Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2003. Július 19., szombat H ü£l ü Vonattal Montenegróba, nászúira Érdekes képet mutat kora reggel a szol­noki vasútállomás: egyszer tele, majd jön-megy néhány vonat és oda a tömeg. Óra teltével ismét gyűlik a nép, hogy né­hány közkedvelt reggeli járat úgy be­szippantsa őket, akár harmatot a nyári reggel. Fél kilencre szinte néptelen a nagy csarnok: aki hosszabb távra indult, már zakatol vele a vonat. Budapest vagy Debrecen, Nyíregyháza, esetleg Szeged felé. Vajon ki, hova, milyen céllal utazik a rekkenő melegben? Fiatal kisasszony ül a pádon R. Máriának hívják és adminisztrátor.- Budapestre igyekszem. Most várom a testvéremet, aki nyert egy komolyabb nye­reményt és azt vesszük át.- Milyen nyereményt?- Vásárlási utalványt, majd itthon, Szol­nokon beváltjuk. A tízes vonattal már jö­vünk is haza. Még városnézés, kirakatbá­mulás sem lesz. Fiatal pár, óriási hátizsákokkal várakozik. Norbertként és Ilonaként mutatkoznak be. Mindketten orvostanhallgatók, Ilona tósze­gi. Ő kezdi.- A barátommal Sopronba utazunk a nagymamámhoz. Ismerjük a várost és anynyira megszerettük, hogy vagy öt napra felkeressük ismét. Útlevelet nem viszünk, így Burgenland most kimarad.- Mennyibe kerül ez a szűkhetes kis túra Norbert?- Nem olcsó itt már semmi. Noha szállás van, úgy számoltuk, kettőnknek lesz vagy huszonötezer. Erre megy a diákhitel. Mészáros Miklóssal futtában váltottunk szót, mert a vonata érkezését már bemond­ta a hangosbemondó.- Rohanok Pestre, kilenckor nyit a jegy­iroda és négy darabot veszek a Rolling Sto­nes prágai koncertjére, amelyet egy stadi­onban tartanak. Ezekhez is úgy jutottam hozzá, hogy telefonon már előzetesen le­foglaltam.- Mennyibe kerülnek a jegyek? - de ezt már nem hallja, mert rohan tovább. Balázs József Kőtegyánból vonatozott ide ötödmagával. Ő, a felesége, meg három fel­sős gyerekük. Kötegyán egy kis, másfélezer lelkes település a román határtól két kilo­méterre.- Csak egy hosszú hétvégére, három nap­ra utazunk Káptalanfüredre. A feleségem munkanélküli, engem minimálbéren fog­Bentlakásos otthonra vágynak hozzájuk, többnyire hölgyek. Férfiak is meglátogatják a köz­pontot, ők javarészt kártyázni szoktak.- Bencsik Vendelné Erzsiké ott- jártunkkor éppen hímezett: — Otthon is lehetnék, de itt jobban telik az idő — állítja. — Néhányan azért is járunk be minden nap, hogy amikor átalakítják az ott­hont bentlakásossá, még véletle­nül se maradjunk ki belőle - hangoztatja, majd Annuska veszi át a szót: - Mert tudja, többen is mehetnénk mi a gyermekeink­hez élni, de nem akarunk a ter­hűkre lenni. Pedig mondják, hogy menjünk nyugodtan, de úgy véljük, nem esne jól, ha egyik sarokból a másikba rakos­gatnának bennünket - legyint egyet, és sorolja, melyik gyerme­ke hová hívná őt lakni. Pedig két­ségtelenül szerethetik ezt az el­szánt asszonykát, de ő már csak Tiszapüspökiben kíván éldegél­ni. Vadai Mihályné Ilonka jobb keze sérült, így aztán a kézimun­ka helyett olvasgatással, beszél­getéssel és tévénézéssel tölti el a napot. Az ebédet Tóvizi Imréné hordja az időseknek a közeli bisztróból. Azt mondják finom, csak kissé drága. Pedig a 320 forintos kétfo­gásos ebéd egyáltalán nem tűnik drágának, hacsak nem a szerény nyugdíjakhoz képest... „Bárcsak visszaforogna az idő! Rengeteget dolgoztunk és szenvedtünk, de legalább fiatalok voltunk!” - mondja távozásunkkor Annuska, mire a többiek egyetértőén bólo­gatnak. MÉSZÁROS GÉZA Tiszapüspöki- Azért ücsörgők itt naphosszat, mert állítólag én harcoltam ki az intézmény megépítését - mondja Szociális Gondozási Központ tár­salgójában mosolyogva Gulyás Mihályné Annuska, majd így foly­tatja: — Addig-addig jártam a falu­gyűlésekre, s kértem, hogy épít­sék már meg az idősek otthonát, hogy végre itt áll ez a szép ház. No, de azért én nem ilyenre gon­doltam, hanem olyanra, amely­ben éjszakára is bentmaradha­tunk — teszi hozzá kissé bánato­san. A régi gyógyszertárból átépí­tett, s az idén május elsején fel­avatott Szociális Gondozási Köz­pont funkciójában valóban nap­közi otthonos intézmény, ám ahogy azt a fiatal Králik Aranka vezető elárulja, a közeljövő ter­veiben szerepel, hogy bentlaká­sossá alakítják át a klubszerűén működő épületet. Persze, ehhez az önkormányzatnak majd pá­lyáznia kell a támogatásokra, s nem utolsósorban némi önerő is szükségeltetik az elgondoláshoz. Miközben az intézményvezető körbevezet bennünket a 25 fős otthonban, elmondja: a gondozá­si központ feladatai közé tartozik a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés és az ebédkihordás is, amely a mozgásukban korláto­zott, otthonukból az egészség- ügyi állapotuk miatt kimozdulni kevésbé vagy egyáltalán nem tu­dók részére biztosított. Az orvosi ellátás adott, a gyógyszerek be­szerzését is megoldják a jól kép­zett, szakirányú végzettséggel rendelkező szociális dolgozók. Az épület jól felszerelt, konyha és fürdőszoba is megtalálható benne, és az idősek a ruháikat is kimoshatják az erre a célra kiala­kított helyiségben. Két szociális gondozó és egy házigondozó is „együtt él” a „napközisekkel”. Ál­talában 10-15 szépkorú tér be Erzsikét (balról) hímezgetés, Annuskát olvasgatás közben kerestük fel az otthonban FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A szolnoki állomás reggelente sose néptelen FOTÓ: MJ lalkoztatnak. Úgyhogy csak ennyire futja annak, aki nehéz munkával keresi a kenye­rét. így is benne lesz ez a kis túra vagy negyvenezerbe.- A program?- A jó időben fürdés, ha beborul, esetleg megnézzük Veszprémet, az ottani neveze­tességeket. Öt kisasszony a szülőkkel Tiszafüredre vonatozik. Van köztük főiskolás, középis­kolás, általánosba járó. Rokonokhoz igye­keznek két napra. Fürödni, meg szavaikkal élve pihizni a hosszú sulihónapok után. Ké­sőbb még talán belefér a nyári szünetbe pár napos abádszalóki nyaralás is. Hófehér kontyú mama kis batyuval a ke­zében a pesti vonatra vár. Szabó Józsefné- nek hívják, és a Rókus kórházba utazik.- Ott az uram. Vasárnap felment a lá­nyunkhoz, unokákhoz és kedden rosszul lett, rakoncátlankodott a szíve. Bevitték és ha minden jól megy, hétvégére kijöhet. Vi­szek szegénynek egy kis hazait: kapros, tú­rós lepényt sütöttem. Nagyon szereti.- Hány éves a papa?- Nyolcvanegy. Csete Miklós nyugdíjas középiskolai tanár úr feleségestül Bogácsra utazik.- Ott találkozunk a lányunkkal, unokákkal, és mivel jó a fürdő, pár napot töltünk. Többet nem, mert ennyire futja a pedagógusnyugdíj­ból. No, meg az ottani árak sem olcsók. Simó Bernadett egy baráti társasággal Sió­fokra utazik pár napra. Izgatottan várja a napokat, felvették-e a Testnevelési Főisko­lára. Köti Judit mint kísérő érkezett, egyik volt osztálytársát hozta ki kocsival, mert ő csak holnap megy Ausztriába a barátjával, vadvízi evezésre. Talán a legérdekesebb^ programja Kara- kas Ilonának lesz, aki MÁV-dolgozó.- Nászútra utazunk majd a párommal néhány hét múlva.- Hová?- Montenegróba, vonattal. Egy nap, egy éjszaka az út.- Te jó ég! Biztonságos ott a világ?- A párom is húzódozott eleinte, de az­tán beadta a derekát. Egyébként a lehetősé­get itt az állomáson láttuk kifüggesztve. Egy biztos, romantikusnak ígérkezik... Drávucz Sándor állomásfőnök-helyettes szerint a szolnoki állomáson naponta hat­hétezer utas fordul meg. Jó, hogy a Balaton minden nap két vonattal, átszállás nélkül megközelíthető: az egyik a déli, a másik az északi oldalra megy. Igaz, olykor egymás ölében is ülnek vagy a nagy táskán, de hát ennyit egy nyaralás megér. Nem igaz? ________ D. SZABÓ MIKLÓS VÉ LEMÉNY ____________LACZI ZOLTÁN____________ Fo gyókúra Átlagmagyar arról értesült a rádióból, té­véből, újságokból, hogy ismét húzni kell a nadrágszíjon, miközben nem érti, miért megint rajta csattan az ostor. Eleddig ugyan­is arról informálták, ha kicsit döcögősen is, de azért előrehalad az ország szekere, nö­vekszik a gazdaság. Akkor az ígéretekkel ellentétben mi szükség van az adórendszer szigorítására, s miért éppen neki kell sokadjára áldozatot hozni? Miközben igyekszik értelmezni a jövő évre tervezett válto­zásokról szóló híradásokat, eszébe jutnak csupán az utóbbi hetekben olvasott, hallott információk, hogyan tűnik el nyomtalanul és büntetlenül sok-sok milliárdnyi közpénz, s hogy mi minden, általa teljesen fölöslegesnek tűnő dologra is futja az államkasszából. Persze tudja, valóban szükség van új utakra, hiszen a meglévők többségén csak halálféle­lemmel lehet végighajtani, s akkor még ott a mezőgazdaság, az egészségügy — és lehetne tovább sorolni — rengeteg meg­oldásra váró baja. Ugyanakkor arról is olvasott, hogy a ma­gyar államgépezet túl drágán működik, nálunk jóval népe­sebb országok sokkal ésszerűbben, hatékonyabban, keve­sebb emberrel teszik ugyanezt. Következésképpen a spóro­lást másutt is lehetne kezdeni, de Átlagmagyaron ez kétség­telenül egyszerűbb. A mindenkit érintő személyi jövedelemadó változatlanul ha­gyása 153 milliárdos megtakarítást jelent a büdzsének, a ked­vezmények tervezett megszüntetése hasonló nagyságrendet képvisel. Átlagmagyar tanult számtant az iskolában, ezért ne­hezen tudja elhinni, hogy állítólag nem lesz neki rosszabb. De' jó ideje nem csodálkozik már azon, hogy hülyének nézik. Sőt, Átlagmagyar előbb-utóbb el is hiszi ezt magáról, mert ő tehet arról, hogy nem vitte többre. Ezért mindenkinek és mindennek kiszolgáltatott... KÖZÖS TÁRLAT. Eger, a finnországi Pori, valamint Észtország és Lettország fővárosainak művészeti középiskoláiba járó fiatalok ki­állítását nyitották meg csütörtökön Egerben. Az Eszterházy Károly Főiskola aulájában Álmok címmel megrendezett tárlaton közel öt­ven különböző technikával készült alkotás látható. A kiállítás Pori, Tallinn és Riga után nyílt meg Egerben. Az iskola tanárainak évek­kel ezelőtt támadt ötlete alapján Eger testvérvárosainak gimnáziu­maiban hirdették meg a programot, amelynek keretében a diákok közös műalkotásokat hoznak létre. ■ Tv-notesz Mosolyogni tessék! Eredetileg csak a Panorámáról akartam beszélni, merthogy meg­érte a