Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-13 / 136. szám
EletMód KélcítAÖr 45 milliót kap a rendőrség turizmus biztonságának (Ívelésére 10. oldal Sport Magyar ötös San Marínéban Fodrászmesterek és mesterfodrászok Különleges hangulat lengi be a fodrászszalonokat. A dauervíz és a festék illata, a folyton csacsogó vendégek halk morajlása, a hajszárítók zúgása. Milyen jó a fodrásznak, hogy bennfentesként mozog itt fesztelenül, és mindig kifogástalan a frizurája... Első ismereteink a hajszobrászok ténykedéséről az ókorra nyúlnak vissza, bár ekkor többnyire a tehetősek házi rabszolgái gondozták uraik és úrnőik frizuráit. Egyiptomban az ő feladatuk volt a parókák készítése is, hiszen a nagy forróság miatt a nők is kopaszra borotváltatták a fejüket. A görögök a hullámos hajért rajongtak, amit az előkelők számára itt is rabszolgáik, az egyszerűbb házaknál a nők saját maguk készítettek el. A középkorban a fiatalok hosszú, kibontott frizurát viseltek. A hajviseletek történetének legváltozatosabb korszaka a rokokó volt, amikor merev parókák, csipkék, virágok, szalagok, fésűk, díszek, sőt akár csokor- nyi virágok is felkerültek a hölgyek fejére. Ehhez már szakavatott mesterekre volt szükség. Sokszor egy egész csapat hajszobrász dolgozott a frizurákon, amelyeket esetenként olyan magasra tornyoztak, hogy létrára kellett hozzá állniuk. A frizurakészítés legutóbbi forradalma a húszas években következett be, amikor az emancipált nők megváltak derékig érő hajkoronájuktól. A hatalmas felháborodás után - ahogy ez a szenzációkkal lenni szokott - persze mindenki ilyet akart. A bubifrizura máig tartó hódító útjára indult. Nagy lépések ezt követően már a vágási technikában és az eszközök, anyagok tökéletesedésében történtek. Kiből lehet fodrász? Ami az elhatározást illeti, bárkiből. A szakmához nem szükséges érettségi, elég elvégezni a szakmunkásképző iskolát. Akik viszont úgy döntenek, hogy az érettségi után választják ezt a pályát, megteheük felnőttképzés keretében, az IPOSZ-nál (Iparosok Országos Szövetsége). Csak egészségügyi alkalmasság kell, felvételi nincs. A képzés minden hetében egy nap elméleti oktatás, a többi napon pedig kihelyezett gyakorlat folyik. Vizsgákra negyedévente kerül sor. A mestervizsgát ötéves gyakorlat A : után lehet letenni, ez a megméret- tetés azonban már jóval komolyabb, mint a szakmunkásvizsga. Kiből lehet jó fodrász? Nem mindenkiből. Ezt leginkább azok tudják, akik vendégként ülnek a fodrászok fel-le liftező forgószékében. Az egyikből sírva, a másikból meg fülig érő szájjal távoznak. Az utóbbi mögött állnak az igazi mesterek. Hogy milyenek is ők? Kreatívak és jó térlátásúak. Azonnal látják, érzik, hogy milyen frizura állna jól az előttük remegő páciensnek. A kezük gyors, a kézmozdulataik biztosak. A jó fodrász nemcsak jó szakember, hanem jó beszélgetőpartner is. Ehhez a szakmához elengedhetetlen a kiváló kommunikációs képesség. Persze időnként gondoljunk őrá is. Mindenkinek lehet rossz napja. Legalább néha fogjuk be a szánkat, és hagyjuk őt némán dolgozni. „Lilla Lassíts! 13. oldal (A fodrászszakma is „kitermeli” a saját sztárjait. Vidal Sassoon nevét világ- * szerte ismerik. Itthon pedig ki ne tudná, kit takar a Hajas vagy a Zsidró név. Körülbelül tíz évvel ezelőtt indult el az a folyamat, amelynek eredményeképp a fodrászszakma visszanyerte régi fényét, és mesterei valóságos hírnévre tesznek szert. Akik ilyen magasságokra törnek, azok szerelmesei a szakmájuknak. Bemutatókra, versenyekre járnak, és kivívják a közönség csodálatát, akárcsak a színészek egy jó előadás után. Buktatók A fodrásznak először meg kell felelnie a vizsgákon. Aztán a szalonban, a vendégeknek, a divatnak, a főnöknek, a saját elvárásainak. Ez persze nem mindenkinek sikerül. Laci például azért hagyta ott a szakmát, mert nem jött ki a vendégekkel. Hiába vágott szuperdivatos hajakat, nem értette meg, hogy a szalonban az az „úr”, aki fizet. Ha pedig a vendég az egyenesre vágott, divatjamúlt frizurához ragaszkodik, nincs mit tenni Egyenesre kell vágni a haját, úgy, ahogy kéri. Ha nem használ a rábeszélés, nincs ér telme újítani. Andi sajnos ezt nem vette figyelembe. Minden vendég fején alkotott. Egészen addig, amíg meg nem kellett válnia a szalonjától. Kati viszont képtelen volt művészien dolgozni. Csak a tankönyvekből tanult vágásokat ismerte, és soha nem mert kísérletezni. Ma már ő sem fodrászként dolgozik. ■ Kérdezz, felelek! Várjuk leveleiteket a szerkesztőség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu Nagyon tetszik nekem egy fiú, odavagyok érte. Ő egy évvel idősebb nálam. Zenei osztályos, mint én, a kórusból ismerem. Gyönyörű, bogárfekete szeme van, és sajnos tudja, hogy nagyon tetszik nekem. Fogalmam sincs, hogyan csábíthatnám el. Talán fel kéne hívnom? (Megszereztem a számát). Mit mondjak neki? (12 éves) Ne „nyomulj rá" ilyen erővel, mert még megijed szegény. Ő is csak 13 éves, és valószínű, hogy nincsenek ilyen tapasztalatai (talán csak titokban, otthon, egyedül fantáziáit eddig a lányokról). Jónak tartjuk, hogy felhívd, de kezdd egy teljesen semleges témával a beszélgetést (például a kórusról, hogy béna vagy jó fej-e a karvezető vagy valami ilyesmi). Szerintünk vevő lesz rá, és elkezdődhet egyfajta kapcsolat. Utána már tudni fogod, mit hozhatsz ki belőle. De benned akkora erővel munkál a csábító szándék, hogy nincs olyan srác, aki ettől meg ne ijedne. Vegyél vissza egy kicsit, legyél kedves, vonzó, érdeklődő, főleg felé. A többi persze rajta is áll. Nyugi, és célhoz érhetsz! ■ Filmajánló A csendes amerikai 19 5 2 ŐSZÉN, a francia gyarmati uralom ellen küzdő vietnamiak harcának csúcspontján Saigonba érkezik az amerikai Alden Pyle (Brendan Fraser) tele lelkesedéssel és tenni akarással. A férfi összebarátkozik a London Times tudósítójával, Thomas Fowlerrel (Sir Michael Caine), de rövidesen rabul ejti Fowler fiatal vietnami szeretője, Phuong, aki épp olyan gyönyörű, egzotikus és titokzatos, mint a hely maga. A három ember elsöprő erejű, viharos szerelmi háromszögbe sodródik, amely meglepő felfedezésekhez, s végül gyilkossághoz vezet. »■A Bemutató: június 12. Velük sem bánhatsz kutyául Azt, hogy a kutya az ember leghűségesebb társa, mindenki tudja. Erről mégis gyakran megfeledkeznek azok, akik sorsukra hagyják, elűzik a kutyájukat. Mert állatot tartani bizony nemcsak öröm, hanem felelősség is. Az utcákon kóborló, szenvedésre ítélt állatok nagy száma arra int minden felelősen gondolkodó embert, hogy csak az vegyen maga mellé kutyát, aki valóban tud, és akar is gondoskodni róla. Ne tartson kutyát olyan ember, aki egy rossz emlék vagy beidegződés hatására fél tőle, illetve a gondozással együtt járó rendszeres feladatokat nyűgnek érzi. Ugyanígy annak sem ajánljuk, aki nem tudja a kutya veleszületett szokásait, érzelmi világát megérteni. Az ember és az eb közötti viszonynak ugyanis a kölcsönös megbecsülés és szeretet az alapja. Legalább, ennyire komoly akadály az is, ha a kutyatartás tárgyi feltételei hiányoznak. Bármennyire is nagy áldozat, lakótelepen, kert nélküli társasházban inkább ne nevelj kutyát, különösen ne nagyobb testűt. Mivel a kutyusok élelmezése, rendszeres orvosi ellátása (kötelező védőoltások stb.) pénzbe kerül, ezt a körülményt is figyelembe kell venned. Ha mindezek után is úgy látod a családoddal együtt, hogy jöjjön a házi kedvenc, át kell gondolnod, milyen lenne az ideális számodra. Mekkora élettere lesz, milyen lehetőségeket biztosíthatsz a mozgására, és melyek azok a tulajdonságok, amelyeket kedvelsz egy kutyában. Ezek meghatározzák a kiválasztandó fajtát. Egyébként nem kell elsősorban fajtatiszta ku- tyusokban gondolkodnod, a keverékek méreteire és tulajdonságaira is lehet következtetni a szülőkből. Annak, hogy engedelmes és boldog kutyát nevelj, két feltétele van: a megértés és a következetesség. A megértés azt jelenti, hogy nem vársz el a kutyától emberi gondolatokat, a következetesség pedig azt, hogy ha valamit tiltasz, azt másnap nem szabad megengedned, és fordítva. A kutyák tanításának részletes fogásait könyvekből sajátíthatod el (Dr. Lányi György: Állatvédők kézikönyve; David Taylor: Én és a kutyám), illetve tanácsot kérhetsz szakembertől bármelyik kutyaiskolában. ■ Mozipletyka Miközben a CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL (hazai bemutató: július 10.) kapcsán a legtöbb dicséretet a nagy visszatérő, DEMI MOORE kapja, a bukott angyalt alakító színésznő mindent elkövet, hogy a pletykalapokban is visszaszerezze az őt megillető helyet. A film Los Angeles-i premierjére Ashton Kutcherrel, a Szakítópróba főszereplőjével kéz a kézben érkezett, ami már csak azért is érdekes, mert Kutcher Deminél 15 évvel fiatalabb. A háromgyerekes családanyát és az ifjú ütánt legutóbb egy elegáns partin látták együtt, ahol a hangulat tetőfokán Moore igazi vetkőzőszámot rögtönzött a fiú számára a medence szélén. Az idillt P. Diddy zavarta meg, aki rögtön akcióba lendült, és tánclépésekkel csatlakozott az „ifjú” párhoz.______________________■ Könyvajánló Sztárhírek A HÉT CIKIJE Anne Fine: A kilencedik felhőn A kilencedik felhő nagyon magasan van. Lehetséges-e onnan visszatérni? lan ül barátja betegágya mellett, és nézi a sápadt arcot. De baleset történt- e egyáltalán Stollyval? Mit keresett a legfelső ablakban? Stolly olyan különös. Fantasztikus fogalmazásokat ír, döbbenetes kiselőadásokat tart, de tornaórán elbújik az öltözőszekrénybe. Stolly ideje nagy részét Iannel és a családjával tölti. Pedig neki is van apja, anyja - mégpedig igencsak gazdagok -, de azok sosem érnek rá. (Animus Kiadó) Jacqueline Wilson: Szerelmes lányok Aki tizenhárom éves, az (több mint valószínű) volt is, lesz is szerelmes. Vagy ha mégsem, any- nyi azért bizonyos, hogy kezd másképp nézni a fiúkra. így van ezzel a három barátnő, Ellie, Nadine és Magda is. Van tehát miről sugdolóz- niuk. Ha azonban az ember füllent, vagy ha nem ismeri igazán a kiszemelt ideált, bizony csalódhat, bajba kerülhet. Ez alól hőseink sem kivételek. Olykor kínos helyzeteket kell átélni- ük - és sok mindent újragondolniuk. ________(Animus Kiadó) ■ Sz eptemberre várható a LIMP BIZKIT új albuma, amelyen végre megint a teljes banda zenél. Wes Borland helyére megtalálták a méltó utódot Mike Smith személyében, aki a Snot nevű csapatból érkezett. A felvételekbe korábban a Weezer és a Korn gitárosai is besegítettek, illetve Durst is hangszert fogott, de a srác időközben olyan jól beilleszkedett, hogy újraveszik vele a már elkészült dalokat. így viszont a lemez megjelenése sajnos nyárról őszre tolódott. * Egy hollywoodi lokálban ROBBIE WILLIAMS megmen- tette a szomszéd asztalnál ülő egyik hölgyet a fulladástól. Az asszony félrenyelt egy falat borjúsültet. Az énekes nem sokat teketóriázott, megpaskolta a nő hátát, és az úgynevezett Heimlich- fogást alkalmazta. A manőver során az ember hátulról átkarolja a másikat, és a szegycsontja alatt összekulcsolt kézzel felfelé nyomást gyakorol rá. Tehát ha netán Hollywoodban járnátok, térjetek be az első bárba, tegyetek úgy, mintha meg akarnátok fulladni, majd reménykedjetek abban, hogy Robbie a helyiségben tartózkodik. SUTA (képünkön) agyban j nagy! A SKY- J LAND tagja nemcsak a hangerőt szereti feltekerni, de az agy- tekervényeit is szívesen állítja pró ba elé. egész országon gigsöprő, lázas IQ-teszt-töltögetés őt sem hagyta hidegen, és néhány laza mozdulattal máris az interneten kattintgatott egy on-line feladatsor megoldásaira. Nem is rosz- szul... Az értékelés szerint Suta 132 pontos eredménye „zseniális elmére utal”. Persze a' Skyland zenei téren is jeleskedik mostanában, hiszen a Panelpop című nagylemezről kimásolt harmadik maxi, a Mindenki itt van, óriási siker a klubokban, és a videoklip- nek köszönhetően a zenecsatornákon is. Már régóta tervezgettük a barátnőmmel, hogy egy igazi szépészeti napot tartunk a szülei házában, ami leginkább egy kacsalábon forgó kastélyra emlékeztet. A délután tökéletesen sikerült, ezernyi bőrradír után hullafáradtan elhatároztam, hogy szoláriumozok egyet a házi szoliban. Tíz perc után ki akartam jönni, csakhogy a fedél beragadt! Kétségbeesetten hívtam Katit, de ő sem tudta kinyitni azt a fránya ajtót. Mivel a szülei nem voltak otthon, nem maradt más választásunk, segítségül hívtuk Kati nagyon helyes bátyját. Ő pár pillantást vetett a szoli ajtajára, és az máris felpattant. Valójában örülnöm kellett volna, de ahogy anyaszült meztelenül, elpirulva ott feküdtem, és megláttam ezt az álompasit, legszívesebben újra magamra csuktam volna az ajtót! MÓNI, 13