Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám
2003. Március 17., hétfő AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL TÚRKEVE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN %£& PíA ~V> EJaSt SZENNYVÍZTÁROLÓK, veszelyeshulladek-gyujtok MEGRENDELÉS ALAPJÁN EGYEDI MÉRETEKREN. Sikeres szakmai seregszemle Békés megyéből is érkeztek az óvodai igazgatóság rendezvényére Egy év kihagyás után a megyei pedagógiai hetek rendezvénysorozatának keretében ismét kihelyezett óvodapedagógiai napot tartott a kevi óvodai igazgatóság. A program sikerének beszédes fokmérője, hogy a több mint félszáz környékbeli résztvevő mellett még Békés megyéből is érkeztek érdeklődők. Bár a szakmai seregszemle a 2001. esztendő után valóban idén bővült először megyeivé, ám a városon belül komoly hagyományai vannak ezeknek a továbbképzéseknek - tájékoztatta lapunkat a házigazda intézmény vezetője.- Immár hetedik éve folyamatosan rendezünk óvodapedagógiai napokat Túrkevén hét tagóvodánk és egy bölcsődénk munkatársainak tapasztalatcseréje érdekében - tudtuk meg Debreceni Pétemétől. Az igazgatónő elmondta, bár most is új téma: a gyerekek együttműködési és kifejezőkészségének fejlesztése köré csoportosították mondanivalójukat, a múlt szerdai programok ettől függetlenül a korábbiakban kialakult „koreográfia” szerint zajlottak. Miután a kiválasztott öt tagóvodában véget értek a gyakorlati bemutatók, a Városháza dísztermében több mint félszáz óvodapedagógus hallgatta meg az ismert kecskeméti szaktekintély: dr. W. Mikó Magdolna előadását. Az érdeklődés mértékére jellemző, hogy a környező községek és városok - Mezőtúr, Kisújszállás, Kunhegyes, Kenderes, Kunmadaras, Tiszaroff és Fegyvernek - mellett még a Békés megyei Dévaványáról is érkeztek vendégek a seregszemlére. A vitaindítót követően az igazgatóság valamennyi tagintézményének képviselői saját tapasztalataikkal egészítették ki a hallottakat, kiemelve az helyi óvodák sajátos arculatának és az erre épülő nevelési programoknak köszönhető eredményeket. A rendezvényt végül készségfejlesztő játékok és sportszerek bemutatója zárta, és természetesen ezúttal sem maradhatott el a szervezők színjátszókörének meseelőadása a Korda moziban. A legkisebbek körében minden évben nagy sikert arat az óvónők színjátszókörének meseelőadása. Újdonságokat kínál a fesztivál Idén májusban jubileumi juhászfesztiválnak ad otthont Túrkeve. Ebben az esztendőben ugyanis a város éppen ötödik alkalommal rendezi meg ezt az egész országban egyedülálló, felhőtlen kikapcsolódást nyújtó eseményt. S hogy a programok közt mindenki meglelhesse a kedvére valót, a hagyományos műsorok, versenyek és kiállítások mellett újdonságok is gazdagítják majd a látnivalók széles palettáját. Persze a május 24-25. között zajló fesztivál alapvetően hű lesz az előző esztendők tradícióihoz — hangsúlyozta a város polgármestere. Mint azt lapunk érdeklődésére dr. Szabó Zoltán elmondta: az ingyenesen megtekinthető esemény leglátványosabb szakmai elemeit ezúttal is az országos juhnyíróbajnokság és a nyájterelő verseny alkotják majd. E mellett azonban különleges csemegének ígérkezik a korábbinál bőségesebb kulturális programkínálat, amelyet idén először egy szombat estétől végkimerülésig tartó utcabál tesz teljessé. Aki pedig a kézműves kirakodóvásár forgataw CL s Idén is izgalmas szakmai megmérettetésnek ígérkezik a nyájterelő verseny. ga után némi gasztronómiai különlegességre vágyik, az a tájjellegű kunsági pásztorétkek ugyancsak ezen a rendezvényen debütáló bemutatóján számtalan elfeledettnek hitt finomságba is belekóstolhat.- Az előkészületekkel külön stáb foglalkozik, akik már gőzerővel dolgoznak a műsorok és a többi látnivaló összeállításán - tudtuk meg a vezetőtől, aki azt is elárulta: az ötödik Kevi Juhászfesztivál fővédnökségét reményeik szerint Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert vállalja majd. FOTÓ: EISEMANN JÓZSEF _______________________1 HA RC AZ OLVADÁSSAL. Jelenleg huszonhét munkanélkülit foglalkoztat közhasznú munkásként a kevi önkormányzat. Többségük még mostanában is a hóval és annak következményeivel birkózik. A bel- vízveszélyre való tekintettel ugyanis hetek óta végzik az árokrendszer és az útpadkák tisztítását. __■ Sor okban HELYTÁLLÁS. Helyiek is részt vettek a város egyik legrégebbi, mintegy 200 éves házának közelmúltbeli oltásában. A mezőtúri lánglovagok és a kevi önkéntesek gyors, áldozatkész munkájának köszönhetően - melynek során egy túri tűzoltó súlyosan megsérült — a hetvenéves tulajdonost és annak ingóságait sikerült kimenekíteni. Az idős asszony nem maradt fedél nélkül, rokonai vették magukhoz. PLUSZFORRÁSOK. Az előző évekhez hasonlóan nullszaldós költségvetést fogadott el a minap a kevi képviselőtestület. A büdzsé azonban új elemeket is tartalmaz. így az önkormányzat idén az állami normatíván felül 40 millió forintos támogatást nyújt az óvoda és a bölcsőde működtetéséhez, illetve 15 millió forint pályázati alapot különített el a fejlesztésekhez szükséges önerő biztosítása érdekében. LEGYEN VILÁGOSSÁG! Egy nemrégiben elkészült felmérés szerint a város szinte valameny- nyi közintézményének belső világítása megérett a korszerűsítésre. A beruházásra várhatóan ez év szeptemberéig sor kerül, az utcai lámpatestek cseréjének folytatásaként. Energiatakarékosabb, ám nagyobb teljesítményű égőket kapnak az iskolák és az önkormányzat is. A polgármesteri hivatalban emellett elvégzik az elektromos hálózat rekonstrukcióját, amely a 105 éves Városháza jövőre tervezett teljes felújításának nyitánya lesz. FÚVÓS SIKER. A közelmúltban immár tizenegyedik alkalommal versenghettek egymással a megye legjobb fúvós növendékei Mezőtúron. A megmérettetésen a túrkevei Egressy Béni Zeneiskola Örményesi Tagozatának diákja: Kis Adrienn a szaxofonosok kategóriájában a dobogó harmadik fokára állhatott. ■ Az oldalt írta: Bugány János CD1 TÚRKEVEI ÁFÉSZ ÁFÉSZ Kereskedelmi egységek: ÁRUHÁZ Széchenyi út 13. Élelmiszer Ruházat I. sz. Élelmiszerbolt Mátyás kir. 4. 15. sz. Élelmiszerbolt Kálmán kir. 19. Iparcikkbolt Kossuth L. u. 23. Kossuth L. u. 19. Rákóczi út 33. Terményboltok MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉS. LAKOSSÁGI ÉS KÖZÜLETI KIVITELEZÉS KULCSÁTADÁSIG. ÚSZÓMEDENCÉK ÉPÍTÉSE MINDEN MÉRETBEN. ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDELEM. AZ ALAPTÓL A TETŐIG NÁLUNK MINDENT MEGTALÁL. FOLYAMATOS ÉPÍTŐANYAG AKCIÓK! HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RElSZERi v~ Cím: Túrkeve, István kir. út 3. Tel.: 56/554-316 Kisújszállás, Malom út 1. Tel.: 59/520-569. Hagyományteremtő nőnap A nyugdíjas klub, a szociális otthon, a művelődési ház és más helyi intézmény, illetve civil szervezet mellett idén először az önkormányzat is ünnepség keretében köszöntötte a városban élő és dolgozó lányokat, asszonyokat. Jelképesen ugyanis valamennyiüknek szólt az a gratuláció, emléklap és virág, amelyet nőnap alkalmából harmincöt túrkevei hölgy kapott a Városházán. A hagyományteremtő esemény vendégei dr. Vadai Ágnes és Rózsa Endre országgyűlési képviselők voltak. Az ünnepeltek velük együtt hallgathatták meg azt a szívhez szóló műsort, amellyel a város éneklésben, zenélésben, szavalásban és színjátszásban jártas fiai - óvodásoktól a nagypapákig - hajtottak fejet „gyengébbik nem” előtt. A nag sikert aratott program végén pi dig a kevi vállalkozók felajánlás, iból még egy szerény vendégi, fásra is tellett. Dr. Szabó Zoltán polgármester emléklapot, míg Rózsa Endre országgyűlési képviselő virágot nyújtott át a hölgyeknek. Hj£3 odlosi ékség KERESSEK ÚJ TERMÉKEINKET AZ ÜZLETEKBEN!- rozsos kenyér - sváb kenyér Rendezvényekre sós és édes jellegű aprósütemények rendelhetők. Tel.: 56/362-704, 901 Uodosi "Transport Nemzetközi áruszállítási tevékenységünk bővített járműparkkal várja megrendelői érdeklődését. Tel.: 56/361-028, 20/9281-513 Túrkeve, Kinizsi P. út 37.