Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-08 / 57. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Március 8., szombat MEGYEI A vándor hazatért Szolnok képviselő-testülete a napokban döntött a Szigligeti Színház direktori posztjáról. Határozatuk alapján az eddigi megbízott igazgató, Szikora János vezeti tovább az intézményt. Szikora János hosszú évek, évtizedek óta visszatérő vendég Szolnokon. Beszélgetésünket azzal kezdi, hogy gondosan megigazítja az asztalán lévő egzotikus szobrocskát.- Ezt a Báli szigetéről származó wayang szobrot Matuz János barátomtól kaptam; ugyanolyan vándor, mint én. En is vándorlók már közel húsz éve az országban, egyik színházról a másikra, de Szolnokra valahogy mindig visszatértem, s ez nem lehet véletlen. Most úgy érzem, hazaértem, kialakult valamiféle kölcsönös szimpátia az itteni közönség és köztem.- Az igazgatói feladatok az ön számára nem jelentenek újdonságot, hiszen mostanáig is ön vezette megbízottként a Szigligetit, korábban pedig más színházakat igazgatott.- Mégis, a mostani helyzet teljesen más hozzáállást ébreszt bennem, mint korábban. Eddig mindent meg akartam változtatni, újítani. Szolnok az első olyan hely, ahol úgy érzem, nincs szükség erre. Olyan megőrzésre méltó színházi értékek vannak itt — a társulat, a közönség, maga az épület -, amelyeket érdemes megtartani. Önmagam számára is meglepő módon „konzervatívvá” váltam.- Amikor elvállalta a direktori megbízatást, rendezőként már jól ismerte a szolnoki színházat, a közönséget. Mégis, mi volt az, ami esetleg meglepetést okozott az Ön számára?- Leginkább az, hogy ebben a gyönyörű épületben mennyi technikai hibát lehet találni, amik annak köszönhetők, hogy az elmúlt tíz évben nem fordítottak elég gondot az állagmegóvásra. Olyan bosszantó apróságok ezek, amelyeket a nézők szerencsére nem érzékelnek, az itt dolgozók számára azonban irritálok, megkeserítik a mindennapokat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor a színházról beszélünk, valójában két épületről van szó, a Szobaszínházat pedig - amelyben számos műhely és iroda is helyet kap - harminc éve nem újították fel. Ezekhez a munkákhoz mielőbb hozzá kell fogni, csupán arról kell dönteni, hogy apránként, vagy egy nagy lélegzettel végezzük-e el a tennivalókat.- Ilyen léptékű felújítás milyen forrásból képzelhető el?- Úgy gondolom, csak állami segítséggel, címzett támogatásból, hiszen ahhoz, hogy minden rendben legyen, közel másfél milliárd forintra lenne szükség.- Ön szívügyének tekinti a fiatalok „visz- szacsalogatását” a színházba, s ezért néhány hónapja elindította az Atlantisz programot. Milyen eredményei vannak ennek a kezdeményezésnek ?- Talán még korai erről mérleget vonni, hiszen októberben kezdődött el a program, de az már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nyitott kapukat döngettünk. Az iskolák részéről rendkívül kedvező fogadtatásban részesült. Diákcsoportok százai látták már az ifjúsági előadást, látogattak a színház kulisszái mögé, több rendhagyó irodalomórán túlvagyunk, és sikeres volt a főiskolásoknak szervezett előadás is. Valójában azonban csak évek, sőt évtizedek múlva derül ki, sikerül-e mindezzel becsalogatnunk a színházba a fiatalokat. Ha akkoriban is telt ház előtt játsszunk, igen. __________________ SZILVÁSI ZSUZSA Me gjött az ebéd! Illés Mihály Tiszasiilyről jár be naponta Szolnokra, ahol az Egyesített Szociális Intézmény dolgozójaként egyéb munkái mellett reggel gyerekeket hord be a városkörnyéki tanyákról az iskolába, óvodába, délben ebédet visz idős embereknek, délután pedig hazaviszi a gyerekeket. Becslése szerint naponta 250-270 kilométert vezet a furgonján. „A cukros dió a kedvencem” - mondja Dobos László A kocsi a szolnoki Kertvárosból indul. Illés Mihály ott rakja föl a teli ételhordókat, azután irány az Al- csi-sziget, ahol a hétvégi házak között néhány lakóépületben magukra maradt idős emberek élnek. Végigzötyögünk a Holt-Tisza melletti kátyús úton. Az első „állomás” a 94 éves Dobos László háza. A gazda ágyban fekszik. A kukoricacsutkával jól befűtött tűzhely ontja a meleget. Miközben Illés Mihály szétrakja az asztalon az ételhordó edényeit, az idős ember felül az ágy szélére, és beszél, mint aki hosszú órák hallgatását szeretné bepótolni.- Volt itt valaki a múltkor, egy orvosnőféle meg egy magas ember, polgármester vagy mi, azoknak is mondtam, hogy rendeznek versenyeket, sportversenyeket, de az mire jó, én tévét nem nézek, azt se tudom, versenyezzenek inkább abban, hogy ki tudja a magamfajta öregeket tovább életben tartani, jobb életben, a tejet is szeretem, régen volt tehenem, de a legjobb a cukros dió, itt van, nézze meg, csak bekapok egy kiskanállal, oszt jól van, ez a legjobb a világon...- sorolja egy szuszra. Tovább kell mennünk, kétszer, háromszor is elbúcsúzom, de a szóáradat nem szakad meg, a behúzott ajtó mögül is hallom: ne menjen el, ezt még elmondom...! Visszafelé jövet egy fiatalembert látunk az út közepén, ételhordóval integet.- Lengyel István - mondja a sofőrünk. - Meglátott, amikor mentünk kifelé. Azóta állhat itt az úton. Az ebéddel együtt nagy darab kenyeret is hoz. Ha szükséges, bevásárol az öregeknek. Hatalmas fekete kutya ugrál a rossz drótkerítés mellett. Kérjük Lengyel Istvánt, hogy fogja meg, amíg bemegyünk a házba. Fogja is, csak úgy a nyakánál, amíg az utcán vagyunk, de ahogy belépünk az udvarra, kiszabadul a kezéből, és ugatva kering körülöttünk.- Nem bánt senkit - mondja Lengyel István nyugtatóan. A kutya tényleg nem bánt, de azért biztonságosabb a házban. A szobában egy idős asszony fogad minket tolószékben, Lengyel István édesanyja. Illés Mihály átadja a kenyeret, elszámol a pénzzel.- Lengyel néni nagy horgász volt, igaz-e? - mondja, amíg szétrakják a lábasokat. - Minden alcsi horgász ismerte. Itt volt a stégje az út túloldalán.- Az ám! - Az idős asszony bólogat. - Akkor volt még jó. A kutya már ismerősként üdvözöl minket, ahogy kilépünk a házból. A kerítés mellett nagy halom gally.- Az egész évi tüzelőt összegyűjti a Lengyel néni fia - mondja Illés Mihály. - Reggel elindul fát gyűjteni egy kiskocsival. Tavasztól őszig összeszedi a télire valót. Kikanyarodunk a 4-es útra, azután jobbra a Mol- telep felé. Az út széles, szépen letakarították, de ahogy elhagyjuk a hatalmas tartályokat, egyszerre keskenyebb és havasabb lesz. Kétoldalt néha feltűnik egy-egy tanya. Illés Mihálynak majdnem mindegyikhez van valamilyen története.- Ebben három testvér lakik - mondja az egyik út menti házra mutatva. - Egy időben hozattak ételt, hárman egy adagot, de nem tudtak megegyezni, hogy kinek mennyi jusson, így azután lemondták. Amott meg - mutat a másik irányba - egy elvált ember él a lányával, én hordom a kislányt az iskolába, meg haza. Sokan nem is tudják, hogy milyen segítséget kaphatnának. Ez az ember is egy évig maga hordta be biciklin a lányát. Néhány száz méter után az út még keskenyebb lesz, a kocsi azon a két csíkon fut, amelyet a ritkán errefelé járó autók vájtak a hóba. Kissé távolabb az úttól romos vályogfalak meredeznek.- Egy öregasszony lakott ott - mutat arra a vezető. - Amíg föl nem fedezték, hogyan él, gumókat, gyökereket evett, amiket ki tudott ásni a tanya körül. Meg összetört magának egy kis kukoricát, azt ette. Amikor ételt hoztam neki, mindig adott volna érte valamit, nem értette, hogy ingyen kapja. Volt, amikor egy marék tört kukoricát akart a zsebembe tenni fizetségül. A tenyőszigeti tanyák közül Dorkó Ferencé közvetlenül a mű- út mellett van. A gazda csak sokára jön elő az udvar végében álló istállóból, már azt hisszük, nincs is itthon.- Összedőlt a háza - mondja Illés Mihály. - Most az istállóban lakik. Nem megyünk be a portára, az ételhordót a kerítés fölött veszi át Feri bácsi. A háta mögött több kutya is tépi őrjöngve a láncot. Elkel itt a védelem a világtól távol. Rozzant kút áll a sáros udvar közepén, korhadt deszkával vagy kátránypapírral letakarva. Kérdem, hogy honnan veszi az ivóvizet, hiszen ennek a kútnak aligha iható a vize.- Rákócziból hordom biciklivel - válaszolja. - Amíg bírom. Ebbe beledobáltak mindenfélét, még döglött macska is van benne. Utunk végére értünk. Elfogytak az ételhordók, most a szokásosnál kevesebbel indult a kocsi.- Nem volt ez mindig így - mondja Illés Mihály. - Volt olyan idő, amikor húsz adag étellel jártam a Szolnok környéki tanyákat. BISTEY ANDRÁS Dorkó Ferenc tenyőszigeti tanyáján várja az ebédet Nézőpont _______ HORVÁTH GYŐZŐ_______ Le fegyverzett „páncélosok” A honvédség, mint tudjuk, reformidőszakot él át. A változások természetesen az élelmezési szolgálatot sem kerülik el, és mint a katonaságnál minden egyéb dolognak, az ennivalónak is NATO-kompatibilisnek kell lennie. Az új igényeknek megfelelően, ám a hazai ízvilágot tiszteletben tartva modernizálni kívánják a katonák M-készletét, ami újonnan összeállított élelmiszercsomagokból áll majd. Egyelőre még tesztelik a reformkonyha remekeit, de ha beválik az új étlap, azzal egy korszak zárul le a honvédség életében, az emberemlékezet óta létező „páncélos” kon- zervek korszaka. Aki volt katona, biztosan emlékszik rá, milyen élvezettel csapkodtuk a forró vízben előmelegített töltött káposztás konzervdobozokat az étkezde padlókövéhez. Az csak a kopaszok előtt volt hadititok, hogy ezzel a meglehetősen hangos, de hatásos eljárással elejét lehetett venni annak a kellemetlenségnek, ami a konzerv felbontásával járt, nevezetesen, hogy amikor a páncélt a konzervnyitó kilyukasztotta, a vékony résen sugárban spriccelt ki a forró, olvadt zsiradék a baka egyenruhájára. A béltartalommal persze akkor sem volt probléma: a káposzta káposzta, a pörkölt pörkölt, a „gyíkhús,, pedig „gyíkhús” volt akkoriban is. Az új, sokkal könnyebb csomagolási technika kiszorította a páncélosokat, mint ahogyan ma már csak nosztalgiázni lehet a gulyáságyúban rotyogó babgulyásról, a reggelire kiadott borotválatlan tepertőn, csécsei szalonnán és társain. A hadi élelmiszer-egységcsomagokkal szemben elvárható, hogy az eldobált csomagolásuk alapján még az ellenséges területeken se lehessen azonosítani a katonát. Bizonyos ehhez hasonló törekvések már voltak évtizedekkel ezelőtt is. Például sokáig nem sikerült megfejtenem azt a kódrendszert, amivel a tízóraira kapott nápolyikat jelölték a hadtáposok. Volt ugyanis K nápolyi, C nápolyi, amiről a katonaság első, igen zűrzavaros, misztikumoktól sem mentes hónapjait követően derülhetett ki, hogy a „titkos” kódok nem többet, mint kakaós és citromos töltelékre utaló rövidítéseket jelölnek. A viszonylag könnyű meg- fejthetőség azonban akkoriban nem jelentett veszélyt senkire sem, hiszen távol álltunk mindenféle ellenséges területtől. Legtöbbünknek