Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

- '0:1 2003. Március 28., péntek SPORT 13. OLDAL Megérkeztek a magyarok Labdarúgás A terveknek megfelelően csütör­tökön délelőtt különrepülőgép- pel elutazott Lengyelországba a pénteki, illetve szombati labda­rúgó Európa-bajnoki selejtezőre az olimpiai (U21) és A váloga­tott. A küldöttség a déli órákban érkezett meg Katowicébe, ahol mindkét csapat főhadiszállása lesz. Az utánpótlás-együttes pénteken 16 órakor lép pályára az iparvárostól mintegy 60 km- re fekvő Opolében, míg Gellei Imre gárdája szombaton 20 órá­tól a 10 km-re található Chor- zów-ban játssza soron követke­ző kvalifikációs mérkőzését. A szövetség vezérkara - Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtit­kár és Puhl Sándor alelnök - a szokásoktól eltérően ezúttal nem tartott a játékosokkal, mert csütörtökön mindhárman részt vesznek az UEFA római kong­resszusán, s csak pénteken utaznak Lengyelországba. Az MLSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy eddig mintegy 1800 magyar szurkoló váltott jegyet az A válogatottak összecsapásá­ra. A szombati találkozót az m2-es élőben közvetíti. Az Eb-selejtező csoport állása 1. Lettország 3 2 1-2-0' 7 2. Magyarország 2 11-4-1 4 3. Lengyelország 2 1-12-1 3 4. Svédország 2 - 2 - 1-1 2 5. San Marino 3 - - 2 0-6 0 Röviden HALÁLOZÁS. Ötvennyolc éves korában elhunyt Molnár Dániel, a Magyar Rádió sport- riportere. A népszerű újságíró szerdán a munkahelyén szívin­farktust kapott. Gyorsan kór­házba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. MŰKORCSOLYA. Sebestyén Júlia a csalódást keltő 10., míg __Ndorofejev Tamara a kiesést je­lentő 16. helyen végzett selejte­zőcsoportjában a washingtoni “műkorcsolya és jégtánc világ- bajnokságon. Sebestyént há­rom európai is megelőzte, pe­dig a januári kontinensviada­lon bronzérmes volt. Dorofejev éppen egy pozícióval csúszott le a továbbjutást érő 15. hely­ről, így a magyar idő szerint pénteken 19 órakor sorra kerü­lő rövid program során már nem léphet jégre. Tóth Zoltán számára is befejeződött a vb, miután összesítésben a 27. he­lyen végzett. SA KK.Aminapa szolnoki Helyőrségi Művelődési Köz­pontban rendezték meg a me­gyei diákolimpia döntőt az V. és IV. korcsoportos és fiú és le­ány csapatok részére. A leá­nyoknál a karcagi Gábor Áron Gimnázium 2:l-re verte a Varga K. Gimnázium csapatát, és ke­rült az országos fináléba. A fi­úknál hat csapat küzdelméből a túrkevei Ványai Ambrus Gim­názium szerezte meg a győzel­met a Verseghy Gimnázium le­génysége előtt. KÉZILABDA. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség doppingvét­ség miatt hathónapos eltiltással sújtotta Katzirz Dávidot. A Du- naferr és a magyar válogatott át­lövőjének szervezetében amilo- rid nevű vízhajtót találtak a feb­ruár 2-án Oroszország ellen ját­szott vb- mérkőzés után elvég­zett vizsgálat során. Katzirz leg­közelebb augusztus 7-én léphet újra pályára. Az ítélet nem jog­erős, fellebbezni egy hónapon belül lehet. A vb-n a magyar együttes az olimpiai szereplést érő hatodik helyen végzett, de Katzirz lebukása és eltiltása nem veszélyezteti az athéni in­dulást, mert a súlyosabb követ­kezményekhez legalább két já- tékos doppingvétsége kell. ■ A vártnál könnyebben nyertek Szolnoki MÁV-Coop-MÁV NTE 76-56 (19-10, 15-16, 21-12, 21-18) Női röplabda Magyar Kupa NŐI KOSÁRLABDA NB I., A CSOPORT, ___________21.FORDULÓ Ti szaligeti Sportcsarnok, 300 n. V.: He­gedűs, Vétek. MÁV-COOP: DJELMIS 17/9, Né­meth 14/3, Szélesy 5, HIBBERT 21/6, RADNÓTY10. Csere: Horti 4, Sashalmi 3/3, Szalay 2. Edző: Tapodi Péter. MÁV NTE: Hadarics 6, TOMA 10/6, Hersics 6, JOCOVICS14, Sztojkovics 11/3. Cse­re: Góber 8/6, Antalovics, Tahi 1. Edző: Gellér Sándor. Az eredmény alakulása. 4. perc: 8-2, 8. p.: 13-8,15. p.: 28-18, 25. p.: 44-30, 35. p.: 65-46. Kórház a Tiszaligetben, tudniillik a napok­ban egymás után dőltek ki a sorból a MÁV Coop játékosai, Farmer és Perovics betegség, míg Bujdosó sérülés miatt nem állhatott csa­pata rendelkezésére. Jobb híján a bedobó Hibbert játszott centert Radnóty mellett. Az elején ők ketten gyártották leginkább a pon­tokat, Djelmis passzaiból. Gellér mester öt perc után kérte ki első idejét, szólt tanítványainak, hogy vegyék fel a rit­must. Erre azonban még várni kellett a második negyedig, ekkor már ügyeseb­ben kosarazott csapata. A folytatásban Horti Dóra először kapott szerepet a szol­nokiak soraiban, a 16 esztendős leány az­zal a Sztojkovics Évával került szembe cen­terposzton, aki az éveket tekintve akár az anyuká­ja is lehetne. A szünet előtt némileg felzárkóztak a kanizsaiak, lehet mondani, hogy 8 pont hátrányuk nem tűnt behozhatatlannak a folytatásban. Sőt a fordulást követően Hersics tovább csökken­tette a felek közötti különbséget. A továbbiakban azonban Hibbert remek játékával, az ausztrál légi­ós a mezőnyből és a palánk alól rendre eredmé­nyesnek bizonyult, eldöntötte a mérkőzést. A zá­ró játékrész túl sok izgalmat nem hozott, felváltva potyogtak a pontok, a tartalékos Szolnok aránylag könnyű győzelmet aratott a sereghajtóval szem­ben. A folytatásban vasárnap 18 órakor a Szeged látogat a Tiszaligetbe. Djelmis (fehérben) irányításá­val biztosan nyert a szolnoki csapat fotói mészáros Tapodi Pé­ter: - Ezen a héten ismét esőstől jött a baj, és ezért kissé tartottunk a mérkőzéstől. Szerencsére nem történt meglepetés. Gellér Sándor: — Úgy gondoltam, hogy ebben az összeállításban pályára lépő Szolnokot jobban megszorítjuk. Vannak problémáink, ám ezeken túl kell lépni, készülnünk kell a Baja elleni vasárnapi összecsapásra. További eredmények: Soproni Postás-GYSEV 64-59, Szekszárd-Pécsi VSK 42-89, Diósgyőr- BEAC 100-47, BSE-Zalaegerszeg 76-62, Szeged- Baja 97-48. VÉCSÉ Végre karcagi győzelem Kézilabda NB II. 14.FORDULÓ Karcag-Újkígyós 19-16 (11-11) Karcag: K. Nagy - Varga P. 3, Pa- tócs, Varga Cs. 6, Barna 2, D. Nagy, Herczeg 1. Csere: Halász 7. Edző: Major János. A második félidőbeli jó játé­kukkal és nagy akarásukkal nem várt győzelmet szereztek a karca­gi lányok. Major János: - Fontos volt ez a győzelem, ettől talán egy kicsit megnyugszanak a játékosok. Egy cserével is úgy küzdöttünk, ami a lányok győzni akarását is dicsé­ri. További eredmények: Mart- fű-Bácsbokod 24-25 - Nádas Miklós edző szerint tanítványai kétségbeejtő teljesítményt nyúj­tottak. Érd-JTKF-DSE 19-29 - biztos győzelmével továbbra is harcban áll a feljutásért a jászbe­rényi csapat. XVII. Kér. LTPSE— Abony 29-20. Férfiak Szolnoki KBK—Martfű KK 30-26 (14-13) Szolnok: ONETH - Fejes 1, DO­BOS 13, CSATÓ 6, MÉSZÁROS 4, VITÁLIS 6, Gál. Csere: Boldog (kapus), Bíró, Líbor. Edző: Fejes László. Martfű: Prigl S. - Kovács A. 2, FEKETE 10, Kovács J. 3, FARAGÓ 7, Prigl G. 1, Kovács Zs. Csere: Major (kapus), Erdei 3, Kovács Á., Kiss, Túróczi, Kovács T.. Edző: Nagy József. A két szomszédvár csatájában fej fej mellett haladtak a felek 50. percig. Ekkor hosszú hajrát nyi­tott a szolnoki legénység, amely 6 perc alatt hat gólt lőtt zsinór­ban. A hátralévő időben már csak az eredmény tartására töre­kedtek Vitálisék. További eredmény: Berettyó SE—Törökszentmiklósi KE 28-28 - második a tabellán a miklósi legénység. Megyei I. osztály Izgalmasan alakul a megyei férfi kézilabda-bajnokság hajrája. Leg­utóbb Túrkeve adott otthont a tor­narendszerű mérkőzésorozatnak. Küzdelmes találkozókon időn­ként szép megoldásokkal szóra­koztatták közönségüket a csapa­tok, melyeknek soraiban rutinos, magasabb osztályt is megjárt játé­kosok is helyet kaptak. Eredmények: Jászladány-TISE 15-20, Rákóczi SE-Kunszent- márton 24-11, Jásziadány-KUTE 24-21, Tiszaföldvár-Szolnok 19-19, Túrkeve-Rákóczi SE 23- 22. A bajnokság következő for­dulóját március 30-án vasárnap a tiszaföldvári sportcsarnoknak rendezik meg. _______________n FU TBALLFÓRUM. Tegnap este a szolnoki Hozam Klubban találkozót tartottak, melyen a meghívott ven­dég Gróf András (balra), a Dunaferr ügyvezető igazgatója, Fülöp Ferenc, az MTK ügyvezető igazgatója, Szeder József, az FTC labdarúgóinak ügyvezető igazgatója és Nyilasi Tibor, az MLSZ korosztályos válo­gatottjainak szakmai felügyelője volt. A jeles vendégeket Ferencz Gábor, a MÁV FC Kft. elnöke hívta meg a kötetlen beszélgetésre.____________________________________________________fotó: mj Döntős a Jászberény Budapesten, a Vasas Folyondár utcai csarnoka ad otthont a női röplabdázók idei Magyar Kupa Final Four-jának, annak elle­nére, hogy a piros-kékek nagy meglepetésre nem jutottak be az elődöntőbe: csütörtökön rendezték az elődöntőket, míg pénteken kerül sor a fináléra. A V-fon Jászberény együttese megismételve tavalyi kupaszereplését, ezúttal is kiharcolta a legjobb négy közé jutást, sőt az elődöntőben óriási meglepe­tésre legyőzte a lényegesen esélyesebb városmajoriakat, V-fon Jászberény—BSE-FCSM 3:1 (20,22, -20,17) Jászberény: Bóta, Vargáné, Fésűs, Adorján, KissB., Héjjas. csere: Selmeczi (liberó), Nagyi. Edző: Deme Gábor. BSE:Pethő, Szabó A., Danada, Fekete, Tímár, Szóród. Cse­re: Tóth A. (liberó), Várhegyi, Horváth. Edző: Kosziba István. Pénteken 18 órakor a Folyondár utcai sportcsarnokban a Nyíregyházával találkoznak a fináléban a jászberényi lányok. _________Labdarúgó megyei I. osztály_________ Pó tolták az elmaradt meccset Tószeg-Kun FC 3-3 (0-2) Tószeg, 100 n., v.: Paróczai. Tószeg: Szikom - Izsóid, Fazekas, Szabó, Kis-Bús (Tóth P.), Gyurkó (Seres), Bíró, Kovács (Liszka), KissN., Tóth T., Kele­men (Kottát). Edző: Tóth Tamás KunFC: Kasza- Hegedűs, Csesznok, Bontovics, Balogh A., Gácsi, Urbancsok (Balogh), Hevesi-Tóth, Farkas, Molnár, Szendrei. Edző: Szabó András Gólszerző: Tóth T. 2 (47., 83. - utóbbi tizenegyesből), Sza­bó (72.), ill. Farkas (9.), Balogh A. (28.), Hevesi-Tóth (85. - tizenegyesből) A tavaszi első fordulóban a pálya használhatatlansága miatt elmaradt a tószegi mérkőzés, melyet most pótoltak a csapa­tok. A látottak alapján igazságos eredmény született, hiszen az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak játszot­tak jobban. A tószegieknek 0-2-ről sikerült fordítaniuk, ám a hajrában egyenlítettek a kunhegyesi fiatalok. Jók: Tóth T., Sza­bó Z„ Kiss N„ ill. Farkas, Hevesi-Tóth, Balogh A., Hegedűs. Tóth Tamás: - Második félidei játékunk alapján, egy kis szerencsével megszerezhettük volna mind a három pontot. Szabó András: - A múlt heti korrekt játékvezetés után azt gondoltam, hogy mindig így lesz, sajnos nagyot tévedtem. Iß: 1-3 ___________________________________________NAGY ____ Kyokushin karate diákolimpia________ A döntőre készülhetnek A diákolimpia programjába idén bekerült kyokushin karate te­rületi döntőjének a közelmúltban Martfű adott otthont. A ver­seny érdekessége volt, hogy valamennyi hazai kyokushin szervezet tatamira léptethette képviselőit. Eredmények — ifi lány, 55 kg: L Tóth Judit (Balmazújváros), 2. Csefkó Eszter (Kalocsa), 3. Flórián Zsuzsanna (Szeged), Bittmann Marian­na (Martfű). +55 kg: 1. Kis Anna (Kagami), 2. Demény Brigit­ta (Besenyszög), 3. Szabó Nikoletta (Berettyóújfalu), Nagy Zsuzsanna (Szeghalom). Fiú, 50 kg: 1. Retter Márk (Berettyó­újfalu), 2. Barta Márk (Besenyszög), 3. Illés Ádám (Banzai), Lajkó Attila (Szeged). 60 kg: 1. Balogh Zsolt (Martfű), 2. Zsila Róbert (Szeghalom), 3. Hám Attila, Aranyos István (mindket­tő Banzai). +60 kg: 1. Szűcs Gergő (Martfű), 2. Zengő Dezső (Orosháza), 3. Dobák László (Karcag), Pataki Péter (Banzai). Junior lány, 50 kg: 1. Tóth Kitti (Kiskőrös), 2. Bacsa Anett (Szeghalom). 60 kg: 1. Mezősi Marina (Kemecse), 2. Vernóth Csilla (Kalocsa), 3. Rohoska Elvira (Kiskőrös), Pallagi Tünde (Karcag). +60 kg: 1. Demeter Mónika (Jászberény), 2. Kovács Zsófia (Gyöngyös), 3. Sándor Judit (Martfű). Fiú, 60 kg: 1. ifj. Nemes József (Kemecse), 2. Eperjesi Gergő (Gyöngyös), 3. Papp László (Hajdúszoboszló). 70 kg: 1. Rózsa Gábor (Kemecse), 2. Kéri Zsolt (Kádas Dojo), 3. Tokaji Norber (Kagami), Bellus Gergő (Nyíregyháza). +70 kg: 1. Búzás Gá­bor (Martfű), 2. Magna Gergő (Banzai), 3. Vancsó Csaba (Gyöngyös), 3. Czirják Sándor (Berettyóújfalu). _____________Focikirály kerestetik ___ Ös szecsaptak a generációk A cím ne tévesszen meg senkit, ha nem is éppen mindig zsör- tölődés nélküli, de mégis csak játékról volt, van szó, nem va­lódi életkori ellentétekről. A szolnoki Ifjúsági Iroda kezdemé­nyezésére idén másodszor hívták ki focipárbajra a „Rozzant Labdakergető Tanárok” a város középiskoláinak kispályás csa­patait, hogy e népszerű sportágban is bizonyíthassák, még mindig övék a jövő. Jelentkezett is mindjárt tíz iskola, hogy a két hétvégén zajló küzdelemsorozatban megmérkőzzenek egymással, a tanárok csapatával és a szülőkből verbuvált ala­kulattal. A csoportmérkőzéseken parázs összecsapásokat láthatott a szolnoki Széchenyi Gimnázium szépszámú kö­zönsége, az együttesekben több igazolt focista is csillogtat­ta tudását. Az ifjonti lelkesedés és a jobb állóképesség sem volt azonban elegendő, hogy az idősebb generáció gárdáit a vert mezőnybe utasítsák. Sőt a tanárok mindkét ellenfelük­nek tíznél is több gólt rámoltak be, vállalva annak veszélyét, hogy egész hetük tanítványaik vigasztalásával telik. Ám a végső győzelemig, a büszke „Szolnoki Focikirály” cím és a kupa elhódításáig tartó út még igencsak hosszú: a folytatás­ra március 29-én, 10.30-tól kerül sor. A torna zárásaként egy „slágermeccsel” is készülnek a szer­vezők: a megyeszékhelyen működő Lengyel Kisebbségi Ön- kormányzat Klubjának csapata megmérkőzik a torna váloga­tottjával, így mondhatni, hogy az esti lengyel-magyar Euró­pa-bajnoki selejtező már igazából kora délután megkezdődik. A csoportmérkőzések eredményei: Verseghy-Közgáz 8-2, Verseghy-Kero-sokk 3-1, Közgáz-Kero-sokk 5-2, Széche- nyi-Gépipari 6-2, Széchenyi—HTA 7-1, Gépipari-HTA 4-2, Őszülők-Pálfy 3-2, Varga-Őszülők 4-2, Varga-Pálfy 10-1, RLT-AlternatívGim. 11-4, RLT-Tiszaparti 13-5,Tiszaparti- Alternatív G. 9-0. ■ k i t k

Next

/
Oldalképek
Tartalom