Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-05 / 54. szám
H HÉTFŐTŐL ■ PÉNTEKIG 8-16 óráig előfizethet az iNéplaP ra az alábbi zöldszámon: A hívás Önnek ingyenes. Az Európai Unió kapujában 4. oldal PORTRÉ Gúnya József valószínűleg az (egyik) legidősebb tiszai halász Nagyréven, hiszen már a nyolcvannegyedik életévét tapossa. 7. oldal Akadémiai nem a bányára Információ Úgy tűnik, nem kell még egy, a pár évvel ezelőttihez hasonló, Romániából eredő, Tiszán levonuló esetleges ciánszennyezéstől tartanunk. Legalábbis egyelőre... A román tudományos akadémia ugyanis ellenzi egy román—kanadai cég verespataki arany-ki- térmelési tervének kivitelezését - jelentették be kedden a román fővárosban. A román akadémia rendkívüli ülésszakán az ország legilletékesebb tudományos fóruma arra a következtetésre jutott, hogy a verespataki román—kanadai aranybányászati cég kitermelési vállalkozásának megvalósítása katasztrofális környezeti, kulturális, történeti, turisztikai, gazdasági és szociális következményekkel járna. A 2004—2005-től kezdődően 15-16 év leforgása alatt megvalósítani tervezett, 400 millió dolláros beruházás miatt több települést el kellene költöztetni és egész hegyoldalakat legyalulni, emlékhelyeket és műemlékeket eltüntetve. Háromezer hektár terület válna kopárrá, és a mérgező anyagok lerakása nagy környezeti kockázatot okozna. Az egyik akadémiai előadás külön emlékeztetett a ciános aranykitermelés pusztító hatású veszélyeire, a Magyarországra is átterjedt nagybányai folyószennyezésre. Ez két évvel ezelőtt kiváltotta az európai fórumok és intézmények bírálatát, és 105 millió dolláros magyar kártérítés-követeléshez vezetett. MTI Komoly elöntés nincs Megyei információ Egyelőre kedvezőnek mondható az időjárás az ár- és belvizek szempontjából, a beharangozott eső azonban nem hiányzik. Miközben a hóvastagság csökkent, a hóban tárolt víztartalom alig változott a napokban. A talajfagy viszont felengedett, így a beszivárgás is megkezdődött, ám ez jellemzően még nem mérhető a talajvíz emelkedésén - mondta lapunknak Barcs Sándomé, a Kö- tivízig osztályvezetője. Hozzátette: komolyabb elöntések még nem alakultak ki, így még nincs sok teendő a szivattyús és gravitációs vízelvezetéssel kapcsolatosan. A jegesedés azonban továbbra is gondot okoz, ezért első fokú belvízvédelmi készültség van érvényben a megye három - mezőtúri, jászkiséri és kisújszállási - körzetében. A vízügyi szakember szerint több településen megszívlelték a megyei védelmi bizottság intézkedési javaslatait és mindent megtesznek, hogy a fölösleges vízmennyiségnek utat biztosítsanak. L. Z. Új otthon fogyatékosoknak Önállóbb életet élhetnek a bentlakók Fogyatékosügy _______ La kóotthont adott át tegnap délután Radócz Zoltán alpolgármester Szolnokon. A Liget Otthon Fogyatékos Személyek Ápoló, Gondozó Otthona és Nappali Intézete részeként működő intézmény tíz fogyatékos embernek ad otthont. A minisztérium Országos Fogyatékosügyi Programjának egyik kiemelt területe a lakóotthoni program. Ennek segítségével valósult meg az új szolnoki otthon, illetve a Soros Alapítvány is hozzájárult a berendezési tárgyak megvásárlásához, összesen 920 ezer forinttal. A Szociális és Családügyi Minisztérium 13 millió forinttal támogatta az otthon megvalósulását. A város önkormányzata hétmillió forintos önerőt biztosított. Az intézmény megnyitásával lehetőség nyűik arra, hogy az eddig intézetben élők közül tizen önállóbb életet élhessenek. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A lakók műsorral kedveskedtek a meghívott vendégeknek FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK Az apát és fiát csalással és más bűncselekményekkel vádolta meg a Szolnoki Városi Ügyészség. A vádhatóság szerint a volt cégvezetők úgy folytatták az élőállat-felvásárlást, hogy már 1999 májusában fizetésképtelenné vált a vállalat. így több mint háromezer beszállító szenvedett különböző mértékű károkat. A vádlottak voltak már előzetes letartóztatásban, amit később lakhelyelhagyási tilalom váltott fel. Az ügyészség a rendőrségi nyomozást követően igen gyorsan, 2001 decemberében elkészítette vádiratát, amelyet a Szolnoki Városi Bíróságra nyújtott be. A bíróság ez év január végére tűzte ki az első tárgyalás napját, ám azt el kellett halasztani az elsőrendű vádlott, idősebbik Zöld Gyula gyógykezelése miatt. A vádlott szívinfarktusra panaszkodott, ezért került akkoriban gyógyintézetbe. Ezt a betegséget ugyan a vizsgálatok nem támasztották alá, ám egyéb egészség- ügyi okokból a szakértők mégis indokoltnak tartották a kezelést. Figyelembe véve az orvosi véleményt, a bíróság újabb határnapot tűzött ki, ám a vádlottat hiába várták március 4-én is a szolnoki tárgyalóterembe. Helyette az ügyvéd által átadott, újabb orvosi papírok „beszéltek” ezúttal is. _______________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON) ________Röviden_______ AD OMÁNY. A hollandiai Lan- gedijkből egykamionnyi, több millió forint értékű ajándék érkezett Tiszaszentimrére. Van közte iskolai, óvodai bútor, kórházi ágy, gyógyászati segédeszköz, konyhai készülék, műszaki cikk, melyekből a gyermek- intézmények mellett az idősek otthonába is jutott. A Szentim- rét megszerető hollandusok öt elektromos kerekes székkel is segítették a rászorulókat, pm MŰSZER. A megyei Hetényi Géza Kórház új, korszerű orvosi műszerrel lehet gazdagabb, mivel a megyei közgyűlés engedélyezte az egészségügyi intéz- ! ménynek egy ultrahangos sebészeti vágókészülék beszerzését, várhatóan bruttó 8 millió 292 ezer forint összegben. A pénzt az intézmény biztosítja, bgy e Vesztegel a Solami-ügy Távol maradó védence elmebajára hivatkozott a védő Az egykori szolnoki cég, a Solami Rt. volt vezetőjét, Zöld Gyulát és annak fiát érintő büntetőeljárás kapcsán sokan érdeklődtek lapunk szerkesztőségénél is az ügy fejleményeiről. Már úgy tűnt, a vádemelés óta végre újabb eseményről is beszámolhatunk, ám a bírósági tárgyalás ezúttal is elmaradt. Mennyibe került a tél? A rendkívüli időjárás miatt alaposan zsebbe kellett nyúlni Megyei információ Bár már márciust írunk, az utak állapotáért felelős cégek vezetői mégis óvatosak akkor, amikor az „elmúlt” télről beszélnek. Remélhetően az időjárás már nem tartogat meglepetéseket; így is sokba került a tél. Mint azt a megyei állami közútkezelő kht. ügyvezető igazgatójától, dr. Pintér Lászlótól megtudtuk, a síkosságmentesítés érdekében több mint 6 ezer tonna sózóanyagot juttattak ki az utakra. Az idei téllel járó munkák költségei elérik a 350 millió forintot. Természetesen újabb jelentős kiadásokat jelent majd a megrongáA tél során 15-20 ezer köbméter havat szállított el Szolnok közterületeiről a Reth- mann Rt. fotó: csabai istván lódott utak kijavítása. A szolnoki utak kezelésével megbízott Reth- mann Rt. téli szezonnal összefüggő költségei az előzetes számítások szerint a tavalyinak háromszorosára, több mint 60 millió forintra rúgnak. A cég körülbelül 1500 tonna sót használt fel, ennek ára 20-25 millió forint. Polónyi János ügyvezető igazgató elmondta, míg általában 12-15 havas napot jegyeznek telente, most 37-38 napra nyúlt ez a nehéz időszak. A hóeltakarítási munkálatok miatt összességében mintegy 260 millió forint költségtámogatási igény merült fel a megye települései részéről. A költségek egy részét maguk az önkormányzatok állják. HGY Elmarad a demonstráció Tiszaroff „Megnyugodhat Tiszaroff és a környező települések lakossága, hiszen a közelmúltban Szolnokra kihelyezett kabinetülés alatt garanciát kaphattunk arra, hogy kormányzati támogatásból hamarosan megerősítik a meggyengült töltésszakaszokat” — hangoztatta érdeklődésünkre Mészáros László tiszaroffi polgár- mester. Miután a vízügyes szakma is többször megerősítette, hogy a település alatt a tiszai védvonal ideiglenesen kijavított szakasza egy nagyobb áradásnál beomolhat, ezáltal veszélyezteti a falut és annak környezetét, félelmükben a helyiek aláírásgyűjtést kezdeményeztek, illetve különböző fórumokon demonstrációt helyeztek kilátásba. Mindezeket a fellépéseket Mészáros László is támogatta, s mint mondta, zászlóvivője lesz az ügynek. Nos, talán már nem kell a polgármesternek az első vonalban csatároz- nia, hiszen a szaktárca a kihelyezett kormányülésen biztosította a községet (is), annak megvédéséről. A korábban, az 500 méteres gátszakasz kijavításra beígért 550 millió forintot elkülönített ösz- szegből juttatja a kormányzat a munkálatok elvégzésére, amelynek előkészületei már érezhetők, hiszen a vízügyi igazgatóság szakemberei már kitelepültek a célterületre. Mészáros László a továbbiakban úgy fogalmazott: „Hab a tortán, hogy a Tisza mentén számos szükségtározó létesül a jövőben, így talán kivédhetővé válnak a településeket veszélyeztető áradások.” MG