Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-16 / 164. szám
6. OLDAL HATVA TÚL 0 N 2003. Júuus 16., SZERDA | sf'ü A tanárnő (rá) fizetett Munka nélkül keresett a mester A hajdani szolnokiak szóhasználata szerint „ki minek nem mestere, hóhíra (azaz hóhéra) az annak”. A „hóhír” a legalább való, legmegvetendőbb munkát végző ember jelképe volt. Saját tapasztalatból is bőven sorolhatnék példát arra, hogy manapság igencsak gyarapodik az ilyen emberek száma. A céhmesterek remekei nem a mai hétköznapok, hanem a mese világába tartoznak. Sajnos mégis azt kell mondanom, hogy a rosszul végzett munka is több a semminél. A „mesterek” legalább nem teljesen érdemtelenül kérik a pénzt. Az elmúlt évtizedek általános foglalkoztatási gyakorlatából példák sora bizonyítja ezt. Akkor született a vicc: az emberek úgy tesznek, mintha dolgoznának, az állam pedig úgy tesz, mintha megfizetné őket. Napjainkra ebből az maradt, hogy a szakmunkások egy része úgy tesz, mintha tisztességgel elvégezte volna, bár elnagyolta a munkát, s keményen kéri a munkadíjat. Ez még hagyján, ugyanis munkavégezetlenül is, szemrebbenés nélkül egyre több szakember tartja a markát. Jellemző példa erre (más eseteket is sorolhatnék) az egyik nyugdíjas szolnoki tanárnő esete. Csőrepedés volt a fürdőszobájában. Telefonon felhívott több vízvezeték-szerelőt. A válasz: ilyen kis munkával nem foglalkoznak. Végül mégis akadt egy, aki „terepszemlét” tartott. De csak azt. A munkát nem vállalta, a számlát mégis benyújtotta. Kiszállási díj gyanánt kétezer forintot kért, és a tanárnő szerény, másra is igen szükséges nyugdíjából fizetett, mert úgy vélte, hogy ez így természetes, így tisztességes. Nem gondolt arra, hogy az ilyen eljárás a legszemtelenebb harácsolás fogalmába tartozik. Ilyen „terepszemlével”, munka nélkül, tehát teljesen érdemtelenül naponta tízhúszezer forinthoz is hozzájuthat egy „mester”, aki nem szakmájának, hanem a becsapásnak a mestere. Az ilyen embert annak idején biztosan kizárták volna a céhből, s ma is megérdemelné, hogy kihúzzák a nevét a tisztességes vállalkozók névsorából. Ezt remélve idézek egy szintén régi mondást: „Egyszer kerék, egyszer talp”. Magyarul: aki felelőtlenül mesterkedik, becsap idős embereket, annak előbb-utóbb híre megy, s a megrendelések tekintetében hoppon marad. Remélem, mielőbb. Kelendő a mezei szendvics Strandparti Mezőtúron Immár ötödször rendezték meg Mezőtúron a strandpartit. Köszönhető ez mindenekelőtt Gyalog Lajosáénak, az ottani nyugdíjasklub vezetőjének és Kádár Editnek, aki a Közösségi Ház és Könyvtár részéről nyújtott hasznos segítséget, valamint a leikés támogatóknak. A mezőtúri rendezvény híre már túljutott a megye határain. Jöttek is vendégek nemcsak szűkebb hazánkból, hanem Miskolcról, Szécsényből, Nagykátáról, Bélapátfalváról, egyéb helyekről. Tizenhat nyugdíjasklub képviseltette magát. A vendéglátók „mezei szendviccsel” azaz zsíros kenyérrel, paradicsommal, paprikával kínálták a távolról érkezőket. El is fogyott másfél mázsa kenyér és tizenöt kiló zsír. Háromszáz forintért ebédet is lehetett kapni. Mazsorettcsoport és a mezőtúri énekkar fellépése színesítette a találkozót, melyet Rózsa Endre országgyűlési képviselő nyitott meg. Részt vett a strandpartin Mihályi János, az „Életet az éveknek” nyugdíjasszövetség országos alelnöke is. A klubok szíwel-lélekkel bemutatott produkciói emlékezetesek maradnak a nézők számára. Elgondolkodtató, hogy a közös szereplés mennyi vitalitást kölcsönöz az idősebb embereknek. Az oldalt írta: Simon Béla A köztisztviselők doyenje A szajoli önkormányzat munkatársai gratulálnak Czakó Sándornak a megyei díj elnyeréséhez (beküldött fotó) Czakó Sándor nevéhez jószerével ötven- évi közigazgatási munka fűződik, ha hozzászámítjuk a nyugdíjas évekbeli pénzügyi bizottsági tevékenységét is, melyet a szajoli önkormányzatnál fejt ki. A közelmúltban, a köztisztviselők napja alkalmából a megye önkormányzati és közigazgatási díját vehette át.