Új Néplap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-07 / 81. szám

11 2003. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ A U T Ó K I ÁLLÍTÁS 7. OLDAL Ezrek zarándokoltak a Tiszaligetbe Ellesett pillanatok a 13. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállításról Iváncsik Imre honvédelmi államtitkár (jobbra) a kiállításon természetesen meglátogatta a ka­tonai járműveket Vasárnap este bezárta kapuit a 13. Szolnoki Autó- és Versenyautó Ki­állítás a Tiszaligetben. Nem lehet okuk a panaszra a rendezőknek — a Szolnoki Sportcentrum Kht. és az Olaj KK Kft. ezúttal is kitűnő házigazdának bizonyult hiszen a több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény történe­te során először nem hullott égi ál­dás, s még ha kellemetlen, csípős szél is fújt három napon keresz­tül, mindez nem riasztotta el a szép autók szerelmeseit a kiállítás megtekintésétől. Igazi családi programnak bizonyult a három­ezer négyzetméteres fedett és tíz­ezer négyzetméteres szabadtéri területen elhelyezett két- és négy- kerekűek parádéja. Korra és nem­re való tekintett nélkül, valameny- nyi korosztály tagja megtalálhatta a neki leginkább tetsző járművet. Ugyanúgy itt voltak ugyanis a több tízmilliót érő vadonatúj utcai cirkálók - Mercedes S400, BMW 735i, Jaguár S-Type -, mint a lu­xusautók kényelmével vetekedő terepjárók — Volkswagen Touareg, Volvo XC 90, Kia Sorento — vagy éppen a kisebb méreteket képvise­lő új Nissan Micra. Természetesen a veterán és amerikai autók szerel­mesei is kielégíthették kíváncsisá­gukat, sőt a Yamahának és a BMW-nek köszönhetően utcai motorok, a Pelikán Motorsport Egyesület révén pedig sportmoto­rok is begurultak a Tiszaligeti Sportcsarnokba. Régiónk vala­mennyi autóversenyzője elhozta idei négykerekűjét, míg a kuriózu­mot ezúttal Bánkuti Gábor Peuge­ot 206 Kit Carja és Gál „Baba” Ist­ván ötliteres tereprali autója kép­viselte. Az idei kiállítás díszvendége a sokszoros Európa-, és világbajnok kajakos, a 2002-ben év sportolójá­nak választott Kovács Katalin volt. Közvetlenségével még azokat a nézőket is meghódította, akik já­ratlanabbak a vizes sportok vilá­gában. Nem véletlen, hogy autog­A közlekedésbiztonsági vetélkedőn a rákóczifalvi Halicskú József bizonyult a legjobbnak Gál „Baba" István ötliteres tereprali autóját még azok is megcsodálták, akik nem szeretik az autóversenyeket A Taxi című nagysikerű film felspoilerezett Peugeot 406-osa állt a körcsarnok egyik főhelyén ramórája alatt valamennyi dedi­kált fotója pillanatok alatt gazdára talált. A kiegészítő programok kö­zül óriási közönségsikert aratott a mentési bemutató, melyet a tűz­oltóság és a Magyar Vöröskereszt Szolnoki Kutató-mentő Csoportja közösen hajtott végre, ületve a miklósi és szolnold motorosok kaszkadőr show-ja. Sokan vettek részt a megyei baleset-megelőzé­si bizottság és a rendőrség által szervezett elméleti és gyakorlati vetélkedőn, valamint a kiállítás fő támogatója, az Allianz Hungária Az imitált baleset mentése során összehangoltan dolgoztak a tűzoltók és mentősök Biztosító Rt. tesztfeladatainak megoldásában, mellyel belépőt lehetett nyerni a Hungaroringen található Gerhard Berger vezetés- technikai tanpályán sorra kerülő oktatásra. A nézők egyöntetű véleménye alapján a kiállítás ismét a megszo­kott, remek színvonalat hozta, az­az várhatóan nem lesz akadálya, hogy 2004-ben tizennegyedik al­kalommal is megrendezzék Kelet- Magyarország legnagyobb gépjár- mű seregszemléjét. ________géléi »í TA Szöllösi Péter száguldó motorja nyergében is képes volt felállni fotók: csabai istván A Jaguár S-Type őrzését egy „majdnem igazi" jaguárra bízták a tulajdonosok

Next

/
Oldalképek
Tartalom