nyolcszázadik adását, ami ugyebár nem semmi, szinte pá­ratlan a honi televíziózásban. Ám közbeszólt az élet, egy tragikus esemény, a népszerű írónő, Janikovszky Éva halála. így a külpo­litikai magazinról csak annyit röviden, hogy valamikor szebb na­pokat is látott, mára valahogy elvesztette varázsát. A különböző hírműsorok, magazinok, melyek frissen és bőségesen naponta tá­jékoztatnak a nagyvilág fontosabb dolgairól, egyszerűen eleszik a kenyerét. Többnyire összeállításokkal szolgál, máshol-máskor már megismert hír- és képanyaggal „gazdálkodik”, lásd a mosta­ni ünnepi jelentkezését is. A Panoráma dicső korszaka — úgy lát­szik - lejárt, már a múlté. Talán nem véletlen, hogy a késő esti órába utaltatott, és így bele is süllyed a nézhetetlenségbe, ugyan­is rendes ember az időben már igencsak az igazak álmát alussza. Viszont ami érthetetlen - legalábbis számomra -, hogy ha már a haláleset alkalmából megismétlik az írónővel készített ré­gebbi beszélgetést, miért csak este tizenegy körül látható. Vajon összedőlt volna a világ, felfordult volna a televízió élete, ha idő­ben előbbre hozzák, netán kora estére, hogy minél többen lát­hassák?! (Bár mi tagadás, nem áll túlságosan biztosan a lábán a Magyar Televízió, legalább is anyagilag, de az teljesen más kér­dés.) Ugyanis rendkívüli élményt kínált és adott is a búcsúnak is beillő írónői vallomás: életéről, mindarról, amit ő fontosnak tart az emberi életben. Olyan valaki szólt hozzánk, jóllehet Ba­ló György kérdezte, ámde ő is inkább csak hallgatott, maga is el­bűvöltem aki tudván tudta, hogy a betegséggel való küzdelem­ben nemsokára alul marad. Micsoda lelkierő lakozik — csodál­hattuk meg - ebben a testileg meggyötört emberben! Aki mint általában írásaiban írónőként, most is a derűt árasztja magából, csillogó tekintettel. Azt halljuk, akinek minden megnyilatkozá­sából kiderül - és milyen pontosan fogalmaz -, hogy a derűre, a humorra van egész életében „berendezkedve”; aki bennünket is arra ösztönöz, tessék mosolyogni, hisz humor nélkül ugyan hogyan is lehetne élni. Mosoly és halál, így együtt, micsoda el­lentét. Ám az ő szeretetreméltó egyénisége ezt is fel tudja olda­ni, s bár közben egy adott pillanatban arcán könnycseppek je­lennek meg, de azok is a meghatódottságé — no meg a nátháé, üti el humorosan —, azok is akkor tódulnak elő, amikor arra a mérhetetlen szeretetre gondol, amely kitüntetésekor áradt felé­je több száz levél, üzenetek formájában. (Megjegyzendő: a Kos- suth-díj késve érkező elismerés, melyet mondhatni, a halálos ágyán kapott meg, igaz, otthonában nyújtották át a nagybeteg­nek.) Könyvein nemzedékek nőttek fel, s talán legfőbb titka, mi­ként ki is mondatott, hogy a gyerekeket is felnőtteknek tartotta, mert lehetnek bár kicsinyek, de buták semmiképp. Munkáiban igyekezett közelebb hozni a különböző generációkat, még ha nem is sikerült, jegyezte meg bájos iróniával. Mosolyogva el­menni ebből az árnyékvilágból, és vidám, békés életet kívánni az itt maradóknak, ezt csak az tudta megtenni, akit - ahogy ma­ga is említé - a humor istene is kegyeibe fogadott. Az írónő el­ment, de az író itt maradt velünk. Könyveit bármikor leemelhet­jük a könyvespolcról, és hol nem akad belőlük, ahol gyermek volt és van most is a háznál. VALKÓ MIHÁLY 4 % I I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom