Új Néplap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-01 / 76. szám

2003. ÁPRIUS 1., KEDD AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL KUNHEGYES ÉS KÖRNYÉKE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Alapítványi segítséggel A tiszaroffi óvodások most még az udvaron ismerkednek a kerékpározással, a kerékpá­ros közlekedés alapjaival Kossuth-gála hatodszor Immáron hatodik alkalommal rendezte meg a kunhegyesi művelődési központ nagytermében a Kossuth iskola Iskolapolgárokért Alapítványa ha­gyományos jótékonysági estjét, gáláját. A főszer­vező - mint eddig mindig - most is Somodi Jó­zsef tanár volt, akinek rengeteget segítettek kollé­gái, pedagógustársai. így nem véletlen, hogy a kö­zel kétszáz belépő szinte elővételben gazdára ta­lált. Érkeztek szülők, nagyszülők, az itt tanuló di­ákok ismerősei, rokonai, és nem kevés olyan öregdiák, aki egykoron itt kezdte az írás, olvasás, számolás alapjait, és azóta főiskolai, egyetemi ta­nár, neves orvos, pedagógus, politikus lett. Meg­jelentek a város, a gazdasági egy­ségek, intézmé­nyek vezetői, az egyházi élet kép­viselői is. A szép­számú publiku­mot dr. Bozsó Pé­ter köszöntötte: úgy is mint me­gyei főjegyző, úgy is mint en­nek az iskolának egykori tanulója. A rövid üdvöz­lést egyórás, vas­tapsokkal színesített kultúrműsor követte, ame­lyen felléptek a helyi Pátrai tánciskola népi táncos növendékei, a szolnoki fitneszesek, illetve Kriz- manics Ferenc-Brezovai Ildikó versenytáncosok, A nyolcadikos Czinege Nikolett és a kö­zépiskolás Hajba Gergő bemutatója is nagy sikert aratott bő óráig a táncot, hiszen ezer­nél több jegy fogyott el. Az ajándéktárgyakat, amelyek között akadtak csomagok, márkás italok, székek, asztal­kák, szintén a helyi vállalko­zók, szülők ajánlották fel. Azóta az is kiderült, hogy az est tiszta bevétele valamivel több mint 300 ezer forint, amelyet a kuratórium döntése értel­mében az alapítvány az itt tanuló gyerekek sport- és szabadidős tevékenységére fordít. _________■ Na gyváradról Gyendáig A Tiszaroff Község Közrend- és Közbiztonságáért Alapítvány 1998-ban létesült, ötvenezer fo­rint alaptőkével. Szerencsére ké­sőbb PHARE-pályázaton nyertek 2,8 milliót, amely összeget jóléti, közösségi célokra kell fordítani, így a művelődési ház egy részé­ben az ott élő cigányságnak tarta­nak ügyintézést, műsor- és prog­ramszervezést. Ugyanebből a pénzből kerti munkákat: fűnyí­rást, robikapálást, ásást, sövény- nyírást, valamint bizonyos szak­ipari munkákat, festést, mesze­lést, mázolást végeznek. Azután író-olvasó találkozókat szervez­nek a gyerekeknek, és még eb­ben a hónapban Liszter Sándor cigányénekes is fellép a táncosai­val együtt a községben. Szintén alapítványi támogatással tizen­négy kerékpárt vásároltak az óvodásoknak, hogy a legkiseb­bek már ebben a korban megta­nulják a biztonságos közlekedés elemi ismérveit, szabályait. Tiszagyenda lakosai között jó né­hány olyan akad, aki a jelenlegi | országhatárokon kívülről került ebbe a községbe. Közéjük tarto- ! zik Kelemen Rozália is: ő eredeti- ( leg nagyváradi. 1998-ban települt át, s hogy miért éppen ezt a tele­pülést választotta a több ezer má­sik közül, annak az az oka, hogy már korábban ideköltöztek kinti, erdélyi rokonai közül néhányan. Egyedül érkezett, a lánya már ti­zenegy esztendeje, hogy nagy­cenki lakos. A fia pedig Váradon maradt. A házhoz rengeteg gyü­mölcsfa meg óriási, 1 ezer 200 négyszögöles porta tartozik. Úgy­hogy van vele munka bőven, bár a lányáék is sokat segítenek. Ro­zália egyedül él, a maga ura. Százhúsz kiscsirkét vásárolt, már hathetesek, és bizony törődni kell velük. Nyáron itt az otthona, Ti­szagyendán, a Petőfi úton, telente meg legtöbbször a lányáékhoz húzódik Nagycenkre. Januárban otthon is volt Váradon a fiánál, aki még nem döntött, átjön-e a testvére és az édesanyja után, vagy marad. Szórakozása a falu­ban a tévé, a rádió meg a csirkék. Mert sok, nagyon sok baj van ve­lük addig, amíg a tepsibe, vagy a fazékba kerülnek. Ami pedig Nagyváradot illeti, úgy van vele, neki az a nyüzsgés, a tolakodás, a rengeteg ember már nem hiány­zik. Jól érzi magát ebben a picike faluban, ahol végtelen a csend, hatalmasak a kertek, és lassan a meleg napok következtében menyasszonyi ruhában pompáz­nak a fák, bokrok. ■ Állami gazdaságból részvénytársaság Roffi találkozó Elkészült a tiszaroffi találkozó ez évi rendezvénytervezete. A szezonnyitó május 1-jén lesz a focipályán, ahol a benevezett ügyes lábú csapatok egész nap hódolhatnak szenvedélyüknek. Este diszkó, majd élő koncert következik Bódi Guszti és a Fe­kete Szemek felléptével. Május 31-én ugyanezen a helyszínen gyermeknapot tartanak a legfia- talabbaknak: sport- és kulturális bemutatókkal fűszerezve. Júni­us 9-én a műemlék jellegű refor­mátus templomban délelőtt tíz­től pünkösdi hangverseny várja a zenekedvelőket. Július 12-én pedig a sportpálya lesz a hely­színe az immár második tisza­roffi lovasnapoknak. A szezonzáró időpontja: augusz­tus 19-20-a. Tizenkilencedikén este nyolctól éjfélig az Integrál együttes ad zenés műsort, 20-án pedig déltől estig együttesek, hu­moristák, zenés gyerekműsorok váltják egymást. Az idei tiszaroffi találkozók sorát ugyanezen na­pon este fél tizenegytől tűzijáték zárja. _ __ ■ Röviden KAPÓS HÁZAK. A Tisza kö zelsége, a jó levegő és a temér­dek napfény következtében ka­pósak a roffi házak. A települé­sen mintegy négyszáz ház van, amelynek a tíz százalékát már vagy külföldiek vagy városla­kók vásárolták meg. Jelenleg is eladó további tizenöt. Főleg a hosszúkás, régi típusúak a ke­resettek, de akadnak köztük modern, később emelt kocka­épületek is. Az árak változóak, másfél milliótól hétmillióig szé­les a választék. TIZENÖTEN VANNAK. Jelen­leg Tiszaroffon tizenöt úgyneve­zett közcélú munkás tevékeny­kedik. Négyen közülük meszel­nek, mások tavaszi, kerti mun­kát végeznek, és vannak, akik intézmények karbantartásában, parkosításban segítenek. Hogy a számuk miképpen módosul, az függ a későbbi pályázati feltéte­lektől, lehetőségektől is. A Középtiszai Állami Gazdaság ötven éve alakult, és 20 ezer 500 hektárjával a megye legnagyobb gazdaságának számított. A jog­utód Középtiszai Rt. termőterüle­te a kárpótlások, átalakulások ha­tására negyedére csökkent, még­is környezete jelentős mezőgaz­dasági termelővállalkozásai közé tartozik évi mintegy kétmilliár­dos árbevételével, amelyet 240 fő - túlnyomórészt törzsgárda al­kalmazott - állít elő. Noha a ta­lajadottságok kedvezőtlenek, de a nagy volumenű állattenyésztés és a kistermelőket összefogó in­tegrációs tevékenység 4 termelő- kapacitást le tudja kötni. Jelentős a növénytermesztés, azután az állattenyésztésben a sertés- meg a szarvasmarha-te­nyésztés. A vadgazdálkodás, ami az apróvadra összpontosul, hét­ezer hektár vadászterületen fo­lyik. Helyi érdekesség: töreksze­nek egy biodízel-előállító üzem megvalósítására, hiszen a nagy olajtartalmú napraforgóból vagy repcéből csigaprések segítségé­vel olajat lehet nyerni. A préselt olajat mechanikai tisztítás, szű­rés után kémiai eljárásnak vetik