Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-26 / 71. (70.) szám
10. OLDAL KÉK 2003. Március 26., szerda ffUH TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Azonosított tetem Sikerült azonosítani azt a férfit, akinek a holttestére a hétvégén találtak rá Debrecennél. Mint arról már lapunk is beszámolt, az áldozat gyilkosait még keresi a rendőrség. A férfi 31 éves volt, a családtagjai a médián keresztül értesültek haláláról, europress Megkéselte társát Nem baleset áldozata lett az a tiszavasvári környéki tanyán élő 20 éves nő, akit február végén életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Mint kiderült, a lányt élettársa késelte meg, ezért a 36 férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult nyomozás, europress Nem emlékezett Részeg sofőrt igazoltattak a rendőrök Nyíregyházán, a férfi azt állította, hogy lopta autóját. Később kiderült: a járművet nem sokkal korábban vásárolta, csak ittassága folytán nem emlékezett rá. europress Fosztogató álrendőr Zsarolás miatt ismeretlen férfit keresnek a budapesti nyomozók, a tettes rendőrnek adta ki magát és így próbált meg pénzhez jutni. A 35 év körüli elkövető közölte a sértettel, hogy j büntetőeljárás folyik ellene, amit elsimít másfél millió forintért, europress Égett a szalon Ismeretlen tettes felgyújtott egy motorszalont Győrött. Az eset során személyi sérülés nem történt, de a kár 15 millió | forintra tehető. Az ismeretlen elkövető betörte a szalon ablakát, bedobta a gyúlékony anyagot és lángra lobbantotta. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a szalon fölött lévő lakásokba a lángok nem terjedtek át. mti Játékgéprongálók Betörtek egy kisvárdai italboltba, a rendőrség ismeretlen tettesek ellen kezdte meg a nyomozást. A betörők fel feszítették a játékautomatát és ellopták a benne levő pénzt, de cigarettát is zsákmányoltak. A kár 170 ezer forint, europress Pénztárcát lopott Elfogta a rendőrség azt a 22 éves fiatalembert, aki paplanokkal házalva kéretőzött be egy pacsai lakásba és meglopta a háziasszonyt. A nő figyelmét elterelve a tettes zsebre tette a sértett pénztárcáját, amivel csaknem tízezer forinthoz jUtOtt. EUROPRESS Táblatolvaj Ismeretlen tettes ellen nyomoz a Lenti Rendőrkapitányság, az elkövető 4 darab „Főútvonal kezdete” jelzőtáblát lopott el a tartozékaival együtt. A kár 50 ezer forintra tehető, europress Zsebrádiót zsebelt A helyszínen fogták el a rendőrök azt a férfit, aki betört egy Sárbogárdi büfébe. A tettes az üzlet mellékhelyiségében egy asztal alá bújt a hatóságok elől. [ A rendőrök a férfi zsebében lopott cukorkákat találtak és előkerült a bolt tulajdonosának zsebrádiója is. A kár csupán 7000 forint, a tettes ellen eljárást indítottak, europress Vitte a pénzt A Keszthelyi Rendőrkapitányság lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, aki hétfő reggel Keszthelyen, a Kinizsi utcában árurakodás közben egy nyitott teherautóból eltulajdonított egy táskát, benne személyes j iratokkal és kb. 70 000 forint készpénzzel, europress HALÁLOS BALESET. A helyszínen életét vesztette az a 26 éves fiatalember, aki autójával a 7-es főúton eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott frontálisan összeütközött egy teherautóval. A karambol után mindkét jármű leszaladt az útról. FOTÓ: SZÉKESFEHÉRVÁRI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Bonyolódik a „gyógyszergate” Budapest Belső vizsgálatot rendeltek el az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál annak kiderítésére, hogy hány munkatárs lehet érintett a nemrég kipattant megfigyelési ügyben. Közben az egyik multinacionális