Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-10 / 58. szám
Ill 2003. Március 10., hétfő _______________________________________MEGEMLEKEZES A S ZOLNOKi CSATÁR Ó L 7. OLDAL Lőporfüstbe burkolózott a főtér A császári csapatok kétszer is megfutamodtak a hét végén. Először a sár és a hó szorította be a „fehér frakkosokat” Szolnokra, majd a piros sapkások vállvetve a lengyel légióval szorították ki az osztrák sereget. Mielőtt azonban megindult volna a régvolt vitézek mindent elsöprő rohama, a mai huszárok, a gyorsreagálású ezred katonái foglalták el Szolnok főterét. A harcosok pedig a száj táti népnek bizonyították, vitézségben most sincs hiány. Nem csak könnyedén bántak el a képzeletbeli ellenséggel, de azt is megmutatták, hogy ha kell - akár csak egykor a huszárok - a fejüket is használják. Nem is rohantak fejjel a falnak, csak a cserepeknek. Viszont volt, aki abból négyet-ötöt is darabokra zúzott kobakjával. A hatás nem maradt el, a bemutató után egy-kettőre megteltek a toborzósát- rak. A gyerekhad percek alatt megszállta a páncélozott harckocsit, a terepjárót. Az Az összefogás ereje Az összefogás erejébe vetett hitet emelte ki Botka Lajosáé polgármester az 1849. március 5-i szolnoki csata hőseire emlékezve. A főhajtáson ezúttal jelen volt Lengyelország nagykövete is. Jó barát és unokatestvér A szolnoki csata évfordulóján rendezett megemlékezésen részt vett Lengyelország nagykövete is. Ratal Wisniewskit a két országot összekapcsoló szálakról kérdeztük.- „Lengyel-magyar két jó barát", tartja a mondás. De mennyire erős az a kötelék, amely összekapcsolja a két népet?- Két szál is összeköti a két népet. Az egyik egy „látható", közvetlen: a közös uralkodók, királynék, szentek, felkelők, az együtt imádott írók, zenészek, filmrendezők. Van azonban egy másik, egy láthatatlan, ám sokkal fontosabb szál. Ez a történelmi párhuzamok. A két ország gyakran küzdött hasonló problémákkal. Ezért is szól úgy lengyelül az előbb idézett mondás: lengyel-magyar két unokatestvér.- Közös sorskérdések most is vannak. Ilyen az európai uniós csatlakozás. Az integráció után szorosabbra fűződhetnek a meglévő kapcsolatok?- Az integráció esélyt ad egy északdéli összeköttetés kiépülésére, a turisztika, kereskedelem fellendítésére. Lehet, hogy mint századokkal ezelőtt, ismét Lengyelország lesz a magyar bor legnagyobb felvevőpiaca. Egész Közép-Euró- pa kap egy esélyt a felemelkedésre, a fejlődésre. Ebben azonban igen nagy szerepe lesz a régióknak, az önkormányzatok közötti kapcsolatoknak. Ezért is találkoztam örömmel Szolnok és a megye vezetőivel.- A szolnoki csatában igen hősiesen harcolt a lengyel légió. Mennyire ismert a lengyelek előtt az 1848-49-es magyar szabadságharc?- A lengyelek többsége elsősorban a közös szenteket, királyokat ismeri. Nagy tiszteletnek örvend Báthory, aki választott lengyel királyként az egyik legkitűnőbb uralkodónak tartanak. Az 1848-49-es szabadságharc ugyanakkor mindkét ország számára fontos volt. Olyan lengyel felkelésként tartjuk számon, ami nem Lengyelországban zajlott. No persze mindez azután volt, hogy kettőt kondultak a harangok. A 154 ével ezelőtti kort idéző a huszárok, dragonyo- sok, tüzérek, gyalogosok sorfala előtt ugyanis ekkor lépett el a ma honvédelmi államtitkára. Iváncsik Imre a szemle után adta ki a napiparancsot: „Hagyományőrzők, hajrá!” Az ország különböző pontjairól, sőt még a határon túlról is érkezett honvéd hagyományőrzők pedig megfogadták a biztatást. Előbb bemutatták mindazt, amit egy harctérre menő, jól kiképzett gyalogos-, lovas-, tüzérkatonának egykoron tudnia kellett, majd igazi csatatérré változtatták a főteret. A szegedi gyalogosok, pont mint régen, halált megvető bátorsággal rohanták le a császári tüzéreket. Damjanich vörös sipkásai pedig a lengyel légióval közösen futamították meg a dragonyosokat, hogy aztán közelharcban szórják szét a Kar- ger-dandár utóvédjeit. Kardcsörgés, A megemlékezések sora szombaton kora reggel kezdődött a Vártemplomban tartott szentmisével, majd délelőtt az 1848-as emlékhelyeken tartott koszorúzásokkal folytatódott. A szabadságharc emlékművénél mondott beszédében Botka Lajosné polgármester a forradalmárok szabadság-, függetlenség- és hazaszeretetét, az összefogás erejébe vetett hitét emelte ki. Úgy vélte, a példájukra ma is szükség van, hiszen csak így erősödhetünk mindannyian hazaszeretetben és hitben, hogy az összefogás ereje ismét szolgálja a magyarságot. „Nemcsak a legnagyobbakra, de a segítőikre is emlékezünk” — fogalmazta meg a lengyel légió emléktáblájánál a lengyel kisebbségi önkormányzat képviselője. Maslovszki Madien azok alakját idézte fel, akik nevét nem jegyezték fel a történelem- könyvekbe: a szabadságért küzdő parasztokét, kézművesekét, polgárokét és a lengyel légió katonáiét. álcaruhába bújt, terepszínűre festett arcú katonák pedig most is jól vizsgáztak, derekasan állták a meg-megújuló támadásokat. Eközben az apukák az éjjellátókat, a géppuskákat, aknavetőket forgatták. A katonák fegyverei a lányokat, asszonyokat is lenyűgözték. Mindezt látva nem ágyúdörgés, fegyverropogás hallatszott mindenhonnan. Lőporfüst lepte el a városháza környékét. „Rebellis kutya” - szűrte a szavakat fogai között a császári sereg maradványának kapitánya, miközben szuronyos puskája egy magyar honvéd fegyverének feszült. Hangját azonban elnyomta a diadalra száguldó huszárok paripáinak fújtatása, az ágyúk megmegújuló moraja. Az elismerést jelentő tapsból ezúttal a legyőzőiteknek is kijutott. Akárcsak a szolnoki katonazenekarnak, amelynek tagjai kisebb-nagyobb megszakításokkal öt órán át fújták a marsot. csoda, ha még a huszárok is felsóhajtottak: „Hej, ha nekünk is, ilyen lett volna!”. Pedig toborozni a huszárok is tudtak, igaz, ők a „valóságshow” helyett a dári- dóra esküdtek. Cigányzenével, tánccal, borral csábították a fiatalt katonának. No meg ígéretekkel. Kosztot, kvártélyt és magas zsoldot ígértek az újoncoknak - akárcsak manapság. Az oldalt írta: Teleki József. A fotókat Bugány János készítette.