alá, amit szaknyelven észterezés- nek neveznek. Ez a növényi olaj a kezelés következtében alkal­mas dízelmotorok hajtóanyagá­nak. A visszamaradó anyagok a környezetet nem szennyezik, az olajpogácsa takarmányként fel­használható. Az rt. 1999-ben pá­lyázatot nyújtott be az FVM-hez vidékfejlesztési központ elői­rányzatra. A pályázatot elfogad­ták. A Középtiszai Mg. Rt. bán­halmai telepén épült fel ez az üzem. Sajnos, a jelenlegi szabá­lyozás mellett ma még a biodízel­üzemanyag előállítása, értékesí­tése nem gazdaságos. Három és fél évtized a szakmában Nász István kunhegyesi asztalosmes­ter, és egy híján ötvenéves. Harminc- ötödik éve fúr, farag, illeszt, szögei, reszel, gyalul. Már fel lehetett volna építeni azokból a nyílászárókból - amelyek tőle kerülnek ki - egy na­gyobbacska települést. Jelenleg tíz embert foglalkoztat, és a fia is a mű­helyben dolgozik, aki mellesleg főis­kolás. Mostanság tíz-egynéhány helyre szállítanak nyílászárókat, bol- j ti bútorokat, bár kimagaslóan a leg­nagyobb felvevő Budapest meg a Ba­laton környéke. Hála istennek, nem unatkoznak, elvégre akad megrende­lés csőstül. Ami pedig a mindennapo­kat illeti, ezt ő mondja el: úgy néz ki, hogy ő a főnök, a fia a helyettese, de ez valahol csak névleges, mert az I asszony tud mindent. Ezen már nem sok munka maradt - mutatja a képen szemben álló Nász István asztalosmester Faragó Bt. - M0L kenőanyagok megyei márkakereskedő, kis- és nagykereskedés Tel.: 59/326-740, 59/336-067 30/9281-449. BETYÁR CSÁRDA HÁZIAS ÍZEK, BETTÁROS ÉTELEK Kunhegyes, Kossuth L. u. 27. Tel.: 06-20/587-5871. .. ..- ... 11 FA LUSI VENDÉGFOGADÓK Nádfedeles, tradicionálisan berendezett, valamint modern épületekben, | családias környezetben pihenhet. Mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik. 59/530-065 e-mail: Éalu8Íturizmusert.kunhegye8@Axelero.hu ___Egybeírt ___ I SZABÓ és SZABÓ Kereskedőhöz • Vasanyagok, építőanyagok • Fürdőszoba-felszerelés • Szépségápolás Tel.: 59/530-087, 59/530-088 KUNHEGYES, Kossuth út 45. AZ OLDALT ÍRTA: D. SZABÓ MIKLÓS. FOTÓ: BAKOS JUDIT ÉS NAGYNÉ LÓDI LILI Uniós turizmus A falusi turizmus uniós lehetősé­geiről tartottak konferenciát a hét végén Kunhegyesen. A megyei falusi turizmus egyesület titká­rát, Geszti Jánosnét arról kérdez­tük, melyek azok a témakörök, amelyek leginkább foglalkoztat­ják a vendégfogadókat.- Az a legfontosabb, hogy mi­lyen elvárásokat támasztanak ve­lünk szemben, és mik a lehető­ségeink. Erről szólt a konferen­cia, amelyen Simon József, a földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkára a vidékfej­lesztés és a falusi turizmus kap­csolatáról beszélt. Szó esett ar­ról, hogy a régió turizmusában milyen szerepet játszanak a falu­si vendéglátók, illetve a pályáza­ti lehetőségeinkről. Rendkívül fontosnak tartom a PHARE-tá- mogatásokat, ezek segítségével jelentősen emelhetjük szolgálta­tásaink színvonalát. Persze a konferencia nem lett volna teljes, ha csak beszélünk a szívélyes fa­lusi vendéglátásról, s nem mu­tatjuk meg, mivel várjuk a turis­tákat. A gasztronómia ősi eszkö­zeiből állítottunk össze kiállítást, illetve házias ízekkel kínáltuk a konferencián megjelenteket. A szoloki fitneszesek csoportos kezdőszáma meg a legtehetsé­gesebb növendé­keik. Remek volt a műsor, akár a vacsora, amely után az Andro- méda Old Boys együttes húzta a talpalávalót, egé­szen fél kettőig. Közben éjfélkor tombolahúzás szakította meg Kelemen Rozália a jó időben a verandán morzsol a csirkéinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom