Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-09 / 107. szám
EijtMód Kék tükör Fél mázsa kábítószert találtak két jugoszláv kocsiban Röszkénél 10. oldal Szolgáltatás Rejtvény — Horoszkóp — Rádió* és tévéműsor 11. oldal Sport Harmadik helyen a wadokais lányok 13.oldal FIATALOK A K Bizonyítvány az élethez Nem véletlen, hogy éppen tizennyolc éves kor körül érettségizünk. Testileg, lelkileg (többé-kevésbé) megértünk. Holnaptól akár már családot is alapíthatnánk. Dolgozhatnánk. Önálló életet kezdhetnénk. Készek vagyunk, de valahogy mégsem vagyunk teljesen készek. Hiányzik valami. Egy papír hiányzik. Egy papír, amit nevezhetnénk akár útlevélnek is. Hiszen ezzel végre bebocsátást nyerünk a nagybetűsbe. Vagy hívhatnánk kitüntetésnek, amellyel a sok áttanult év munkáját megjutalmazzák. Vagy egyszerűen csak érettségi bizonyítványnak. Hiszen ez a szó mindent kifejez. Mert bebizonyítottuk, hogy megértünk. És bizony, felnőttünk. Elérkezett a nagy nap A vizsga előestéjén sírva ülsz a tételeid felett, mert rájöttél: nem tudsz semmit, és biztosan érzed, hogy meg fogsz bukni. Ne aggódj! Ha azt érzed, hogy nem tudsz semmit, akkor már tudsz valamit. (A legveszélyesebb, ha azt gondolod, hogy mindent tudsz...) Az utolsó éjszakát ne töltsd lázas magolással! (Már úgysem segít.) Készítsd Id a ruhádat és a szükséges iratokat, húzd fel a csörgő órát, és aludd ki magad! Az érettségi napja. Reggelizz! Milyen ruhát vegyél fel? A tanárok (különösen az idősebbek) konzervatívok, nem rajonganak a punk cuccokért, rapes lazaságért. így, ha nincs egyenruhája az iskolának, mindenféleképp szerény öltözékben jelenj meg! A hajad legyen egyszerű, a körmöd rövid, az arcodra pedig elég lesz egy szerény mosoly! Indulj el időben, iktass be egy rövid sétát a szabad levegőn! Ha odaértél, a legjobb, ha füldugót teszel a füledbe, így Filmajánló legalább nem hallod meg, ahogy az osztálytársnőid azt siránkozzák: nem tudok semmit... Próbálj lehiggadni, a körmödet ne rágd le tövig, cigarettázni sem érdemes! Várj nyugodtan a „végzetedre”! Behívnak. Mosolyogj! (Ez mindig beválik.) Kihúzod a tételed, már nincs visszaút. Ha nem jut az eszedbe semmi, ne idegeskedj, és semmiféleképpen ne add vissza a tételt! Gondolkodj! Ha egyszer is átnézted otthon, biztosan feldereng majd valami. Praktikák a szóbelire A szóbeli sikere nagyrészt azon múlik, mennyire vagy jó előadó. Sokan idegességükben leblokkolnak, és nem bírnak megszólalni sem. Hogy ne kerülj hasonló helyzetbe, mondd el vizsga előtt magadnak többször ezeket a mondatokat: megtanultam a tételeket. El is tudom mondani őket. A tanárok nem fognak megenni... A tételt vázlatpontokba szedve dolgozd ki! Gondolj az egyszeri érettségis esetére, aki olyan szép vázlatot készített, hogy a tanár csak megnézte a papírját, és szó nélkül beírta a bizonyítványba az ötöst. Amikor ott ülsz az elnökkel szemben, beszélj szépen, választékosán, kerek mondatokban! Ne kelljen harapófogóval kiszedni belőled mindent! Nézz a szemébe annak, akivel éppen beszélsz! Soha ne mondd azt, hogy feladom, hogy nem tudom, hogy nem is hallottam. Ha így érzed is, inkább gondolkodj, és ha már végleg nem jut semmi az eszedbe, mosolyogj! Ez általában beválik. Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt Andie Anderson (Kate Hudson), a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője hétről hétre remek tanácsokkal látja el nő olvasóit a „Hogyan” rovat hasábjain. Legújabb megírandó cikkének témája: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? Ehhez azonban villámgyorsan tapasztalatot kell gyűjtenie, és végre kell hajtania a címben megjelölt feladatot. Benjamin Barry (Matthew McConaughey), a menő reklámügynök vakmerősége odáig fajul, hogy egy megbízás sikerének érdekében fogadást köt: 10 nap alatt magába bolondít egy nőt, akit kijelölnek neki. Ami pedig ezután következik, az az elmúlt évek egyik legelragadóbb romantikus vígjátéka. Bemutató: május 8. Könyvajánló A, Horowitz: Kettes számú közellenség Velem mindig történik valami! Nem volt elég az a múltkori ügy a gyémántokkal, most megint rám szállt a rendőrség! Finoman megkértek, hogy segítsek nekik... Olyan finoman, hogy egyik pillanatról a másikra a fiatalkorúak börtönében találtam magam, egy cellában az ország első számú közellenségével! Az ütődött bátyám persze, aki képes és magánnyomozónak nevezi magát, megtette értem, amit tudott: a nagy semmit. Még ez a szerencse! Ha segít, ki tudja, megúszom-e élve! Az angol szerző nagy tisztelője Agatha Christie-nek. Ő dolgozta filmre az írónő kedvenc nyomozójának, Poirot felügyelőnek a történeteit. (Animus Kiadó) Atlasz sorozat - Fizika Még nem késő feltornázni az év végi fizikajegyedet, de az érettségire, felvételire való alapos felkészülésben is nagy segítségedre lehet ez a könyv. Az Atlasz sorozat rendszerének megfelelően ez a kötet is szemléletes, színes táblákból, és a témában hozzájuk kapcsolódó szövegekből épül fel. Az alapismereteken kívül olyan távolinak tűnő, ám mégis megérthető témakörökkel foglalkozik, mint a mechanika, a hullámok, az akusztika, a termodinamika, az optika, a mágnesesség vagy a relativitáselmélet. A függelékben megtalálhatod a legfontosabb felfedezések jegyzékét, valamint a tudomány Nobel- díjasainak listáját. (Athenaeum 2000 Kiadó) m Kezedben a jövőd Bizonyítványosztás, fogás, gratuláció, koccintás a szülőkkel, bankett. És akkor A HÉT CIKIJE A felkészülés fortélyai X Legyen saját tanulóhelyed! Asztalod, kényelmes széked, egy jó lámpád vagy egy hatalmas ablakod. Ne feledkezz meg az íróeszközökről, szótárakról, tankönyvekről sem. X Tapasztald ki, hogy mikor fog jobban az agyad, és akkor tanulj! A rigó típusok (korán kelők) a délÍ előtti órákat részesítsék előnyben, a baglyok (későn fekvők) az esti órákat, i X Ne fázz, ne éhezz, ne ásí- i tozz! Inkább öltözz fel, m egyél, és aludj egy kicsit! m Utána jobban fog menni B abiflázás. X Oszd be az idődet! Nézd meg a tételeket, tantárgyakat, és számold ki, hpgy egy-egy feladatra mennyi idő jut. Úgy tervezz, hogy az utolsó napokban legyen még időd ismételni! X Nem lehet napokon át tizennégy órákat tanulni. Napi nyolc óra bőven elég, és tarts időnként pihenőket! X Váltogasd a tantárgyakat, kezdj először egy könnyebbel, aztán folytathatod egy nehezebbel! történik valami... Mintha különös kisugárzása volna annak a kék kar- tonpapímak a kezünkben. Hirtelen megértjük, hogy miért volt szükség a hosszú felkészülésre, a vizsgára, az ünnepélyes díjkiosztásra. Megértjük azokat, akik bőgve jöttek haza a bankettről. És megértjük azt is, hogy itt és most valami végleg, visszavonhatatlanul lezárult. A szüléimét megint meglátogatták a szombathelyi barátaik, akik magukkal hozták elviselhetetlenül szemtelen, tizenhárom éves fiukat is. Szerencsére engem elengedtek szórakozni, nem kellett velük töltenem az estét. Éjjel nagyon későn és fáradtan értem haza, rögtön mentem is aludni, bugyira vetkőzve dőltem be az ágyba. A következő pillanatban azonban rögtön fel is ugrottam onnan, mert a srác a takaróm alatt feküdt, és óriási, idétlen röhögéssel fogadott. Ezt meghallva bejöttek a szüleim, én pedig meghökkenve, szóhoz sem jutva álltam ott egy szál semmiben. Az anyukám gyorsan rám terítette a pongyoláját, és kivezetett a szobából, közben rosszallóan megjegyezte: „mondtam, hogy ma aludj bent nálunk a kanapén!” _________________kbiszta, 17 Pop hír A szíve a gyermekeké Az nem is olyan meglepő, hogy Madonna - oly sok zenésztársához hasonlóan - tollat ragadt, és írni kezdett. Meglehetősen eseménydús élete megörökítése helyett azonban rajzokkal teli gyermekkönyvekhez érzett ihletet az énekesnő. „A lányom, Lourdes adta az ötletet, hogy ilyen témájú könyveket írjak. Aztán úgy megtetszett a dolog, hogy egyből öt kötet született” - árulja el Madonna. Szeptemberben kerül a boltokba az első közülük, Angol rózsák címmel. Addig is örülhetünk a popkirálynő új, American Life című albumának - végül is Madonna mama még mindig az énekléshez ért a legjobban! Persze a 44 éves díva 10. nagylemeze sem jelenhetett meg kisebb botrányok nélkül. Először szemfüles hackerek törtek borsot az énekesnő orra alá, akik az internetről letöltöt- ték, majd terjeszteni kezdték az anyagot. Majd az első kislemezhez készült klipet kellett letiltania a politikai helyzetre való tekintettel. „A videoklipet még a háború kitörése előtt forgattuk, és azt gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között nem lenne tisztességes lejátszani. A hadsereg iránti tiszteletből - akiket támogatok és imádkozom értük - nem kockáztatom meg, hogy megbántsak bárkit is, aki esetleg félreértelmezi a klip jelentését” - nyilatkozta Madonna. A katonaruha végül mégis megmaradt, és az American Life új verziója máris tarol a slágerlistákon. Sztárhírek OZZY OSBOURNE nagyszájú lánya, Kelly - lemeze sikerén felbuzdulva - a világot jelentő deszkákra vágyik. Feltehetőleg már augusztusban átveszi Tracy Turnblad szerepét John Waters Hairspray című kultuszmusicalében. Talán a frizuráján is észrevesszük a változást? Kérdezz, felelek Várjuk leveleiteket a szerkesztőség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu „Sértődött hercegnő” Hárman vagyunk barátnők, de az egyikünk teljesen megváltozott mostanra. Mindennap attól rettegünk, hogy mikor borul ki újra. Állandóan megsértődik, duzzog, puffog, egy alkalmat sem hagy ki, hogy bántson minket. Hiába teszünk úgy, mintha mi sem történt volna, nem hagyja abba a bántó megjegyzéseit. Már próbáltunk leülni vele ezeket megbeszélni, de ő ezt hülyeségnek tartotta. Percenként változik a hangulata, és már nem bírjuk követni. Ez csak egy szokásos „tiniprobléma”, vagy valami más? Mit lehet kezdem vele, amikor teljesen kiszámíthatatlan? Igaz, mostanában soha nincs jó kedve. Lehet, hogy depressziós? (14 éves) Viselkedni tudni kell Az indokolatlan hangulatváltozások ebben a korban inkább hormonális okokkal magyarázhatók, de attól még a lánynak alkalmazkodnia kell hozzátok. Ha nem képes rá, előbb-utóbb úgyis megszűnik a barátságotok. Ha nem tehet róla, sajnos akkor is. De ha figyelitek, és tartósan búskomor, nem eszik és bezárkózik, jelezzétek a környezetének (szülök, tanárok). Akkor ez bizony depresszió, és segítségre van szüksége. Ebben az esetben persze ne hagyjátok magára, de reméljük, nem válik ilyen sú- lyossá a helyzet. ____________■ HV B Kamatemelkedo 7% 06/40-50-40-50 www.hvfe.hu 'tv*' * ’ h**’ EBKM 5,46% £ IIVB Bank/ SPORT 15.15 17.45 20.00 15.45 SZOMBATOM Hertha-Bayern München, német bajnoki labdarúgó-mérkőzés Juventus-Perugia, olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés „4 magyar, 4 tímmeas, 44 menetl" nemzetközi profi bokszgála Miskolcról VASÁRNAP Chelesa-Liverpool, angol labdarúgó-bajnokság, utolsó forduló L *