Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-16 / 138. szám
2003. Június 16., hétfő 7. OLDAL — T Ű KÖR Ikrek napja Kunhegyesen Nem volt irigylésre méltó azoknak a helyzete tegnap, akiknek egy kiadós baráti poharazgatást követően kora délután a kunhegyesi Ilosvai Varga István Művelődési Központ felé vezetett az útjuk. Kevésbé stabil tudatállapotban ugyanis aggasztó lehetett szembesülni azzal a ténnyel, hogy az aszfaltra rajzolgató több tucatnyi gyerek mindegyikéből kettő van. A figyelmes szemlélő számára azonban gyorsan kiderült: az ijedtség ezúttal teljességgel alaptalan. Mindössze annyi történt, hogy az ország mintegy negyven ikerpárja sereglett össze a városban az Ikrek hava - ikrek napja című rendezvényen. Miután kora délelőtt fővédnökként Herbály Imre országgyűlési képviselő megnyitotta az immár hagyományosnak számító családi programot, a kultúrházat birtokba vették a megszólalásig hasonló testvérpárok. Akadtak köztük közismertek is, mint a nyíregyházi Török-ikrek, vagy éppen a S-iker 2000 ifjúsági zenekar tagjai, akik a közönség szórakoztatásából is kivették a részüket. A többség azonban elsősorban az ismerkedésben és az önfeledt kikapcsolódásban jeleskedett. Ám abban - képöszszeállításunk tanúsága szerint — dupla igyekezettel. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS ín. ■■ Szolnok határában, Beke Pál halmánál vallatja a jó idő beköszönté- vel Madaras László régészkompániája a földet, a honfoglaló ősök felől tudakozódva. Sok minden került már innen elő, de a jelen írás apropóját nem azok a csontok adják, melyek már megbékéltek a világgal, hanem olyanok, melyeknek gazdája még igen jól érzi magát az Isten szabad ege alatt. Ezen az ásatáson dolgozik Kasza Csaba tengerészkapitány. A világ régészei között sokféle ember található. Színes szakma, és mindenkor nagyon vonzotta a bonyolult egyéniségeket. Angol lordtól francia miniszteren, német kereskedőn keresztül a különféle hírszerzőkig számtalan hivatal képviselői tették már tiszteletüket ezen a területen, de hajósunk valószínűleg csak nekünk van, aki rendszeresen váltogatja az óceánjárók parancsnoki hídját az időutazók filozofikus világával. Negyvenhárom esztendős, keménykötésű ember. Már a középiskola is inkább a tengerészet felé terelte, mert a szolnoki Verseghyben fizika szakos osztályban végzett, s innen jutott be a műszaki egyetemre, ahol annak idején a magyar tengerésztiszteket képezték. Ettől függetlenül ezt a kezdést inkább a realitásérzék diktálta, mint a hajózás iránt érzett olthatat- lan vágy. Szívesebben indult volna a végtelen vizek helyett az archeológia varázslatos birodalmába, azonban ekkor még a honi tengerészet fénykorát éltük, és ez a pálya a jó megélhetés mellett a szabadságot is kínálta. Régésznek ellenben csak némi kerülővel és jó adag szerencsével mehetett az, akiben kellő makacsság volt. A kapitány, mert szűkebb ismeretségi köre többnyire ezen a néven tiszteli, tisztként végigszolgálta a magyar hajózás dicsőségének utolsó esztendeit, hajózott az Adyn, a Radnótin, a Csokonain és a Vörösmartyn, tengerészetünk legismertebb és legnagyobb egységein, de amikor lengyelországi tanulmányai- után megszerezte a tengerészetnél elérhető legmaA kapitány gasabb képesítést, amivel bármilyen hajó parancsnoki hídját átvehette, ez a flotta már a múlté lett. Nagyot fordult közben a világ. Nálunk sorra felszámolták a hajózási vállalatokat, útjukra bocsátva ezzel a kitűnően képzett tengerészek tömegét, a kapitányt idézve: „akiknél nem kellett attól tartani, hogy valahol a dzsungelben vették három majomért a papírjaikat”, ugyanakkor nyugaton, még olyan nagy tengerészeti hagyományokkal rendelkező országban is, mint Anglia, elfogytak a hajósok. Ez a nehéz és embert próbáló pálya egyre jobban elvesztette vonzerejét, amit nyújtani tudott nem állt arányban azzal amit követelt, és így a kapitány is társaival egyetemben idegen zászló alatt szolgált tovább, ahol örömmel fogadták őket. Ha valaki tizenöt esztendővel ezelőtt azt mondja neki, hogy egyszer angol lobogó alatt fog állni a parancsnoki hídon, nagy valószínűséggel bolondnak nézte volna az illetőt. Közben egyre jobban lazultak azok a szálak, melyek az egyébként is vándoréletet élő hajósokat az otthonnal összekötötték. A hosszú, monoton hajóutak alatt, mert a külvilágban élő képpel szemben a hajózás egyik legjellemzőbb vonása a napok egyhangúsága és sivársága, a kapitány régi vágyálmával kezdett foglalkozni, magánúton ismerkedett a régészet tudományával. Ezt annál könnyebben megtehette, mert nyelvtudása miatt a szakirodalom nagy része nyitva állt előtte. A hajózás nyelve, az angol mellett, boldogul az olasszal, a némettel, de oroszul és lengyelül sem tudják eladni. A spanyollal is barátkozik évek óta. Szárazföldi szabadidejében pedig a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeihez csatlakozott, ahol igen nagy örömmel fogadták, és rövid idő alatt népszerű emberré vált. Azok a készségek, melyeket a tengerészélet kívánt, az időjárás viszontagságainak elviselése, a pontosság és precizitás itt igen nagy értéket jelentettek. Az biztosra vehető, hogy jelenleg a megyében levő sírok földrajzi koordinátái a legpontosabbak az országban. Főleg, hogy a vízi járművekkel ellentétben ezek nem mászkálnak össze-vissza. Most, tizenöt évi folyamatos hajózás után egyre jobban átvált életpályájának új szakaszára. A régész szakon tett sikeres felvételi után még évhalasztással tesz egy-egy tengeri utat, de kezd lehorgonyozni az ásatások világánál. A gyerekkori álom örökre megmaradt, és jelenleg ezt is, meg azt is tudja művelni egy kicsit. Ha úgy hozza a sorsa, kénytelen lesz tengerész maradni, de ha másként alakul, örömmel fog továbbállni onnan. Ahogy mondja, mindannyiunknál maga az élet írja meg a forgatókönyvet, mi csak alkalmazkodunk hozzá. Új, választott hivatásán belül főleg a népvándorláskor érdekli, de részt vett már mindenfajta ásatáson, így sikerült tapasztalatokat szereznie mindabban, amit e tudomány hazai földön kínál. Idővel talán még két hivatását is ötvözni tudja egymással. Jelenleg még nem tud jóslásokba bocsátkozni arról, hogy mire viszi a jövőben, de egy dédelgetett álmát mindenképpen szeretné megvalósítani. A tengerek egykori rettegett hajósait és harcosait, a vikingeket, akik az orosz városoktól Amerikáig bebarangolták a világot, szakmai szempontból, a tengerésztudomány mértéke szerint akarja bemutatni a világnak. Úgy gondolja ezzel saját speciális ismereteiből tudna hozzátenni valamit a történettudomány épületéhez. SZATHMÁRY ISTVÁN
