Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-04 / 53. szám

EletMód Sirräblök Szigetváron értékek után kutatva feldúlták az izraelita temetőt. 10.oldal Olvasói level Mitől is lenne kvalifikált, piacképes az alföldi ember? 11.oldal Spaft Szolnokon járt az MLSZ elnöke. 13. oldal E fi É S Z S C S Kiegyensúlyozott reggelivel kezdjen Enni kell, de nem mindegy, hogy mit Iskolába, óvodába indul a gyerek, dolgozni a felnőtt. Reggelijének ener­giadúsnak, táplálónak és könnyen emészthetőnek kell lennie, hogy ne ter­helje meg a gyomrot túlságosan, mégis erőt adjon az új nap indításához. Mézes-narancsos sütemény Gabonapelyhek gyümölccsel 1 db: 175 kcal 1 adag; 257 kcal Hozzávalók 12 kis sütőformához: 25 dkg liszt • 1 /2 kávéskanál élesztő­por • 2 pohár natúr joghurt *1,5 evő­kanál reszelt narancshéj • 2 tojás • 5 evőkanál méz • 10 dkg vaj • olaj a formák kenéséhez Melegítse elő a sütőt 200 C-fokra, 12 sütőformát kenjen ki pár csepp olaj­jal. A lisztet keverje össze az élesztő­vel, majd a narancs lereszelt héjával úgy, hogy a liszt közepén egy lyuk legyen. Egy edényben lassú tűzön ol­vassza fel a vajat és a mézet, jól keverje össze. A tojásokat verje fel a két joghurt­tal, és az olvasz­tott vajjal-mézzel együtt öntse a liszt közepén levő lyukba. A masszát fa­kanállal jól dolgozza össze. Miután összeállt, töltse meg vele a sütőformá­kat 1/4 részig, hogy sütéskor ne fus­son ki a tészta. A 12 formát az előmelegített sütő­ben kb. 25 percig süsse, amíg a massza a beleszúrt villára nem ra­gad rá. Ha kész, hagyja kissé állni, óvatosan szedje a süteményeket a formákból, várja meg, amíg teljesen kihűlnek. 15 dkg (3,5%-os) joghurt tartalmaz: 102 kcal-t 6 g fehérjét 6 g zsírt 13 g szénhidrátot 18 mg koleszterint 0 g rostot Hozzávalók 4 személyre: 4 dkg különböző fajtájú gabona- pehely • 20 dkg alma • 10 dkg meggy- vagy cseresznyebefőtt • 1,5 dl frissen facsart narancslé • 6 dl joghurt »2 evőkanál méz • 2 evőkanál pirított szezámmag Előző este: A joghurtot egy edényben öntse össze narancslével. Tegye hozzá a mézet, és addig keverje, amíg a méz teljesen feloldódik. Öntse a gabona- pehelyre a mézes, narancsleves jog­hurtot, és egész éjszaka szobahőmér­sékleten (ha túlzottan fűtenek, hűtő- szekrényben, a legfelső polcon) pihentesse. Aznap reggel: A megmosott, meghámozott almát reszelje a joghurtos gabonapehelybe Darabolja bele a lecsepegtetett, kimagozott befőttet, végül hintse meg a szezámmaggal. A JOGHURT DICSÉRETE Kiválóan kombinálható a müzlivel, a gyümölcsökkel és gyümölcslevekkel, ame­lyek nagy mennyiségű vitamint tartalmaznak. A joghurtnak számottevő egészségmegőrző tulajdonsága van: # felgyorsítja a zsíranyagcserét, • elősegíti az emésztést, • megszabadítja a testet a zsírpárnáktól. A receptekben szereplő gyümölcsök helyettesít­hetők eperrel, sárga­barackkal, körtével, málnával stb., amikor ezeknek van szezonjuk Altató és serkentő A kifőtt tészta - mert szénhid­ráttartalmú - megnyugtat. A sonka - mert fehérjében gaz­dag - energiát ad. Nyugtató ételek még: ke­nyér, kukorica, keksz, burgo­nya, rizs, sütemény, fagylalt, dzsem, pite, tej. Serkentő ételek még: na­gyon sovány marhahús, csir­kehús - bőr nélkül -, hal, so­vány túró és joghurt, hüvelye­sek (bab, borsó stb.) Intim újdonság Lassan vége a kék tabletta egyeduralmának. Újabb és újabb gyógyszereket dobnak piacra, hogy - a statisztikák szerint - legalább félmillió férfi szerelmi problémáján se­gítsenek. Érdemes tehát le­győzni a gátlásokat, és szak­orvoshoz fordulni a mereve­dési zavarokkal kapcsolatos kérdések és tévhitek tisztázá­sa érdekében. Zene az idegeknek Nem minden zene tesz jót az idegrendszernek. A manap­ság divatos techno-stílusú da­lok például fokozzák a szív­dobogást, a nyugodtabb, an­dalítóbb klasszikus vagy pop­zene inkább lassítja a szív percenkénti körülbelül nyolc­van dobbanását. Tehát előbb gondolja végig: pihenni-lazí- tani szeretne, vagy inkább kissé „felturbózná” magát - s eszerint válasszon muzsikát. Szoláriumszabályok Borult napokra, évszakokra fejlesztették ki a szoláriumot. Képes pótolni a természetes napfény hatását, ha ismeri és betartja használatának legfontosabb szabályait. A tavaszi napfényt megelőlegező szoláriumozás - a szabályok betartása mellett - nem árt Ne szoláriumozzon, aki he­veny betegségben szenved, vagy állapota a napfény hatására rom­lik (pl. napallergia vagy a herpesz egyes esetei). Nem tanácsos alkalmazása egyes gyógyszerek szedése mel­lett (kérdezze meg orvosát). Akinek anyajegye vagy bár­milyen foltos bőrelváltozása van, kérje szakorvos tanácsát. A nehezen bámuló, könnyen leégő, szőke, fehér bőrűek ne szoláriumozzanak. Ha mégis, ak­kor az átlagnál ritkábban és rövi- debb időtartamban tegyék. Ügyeljen a higiéniára, a gép fekvőfelületét használat előtt fo­lyékony fertőtlenítőszerrel tisztít­sa, betartva annak hatóidejét. Praktikusabb megoldás egyre több helyen az egyszer használa­tos fólia, amely szükségtelenné teszi a fertőtlenítést. A sminket távolítsa el arcáról szoláriumozás előtt. Utána pedig használjon testápolót, mivel a bőr ugyanúgy kiszárad, mint a napozástól. A fénycső alatt használjon e célra rendszeresített védőszem­üveget, vagy tegyen a szemére át­nedvesített vattát. Tíz perccel kezdje, másod­szor növelje az időtartamot ne­gyedórára. A harmadik, majd minden további alkalom húsz perc legyen. A barnaság kialaku­lásához a bőrnek 24-72 órára van szüksége, ezért eleinte heti két- három, majd ezt követően elég egy-két alkalommal pótolni a napfényt. Három hét alatt érhető el az egészséges barna szín általános tapasztalat szerint. Javíthatja a pattanásos, zsíros bőr állapotát, és jótékonyan hat egyes ekcémás betegségekre. Óvakodjon a túlzott szoláriu­mozástól, mert az fokozza a bőr öregedését, egyes esetekben elő­segíti a bőrrák kialakulását. Ha bármilyen nem kívánt hatást tapasztal, azonnal füg­gessze fel használatát, és kérje ki bőrgyógyász szakorvos véle­ményét _____________________■ ht tp:\\www,mtv*hu hamarosan az MTV műsorán Beszédes számok Miért dolgoznak az emberek? Itt 1311 Munkahelyi előmene j i elért 16% Itt Sikerélményéi 1 1 Az alkotás öröméért i Ezt tartja helyesnek Családja megélhetéséért 0 15 30 45 60 75 90 % NŐ OFérfi Forrás: KSH Ma még ez a helyzet: az emberek közel háromnegyede a család megélheté­séért kell hogy dolgozzon. Egyszer ta­lán majd jobban kiegyenlítődnek a most még nagyon alacsony és a kiugróan magas értékek. Éleslátás: ingyen is A képernyő előtti munkavég­zésről szóló egészségügyi miniszteri rendelet január 1-je óta kimondja: ha a dolgo­zó naponta legalább négy órát tölt a számítógép előtt, akkor a monitor előtti éleslátást biz­tosító szemüveg költségét a munkáltatónak kell állnia. A okuláré elkészíttetését azonban - még akkor is, ha nem a munkahely finan­szírozza - érdemes szakem­berrel elvégeztetni. A készen kapható - igaz, lényegesen ol­csóbb -, ám nem a viselője szükségleteihez igazított szemüveg hordása ugyanis hosszabb távon káros lehet. VÍZ, víz, víz Igyon sok ásványvizet. Át­mossa a szervezetet, salak- talam't, segíti a fogyást (már akinek szüksége van rá), és sűrű kortyolgatásával meg­akadályozható a fölösleges édességek nassolása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom