Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-23 / 144. szám

4. OLDAL 2003. JÚNIUS 23., HÉTFŐ Hl TŰKOR_________________________________________________________________ ________________ Es ély a boldogulásra Beszélgetés dr. Szekeres Imrével, az MSZP Gazdasági Kabinetjének vezetőjével A Magyar Szocialista Párt Gazdasági Kabinet­je kidolgozott, az elnökség pedig elfogadott egy határozatot, amely irányelveket, prioritá­sokat fogalmaz meg a jövő évi költségvetéshez. A büdzsé tervezése, a konkrét tételek felsoro­lása a kormány feladata. Szekeres Imrét, az MSZP alelnökét, a gazdasági kabinet vezetőjét arra kértük, válaszoljon néhány, a határozat­tal összefüggő kérdésünkre. Interjú- Az infrastruktúra fejlesztésében kiemelten fon­tos a közlekedésfejlesztés. A jelenleg érvényes kon­cepció szerint Jász-Nagykun-Szolnok megye mi­lyen útfejlesztésekre számíthat?- A gazdasági kabinet vezetőjeként fontosnak tartottam, hogy a javaslat kiemelt feladatként tartalmazza az inf­rastruktúra fejlesztését. Ez ugyanis záloga annak, hogy az el­maradottabb térségek is verseny- képesek lehessenek. Ennek része a néhol még hiányos közművesí­tés, a szennyvízcsatorna kiépíté­se is. Megyénkben az idén több ilyen beruházás indul a Jászság­ban és Törökszentmiklós környé­kén. Az úthálózat fejlesztése szintén kiemelt feladat. A gyors- forgalmi utak kiépítése vonzza a befektetéseket, amelyek pedig munkalehetőségeket teremtenek. Ez érvényes a 4-es útra is. Mind­ezek mellett én különösen fontos­nak tartom, hogy a nehezen meg­közelíthető településekhez vezető bekötőutakat is fejlesszük. Ezért javasoltam, hogy jövőre a költségvetésben külön legyen pénz arra, hogy a még hiányzó utak megépüljenek, és a rossz ál- lapotúakat felújítsuk.- A mezőgazdaság helyzetét az idei aszály még tovább rontotta. Milyen támogatásra szá­míthatnak a termelők?- Az aszály és az árvíz sok nehézséget okoz a termelőknek. A minden évben kifizetett támoga­tások sajnos a gondot csak átmenetileg kezelik. Természetesen a kormány idén is segít mind­azoknak, akiket a vízhiány sújtott. A Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium már tárgyalásokat kezdett, hogyan támogathatja a gazdákat. Emellett a kormány hosszú távú fej­lesztéseket is tervez. Ez - mint infrastrukturális kérdés - hangsúlyosan jelenik meg az MSZP jö­vő évre vonatkozó költségvetési javaslatai kö­zött. A Vásárhelyi-terv, amelynek magam is szorgalmazója vagyok, pontosan azt a célt szol­gálja, hogy a Tisza-völgyben ismét kiszámítha­tóbb legyen a gazdálkodás. A Vásárhelyi-terv mellett kiemelten fontosnak tartom a Jászsági­főcsatorna megépítését. Már az idén megkez­dődnek a tervezőmunkák. Európai uniós csatla­kozásunk pedig lehetőséget ad arra, hogy a vi­dék fejlesztéséhez nyugat-európai forrásokat is igénybe vegyünk.- Az egészségügy privatizálásával szemben igen erős ellenérzések mutatkoznak. Mivel tudja megnyugtatni az aggódó egészségügyi dolgozó­kat és a betegeket?- A Medgyessy-kormány első intézkedései kö­zött szerepelt a példátlanul magas közalkalma­zotti béremelés, amely természetesen az egész­ségügyben dolgozókat is érintette. Most a nehe­zebb gazdasági környezetben is azt a célt tűztük ki, hogy 2002-2006 között a fizetések átlagosan a teljesítménynövekedést kövessék, azaz a reál­bérek növekedjenek. Az egészségügy átalakítá­sával pedig pontosan az volt a célunk, hogy a be­tegek jobb szolgáltatáshoz jussanak, magasabb szintű ellátásban részesüljenek.- Milyen eszközei vannak az államnak ahhoz, hogy a társadalompolitikai célok között a foglal­koztatás tervezett bővítését és a versenyképesség növelését meg­valósítsa?