- Nagyon szerettem az igazgatási munkát, de még inkább a pénzügyeket. Abban voltam nagyon otthon. Nem történt meg, hogy valamit módosítani kellett volna. 1953-ban Rákócziújfalun lett vb-titkár. Valljuk meg, nem ez volt az életcélja. Bizonyára fájó szívvel hagyta abba egyetemi tanulmányait azért, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő szülein. Szerette volna folytatni műszaki tanulmányait, de a községi tanács ezt a kérését nem támogatta. Jogi tanulmányokhoz kapott volna segítséget, de egyértelmű az állásfoglalása: „A jogot utáltam.” így aztán nem volt más választása, mint néhány tanfolyam, majd a tanácsakadémia elvégzése, illetve annak főiskolai rangra emelése után a különbözeti vizsga letétele. Az 1958-as választások előtt került Szajol- ba, szintén vb-titkárnak, s onnan ment nyugdíjba 1990-ben. Sok mindent átélt. Azt az időszakot is, amikor a községfejlesztési feladatokat elsősorban jó kapcsolatok kiépítésével lehetett megoldani, s azokat az éveket is, amikor a szakmai előkészítés kifogásolatlan volta jelentette a sikert. Szajolnak az átlagosnál gyorsabb fejlődése az ő akaraterejének is köszönhető: — Ami pénzt ki lehetett csikarni, azt én kicsikartam. Ennek a törekvésnek is betudható, hogy a hatvanas évek elején három kilométernyi belvízcsatorna épült a községben, ami akkoriban ritkaság számba ment. Czakó Sándor a kockázatoktól sem riadt vissza. Jól példázza ezt az, hogy a nyolcvanas évek elején Szabó Zsigmonddal, akkori tanácselnökkel, ma polgármesterrel egyetértve a község felvett négymillió forint kölcsönt, hogy hetvenhárom házhelyet ki tudjanak alakítani. Csak ők ketten bíztak a sikerben. Aztán a lakosok egy év alatt megvásárolták a telkeket, s három év alatt be is építették azokat. Nem volt könnyű feladat a nyolcvanas évek második felében a sportcsarnok építése sem. A finanszírozási háttér megteremtése nem kis gondot okozott Czakó Sándornak is. Néha egy apróságnak tűnő állásfoglalásban is tükröződik egy ember jelleme. Czakó Sándoré például a jogtalan előny elleni személyes példamutatásban. Egyszer ösz- szeakasztotta a bajuszt egy tollforgatóval:- Azt írta az újságban, hogy az akkori rendőr nem tud összpontosítani a munkájára, mert repedés van a szolgálati lakásában, s én nem intézkedem. Azt válaszoltam: annyi idős vagyok mint a rendőr. Any- nyi a fizetésem mint az övé. Neki nincs családja, nekem van. Ő a repedés javítására vár, én meg házat építek. Ne várják már az állami lakásban lakók, hogy a kilincset is a község pénzéből javíttassuk! A hivatalok előadói számára van egy megszívlelendő tanácsa: — Egy kérelem elutasításakor a köztisztviselőnek soha nem szabad azt mondani, hogy nem engedélyezem, hanem azt, hogy ez meg ez a jogszabály nem teszi lehetővé a kérelem teljesítését. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi minden belefér egy műkedvelő csoport egy röpke esztendei tevékenységébe. Fekete Gábornénak, a zagyvarékasi Kék Ibolya műkedvelő csoport vezetőjének is össze kellett szedni gondolatait, amikor a csoport évzáró rendezvényén számot adott tevékenységükről. Nem is csoda, hiszen egy év alatt huszonnyolcszor léptek fel, s nem is mindig ugyanazzal a produkcióval. Koncsek Erzsébet tánctanár ki is fejezte aggodalmát amiatt, hogy az új táncok tanulása mellett félő, hogy feledésbe merülnek a régen gyakorolt szép mozdulatok. Mindenhol sikert arattak Évzárás a zagyvarékasi Kék Ibolya műkedvelő csoportnál Egy évvel ezelőtt megfogadták a csoport vezetői, hogy csökkentik fellépéseik számát, nem minden esetben hajlanak a hívó szóra. Az utóbbi hónapokban vissza is utasítottak néhány meghívást, de szerepléseik száma mégsem csökkent. Sok verejtékes munka eredményeként produkcióik színvonala sem hagyott kívánni valót maga után. Nem csoda, hogy mindig, mindenhol sikert arattak. Felléptek országos nyugdíjas-találkozón, megyei Ki mit tud? vetélkedőn, megyei nőnapon, betlehemes játékot mutattak be Szolnokon, s ki győzné felsorolni bemutatkozásaikat. Széleskörű elismertségüket fémjelzik az olyan esetek, mint a cser- keszőlői országos nyugdíjas-találkozó, ahol arra kérték őket, hogy a csoportok között utolsóként lépjenek fel, mert csak így lesz igazi csattanója az ottani műsornak. A rékasiak kiérdemeltek már ezüst és arany minősítést, minisztériumi különdíjat, nívódíjakat, felvételt készített róluk a Magyar Rádió, elnyerték — többek között — az Aranypáva Díjat. Megkapták a megyei önkormányzat díját is. A Vass Lajos népzenei versenyben bejutottak a középdöntőbe. Az énekszámokat betanító Földes Imre, aki a közelmúltban tért vissza a szigligeti egyhetes népzenei táborból, biztatja társait: szorgalmas gyakorlással elnyerhetik a Vass La- jos-díjat is. A csoport eddigi sikereire gondolva nem megalapozatlan célkitűzés ez. Némelyik emberre korán rászakad a világ. A Zagyvaré- kason élő Fekete Sándorné- val is ez történt. Húszéves korában özvegyült meg. Az élet dolgaiba beletörődve mondja: — A férjem elesett a háborúban. Kislánya felnevelése várt rá. Dolgozott, ahol csak lehetett. Az óvodában is. Régi vágyát idézi: — Tanulni szerettem volna. Aztán az élet úgy hozta, hogy teljesült a vágya. — Egyszer Takács doktor eljött az óvodába. A munkám megismerése után azt mondta: — Magának nem itt kell lennie. Szolnokon, a szülésznőképzőben most kezdődik egy tanfolyam. Jelentkezzen ott és tanuljon, mert biztos kenyeret csak úgy tud adni a kislányának. Jelentkeztem és fel is vettek oda. Kétévi tanulás, félévi kórházi gyakorlat után megkaptam az oklevelet. Kitűnő minősítéssel végeztem. — Újszászon nevelkedett, mégKorán rászakadt a világ na. Amikor már kevesebb szülés volt, több hónapos, újabb tanfolyamot végeztem. — Gyakorlatilag az egész élete segítségnyújtásból állt. Nyolcvan évének bölcsessége árad szavaiból: — Mit ér az olyan ember, aki csak gyűjtöget, de adni nem tud? Meghalt a második férje is. Lánya Lengyelországban él. — Az egyetem elvégzése után kikerült a férjével együtt Lengyelországba, és ott is maradtak. Mindketten mérnökök, dolgos emberek. Hívtak, hogy költözzem ki hozzájuk, de nem tudom itt hagyni ezt a házat. Azt mondtam, ha elindulok a végső útra, akkor meg mindegy, hogy itt leszek-e vagy Lengyelországban. Kata, a kislányuk most itt nyaral nálam. A többiek is meg-meglá- togatnak. Van 13 unokám, illetve dédunokám. Boldog lehetek ezért. Nem igaz? ★ * * (Fekete Sándorné az idei Sem- melweis-napon a megye egészségügyi díját vette át.) Az utódok gyűrűjében (BEKÜLDÖTT FOTÓ) is Rékason kamatoztatta tudását. Miért1- Nem is tudom. Úgy gondoltam, talán jobb lesz, ha nem az én falumban dolgozom. Rékason nagyon kedvesen fogadtak. Kaptam egy szoba-konyhás lakást. Egyébként teljesen jól megvoltam az újszásziakkal. A testvéreim is ott élnek.- Hány gyermeket segített a világra?- Szám szerint nem tudom. Sokat, nagyon sokat. Hála a jó Istennek, nem volt olyan szülő nő, aki beteg lett volna. Nem volt semmilyen komplikáció, s gyermekhalálozás sem. Az asszonyok általában helyben szültek. Két hétig jártam hozzájuk, aztán a felügyeletet átadtam a védőnőnek. Azzal is jól együtt tudtam dolgozni. Mindenkihez volt egy jó szavam. Soha nem fordult elő, hogy ha hívtak, ne mentem vol-