persze maga a kaszárnya is ennek számított. Manapság szerencsére merőben más élet zajlik a laktanyákban, ám ezzel együtt sajnos az ellenséges területekhez is sokkal közelebb kerültünk. TV-notesz Győzike meg Husika Szulák Andrea gondolt egyet: ami Fábrynak sikerült, ugyanaz miért ne sikerülhetne neki is, belevágott hát, hogy önállóan maga „sózza” a TV2 legújabb szórakoztató show-ját. Lett neki is közönsége, tapsolnak is rendesen, zenekara úgyszintén, rá is zendíte- nek olykor-olykor, és meghívott „jeles” vendégek természetesen. Akárcsak a mi Sándorunknak ott, az RTL Klubban. Ami azonban már az induláskor is nyilvánvalóvá vált: a csaknem egyórás mutatvány legkedvesebben játékos ötlete maga a műsorcím: miszerint Minden kiderül és mindenki derül! Ugyanis más szellemesség, több nemigen szorult belé, és még a jó ízléssel is hadilábon állott helyenként. Ha az volt a cél, legyünk csak minél közönségesebbek, akkor a show készítői ezt bőven elérték. Vegyük csak a vendégeket! Az első számú: mindenki Győzikéje - alias Gáspár Győző -, aki mint valami üstökös tűnt fel a képernyőn, hogy ott csóválja — magát. Az elmúlt napokban járt az MTV-ben, a szubjektívobjektíves, rekedtes Riskó Gézánál; vele, együttesével köszöntöttek egy ünnepeltet a NévshowR-ban; ő vidámította fel a Nagy Testvér lankadni látszó lakóit; neki szóltak be Claudiánál, bevándorolta a reggeli műsorokat, és most itt jelent meg „tigrisbőrbe” bújva. Vajon mit esznek rajta, miért oly kapós ez az ember? Hisz énekesként leginkább csak szövegel, a lányok dalolnak mellette; ha kérdezik, faggatják, akkor hadar és hadovái, máskor szélsőségesen bohóckodik; őszintét mutat, holott mindig szerepet játszik; szerénytelennek tűnik, valójában hiú és állandóan dicsekszik (milliárdokat érnek majd lemezeim); primitívségből szeretne stílust csinálni, teli szájjal mesél magáról, hogy például gyermeke születésekor nemcsak az anyának, neki is milyen tolófájdalmai valának. Amikor pedig öltözékének szőrzetéről esik szó, buzgón említi azt is, ami lába között búvik, s amelyet rendre fésülget is. Imádja asszonyát, ám olcsó közhelyként hirdeti fennen: szeretni ugyan csak egyet, ám csábítani százat is lehet. És Győzike győzi... öntudatlanul vagy épp ellenkezőleg, nagyon is tudatosan, nehéz eldönteni. Sajátos jelenség lett ő mindenképp. Azzá is tették. Ami nem lenne baj, a gondot csupán az okozza, hogy Győzike magát talán mértéknek is hiszi, mindazt, amit vall és amit művel, bolondítván ezzel nemcsak magát, másokat is. Majd jött a bugyingójáról elhíresült pornósztár, akit a szex és a szabadság királynőiéként üdvözöl a műsorvezető showlady, Cicciolina, aki — erős képzavarral — mondhatni lerágott csont ma már, hisz megmutatta, ami megmutatható, ami nekije van, és el- petyegte azt a kevéskét is, amit ő tudogat. Ketten együtt aztán tovább ízetlenkedtek, rendre célozgatván a nemi életre és annak szerveire, az „altáji” szellemkedéssel már-már súrolván az alpá- riasságot. Hogy mit keresett itt harmadikként Havas Henrik, a tanár úr, az előzőekéhez képest „sápadt” történeteivel és fanyar mosolyával - kakukktojás a sorban! - azt bizonyára csak ő maga tudja, miért is vállalta ezt az előnytelen szerepet. Az énekesnek kiváló műsorvezető elöljáróban kissé huncut- kodva azzal igyekezett megnyugtatni közönségét, hogy itt és most nem fog énekelni. Bizony mondom, sokkal jobb lett volna, ha azt teszi — dalra fakad a derű érdekében. VALKÓ MIHÁLY Már csak nosztalgia a galyáságyú Illés Mihály a bevásárlásokat is elintézi az idős tanyasiaknak FOTÓ: BAKOS JUDIT