- A Magyar Szocialista Párt arra ösztönzi a kormányt, hogy olyan költségvetést készítsen, amely a társadalom és a gazda­ság nagyobb részének esélyt ad a boldogulásra. Az infrastruktú­ra fejlesztése a mi megyénkben is lehetőséget ad a beruházá­sokra. Az új szolgáltatások, üzemek, ipari parkok mind­mind munkahelyet teremtenek. Jelentős előrelépések történtek abban, hogy a kis- és középvál­lalkozások is több munkást al­kalmazzanak. Az adómentes minimálbér, az egészségügyi járulék csökkentése segítik őket abban, hogy versenyképesek maradjanak. Az MSZP költség- vetési irányelveinek egyik kidolgozójaként sze­mélyesen is fontosnak tartom, hogy jövőre to­vábbi intézkedések segítsék a foglalkoztatás bő­vítését.- Az utóbbi időben egyre többet halljuk, hogy a kedvezőtlen külföldi gazdasági környezet ha­tására gazdaságunk nehéz helyzetbe került. Mennyire aggasztó a helyzet?- Valóban kedvezőtlen a világgazdaság hely­zete, és ez csökkenti a mi gazdaságunk lehető­ségeit is. Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája ezt a veszélyt felerősítette. Szerintem azonban Magyarország elég erős ahhoz, hogy képes le­gyen fokozatosan átállni a fenntartható gazdasá­gi növekedési pályára. Racionális, takarékos költségvetést tervezünk, mint otthon a család­ban. Ha tudjuk, hogy mit akarunk elérni, mire akarunk spórolni, akkor alaposabban megnéz­zük, mire költünk. Ettől persze mindennap lesz mit ennünk, sőt nyaralásra is juthat. Csak átgon­doljuk, hogy mi a fontos, és elsősorban arra adunk ki pénzt. Nos, pontosan ezeket a fontos dolgokat emelte ki most a Magyar Szocialista Párt: a foglalkoztatás bővítését, az infrastruktú­ra fejlesztését és az európai uniós pénzek minél hatékonyabb felhasználását. BISTEY ANDRÁS Dr. Szekeres Imre fotói m. j. Emlékezetes szezonnyitó Sok-sok látványosság a nyárindító rendezvényen „Újra itt a nyár, és ha nyár, akkor irány a Tisza-tó!” — fogal­mazott programfüzeti köszöntőjében a 23. nyári fesztivált Bordás Imre polgármesterrel együtt megnyitó Varga Mihály térségi országgyűlési képviselő (a másik fővédnök, Iváncsik Imre hivatali elfoglaltsága miatt külföldön tartózkodott), aki a pazar szezonnyitó tűzijáték előtt kívánt szóban sok sikert Kelet-Magyarország leggazdagabb programsorozatához, amely már az első napokban is igazolta: az „Abádszalóki nyár 2003” rendezvényei ebben az évben is felejthetetlen élménye­ket tartogatnak. Bordás Imre polgármester a nemzetközi képzőművészeti alkotótábor alapító művészének, Szlabey Zoltánnak az önkormányzatnak ajándékozott festményével fotói a szerző végül a fürediek veretlen örömé­vel, hiszen ők „sütötték” ki a leg­jobb taktikát a győzelemhez veze­tő úton. A szomszédos Kováts Mihály Általános Iskola aulája is szép hagyományt ápolt, mert a nem­zetközi képzőművészeti alkotó­tábor résztvevői immáron ne­gyedszer állították ki a Tisza-tó és a település ihlette alkotásai- | kát, melyek közül a táboralapító művész, Szlabey Zoltán egy-egy alkotását az önkormányzatnak és az alkotótábori műhelynek he­lyet adó Református Egyháznak adományozta. A sport, a művészet után jöhe­tett az esti gondűző szórakozás, melynek kedvéért már ezrek za­rándokoltak el a Tisza-tó legna­gyobb összefüggő vízfelülete partjára. Vélhetően megelége­déssel nyugtázva részvételüket, hiszen a szezonnyitó, a sztárven­dég Dupla Kávé fellépésével, az Origó együttes utcabáljával, és a most is káprázatos tűzijátékkal emlékezetesen adott zöld lámpát az elkövetkezendő tizenegy hét közel kétszáz programjához, ami igazolni szeretné az ambiciózus üdülőtelepülés találó szlogenjét, amely szerint Abádszalók az a hely, ahol mindig program a nyár. PERCZE MIKLÓS BESENYSZÖGI FALUNAP. A rendezvény számtalan színes és szórakoztató programja közül az íjász­kodást örökítette meg felvételünk. A település apraja és nagyja is talált kellemes elfoglaltságot a falu­napon. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Összetartó szeretet és öröm Röviden tudósítottunk már arról szombaton, hogy miképpen szállnak messzire az „Együtt Egymásért” Országos Fogyaté­kos Embereket Gondozó Alapítvány rendezvényeinek a szív­hangjai. Ezek a szívdobbanások ha lehet, még erőteljesebbé váltak az Európa „Más” Expója szombati és vasárnapi rendez­vényein. maradandót az ép a fogyatékos­sal, olyan egésszé formálva az él­ményt, aminek fontos része volt a játszóház, a kerekes székes divat- bemutató, a sikerélménnyel szu­veníreket gyártó kézműves-foglal­kozás, a bohócdoktorok, Laca és Kata mosolyterápiája, a progra­mokat jótékonyan segítő kirako­Tiszafüred Erről győződhetett meg az, aki rö- videbb-hosszabb időre kilátoga­tott a rendezvénynek támogatói szeretettel helyet adó Vízparti Fortuna kempingbe, ahol három napon keresztül formálódott a csoda: együtt alkotott ugyanis dóvásár, a zene-tánc, móka és ka­cagás. Ebben az Extrem Dance Team vezérletével ismét fő szere­pet vállaltak az amatőr csoportok, a szakmai foglalkozások, és a kö­zösségi terápiák adta hit, amely a tizenhat megyéből érkező több mint háromszáz fogyatékos em­berrel éreztette összetartó szere­tettel és gyógyító örömmel: hét­köznapjainkon is úgy kell expo­nálnunk a másságot, hogy az minden előhívás után is hasonul­jon hozzánk, szánalom és sajná­lat nélkül felkarolva annak part­nerien fontos értékeit. PERCZE M. COOP-BOLTBAN, OLCSÓBBAN! COOP SZOLNOK A COOP SZOLNOK RT. TISZAVIDÉK ÁRUHÁZÁNAK SZUPERMARKETJE június 24-tól MEGÚJULVA, MÉG NAGYOBB ÁRUVÁLASZTÉKKAL SOK-SOK AKCIÓVAL, KÓSTOLÓKKAL VÁRJA VÁSÁRLÓIT! NYITÁSI KÉNYEZTETŐ ARAINKBÓL 2003. június 24-25-26-án, AMÍG A KÉSZLET TART! ALGIDA/ESKIMO/CARTEDOR JÉGKRÉM 1 lit. J398TÍ EGYET FIZET KETTŐT KAP AKCIÓ! TORTA JÉGKRÉMEK több ízben 500 g-tól 595 Ft-tól ZALA FÜSTÖLT, FŐTT CSÁSZÁRSZALONNA 899 Ft/kg ELŐHŰTÖTT PULKYA-APRÓHÚS 599 Ft/kg HEKK HAL+HASÁBBURGONYA 1/1 kg fagy. 699 Ft KARFIOLOS CSIBEFASÍRT 1 kg fagy. 499 Ft CSIBEFASÍRT, NATÚR 1 kg fagy. 499 Ft PULYKAMELL-SZELET 1 kg fagy. 899 Ft ZÖLDSÉGKÖRET FINDUS 300 g fagy. 299 Ft NOVACO HASÁBBURGONYA 1 kg fagy. 199 Ft Dr. OETKER PIZZÁK több ízben 359 Ft SAJTOS PÁRNÁCSKA (Liliom Pékség) 49 Ft/db SELYEM KUGLÓF (Fehér Pékség) 59 Ft/db ÁSVÁNYVÍZ Fontere 2 lit. 59 Ft SOPRONI ÁSZOK 0,5 lit. dobozos 125 Ft CSOKIS CROISSANT (Szol-Süt) 1 db 39 Ft PARADICSOM 1 kg (hazai) 199 Ft COMPLETTA TEJSZÍNHAB SPRAY 250 ml J99TÍ 249 Ft MACKÓ ÉS CSÁRDÁS KOCKA SAJT 1 doboz, 8 cikk 199 Ft TCHIBO EXKLUZÍV ŐRÖLT KÁVÉ 2x250 g AJÁNDÉK PORCELÁN CUKORTARTÓVAL =■ CUKRÁSZSÜTEMÉNYEK NAGY VÁLASZTÉKBAN, KÓSTOLÓVAL. (SÜTEMÉNYRE ELŐRENDELÉST FELVESZÜNK) i Valamint sok más élelmiszer és vegyi áru akciós áron vásárolható, amíg a készlet tart! SZÖVETKEZETI TAGOKNAK TOVÁBBI 3 % ENGEDMÉNYT ADUNK! Abádszalók A nyitány, a térségi polgármeste­rek pénteki randevújával már utalt rá: ez a víz, a Tisza-tó való­ban képes összekötni a kellemest a hasznossal. Ennek tartalmas magyarázatát adták ugyanis az el­következő napok. A szél ugyan még szombaton elfújta az évad­nyitó vitorlásversenyt az Attila- öbölben, de a sportpályán, ahol a helyi öregfiúk, a mérki húsosok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Tiszafüredi Nemzeti Étterem és Sütöde kispá­lyás labdarúgói versengtek az ér­tékes díjakért, már zajlott az élet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom