Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-26 / 121. szám

14. OLDAL SP 0 R T 2003. Május 27., kedd 1 §§1 jjü Labdarúgó Magyar Kupa Fegyvernekre látogat a Karcag Szerdán már a legjobb nyolc közé jutásért játszanak megyénk labdarúgócsapatai a Magyar Kupában. Ezúttal nem történt ki­emelés, így fordulhat elő, hogy több olyan mérkőzést is ren­deznek, ahol NB III-as együttesek néznek farkasszemet, mi­közben megyei 1/B osztályú gárdákat egymással hozott össze a sors. A Fegyvernek csak a szalóki vezetők hibájának köszönhe­ti, hogy még pályára léphet a negyeddöntőben - 4-0-s vere­ségét a szövetség megsemmisítette Vona Ferenc jogosulatlan játéka miatt -, szombati bajnoki győzelmével azonban mintha ismét javuló formáról tettek volna tanúbizonyságot Faragó Attiláék. Hazai környezetben pedig megszorongat­hatják a vasárnap meglehetősen tompának tűnő Karcagot. A Jászberény valósággal kiütötte legutóbbi bajnoki összecsa­pásukon a Szajolt (7-0), ám a vendégek legutóbbi négy mér­kőzésükön három győzelmet arattak, azaz mintha rende­ződtek volna sorai. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a mezőtúriak fellépése Já- noshidán, ahol az alacsonyabb osztályú hazaiak éppen a hét végén tettek nagy lépést afelé, hogy ősztől már egy csoport­ban szerepeljenek kupavendégeikkel. Bár a Tiszaföldvár sta­bil csapatnak számít a megyei I. osztályban és ősi riválisa, a Martfű csak a Falazó-csoportban vitézkedhet az idén, a ha­gyományok alapján megjósolhatatlan, mi lesz szerdai rande­vújuk végeredménye. Ebben a körben pályára lép a Szolno­ki MÁV-Neusiedler legénysége is, Kőtelken minden bizony­nyal azok a játékosai kapnak bizonyítási lehetőséget, akik kevesebbet szerepeltek a bajnoki pontvadászatban. Szerdán valamennyi mérkőzés 17.30-kor kezdődik, a következő for­duló sorsolására pedig június 3-án, 14 órakor kerül sor a szö­vetség Mártírok úti székházában. ___________________________________________________________________________________IQELKI) Kun Kupa 2003 Pályán az utánpótlás Idán nyáron ismét megrendezik a Kun Kupa utánpótlás lab­darúgótornát, melyre az elmúlt esztendőkben még az Egye­sült Államokból és Tajvanról is érkeztek csapatok. A rendezvény — méreteit tekintve — kinőtte Kunhegyest, így a megyeszékhely lesz a központja a mérkőzéssorozatnak.- Hét korosztályban, az 1984-től 1993-ig születettek szá­mára rendezünk küzdelmeket, s ahogy az már a korábbiak­ban is megszokott volt a Kun Kupán, fiúk és lányok egyaránt pályára lépnek - tudtuk meg Szabó Andrástól, a torna fő­szervezőjétől. A július 23-án kezdődő és 28-án befejeződő tornára lassan lezárul a nevezési határidő, s bár még néhány hely kiadó, na­gyon kell sietnie annak a klubvezetőnek, aki szeretné még szerepeltetni csapatát az ország legnagyobb utánpótlás-ren­dezvényén. Bővebb információ az 59-530-161-es telefonszá­mon kapható. e-on Pölöskei Kupa Az 1993-as és 1994-es korosztály számára rendeztek nagysza­bású utánpótlás futballtornát Andráshidán. A kupára a ma­gyar csapatokon kívül még Szlovéniából is érkeztek együtte­sek, de például vendégjátékosok is lehetőséget kaptak a sze­replésre. Az 5x2 méteres kapukra zajló mérkőzéseken kiemel­kedő teljesítményt nyújtottak a szombathelyi Lurkók — mind­két korcsoportban az élen végeztek —, valamint az Angol Fo­cisuli tagjai, akik a második helyen fejezték be a tornát, meg­előzve a Maribor legényeit. _________________laiLBj Fér fi röplabda NB I. Közel a bajnoki címhez Malév—Szolnoki Titász RK-SI 1:3 (22, -18, -19, -21) Nagyszalontai út, 100 n„ v.: ifj. Juhász, Dravecz. Malév: Hidasi, MARKOVICH, Herczeg, Berek, GYŐRI, Ap­ró. Csere: Cicic (liberó), Torma. Edző: Oláh János. Titász: SURÁNYI, Juhász, Melicher, SZEGEDI, Pénzes, GU­LYÁS. Csere: ILLÉS (liberó), Takó. Edző: Surányi Márton. Az eredmény alakulása — I. játszma: 3-7,8-10,15-16,19-21. II. játszma: 3-8, 7-10, 10-16, 12- 20. III. játszma: 5-6, 9-10, 13- 12, 13-21. IV. játszma: 5-7, 12-9, 15-17, 20-20. A végső helyezés szempont­jából sorsdöntő mérkőzést ví­vott a Titász az örök rivális Ma­lév otthonában. Jól kezdett a vendégcsapat, és végig vezetve a játszmanyerés küszöbéig (19-21) jutott, ám innen fordí­tottak a repülősök. Szerencsére ez a részfiaskó nem törte le Su- rányiékat, újult erővel vetették magukat a küzdelembe, és meggyőző játékkal egyenlítettek. A befejező két játékrészben már azt produkálta a Titász, me­lyet a rájátszás első körében megszokhattak szurkolói: pon­tos nyitások, eredményes védekezés, szép támadások. Ezt a felpörgetett játékot pedig már nem tudták követni a hazai­ak. Végeredményben az előző két vereség okozta görcsöt jó játékkal oldotta fel a listavezető, és nagy lépést tett az NB I. bajnoki címe felé. A befejező fordulóban (június 1-én) a Ti­tász a MAFC csapatát fogadja 17 órakor a Tiszaligeti Sport- csarnokban. Oláh János: - Lelkesek voltunk, küzdöttünk, de csak eny- nyit tudtunk belőle kihozni. Surányi Márton: — Dicséret illeti a csapatot, hogy a hosz- szú szezon végén még tudott újítani, és jó játékká nyert. Illés Zsolt bizonyult a mezőny leg­jobbjának FOTÓ! ARCHIV Jánoshida: közel a feljutáshoz Serpico megyei I/B osztályú labdarúgó-bajnokság A kenderesiek gólerős támadójátékuknak köszönhetően biztosan tartották otthon a három pontot FOTÓ: MÉSZÁROS Nagykörű—Örményes 6-1 (1-0) Nagykörű, 100 n., v.: Urbán Nagykörű: Gerhát - Pálinkás, Pozderka (Csőke), Mező, Orosz, Kiss (Ko- sik), Diós, Ma- t á z , Polgár (Mar- si) , Molnár, Albert. Megbízott edző: Matúz Attila. Örményes: Nagy L, - Juhász (Pá­pai), Nagy Z„ Ivá- nyi )., Szilágyi, Ivá- nyi l, Majnár, Borhi (Barta), Hídvégi, Ká- csor János, Kácsor Jó­zsef. Edző: Hídvégi Atti­la. Gólszerzők: Molnár (6.), Albert (47.), Pálin­kás (49.), Csőke (52.), Polgár (60.), Gerhát (78. Megbízott edző: Hor­váth. Imre. Alattyán: Kónya Moso nyíl., fejezhette be a mérkő­zést. Helyzeteik alapján a hazaialuiak gólokkal kellett volna meg­- tizen­egyesből, ill. Kácsor Jó­zsef (55.) A hazai csapat végig támadta a mérkőzést, ami a második félidő­ben szebbnél szebb gólokban is megmutatkozott. Jók: Orosszal az élen az egész csapat, ill. Kácsor József, Kácsor János. Matúz Attila: — A csapategysé­günknek köszönhetően megér­demelt győzelmet arattunk. Min­denki láthatta, hogy együttesünk magára talált. Hídvégi Attila: - Gratulálok Nagykörűnek. Ifi: 3-6 ________________________________________BULYÁKI Já noshida-Jászladány 2-1 (0-0) Jánoshida, 200 n., v.: Paróczai. Jánoshida: Kiss - Nyemecz, Tóth Z., Ivony (Sándor), Rideg, Berényi, TóthP. (Terjéki), Szöllő- si, Pesti, Tóth G., Klinkó (Ban­kó). Edző: Szabó Imre. Jászladány: Lakatos - Drávái, Szabó, Drávucz, Túri (Kalmár), Bogi A. (Kiss), Mihályi, Tóth, Pu- zsomai (BagiK.), Csikós, Ádám. Edző: Kalmár Tamás. Gólszerzők: Tóth P. (55.), Sán­dor (89.), ill. Csikós (94.) Jó iramú, színvonalas mérkő­zésen sikerült a hazaiaknak két vállra fektetni a mezőnyben jól küzdő, de kapura veszélytelen vendégcsapatot. A hidaiak jól fel­épített taktikája meghiúsította a mezőny leggólerősebb együtte­sének elképzeléseit. Külön öröm, hogy a hosszú sérüléséből felépült Sándor Gergő fejesgólja fosztotta meg a vendégeket a pontszerzéstől. Jók: Tóth G. (a mezőny leg­jobbja), Berényi, Rideg, Sándor, ill. Mihályi vezérletével az egész csapat. Szabó Imre: - Nagyon jól küz­dő és szervezett csapatot sikerült legyőznünk, helyzeteink alapján teljesen megérdemelten. Kalmár Tamás: - A mérkőzés folyamán többet birtokoltuk a labdát, véleményem szerint 0-0-s állásnál a játékvezető nem ítélt meg egy büntetőt, és ezzel nagyot hibázott a felkerülés szempontjá­ból sorsdöntő mérkőzésen. Ifi: 2-7 _______________________SZÖLLŐSI Ke nderes-Alattyán 5-1 (3-0) Kenderes, 120 n„ v.: Kertes. Kenderes: Kota (Csáthy) — Pá­dár G., Simon, Agócs, FarkasZ., Ficzere, Szcitovszky (Ramos), Monoki (Farkas L), Kovács, Andrási Zs. (Baktai), Farkas T. nyerniük az összecsapást. Jók: Hegedűs, Baricza, Erdé­lyi, Pozderka, ill. Szöllősi, Fe­dor, Józsa, Nagy. Bozsik János: - Helyzete- l ink és a játék képe alapján ^ közelebb álltunk a győze- É& lemhez. Úgy érzem, nem gk érvényesült a „hazai pá- Hk lya előnye”. ^r' Antal Elemér: - Ér- tékes pontot szerez- ■\h tünk. Köszönöm a iji korrekt játékveze- iÜ tést! m Ifi: 9-2 HERKÓ Tiszagyenda— Tiszatenyő 1-3 (0-2) Besenyi, Burka, Nyeste, Berki, Raffael, Török, MosonyiZs., Su- ki, Vinczi. Edző: Karkusz Pál. Gólszerzők: Ficzere, Monoki 2, Szcitovszky, Farkas T., ill. Suki (tizenegyesből) A két csapat összecsapása sportszerű játékot hozott, a fiatal játékvezető remekül látta el fel­adatát. Jók: Simon vezérletével az egész csapat, ill. Besenyi, Moso- nyi Zs. Horváth Imre: - Helyenként jó játékkal, megérdemelten nyer­tük az összecsapást. Karkusz Pál: — Több tűzzel és akarattal kell játszani a labdarú­gást. Ifi: 15-0 __________________________._____________boodAm Pu sztamonostor- Kunmadaras 0-1 (0-1) Pusztamonostor, 150 n., v.: ifj. Bo- hács. Pusztamonostor: Bibók - Szűcs, Jenes, Kállai, Farkas, Vi- dák, Lajkó, Visi (Magyar), Ba- zsó, Donnert, Kecskés (Rezes). Edző: Litkei Lajos. Kunmadaras: Farkas — Pócsi, Nyíri, Berecz, Lengyel, Dániel, Herpai, Barta, Angyal, Rózsa (Oláh), Kecskeméti. Edző: Len­gyel Lehel. Gólszerző: Lengyel (27.) Egy jól eltalált szabadrúgásgól­lal szerzett vezetést a lelkes ven­dégcsapat. A találat után a haza­iak sok helyzetet dolgoztak ki, de ezen a napon nekik semmi sem sikerült. Jók: Szűcs, Bibók, ill. Pócsi, Farkas, Nyíri. Litkei Lajos: - Nehéz helyze­tünkben még a szerencse is el­pártolt tőlünk. Lengyel Lehel: - Nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk vol­na. Ha egy kis szerencsével is, de azért nyertünk. Ifi: 3-4 Cibakháza— Zagyvarékas 2-2 (1-1) Cibakháza, 200 n„ v.: Erdősi. Cibakháza: Vincze - Búcsús, Faragó, Baricza, Túróczi, Burka, Fehér (Mukus), Pozderka, Szoko- lai, Erdélyi, Hegedűs. Edző: Bo­zsik János. Zagyvarékas: Szöllősi - Nagy, Csabai, Józsa, Fiser, Fedor (Ma­jor), Antal, Lippai, Kótai, Né­meth, Kókai. Edző: Antal Elemér. Gólszerzők: Hegedűs, Pozder­ka, ill. Fedor, Józsa. A vendégcsapat csak a játék­vezető jóindulatának köszön­heti, hogy tizenegy emberrel Tiszagyenda, 100 n., v.: Nagy S. Tiszagyenda: Nagy Cs. - Sző­ke, Héder, Jenei, Nagy L., Nagy A., Barát, NagyN., Bolyhos, Or­só, Gráczer (Papp). Edző: Boros Tibor. Tiszatenyő: Iglódi - Kinyik /., Kinyik Gy., Frankó, Deák, Ha­lász, Nagy, Angyal, Kinyik P, Szó- ráth, Földes. Edző: Ondók Ferenc. Gólszerzők: Bolyhos, ill. Deák, Szóráth, Angyal. Kiállítva: Kinyik P. A kapus nélkül felálló hazai csa­pat hiába küzdött egész mérkőzé­sen át, többre nem futotta erejé­ből ezen a mérkőzésen, így a ven­dégek megérdemelten nyertek. Jók: Szőke, Nagy L., ill. Iglódi vezérletével az egész csapat. Boros Tibor: — Sok helyzetet el­hibáztunk, az ellenfél pedig a meccs elején könyörtelenül ki­használta a lehetőségeit. Ondók Ferenc: - Úgy gondo­lom, hogy tíz emberrel is megér­demelten vittük el a lelkesen küz­dő hazaiaktól a három pontot. Ifi: 0-7 __________________________SIPO« Tiszaszentimre— Jászalsószentgyörgy 2-0 (0-0) Tiszaszentimre, 200 n., v.: Dobozi. Tiszaszentimre: Ladányi - Csesznok (Pócsi), Kovács (Nico- ara), Szőke, Simon, Vidra, Pos­tás, Lendvai, Szoboszlai, Gánya, Novák. Edző: Papp Lajos. Jászalsószentgyörgy: Dósa - Muhoray, Pintó, Herczeg, Baj- záth, Csomós, Utasi, Gyárfás, Urbán, Lázár, Dávid. Edző: Cso­mós Attila. Gólszerzők: Szoboszlai (52.), Postás (80.) Kiállítva: Muhoray (85.) Kitűnő játékvezetés mellett, helyenként már igazi futballt is láthattak a nézők. A hazai csapat mindvégig uralta a mezőnyt, s megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Jók: Lendvai, Vidra, Simon, Novák, ill. Pintó, Utasi, Bajzáth. Papp Lajos: - Átaludtuk az el­ső félidőt, a másodikban viszont az történt a pályán, amit mi akar­tunk. Győzelmünk megérde­melt, edzőkollégámnak a saját csapatában kell keresnie a hibát. Csomós Attila: - Egy pontrú­gás és egy sportszerűtlen gól el­döntötte a mérkőzést. A sérülés miatt kirúgott labdát illik vissza­adni az ellenfélnek. Ifi: 3-0 LADÁNYINÉ Megyei 1. B felnőtt IT.szentimre (1)2416 2 6 55 36 49 2. Jánoshida 24 15 2 7 57 29 47 3. Jászladány 24 13 5 6 73 34 44 4. Nagykörű 25 13 4 8 67 49 43 5. Tiszagyenda 25 12 5 8 38 41 41 6. Cibakháza 24 11 6 7 50 41 39 7. Berekfürdő 24 11 3 10 40 45 36 8. Tiszatenyő 25 10 5 10 46 40 35 9. Jászalsósz. 24 8 6 10 35 42 30 10. Zagyvarékas 24 7 8 9 54 48 29 11. Kenderes 25 6 9 10 37 41 27 12. Kunmadaras 24 7 5 12 37 56 26 13. Örményes 24 7 4 13 40 66 25 14. P.monostor 24 5 7 12 40 56 22 15. Alattyán (3) 24 5 1 18 22 67 16 16. R.újfalu visszalépett Megyei 1 . B ifjúsági 1. Kenderes 25 22 1 2133-16 67 2. Jászladány 24 18 3 3132- 18 57 3. Cibakháza 24 17 2 5118-48 53 4. T.szentimre 24 13 4 7 75-39 43 5. Nagykörű 24 14 0 10 76-66 42 6. Örményes 23 12 5 6 84-37 41 7. Kunmadaras 24 10 4 10 57-88 34 8. P.monostor 24 10 2 12 60-49 32 9. Jánoshida 24 9 5 10 58-82 32 10. Tiszatenyő 25 10 2 13 51-90 32 11. Zagyvarékas24 8 2 14 39- 71 26 12. Jászalsósz. 23 6 5 12 44- 74 23 13. Berekfürdő 24 5 4 15 28-63 19 14. Alattyán 23 3 2 18 29-122 11 15. Tiszagyenda 25 2 1 22 24-145 7 16. R.újfalu visszalépett Röviden tehetségkutató akció. A Szolnoki MÁV FC labdarúgó­tábort szervez június 16. és 27. között, két turnusban (hétfőtől péntekig), melyre vár minden érdeklődő általános iskolást, valamint 8. osztályt végzett, Szolnokon tovább tanuló játé­kosokat. Az edzőtáborban napi két foglalkozás szerepel a prog­ramban. Bővebb információért egykori neves szolnoki labdarú­gókból lett edzőkhöz, Jegesi Lászlóhoz (30-976-2340) és Bontovics Ferenchez (20-933- 3467), valamint Terenyei Zsolt szervezési vezetőhöz (tel.: 20/393-1542) fordulhatnak az érdeklődők. MÉRKŐZÉST PÓTOLNAK. Szerdán 17 órakor rendezik meg a labdarúgó NB III. Alföld-cso­portjában korábban elmaradt Kisújszállás-Algyő bajnoki mér­kőzést. A találkozónak igazából csak presztízsjellege van, hiszen egyik együttest sem fenyegeti a kiesés réme avagy a feljutás le­hetősége, bár a hazaiak győzel­mükkel tovább erősíthetnék élet­ben maradási reményeiket. MERK FÚJJA A SÍPOT. A német Markus Merk vezeti szerdán a manchesteri labdarú­gó BL-döntőt a Juventus és az AC Milan között. A kaiserslau- terni fogorvos — aki 15 éve sza­badsága terhére Indiában gya­korolja „civil” hivatását — segí­tői Heiner Müller és Christian Schröer lesznek. Utoljára Hell­mut Krug személyében 1998- ban bíráskodott német sípmes­ter az elit kategória fináléjában. ÉRDEKLŐDIK MU. Ronaldin- ho, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója hatalmas megtisz­teltetésnek tartja, hogy a Man­chester United kívánságlistáján az élen szerepel. - Libabőrös leszek, amikor belegondolok, hogy Sir Alex Fergusonnal dol­gozhatnék. Egyelőre még csak a pletykák hoztak össze a Man­chester Uniteddel, de hazud­nék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel a brit futball - mondta a világbajnok. - Amennyiben a PSG és a Man­chester United megegyezik, ak­kor büszke leszek arra, hogy Angliába szerződhetek. Az pe­dig különleges megtiszteltetés, hogy én lennék a klub első bra­zil labdarúgója. Mindenki tud­ja, hogy a Manchester United milyen jelentős csapat, a világ minden pontján tiszteletnek ör­vend. Ronaldinhót még 3 évig köti szerződés a PSG-hez, de ő már ezen a nyáron távozni akar. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom