Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-17 / 139. szám

4. OLDAL TÜKÖR H ÍRD E T É S E K 2003. Június 17., kedd Maratoni templomfelújítás Tószeg Nyolc esztendeje tart immár a község római katolikus templomának felújítása. A szűkös forrásokból szaka­szosan végzett munka idén nyáron jelentős állomásá­hoz érkezik, hiszen a szak­emberek várhatóan egy hó­nap múlva befejezik az épü­let aláfalazását. A tetőszerkezet és a torony meg­erősítésével 1995-ben kezdődött a maroknyi hívő és a község szá­hozzáfogtak a templom salétro- mos lábazatának aláfalazásához.- Idősektől és saját szüleimtől tudom, hogy hajdan a gazda­gabb urak, politikusok gyakorta magánvagyonukból építtettek, il­letve újíttattak fel templomokat. Manapság a legtehetősebbek saj­nos inkább azt lesik: hogyan tölt­hetnék meg még jobban a saját zsebüket - vélekedett a lelki- pásztor. - így nekünk is szinte | fillérről fillérre kellett összekol­dulnunk a felújítás költségeit. Ám kiderült, a mindennapi meg­élhetéssel küszködök között Az aláfalazás utolsó simításait végzik a kivitelezők FOTÓ: BAKOS JUDIT mára szinte beláthatatlanul ha­talmas vállalkozás - tájékoztatta lapunkat Széles László, a telepü­lés plébánosa. A már-már életve­szélyes épület megmentését cél­zó munkálatok első szakaszát a tető szigetelése és a mennyezet felújítása követte. Korábban mindezekre pályázati úton is nyert támogatást a plébánia. Az utóbbi időben azonban az állami források elapadtak. így a beruhá­zás folytatását kizárólag saját erőből, a hívek áldozatkészségé­re hagyatkozva tudta csak foly­tatni közösség. Tavaly mégis még ma is akadnak jó szándékú, önzetlen emberek. Az ő összefo­gásuknak és az önkormányzat segítségének köszönhetően úgy tűnik, végül mégiscsak sikerül egy újabb lépést tennünk az épü­let teljes helyreállítása felé. Széles László szerint azonban addig még bőven akad tenniva­ló. Még ebben az esztendőben szeretnék például elkezdeni a díszpárkány rekonstrukcióját. Az eddigi erőfeszítések tisztele­tére pedig a templom újraszen- telését is tervbe vették. BUGÁNYJÁNOS A fogyasztókat szolgálják A fogyasztóvédelem különböző szerveződé­seit — mint annyi minden mást — az USA- ban hozták létre a világon legelőször, mint­egy száz éve. Kezdetben a gyerekek foglal­koztatása, a gyermekmunka ellen küzdöt­tek, majd fokozatosan előtérbe került a vá­sárlók, a fogyasztók védelme. Nyugat-Euró- pában az amerikaihoz hasonló szervezetek a múlt század derekán létesültek, amelyek nem véletlenül a legnagyobb európai álla­mokban: Nagy-Britanniában, Németország­ban és Franciaországban a leghatékonyab­bak. De a kisebb nyugati államokban is egy­re nagyobb befolyással rendelkeznek. A fogyasztóvédelem soha sem pártszínezetű, mert az adott ország mindahány lakosát érinti, így nálunk mintegy tízmillió magyart, illetve itt élő nemzetiségeket. Széles a vizsgált szolgáltatá­sok skálája, amely az egészségügyivei már szüle­tés előtt kilenc hónappal megkezdődik, és a halá­lozás utáni további húsz-huszonöt évig tart: ameddig a sírmegváltás időtartama érvényes. A fogyasztóvédelemnek Nyugaton egymástól jól el­különülő három ága van: az állami, az önkor­mányzati és a civil szerveződés. Az állami piac­felügyeletet gyakorol, és mivel hatóság, az ellen­őrzés során büntethet, illetve törvényeket készít elő. Az önkormányzati az adott településen a he­lyi fogyasztókat védi. Nálunk még nem eléggé hatékony: úgy tűnik, egy kis településen sokszor összefonódnak az emberi szálak, így lesz mit pó­tolni ezen a téren. Érdekes, az önkormányzati fo­gyasztóvédelem Észak-Magyarországon a leg­jobb, leghatékonyabb. Végül, de nem utolsó sor­ban szerveződik a civil fogyasztóvédelem, amelynek nincs hatósági jogköre, feladata, így nem büntethet. Ugyanakkor öt nagyon fontos fel­adata van: érdekfeltárás, -képviselet, -védelem, il­letve tájékoztatás, valamint oktatás. Az érdekfeltárás lényege az, hogy mi bosz- szantja, irritálja a fogyasztókat. Ezt meríthetik saját tapasztalatból, a környezetük, az ismerő­seik, a rokonok, a barátok észrevételeiből. Hu­szonnyolc tanácsadó iroda tevékenykedik már eddig is az országban. Szűkebb hazánkban, a mi megyénkben Szolnokon a Szapáry úton a szakszervezetek házában. Bejelentések itt tehe­tők hétfőn és csütörtökön délelőtt 8-12-ig, ami­kor ügyeletet tartanak. Lehet telefonon is pa­naszt tenni az 56/421-505-ös telefonszámon. Garai István előadás közben fotó: m. j. Másik fontos elem a hatékony érdekvédelem, amelyhez megfelelő szakismeret kell. Főleg a közüzemi számlák ellen nőnek a kifogások túl­számlázás miatt, vagy mert az egész ügymenet érthetetlen a fogyasztónak. Harmadik feladat a védelem: a mi megyénk­ben is szerveződött egy úgynevezett békéltető testület. Ha a felek itt meg tudnak egyezni, gyors a megoldás, ellenkező esetben a bírósági eljárás hosszabb ideig elhúzódhat. Végül a civil szervezeteknek talán a legfon­tosabb feladatuk a fogyasztók tájékoztatása, oktatása: egyáltalán milyen jogaik vannak a vásárlások során, és miképpen érvényesíthe­tik ezeket? Mire ügyeljenek egy értékesebb tárgy, bútor, műszaki cikk vételekor? Mind­ezekről a napokban tartott Szolnokon a szak- szervezetek Szapáry úti házában nagy sikerű tájékoztatót a megyei fogyasztóvédelmi egye­sület városi elnökeinek, tagjainak Garai Ist­ván, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke. D. SZABÓ MIKLÓS Névadót választottak Kisújszállás A nagykun városban lévő, megyei önkormányzati fenntartású Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Általános Iskola, Diákotthon és Gyer­mekotthon azzal a kéréssel fordul a megyei közgyűlés­hez, hogy névadót választ­hasson magának. Az intézmény Kádas György nevét szándékozik szerepeltet­ni az iskola nevében. A névvá­lasztással egyetértett az iskola nevelőtestülete, szülői szerve­zete és diákönkormányzata. Kádas György 1886-ban szü­letett Mezőhegyesen. Elvégez­te a Kolozsvári Tanítóképzőt, majd a Gyógypedagógiai Taní­tóképzőt. Kisújszálláson 140 fiú részére szervezett gyógy­pedagógiai intézetet 1928- ban. Meggyőződéssel hitt a munka nevelő erejében: a kisújszállási intézetben a rendszeres gya­korlati foglalkozást beépítette a nevelés folyamatába. A menhelyi fiúk részére 80 hold bérelt föld (tangazdaság) állt rendelkezésére a kerti, me­ző- és állatgondozási ismeretek elsajátítására. Télen a háziipar­ban seprűkötés, kosárfonás, csuhélábtörlő-készítés, gépi szövés, kefekötés folyt. Az 1930-ban végzett növen­dékeket mint árvákat és csök­kent munkaképességűeket el­helyezte gyárakban udvaros­nak, gazdaságokban kisbéres­nek, segédkazánfűtőnek. Kádas György 1969-ben bekö­vetkezett haláláig a gyógypeda­gógia szolgálatában állott. A család hozzájárulását adta, hogy az intézmény a nevét vi­selje. __________ BARANYI GYÖRGY A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN HATVANBAN a Fő út mellett kertes családi ház eladó. 70%-ban kész. Hatvani panelcsere ér­dekel. T: 30/328-5527------------------------------------------------------------------------ -14179­8 SZOLNOK Török út 8/B sz. alatt 1100 m2- es építési telek eladó. Érd.: 06-70/504- 0296. — ------------------------------------------------------------- -14234­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904,210-4673------------------------------------------------------------------------ -14277­GYÖNGYÖS, Gyalogi u. 14. jó állagú, 100 m2- es, 3 szobává alakítható 2 szobás, hallos, kü­lön WC-s, cirkofütésü ház boltíves pincével, garázzsal, ipari árammal, parabolával, jó hoz­záépítés! lehetőséggel 19,5 M Ft-ért eladó. Tel: 30/383-3671, vasárnaptól keddig: 37/318-709.------------------------------------------------------------------------ -14495­8 KÉT SZOBA, összkomfortos lakás sürgősen eladó. Érd.: Tiszagyenda, Szabadság u. 18., 56/439-005.------------------------------------ *14530* 8 SZOLNOKON, a Petőfi úton felújított, 43 m2-es, erkélyes lakás, 25 m2-es dupla garázs- zsal eladó. Tel.: 06-30/9984-819.------------------------------------------------------------------------ -14534­ELADÓ Szolnok központjában nagy másfél szobás, távfűtésű, tehermentes II. emeleti la­kás. 06-20/213-8878. — -------------------------------------------------------------- *14539* SZANDASZÖLŐSÖN családi ház 4.5 szobás sürgősen eladó. Tel.: 30/619-0466, 30/370- 0159.------------------------------------------------------------------------ -14546­SZOLNOKON, a vasútnál eladó 1.5 szobás, II. em.-i, KTV-s, H-M vízórás, kis rezsijű lakás. I.ár: 4.9 M Ft. Érd.: 56/343-498,06-70/217- 2175.--------------------------------------------------------------------- • 14550­TI SZAPÜSPÖKIN, Holt-Tisza-parthoz közel 800 m2 üres telek 75 E Ft-ért eladó. 30/388- 2898.------------------------------------------------;---------------------- *14559* BE LVÁROSI, 49 m2-es, parkettás, H-M vízórás lakás eladó azonnali beköltözéssel. Érd.: egész nap 06-20/332-9788.------------------------------------------------------------------------ -14560­SZ OLNOKON, Szántó krt.-i, egyszobás, fsz.-i lakás eladó 5.5 M Ft. 06-20/347-9511. Tó­szegen 800 m! telek bekerítve eladó 20/347- 9511.------------------------------------------------------------------------ -14563­8 SZOLNOKON új állapotú, 60 m2-es, tetőté­ri lakás eladó. Tel.: 06-30/468-5112.------------------------------------------------------------------------ -14569­KENDERESEN, a 4. sz. főúton négyszobás, össz­komfortos családi ház eladó: 59/328-420.------------------------------------------------------------------------ -14589­ELADÓ Szolnok, Gyöngyvirág út 37. sz. családi ház garázzsal, teljes közművesített portával. Érd.: 56/425-572 telefonon.------------------------------------------------------------------------ *14574* 8 BAROSS úti lakás eladó. 30/316-1663.------------------------------------------------------------------------ -14614­TISZASAS0N eladó 1054 m2 saroktelken 142 m2-es 2 szobás családi ház víz, csatorna ud­varban. lár.: 3 M Ft. Érd.: 56/326-128, 344- 432, 379-380.------------------------------------------------------------------------ -14616­SZOLNOKON, a Madách úton társasház építés­re alkalmas 507 m2-es telek öt lakással eladó. Ár: 22 M FL Érd.: 06-30/513-4448,12-20-ig.------------------------------------------------------------------------ • 14628* SZOLNOKON eladó Madách úton gázfűtéses ré­gi házban 2 szobás, 1,5 szobás és 2 db 1 szo­bás lakás. 4 M Ft/db. 30/513-4448,12-től.---------------------------------------------------------------------------14628­GARÁZS SZOLNOKON, Wágner úti garázssoron II. szá­mú garázs eladó. Tel.: 30/534-9452.------------------------------------------------------------------------ -14561­GARÁZS kiadó Szolnokon, a Ceglédi úton. Tel.: 56/344-729.------------------------------------------------------------------------ -14587­JÁRMŰ PATI-CAR Autókereskedés Szolnok, Téglagyári u. 10., tel.: 56/515-090. Jó állapotú kis- és középkategóriájú szgk.-k kedvező finanszíro­zással kaphatók. Hitelügyintézés, cserelehe­tőség, készpénzes felvásárlás.------------------------------------------------------------------------ *13725* 8 ELADÓ 1995-ös évjáratú 1500 S Lada 2 év műszakival, lár.: 370 E Ft. Tel.: 20/553-1215.------------------------------------------------------------------------ -14113­8601-ES Trabant Hycomat ‘87-es évjáratú, 8 E km-rel, garázsban tartott, műszaki 2005- ig érvényes eladó. Érd.: 56/552-422, Fiú Fe­renc.------------------------------------------------------------------------ -14526­SP0RTINA 600 új vitorlás hajó eladó. Érd.: 06- 70/3109-318 telefon. Megtekinthető: Abád- szalók, Yacht Klub.------------------------------------—--------------------------------- -14533­SK ODA 120L lejárt műszakival, működőképes állapotban eladó. Érdeklődni: 70/318-2885. Irányár: 45.000 Ft.------------------------------------------------------------------------ *14541* SUZUKI Swift 1.0, ‘93-as, ötajtós, piros gép­kocsi eladó. Tel.: 06-30/638-7251.-------------------- *14542* Sándor Service márkakereskedés és szerviz | 5310 Kisújszállás/ Közraktár u. 4. P t.; 59/520-750, t./f.: 59/322-300 ) Eredetiségvizsgálat, ( ) gépkocsi kölcsönzés. ) fA ALFA ’98 KFT. =< ROVER 416 Sl fehér 1600 cm3,16V, 1999-es, bőr kivételével full extrás szgk. eladó megkí- mélten hitellehetőséggel. 30/370-6820.------------------------------------------------------------------------ -14545­TRABANT 601 kombi eladó. Érd.: 06- 30/2499-085.------------------------------------------------------------------------ -14575­DAEWOO Tico 800 cm3,5 ajtós, 5 sebességes, '97-es évj., 2 év műszakival, új gumikkal, első tulaj.-tól eladó 795 E Ft. Utalvány is. 20/568- 3798.-------7---------------------------------------------------------------- *14554* LA DA Samara 1500 cm3, 5 ajtós, 5 seb., ‘90- es, kiváló motorral, jó állapotban eladó vagy cserélhető 345 E Ft. 20/568-3798.------------------------------------------------------------------------ -14556­FORD Mondeo 1.6, 16V, ‘94-es, kitűnő mű­szaki és esztétikai állapotban, metálfénnyel, sok extrával, vonóhoroggal 1 M Ft-ért eladó. 30/487-9516.--------------------------------------------------------------------------14567­FI AT 126 2005-ig műszakival, friss zöldkártyá­val, 95.000 km-rel, első kézből eladó. 56/428-675.------------------------------------------------------------------------ -14578­'94-ES Passat Variant, 1.9 TDI, metál színű el­adó, ABS, 2 légzsák, el. tető, tükrök, első ab­lakok. Tel.: 06-70/337-2625.-------------------------------------------------------1---------------- -14579­SU ZUKI Sedan bordó, gyönyörű, '97-es, rész­letre is 1,1 M Ft-ért eladó. 20/9175-372.------------------------------------------------------------------------ -14580­OPEL Vectra ‘97-es kifogástalan állapotban eladó. Érd.: 30/399-1656.--------------------------------------------------------------------— -14586­FIAT Brava 1.2 SX hároméves, tulajdonostól, megkímélt állapotban eladó. 30/9859-969.------------------------------------------------------------------------ -14589­RÁBA nyergesvontató műszaki vizsgával eladó. Tel.: 06-30/9646-396.------------------------------------------------------------------------ -14611­A 31-ES Avia tgk. hálófülkés, ponyvás, műsza­ki vizsgával eladó. Tel.: 30/9646-396.------------------------------------------------------------------------ -14613­HONDA Civic 1.3,1986-os, 3 ajtós, kitűnő ál­lapotban eladó. Érd.: 06-20/9130-371.------------------------------------------------------------------------ -14624­_________GÉPEK_________ HO MLOKRAKODÓ Zetor-motoros, Weimar gu­mi új, csipegető, Mercedes 207 D 6 sz. pla­tós, MTZ, ZT alkatrész eladó. 30/9353-119.------------------------------------------------------------------------ • 14482­8 SZIKVÍZTÖLTŐGÉP kétfejes letöltővel, 0ÉTI engedéllyel azonnal üzembe helyezhetően el­adó. lár.: 550 E Ft. Tel.: 20/493-2178.------------------------------------------------------------------------ -14518­ELADÓ HW 80-11 pótkocsi és IH 6.2 m-es ne­héztárcsa. 06-30/265-4480.------------------------------------------------------------------------ -14622­ELADÓ IH-6200-as gabonavetőgép, Vibrolaz altalajlazító, K 701 erőgép. 30/239-1509.------------------------------------------------------------------------ -14623­ÁLLÁST KÍNÁL MŰVÉSZETI iskola pedagógust keres néptánc­oktatásra. Szeptemberi kezdéssel. 06- 20/9808-841, 06-30/322-0838, 66/386- 893.----------------­-------------------------------------------------------*12388­8 TA KARÍTÓI munkakör betöltésére keresünk Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Tószeg területéről munkavállalókat Megváltozott munkaképessé­gű munkatársak jelentkezését is várjuk. Érd.: a megjelenés napján 9-12 óráig 56/513-748. ------------------------------------------------------------------------ -12628­SZOLNOKI eszpresszóba pultos hölgyeket ke­resek. Jelentkezni: 06-30/9387-690.------------------------------------------------------------------------ -14275­NYÁRI MUNKA DIÁKOKNAK! Jövedelemi 60.000-75.000 F/hó. Kedves szülők és diákok! A jászberényi Hűtőgépgyári munkát szervezi a Meló-Diák 18 évfeletti diákok részére. A könnyűfizikai munkára osztályok, baráti társaságok jelentkezését is várjuk a Meló-Diák szolnoki és jászberényi irodájában. Minden munkát vállaló diák 2 db belépőt és koncertjegyet kap a mogyoródi Aquaparkba, élményfürdőbe. Cím: Jászberény, Szabadság tér 15. (áruházzal szembeni ügyvédi irodák épületében) Szolnok, Gábor Áron tér 2. Telefon: 57/40040056/42(1491 P Fizetés: minden hónap lóén. Keresd meg nyaralásod árát a Meló-Diák segítségével a jászberényi hűtőgépgyárban. SZOLNOKON, a Mester Autókozmetika felvé­telt hirdet autómosó és autóápoló munkakör­be. B kategóriás jogosítvány alapfeltétel, saját gépjármű előny. Jelentkezni: 06-20/5345- 056 vagy a Mester út 8. sz. alatti telephelyen.------------------------------------------------------------------------ -14348­8 BÚTORASZTALOST felveszek. Érd.: 06- 20/4333-696.------------------------------------------------------------------------ -14540­Nagykereskedelmi részvénytársaság felvételt hirdet kontírozó könyvelő munkakör betöltésére. Feltétel:- legalább mérlegképes könyvelői végzettség,- 1-2 éves szakmai gyakorlat,- számítógép felhasználói ismeret (WORD, EXCEL) SAP ismerete előny. A pályázatokat 2003. június 20-ig kérjük leadni a szolnoki kiadóba. Jelige: „Számvitel-114636" ■tűsre unkatársat keresünk...)-[ ...a megyei napilapok kézbesítésére SZOLNOK város területére. Vállalkozók jelentkezésére is számítunk. Jelentkezni lehet Szőke Vincénél az I. sz. ügynökség vezetőjénél. Szolnok, Magyar u. 9. (Bejárat az Óvoda utca felől.) Telefon: 56/513-821, 8-12 óra között. MEGVÁLTOZOTT munkaképességű takantónő- ket keresünk Szolnok és Tószeg vonzáskörzeté­ben és villanyszerelőket Szolnokra. Érd.: Szol­nok, József A. u. 83. A. épület 11-es szoba. ÉLELMISZER nagykereskedelmi vállalat felvételt hirdet 1 tő raktári áru-összeké- szítő, 1 fő áruösszekészítő-tehergépkocsi vezetői munkakörbe. Jelentkezés feltétele „C" kategóriás jogosítvány, tgk. vezetési gyakorlat. Cím: ZÖLD-KER Kft. Szolnok, Tószegi út 5. A Juvenal Kft. keres gyakorlattal rendelkező, megbízható pénztárost. JelentkezniJényképes, szakmai önéletrajzzal „ Sürgős-114313 ”Jeligére a kiadóba. 8 FELVESZÜNK építőipari szolgáltatási mun­kára 1 fő kőművest és építőiparban jártas se­gédmunkást. Tel.: 56/421-964, 06- 30/9283-607.------------------------------------------------------------------------ -14537­GIPSZKARTON-SZERELÉSHEZ munkatársat ke­resek: 30/9676-173. JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖN üzemelő pékség­be péket, vagy pékségben gyakorlatot szerzett betanított dolgozót alkalmaznánk. Érdeklődni lehet: Jászalsószentgyörgy, Fő út 89. Tel.: 57/456-033. FIATAT RING használtautó-telepére 1 fő női munkatársat keresünk adminisztrátori feladat betöltésére. Feltétel: számítógép felhasználói ismeret (Word, Excel). Jelentkezés írásban, fényképes önéletrajzzal 2003. június 18-ig. Cím: 5000 Szolnok, Fék út 3. 1 SZOLNOKI hamburgerházban dolgozót alkal­mazunk. Érd.: 06-30/310-9944,10 órától.------------------------------------------------------------------------ -14573­SZOLNOKI büfébe pultost keresünk. Érd.: 15 óra után 20/331-7775 telefonon. 8 JOHN Deere kombájnra gépkezelőt felve­szek. Érd.: 30/9473-750.----------------------------------------------------------------------- *14494* A MEZÖBERÉNYI Petőfi Sándor Gimnázium a következő tanári álláshelyeket hirdeti: ma­gyar-történelem, matematika-fizika, német, angol, német-földrajz, német szakmai igaz­gatóhelyettes, kollégiumi nevelő. Telefon: 66/352-904.-------------;------------------—------------------------------------ -14502­MI NŐSÍTETT hegesztőket, szerkezeti lakatoso­kat és esztergályosokat keresünk Budapest környéki munkára. Szállást, utazást biztosí­tunk. Tel.: 06-30/525-9261.-------------------------------------------------------------- *14515* KŐ MŰVESEKET, ácsokat és segédmunkásokat alkalmazok budapesti munkára. Szállási fel­járást biztosítok. Tel.: 20/255-8428. Gyakorlattal rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk felvételre. Érdeklődni: Gabula Transport Kft. 5000 Szolnok, Thököly út 82. Tel.: 56/512-640. A LEHEL Hűtőgépgyárhoz tartozó csoport terü­leti képviselőket keres Szolnok térségéről vál­lalkozói formában. A munkavégzéshez szgk. és középfokú iskolai végzettség szükséges. Korrekt munkavégzés esetén nettó 70-200 E Ft/hó jövedelemre számíthat. Várjuk jelentke­zését a felvételi elbeszélgetés időpont egyez­tetéséhez június 16-án vagy 17-én 76/416- 495-ös telefonszámon. A felvételi elbeszélge­tést a kecskeméti irodában tartjuk június 17- én és 18-án.------------------------------------------------------------------------ *14396* (Folytatás a 6. oldalon.) *14583*

Next

/
Oldalképek
Tartalom