gyógyszergyár hazai képviselete elismerte az üzleti „hírszerzést”. Matejka Zsuzsanna, az OEP főigazgatója - aki szintén a megfigyelők érdeklődésének középpontjában állt - a belső vizsgálat eredményétől függően tesz rendőrségi feljelentést. A titkos információgyűjtés a hírek szerint egy többmilliárdos állami gyógyszer- támogatás megszerzésével ösz- szefüggésben történt. A gyanúba keveredett gyógyszercég eleinte elhatárolta magát az ügytől, ám később elismerte, hogy egyes alkalmazottai valóban kértek személyes jellegű információkat köztisztviselőkről. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az állami feladatot ellátók megfigyelése nemcsak hivatalos minőségükben, hanem magánszemélyként is törvénytelen. Tehát az üzleti hírszerzéssel megbízott kft. törvénysértően járt el, amikor az OEP munkatársairól, az egészségügyi minisztérium egy volt vezetőjéről és a gyógyszeralkalmazási bizottság egyik tagjáról adatokat gyűjtött. Az ombudsman szerint hivatalos személyek megfigyelését csak a rendőrség, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatal végezheti. Ha valakinek mégis kétsége merülne fel egy állami alkalmazott tisztességét illetően, akkor annak hivatali feletteseinél, a rendőrségen vagy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál kell bejelentést tennie. NÉMETH Éjszakai verekedés CSÁKVÁR Keddre virradóra egy csákvári vendéglő előtt robbant ki verekedés. Egy helyi fiatalember Lovasberényben volt a barátnőjénél, késő éjjel zajra lett figyelmes. Kinézett az ablakon, látta, hogy valaki betöri a ház előtt parkoló autójának lámpaüvegét. A fiatalember egyik csákvári ismerősét vélte felismerni a ron- gálóban. A férfi a barátaival indult a tettes keresésére. A vendéglőnél találták meg őt és barátait: a két társaság a vendéglő előtt csapott össze. A kiérkező járőrök tizenegy személyt állítottak elő. Ők azok, akik tevőlegesen is részt vettek a verekedésben. A fiatalok közül senki sem szenvedett komolyabb sérülést. Több fiatalembert azóta gyanúsítottként is kihallgattak az ügyben, a nyomozást a Bicskei Rendőrkapitányság vezeti. EUROPRESS TT// •• •• "1 // / 1 / IT ✓ 1 Hűvösön ulo utonallok Egymilliárd forint kárt okozott az a három lengyel férfi, akiket 70 rendbeli rablással gyanúsítanak a nyomozók. A tettesek helyszínelő rendőröknek álcázták magukat, vagy koccantásos módszerrel zsákmányolták a nagy értékű autókat. jából állítják meg az autósokat; az autókat pedig elvették. A három férfi elfogásával azonban még nem ért véget az ügy, a nyomozók tovább keresik a tettestársakat. Az őrizetben lévőket 70 rablással és további 150 bűncselekménnyel gyanúsítják. A rendőrök több mint 400 bizonyítékot szereztek be, köztük két gázpisztolyt is, amelyet a sértettek megfenyegetéséhez használtak. EUROPRESS Autós üldözésből zsarolás Tavaly kezdődött, az idén folytatódott Siófok Egy ártatlannak tűnő közlekedési helyzetből alakult ki zsarolási ügy a balatonparti fővárosban. A történet még tavaly kezdődött, amikor a sértettet fékezésre kényszerítette egy másik jármű. A sértett felháborodásában üldözni kezdte az autót, ám - mint az később kiderült - ezt nem kellett volna tennie, mert ezután már belőle vált üldözött.- A tavalyi eset után az idén február végén újra megkeresték a sértettet, mondván az üldözés során tönkrement az általa követett autó és ezért fizessen negyvenezer forintot - mondta Horváth Gyula, a siófoki kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Egy tartozási nyilatkozatot is aláírattak vele. A siófoki férfi kölcsönkért, hogy megadhassa a kért összeget, majd a nyilatkozatot a tartozásról el is tépték. Ezzel persze nem lett vége az ügynek, mert az követően is mindennaposak voltak a további követelések. A sértett legközelebb nem volt hajlandó fizetni, inkább a rendőrséghez fordult segítségért. A zsarolót előzetes letartóztatásba helyezték. Az elkövetett bűncselekményért akár másfél éves szabadságvesztést is kaphat. KESZTHELYI Nyitott bicskával támadt Békés Hétfő este Békésen, a Fábián utcában bicskával többször hátba szúrt egy 56 éves asz- szonyt a 29 éves G. János; két szúrás a tüdőt is érte. Az elkövető nem sokkal azelőtt játékgépen elvesztette a kölcsönkért ötezresét, és a kocsma bevételét próbálta megszerezni a vendéglő alkalmazottjától. A rendőrség nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítja a férfit, akit a kerékpárja buktatott le. Hétfő este 10 óra körül a békési Bocskai söröző bezárt, alkalmazottja kerékpáron indult hazafelé. Őt követte biciklivel és nyitott bicskával a 29 éves G. János, aki menet közben akarta lerángatni a nőről a táskáját; ám az asszonyt rántotta le, akit többször hátbaszúrt. Az életveszélyesen megszurkált nő eljutott a barátja házáig, ott kért segítséget. A sértettet a békéscsabai kórházba szállították, és csak a gyors, szakszerű orvosi segítség mentette meg az életét. A rendőrség nem kapott jó személyleírást a tettesről, ám annál jobbat az elkövető kerékpárjáról: csomagtartó és gyermekülés is volt rajta. A 29 éves gyanúsított a kezdeü tagadás utál beismerte tettét. Pénzt próbált szerezni, de miután a bicskával szúrt, a táskát a pénzzel nem vitte el. Azt mondta: megijedt attól, hogy a sértett kiabálása miatt lebukik, ezért kereket oldott, a bicskát pedig eldobta. Az egyébként alkalmi munkákból élő gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. A nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete 10-15 évig vagy életfogytig tartandó szabadságvesztéssel büntethető. nyemcsok Lefülelt határsértők Nyírbátor Visszaszorulóban van az embercsempészet a keleti határ- szakaszon; tavaly jelentősen kevesebb ilyen típusú bűn- cselekmény történt, mint 2001-ben. Tavaly 87 esetben indult eljárás embercsempészet miatt a keleti határszakaszon, 2001-ben 101 hasonló bűncselekmény történt. Az elkövetők többsége tavaly magyar állampolgár volt, de ukrán és román és afgán tetteseket is elfogtak. Kevesebben igyekeznek illegálisan nyugatra a magyar-román és a magyar-ukrán határon. A két évvel ezelőtti adatokhoz képest 1000-rel kevesebb migrációs cselekmény történt. A nyugatra tartók 22 százaléka Szomáliái állampolgár volt, de a határsértők jelentős részét az iraki, a kínai, az afgán és a bangladesi állampolgárok alkották. A többiek ugyancsak Afrika és Ázsia különböző országaiból érkeztek. Tanyik József, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense szerint a kevesebb embercsempészés és a migrációs cselekmények visszaszorulása a hatékonyabb bűnügyi és felderítő munkának, valamint a technikai eszközpark bővülésének köszönhető. Az idén további stabil és telepíthető hőkamerákat és hajóradarokat kap a Nyírbátori Határőr Igazgatóság. A jelentős eszköz- fejlesztés a szervezet felkészülését is szolgálja az európai uniós csatlakozásra, hiszen ha Magyar- ország 2004. május 1-jén a közösség tagja lesz, a schengeni határ Szabolcs, Hajdú, Békés és Csongrád megye keleti szélén húzódik majd. EUROPRESS Vallott a baltás gyilkos Nyolc év után fogták el a román férfit A gyilkosság még 1995 júniusában történt; akkor ölték meg brutális módon - baltával szétverték a fejét - békéscsabai, Damjanich utcai házában a 65 éves L. Sándort. A bűncselekmény gyanúsítottját, egy román férfit nyolc év után a minap fogták el Budapesten egy munkásszállási ellenőrzés során. A 27 éves férfi beismerte tettét. _____ Békéscsaba__________ A kilencvenes évek elején és közepén ismert volt Békéscsabán, hogy a 65 éves L. Sándor külföldieknek adott szállást házában. Attila néven ismertek a környéken élők egy román, 19 éves fiatalembert is, aki hosszabb ideig lakott a férfinál. 1995 júniusában baltával brutális módon meggyilkolták a szállásadót, L. Sándort, és ezzel egy időben az Attila néven ismert férfi is eltűnt. A rendőrségnek a nyomozás során több bizonyítékot is sikerült begyűjtenie, amelyek révén alaposan gyanúsíthatták emberöléssel az egyébként M. C. mo- nogramú fiatalembert. A férfit azonban nem találták égen-föl- dön. A nyomozás során az is kiderült, hogy hol, melyik településen lakott a férfi Romániában, de ott sem bukkantak nyomára. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, és ez idén március elején vezetett eredményre. Budapesten egy véletlenszerű munkásszállási ellenőrzésen akadt fent az immáron 27 éves férfi. Az útlevele a saját nevére volt kiállítva, és ez okozta a vesztét. A férfi békéscsabai kihallgatásai során először tagadta azt is, hogy valaha járt a városban, majd közölte, hogy a gyilkosság napján egy romániai börtönben ült. Alibije hamar megdőlt a börtönből kapott válasz alapján. (Igaz viszont, hogy vagyon elleni bűncselekmények miatt már elítélték korábban.) Ma már a gyilkosság tényét elismeri M. C. Ahhoz a verzióhoz ugyanakkor még tartja magát, hogy ő csak egy botot kapott fel veszekedés közben, és amikor ütött vele, akkor látta, hogy ez balta. A férfit - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - a rendőrség emberöléssel gyanúsítja. NYEMCSOK LÁSZLÓ Biztosított biztonság Budapest A bűnmegelőzés kevesebbe kerül, és kevesebb munkát igényel, mint a bűnüldözés. Lamperth Mónika belügyminiszter és Patai Mihály, a Hungária Allianz Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója bűnmegelőzési együttműködési megállapodást írt alá. Először a házunk táján „söpörtünk”, aztán feltérképeztük, milyen veszélyeket rejt a bűnözés; széles körű együttműködést kezdeményeztünk az önkormányzatok a civil szervezetek és az üzletszféra szakmai szövetségeivel - mondta a miniszter. A biztosítóval aláírt megállapodás értelmében az Allianz több százmillió forint közérdekű kötelezettségvállalással csatlakozik a tárca bűnmegelőzési programjához. A minisztérium alapvetően két terület finanszírozására kívánja felhasználni az összeget. A legfontosabb a gyermekek biztonsága és a családi gondoskodás. Ennek érdekében a Belügyminisztérium a bűnmegelőzési gondolkodást elmélyítő programot indít útjára ez év tavaszán az iskolák, önkormányzatok és az egyházakt közreműködésével. A program pályázati hátterét támogatja a biztosítótársaság. Ugyancsak fontos feladat a közlekedésbiztonság javítása. A szándékosan elkövetett balesetek, vagyon elleni bűncselekmények és környezetkárosítás is e témakörbe tartozik. A Belügyminisztérium ez ügyben is önálló programot indít, a komplex megelőzés szemlélet megteremtésére. Mindkét program az európai uniós elvárásoknak nagymérték- ben megfelel. ________koós tamás Bud apest____ Ké t évvel ezelőtt már sikerült elfogniuk a rendőröknek egy lengyel férfit, aki részt vett a nagy értékű autók elrablásában, ám társai tavaly nyáron ismét megjelentek az Ml-es autópályán. A rablók autójukkal nekimentek a kiszemelt járműnek, a koccanásra megálltak az áldozatok. A tettesek durván viselkedtek a sértettekkel és megléptek a járművekkel. Tavaly új módszerrel próbálkoztak. Rendőrnek álcázták magukat és helyszíni ellenőrzés cél-