Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-12 / 60. szám
2003. Március 12., szerda 7. OLDAL AHOL ÉLÜNK TISZAFÖLDVÁR AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Elkészült Tiszaföldvár turizmusfejlesztési programja. A terjedelmes írás részletesen taglalja azokat a lehetőségeket, melyek alkalmasak az ágazat helyi meghonosítására. A tanulmány egyik fejezete a lovas idegen- forgalom fellendítésével foglalkozik. Az ötlet alapját egy helybéli vállalkozó, Öllé Sándor lótartási szenvedélyére szeretnék alapozni. Egy lovas komplexumot szeretnének felépíteni, melyben lovarda, díjugrató pálya, mesterséges halastó épülne. Az egyik város melletti csatorna szomszédságában már a terület is adott, tökéletesen megfelel ahhoz, hogy a településre csábítsa a lovagolni szeretőket. Mivel hazánkban egyre többen tartanak lovat, sokan szeretnek lovagolni, így a táborok, túrák roppant népszerűek. Amenynyiben a komplexum megépülne, a lovasoktatáson, tereplovagláson, díjugratóversenyek rendezésén túl számos lehetőséget kínálnának az ide látogatóknak. Lehetne csónakázni, horgászni, vagy éppen megkóstolni a helyi borokat. A megye lósportjának sem lenne mellékes, hogy a tervek szerint fedett lovarda lesz az épületegyüttesben. A becslések szerint mintegy hatvankétmillió forintba kerülne a beruházás, ehhez pedig pályázati úton is szeretne pénzt szerezni az önkormányzat, illetve a beruházó vállalkozó. A város életére az előzetes szakvélemények szerint mindenképpen pozitívan hatna a lovastanya, munkahelyeket létesítene, vendégeket csábítana a településre. Ezek hosszabb távon jótékony változásokat eredményezhetnek. A strandfejlesztésé a jövő KIÁLLÍTÁS. Szájjal és lábbal festő művészek képeiből nyílt kiállítás Tiszaföldváron, a művelődési házban. A mozgásukban korlátozott, ám akaraterőből jelesre vizsgázott alkotók munkáiból összeállított tár- latot a jövő hét végéig tekinthetik meg az érdeklődők. _________________________________________■ BE LVÍZ A HATÁRBAN. Tiszaföldvár a legutóbbi nagy belvíz idején komolyan küszködött a nehézségekkel. Összedőlt házak, megrogy- gyant vályogfalak maradtak a víz nyomában. Az idén lehullott sok hó miatt többen joggal féltek, hogy megismétlődhet a természeti katasztrófa. A jelek szerint ettől most nem kell tartani, de azért a város határában már nagy tócsákban áll a víz._______________________■ f TISZAFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ ALÁBBI INGATLANOKAT: Tiszaföldvár területén lévő beépítetlen ingatlanok: Cím_______________Hrsz.______Terület_____Megnevezés Ny fl út 25. 1125/2 556 m2 Telek (anyaggödör) Bajcsy-Zs. 152. 1644 2187 m2 Telek Döbrei J. út 208. 4586/2 506 m2 Építési telek Döbrei J. út 229. 4295 4806 m2 Építési telek Dob út 15. 3209 1388 m2 Építési telek Epreskert út 35. 1188/2 488 ra2 Építési telek ókincsem III. út 20. 113 5261 m2 Belső telek (kiegészítő) Új virághegy út 95. 4472 2791 m2 Építési telek óvirághegy II. út 42. 4973 4097 m2 Kert 27/30 önkorm. tulajdon óvirághegy I. út 204. 4746/1 2539 m2 Telek (belvizes) Iskola út 15. 107 707 m2 Kiegészítő telek József A. út 489 190 m2 Kiegészítő telek József A. út 465 162 m2 Kiegészítő telek József A. út 462 191 m2 Kiegészítő telek József A. út 490 189 m2 Kiegészítő telek Strand út 301/109 638 m2 Kiegészítő telek Kossuth út 2127/9 18 m2 Garázstelek (OTP mögött) Kossuth út 2127/10 18 m2 Garázstelek (OTP mögött) Kossuth út 2127/11 18 m2 Garázstelek (OTP mögött) Kossuth út 2127/12 18 m2 Garázstelek (OTP mögött) Kossuth út 2127/13 18 m2 Garázstelek (OTP mögött) Kossuth út 191. 2127/6 42 m2 Üzlettelek (OTP mellett) Szegfű út 14. 1772/3 42 m2 Üzlettelek piacnál Szegfű út 16. 1772/2 45 m2 Üzlettelek piacnál Szolnok, Tenyőszigeti üdülőtelkek: Hrsz. Terület Hrsz. Terület 21007 900 m2 21011 900 nr 21008 900 m2 21013 900 m2 21009 900 m2 21016 901 m2 21010 900 m2 21017 835 m2 Felépítményes ingatlanok Tiszaföldvár belterületén: Cím Hrsz. Terület Megnevezés Árvái J. út 59. 1709 477 m2 önk. lakás (lakott) Damjanich út 6. 1251 721 m2 szoc. bérlakás (lakott) Deák F. út 16. 691 803 m2 szoc. bérlakás (lakott) Döbrei J. út 164. 4605/2 1090 m2 szoc. bérlakás (lakott) Toldy F. út 49. 2883 2187 m2 szoc. bérlakás (lakott) Újtemető út 35. 1272 1070 m2 szoc. bérlakás (lakott) Új virághegy út 95. 4476 2334 m2 szoc. bérlakás (lakott) Állatmérlegház (mázsaház) 0226/10 hrszú ingatlanon lévő önkormányzati tulajdonú felépítmény. Az ingatlanokkal kapcsolatban a polgármesteri hivatal műszaki osztályán személyesen vagy telefonon lehet érdeklődni. (Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2.) Telefon: 56/470-017 Vételi ajánlatokat írásban lehet benyújtani a polgármesteri hivatal címén (5431 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2. Pf.: 56.) Tiszaföldvár szebb jövőjének egyik záloga lehet a fürdő. A város ön- kormányzata külön munkacsoportot állított fel azért, hogy a fejlesztési elképzelésekből minél hamarabb valóság lehessen. A földvári termálstrand igen népszerű a környéken lakók körében, ám egyre több külföldi is felkeresi a csendes, tiszta fürdőt gyógyulás és pihenés céljából. Az ország gyógyturiz- musának föllendülését szeretné kihasználni érthető módon a város is, ezért első lépésként megindították a gyógyvízzé minősítési eljárást. A vizsgálatok már le is zárultak, most várják a végeredményt.- A strand fejlesztéséhez vezető úton az egyik legfontosabb lépés az lenne, ha gyógyfürdőként működtethetnénk a létesítményt a továbbiakban — mondta Borza Attila polgármester. - Emellett természetesen akad még bőven tennivalónk. A képviselő-testület alakított egy munkacsoportot, melynek feladata a strand és a turizmus fejlesztése, megfelelő programok szervezése, befektetői tőke felkutatása lesz. A legközelebbi cél az, hogy egész évben folyamatosan nyitva A földvári strand megújulásra vár tartson a fürdő, hiszen ezzel egy újabb vendégkört tudnának Ti- szaföldvárra csábítani. Sokakban felmerül a kérdés, hogy a várostól autóval negyedórányira lévő Cserkeszőlő dinamikus fürdőfejlesztése nem akadályozza-e a földvári terveket. Borza Attila polgármester szerint a település számára nem ez a mérce. — Nekünk elsősorban nem Cserkeszőlővel kell vetélkednünk, hiszen az itteni víz másra jelent gyógyírt. Ebből eredően aztán nem is egyforma a vendégkörünk. Nekünk a csendesség és a nyugalom mellett egyéb adottságainkat kell kihasználnunk, ki szeretnénk domborítani a fürdőnk sportos oldalát, s azokat a sajátosságokat, melyek csak ránk jellemzőek. Fel szeretnénk venni a versenyt a kor színvonalával, s olyan létesítmény megépítéséért dolgozunk, mely színvonalában, szolgáltatásaiban megfelel vendégeink elvárásainak. Csatornázás A korábbi évekhez hasonlóan idén is folytatja az önkormányzat csatornázási és útépítési programját. Amennyiben pályázataik sikerrel járnak, a megszokottnál nagyobb léptű lehet a közműfejlesztés. Párját ritkító tárlatok Hazánk első földrajzi múzeumaként 1956-ban nyitotta meg kapuit a Tiszazugi Földrajzi Múzeum. Az intézmény új vezetőjének egyik célja, hogy a nagyközönség és a szakma ismét fölfedezze a maga nemében párját ritkító tárlatot. Az idén kilencvenéves földrajztanárnak és tudósnak, dr. Varga Lajosnak köszönhetően lassan fél évszázada már annak, hogy a földrajzi emlékeknek és leleteknek egy önálló tárháza van Tisza- földváron. Mező Szilveszter megbízott igazgatóként nyár óta vezeti az intézményt. Varga Lajos munkássága előtt is tisztelegve szeretné, ha a szakma és a közönség ismét „fölfedezné” az itten páratlan gyűjteményt.- Komoly szakmai kihívást jelent számomra ennek a múzeumnak a vezetése — mondta a fiatal igazgató. - A mai napig ez a megye egyetlen természettudományos gyűjteménye, ennek pedig megfelelő rangot kell adnunk. Első lépésként Íabővítik a földrajzi tárlatot, új paravánokat helyeznek ki, de az igazi megoldást egy állandó helyiség jelentene. Mező Szilveszter nagy tervekkel érkezett Tiszaföldvárra — Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a mostani, egyház által visszaigényelt épületből elköltözünk végleges helyünkre, s akkor a raktárban pihenő anyag nagyobb részét végre mindenld számára láthatóvá tudnánk tenni. A nagyközönség feltehetően nagyon várja már például, hogy a ládákban pihenő mamutcsontvázat teljes pompájában megtekinthesse. — Bár az őslénytani leletek nem tartoznak szervesen a földrajzi gyűjteményhez, de igazán büszkék lehetünk rá. Ez az ország egyik legjelentősebb ilyen jellegű anyaga. Amint megoldódik a költözésünk, s a csontok restaurálásán is túl leszünk, akkor mindenki megtekintheti majd a mamutot. A fiatal megbízott igazgató számára így lesz feladat bőven, hiszen ahhoz, hogy a hosszú évek óta jobbára dobozokban élő intézmény rangjához illő környezetbe kerüljön, még sok a teendő. FARKAS ES TARSAI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. 5430 Tiszaföldvár, ÓNagyB.u. 3. j Telefax: 56/470-381,30/953-0065 1 Mezőgazdasági növénytermesztés Növényvédelmi szaktanácsadás Asztalosipari tevékenység Felvásárlás és értékesítés Gépi szolgáltatások Biztosi vizit Holnap délelőtt Tiszaföldvárra látogat Nemcsók János, az Alföldprogram miniszteri biztosa. Szó esik többek között a homoki szőlősterületek rekonstrukciós lehetőségeiről is, melyet a szomszédos Ci- bakházával szeretne megvalósítani az önkormányzat. ___________■ Röv iden ÁTÉPÍTÉS. A Kossuth iskola átépítésére készül az önkormányzat. A helyhiány miatt öt épületben működő oktatási intézményre emeletet húznának, az udvaron pedig egy új blokkot építenének, ahol ebédlő és melegítőkonyha lenne. A mintegy kétszázmillió forintos beruházás költségeire pályázni fog a város, a rekonstrukció tervezésére már nyertek is 2,1 milliót. VÍZFORGATÓ. Közel kétmillió forintot nyert a település a strand medencéihez szükséges vízforgató berendezések tervezésére. ■ TEHERGÉPJÁRMŰVEK: IFA W50, IFA L60, BARKAS, SKODA, UAZ, valamint MTZ-alkatrészek szaküzlete. Ezenkívül nyugati tehergépjárművek, pótkocsik alkatrészeinek rövid határidőn belüli beszerzése. További kiegészítő felszerelések: lámpák, izzók, akkumulátorok, ékszíjak, csapágyak, kenőolajok, kenőzsírok, szűrőbetétek, szimeringek, hidraulikacsövek, spaniferek. TACH0GRÁF KORONG AKCIÓ: 800 Ft +áfa (50 csomag, azaz egy karton esetén) 872 Ft +áfa (10 csomag vásárlása esetén) _________ Ny itva: kedd-péntek 8-12,13-17, szombat 8-12 Tiszaföldvár, Mezőtúri út 5. Telefon/fax: 56/470-072. Mobil: 30/280-4697 5 Lovarda a határban?