a végrendelkező azt aláírja. A nem saját kezűleg írt végrendeletet a végrendelkezőnek két tanú együttes jelenlétében kell aláírnia, és a két tanúnak is alá kell írnia a végrendeletet. Érvényességi feltétel továbbá, hogy az okiratból kiderüljön annak végrendeleti minősége, keletkezésének ideje és helye, valamint hogy olyan nyelven készüljön, amelyen a végrendelkező ért, amelyen írni és olvasni tud. FORRÁS: HÖLGYVILÁG ♦ A Nemzetközi konferencián Ez év tavaszán hirdették ki a 2002 valamint a szolnokiak kísérő ta- évi GLOBE-pályázatok eredmé- nárát, Juhászné dr. Szlovák Marinkéi, melyeken a szolnoki Varga áruit. Katalin Gimnázium két tanulója A konferenciára a tizenhat fős kiválóan szerepelt. A végzős Pályi magyar csapatot kiskunhalasi, fe- Ildikó szakmai kategóriában A kis hérgyarmati, budapesti és szol- Hortobágy című botanikai tanul- noki gimnazisták, kísérő tanáraA program egyik része: angol nyelvű előadás a tószegi sziki pusztán végzett vizsgálatokról, s annak eredményeiről (beküldött fotó) mányával 2. helyezést, a 11. évfolyamos Várhelyi Csilla pedig művészeti kategóriában plakáttervével 1. helyezést ért el. Jutalmuk a nemrég Horvátországban megtartott, GLOBE Nemzetközi Konferencián való részvétel volt, melyet sokan támogattak. Köszönet illeti ezért többek között Csoór György, dr. Szegedy Károly és dr. Karsay Koppány képviselő urakat, a Bánffy-Varga Alapítványt, ik, valamint dr. Victor András szakértő és Orgoványi Anikó koordinátor alkották. Vonattal indult útnak a csapat a horvátországi Sibenik felé, ahol egy üdülő- komplexumban lévő hotelben szállásolták el őket. Első feladat a magyar pavilon felállítása volt, mely nyitva állt a látogatók előtt az egyhetes rendezvény ideje alatt. Jellegzetes magyar élelmiszereket, borokat, fényképeket, ajándék pulikat és a magyar GLOBE-program működését bemutató plakátokat helyeztek el. Angol nyelven előadást tartottak a tószegi sziki pusztán végzett vizsgálataikról és annak eredményeiről. A találkozón az egyes országok lehetőséget kaptak mind a GLOBE-os tevékenység, mind pedig nemzeti kultúrájuk ismertetésére. A magyar csapat népdalcsokorral és csárdással lépett fel. Ezt a műsort megismételték a sibeni- ki nemzetközi gyermekfesztiválon is, nagy sikerrel. A huszonnégy résztvevő ország mindegyike készült nemzeti műsorral, hiszen így a jelenlévők közelebb kerülhettek az arab világ képviselőihez épp úgy, mint Amerika vagy Ázsia küldöttségeihez. Két terepgyakorlaton is részt vettek vegyes csoportokban a Krka Nemzeti parkban és Obon- jan szigetén. Mindkét alkalommal víztani, légköri, talaj- és borl- tottság-vizsgálatokat végeztek. A konferencia szakmai programjai mellett persze jutott idő fürdésre, bulizásra, városnézésre, valamint egy hajókirándulásra a Kornati Nemzeti Parkba. Minden résztvevő sok tapasztalattal, új barátsággal lett gazdagabb, jól képviselhették hazánkat a világ minden tájáról érkezett emberek előtt, és végül: egy csodálatos hetet tölthettek az Adriánál. PÁLYI ILDIKÓ ÉS VÁRHELYI CSILLA Sérültek művészi fotói „A világ a MONFODI tükrében” címmel Szolnokon nemrég volt látható a MONFODI — a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó és Színesdia Pályázata című — Közhasznú Alapítvány újabb válogatott kiállítása. A mozgáskorlátozott emberek képei azért adnak plusz élményt a szemlélőnek, mert képesek olyan nézőpontok felvillantására, amelyek a hétköznapi emberek számára — akiknek nem okoz gondot a helyváltoztatás, esetleg fel sem tűnik — mondta megnyitójában Orosz Zoltán alezredes, az MH 89 Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred parancsok-helyettese. A kiállítás, amelyen huszonkét, zömében külföldön élő alkotóművész mutatkozott be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyőrségi Művelődési Otthonban. A fotótárlat megnyitóján Cserfalvi József, a művelődési otthon igazgatója átadta Orosz Zoltánnak: „A MONFODI első 20 éve” című fotóalbumot. A mozgáskorlátozottak fotókultúrájának terjesztésére országos fotókiállítás-sorozatot indított a szolnoki alapítvány. Ezen kiállítások aktualitását az adja, hogy 2003- ban megkülönböztetett figyelem irányul a fogyatékkal élőkre, akik a közösség teljes értékű, gondolkodó, érző, alkotó és alakító tagjai. A fotókiállítás-sorozatot az alapítvány határozatlan ideig tervezi megrendezni Magyarország különböző helyszínein a MONFODI- pályázatra érkezett fotók folyamatos kiállításával. A fotók bemutatása a kiállításokon meghívásos alapon történik. MAGONY LÁSZLÓ MONFODI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2003. Július 31., csütörtök | ,i - H VOLT EGYSZER EGY FOTÓSZAKKÖR. A jászjákóhalmi művelődési házban 1971-től több éven át sikeresen működött ez a művelődési forma. A harminc évvel ezelőtti felvételen sajnos, ma már nem élők is láthatók, van viszont közöttük, aki ma a Szolnok Városi Televíziónál operatőr. (beküldött fotó) Példakép a szülő A gyermeknevelés a világ legnehezebb dolga - jegyezte meg egyik alkalommal egy jászberényi nevelőszülő, aki mintegy harminchat gyermeket nevelt fel. De ki ad ehhez tanácsot, hol lehet ezt megtanulni? Az ember személyisége egyszeri és megismételhetetlen, nincs két egyforma gyerek, még a testvérek között sem. Talán ez a jó, avagy pont ez a rossz? Makarenko szerint négyéves korra eldől, kiből milyen ember válik. Hány példamutató család él napjainkban, amit követni lehet? Kutatom, figyelem, hol a boldogság alapja? Ilyen témákat böngészek mindig és mindenhol. Valahol ott kellene elkezdeni, hogy új élet csak ott fakadjon, ahol azt várják, van számára fészek, akár a kicsi madárkának, van számára ölelő kar, szeretet és egy kicsit tudatos nevelés, és a példát mutató anya-apa kapcsolat. Ha így indulnának a gyerekek, könnyebb lenne az óvodának, az iskolának. Jobbak lennének az emberi kapcsolatok, a párválasztáshoz lenne példakép. A legszomorúbb ugyanis az, ha a szülő nem példakép a gyermeke előtt. A gyermekek életét sokszor a szülők rontják el. A rend, a fegyelem, az egymásra való odafigyelés a családban kezdődik. A születés előtt tudni kellene: a gyermek nem játék, ő a jövő, az élet folytatása, a teremtmények legcsodálatosabb alkotása. ______________MOLNÁR FERENCNÉ, SZOLNOK EGY AUTÓS KUKA. Kaszab László olvasónk a kép tanúsága szerint azt tapasztalta, hogy szemetes konténerbe nem csak Szolnokon, hanem Jászberényben is „dobtak” már ki autókat. (BEKÜLDÖTT FOTÓ) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Hulladékszállítás — közszolgáltatás Az Új Néplap július 11-i számában „Mindennapi szemetünk” címmel D. Szabó Miklós tollából egy cikk jelent meg - jelezve, hogy az e területen uralkodó állapotok nem mindenkinek megnyugtatóak. Ehhez egy kis adalék: A Rethmann Rt. ez év június 12-én kelt levelében — hivatkozva Szolnok Város Közgyűlésének 29/2002 (XII. 23.) sz. rendeletére - arról értesítette a TVM-lakótelep melletti üdülőterületi ingatlanok tulajdonosait, hogy július 1-jétől biztosítsa az ösz- szegyűlt hulladékok rendszeres elszállítását. A hulladékok gyűjtésére zárt, a zöld hulladékok elhelyezésére pedig nyitott konténert helyeznek ki az általuk megállapított helyekre. Teszik mindezt 5204 forint évenként, ingatlanonként plusz 12 százalékos áfa-díj ellenében. Ezeket Szolnok Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője június 17-én megerősítette, hulladékgazdálkodási bírság kiszabásával fenyegetőzve. Egyetértve azzal, hogy a törvény betartása mindenki számára kötelező, a történteknek szerintem mégis van szépséghibája: például a zöld hulladékok (ágak, galy- lyak) elhelyezésére a lehetőséget nem mindenütt biztosították, nincs konténer. A tulajdonosok zöme csak négy-öt hónapot foglalatoskodik a kertben, szemetet 7-8 hónapig nem termel, miután nem lakik ott, ezért érthetetlen az éves díj fizettetése. MIZSEI ISTVÁN, SZOLNOK A levélíró által érthetetlenül magas szemétdíj fizettetésével kapcsolatban megkérdeztük Szolnok megyei jogú város jegyzőjét, aki a következőket válaszolta: Az ÁNTSZ Szolnok Városi Intézete 2001. április 24-én felszólítást küldött Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére, melyben kérte a Répa u. IS. sz. előtt felgyülemlett vegyes összetéelű hulladék elszállítását. A felszólítást követően a hulladék elszállításra került, amit az azóta elteü idő alatt rendszeresen kellett megismételnünk, mert 2000 évi hulladékgazdálkodási törvény 31 § (1) bek. szerint a közterület szervezett, rendszeres tisztán tartása a települési önkormányzat közszolgáltatási feladata Miután a 29/2002. (XII. 23.) KR. sz. a köztisztasággal, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladék- kezelési helyi közszolgáltatásokról, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről, valamint a közterületek tisztántartásáról szóló rendelet és a 8/2003 (III. 31) KR. sz. rendelet módosítás előírja a szolgáltatás igénybevételét az üdülőterületeken is, ezért a szóban forgó utcákon lévő ingatlanok tulajdonosainak 2003. június 17-én a Városüzemeltetési és Beruházási Főosztály tájékoztatást küldött a Rethmann Recycling Szolnok Rt. által végzett hulladékszállítási közszolgáltatás bevezetéséről, amelyben felhívtuk a figyelmet a szolgáltatás kötelező igénybevételére. A levél azt tartalmazta, hogy az ingatlan tulajdonos (címzett) 8 napon belül lépjen kapcsolatba a közszolgáltatóval adatszolgáltatás miatt. A fent említett rendelet és rendelet módosítás nem ad lehetőséget a szolgáltatási díj csökkentésére, valamint előírja a szolgáltatás igénybevételét Szolnok város közigazgatási területére, így az üdülőterületekre is. A hulladékszállítási díj megállapítása hathónapos időintervaüum figyelembevételével történt, de a számlafizetésnél éves díjként jelenik meg, ami kedvezőbb díjfizetési lehetőséget jelent a lakosságnak. A hulladékszállítási számla kiegyenlítése a helyi rendeletnek megfelelően negyedévente történik. A közszolgáltatás bevezetésének előzménye a Répa utca lakói által megfogalmazott panaszlevél volt, melyben a Répa u. 15. sz. előtt felhalmozódott kommunális hulladék elszállítását, valamint a hulladék kultúrált gyűjtéséhez konténert kértek. A hulladék gyűjtésére zárt és nyitott konténereket helyeztünk el a Paprika út középső szakaszán, a Rétpart út és a Répa út gát felőli végénél, valamint a Retek út elején. Ahol zárt konténerek kerültek elhelyezésre, ott a közeljövőben nyitott konténerek lesznek. Ezen átmeneti időszak alatt a lakosok a zárt konténerben is elhelyezhetik a zöld hulladékot. A hulladékszállítási közszolgáltatás célja a köztisztaság, a településtisztaság biztosítása, a közegészségügy, valamint az épített és természeti környezet védelme. DR. KRIZSA SÁNDOR r l A 1