Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2003. Február 15., szombat | ' S MEGYE I „Én már csak az akácosba megyek” Portré Vass Lajos 1925. január 13- án Gyomron született. Tulajdonképpen néhány évtizedig azt sem tudta, hogy akad egy Tószeg nevű település a térképen. Mégis úgy alakult a sorsa, hogy közel fél évszázada ebben a Szolnok melletti községben lakik. Teljesen egyedül, de menni sehová nem akar, hiába hívja a menye, fia. „Jó nekem itt, minden zugot, embert ismerek. Mit csinálnék én Szolnokon, netalántán Pesten? Ha megyek, akkor már visznek: lábbal kifelé az akácosba, nem mesz- szire.” Nem akármilyen élete volt, hiszen 1944-ben, a nyilas uralom idején, katonának szólították Pesten, az Andrássy út 60-ba. Egy szuronyos, fegyveres őr állt a kapuban és rámordult: — Hogy hívnak téged? — Vass Lajosnak. — Vassnak? A „v” betű nagyon hátul van az ábécében, ezért menj haza! Jöjjenek mások, mert névsor szerint viszünk benneteket. Három nap múlva te is sorra kerülsz! Szerencsére akkorra változott a helyzet. Leszerződtették olyan munkahelyre, hogy átmeneti mentességet kapott a behívó alól. Mert ha akkor és ott besorozzák, ki tudja, melyik ukrajnai, Kárpátkörnyéki faluban, erdőben nyugodna sokadmagával. Elzúgott a háború, az ifjú Lajos továbbra is Pesten talált munkát. Gyömrőről sokadmagával naponta utazott: a hajnallal kelt és az éjszaka vitte haza. Közben az egyik helyi rendezvényen, mit ad az ég, megismerkedett egy, ott vendégségben lévő, szép tószegi kislánnyal, Kas Amáliával. Az ismeretségből szerelem, majd udvarlás lett. Lajos bácsi soha nem hamarkodott el semmit, három évig adta a szépet, szóval udvarolt, amikor 1954-ben összekötötték az életüket. Közben költöztek a felesége községébe, Tószegre. A tejiparban tudtak elhelyezkedni, majd huszonhárom év után az áfész- nál lett hentes. Amikor nyugdíjba került, bizony negyvenhárom Öregkorban lassan telnek a napok és én mindig várok valakit, valamit. A reggelt, a tavaszt, a fiamat, a menyemet, egy telefont, a szomszédot, az újságot - sorolja a 78 éves tószegi Vass Lajos. fotó: bakos judit munkás év sorakozott a munkakönyvében. Ez a temérdek esztendő azért úgy múlt el, mint az időjárás: akadt ebben derű is, ború is, jó is, rossz is, ahogy a legtöbb embernél. így 1957-ben eljárás folyt ellene egy mondvacsinált ügy miatt. Nyomoztak utána hónapokig, de semmit nem találtak, de azért 1957 tavaszán behívták Szolnokra, a Szapáry útra és bizonyára a sok felesleges szimatolásért egy szolnoki nyomozó alaposan megverte. — Felháborodtam, de akkor nem tehettem semmit, pedig a végzés is az ártatlanságomat igazolta. Gondoltam, amint lehet, visszaadom, de aztán letettem róla. Pedig az illető még ma is él... Sajnos 1980-ban elveszítette élete jobbik felét: a feleségét. A gyógyíthatatlan betegség legyűrte. Egyetlen gyerekük született, abban az időben nősült. A menye pedagógus, a lányunokája most már felsős. Zongorázik, balettre jár, még fogalma sincs, minek készül, tanul. Nem tagadja, olykor átvillant a fejében, mi lenne, ha asszonyt hozna a házhoz, mert magában egy férfiember hej, de árva. Lajos fia csak ennyit mondott:- Ha megnősülsz apu, ha nein, nekem csak egy anyám volt. 0 pedig kinn a temetőben... így nem házasodott újra soha. Minden háziasszonyi munkát megtanult: mosott, vasalt, főzött. Hízókat tartott, kacsákat tömött és vágott. Sajnos négy éve lerobbant, túljutott a harmadik infarktuson. Azóta hétköznap hordják az ebédet, hétvégeken a menye, fia látogatja meg, kosztolja. Korábban be-benézett Szolnokra, most már ez az út is hosszú neki. Akad egy jó szomszédja, aki sűrűn ránéz. Amikor egyetlen, hasonnevű fiából államtitkár lett, bizony, az édesapja nem repesett az örömtől.- Jaj, fiam, minek mentél el olyan messzire? Nem jó neked itt, Szolnokon? Minek vállalsz olyat, ami négy évre szól?- Apu, ez egy kihívás, lehetőség, meg kell próbálnom. Értsd meg!- Jó, de a gyökerekről, az itteniekről sose feledkezz meg! Ezt vésd a fejedbe! Azóta Lajos bácsi megbékélt a helyzettel és talán-talán legbelül, a szíve mélyén büszke is egyetlen fiukra. Naponta telefonálnak neki, úgyhogy szavaival élve: képben van.- Egy valami nagyon nem tetszik. Rengeteget utazik ez a gyerek - így az apuka. - De nem vonattal, hanem azzal a fránya repülővel. Sík ideg vagyok, megér- kezik-e, mert még az amerikaiak űrhajója is lezuhant. Pedig gyanítom, azon minden műszerből a legjobb volt. Erre tudja, mit mondott?- Hallgatom.- Apuka, ha utazni kell, mi nem repülünk olyan magasan.- Lajos bácsi felelete mi volt?- Semmi, bízom a szerencsében. Bár hozzátehettem volna: amikor én leestem a szilvafáról, az sem volt kismiska. Pedig hol van az a felhőktől... □ . SZABÓ MIKLÓS A halőr templomában A kemény mínuszokhoz edződött Lada Niva a négykerék-meghajtás biztonságával töri az utat a hatalmas hóban. Az úgynevezett tiszádi magasleshez érve azonban ki kell szállni az akadályt nem ismerő biztonságból, hogy eljussunk az évszázadokat látott őstölgyesbe. Tisza-tó Csikorog a hó a talpunk alatt, amikor óvatosan, minden lépésünkre vigyázva eljutunk a famatuzsálemekhez. Az egyiket már kettétörte az idő, ám háromember-öles törzsén még jól láthatóak azok a bevésett dátumok, amelyek vélhetően a nagy árvizek csúcsmagasságában jelzik, őrzik a veszélyes esztendők emlékét. 1873, 1932 — ezt a két évszámot még meghagyták a múltnak a harkályok, no meg az évek vasfogai. A többi tölgy azonban még az eget ostromolva mutatja büszkeségét. Karéjukban állunk meg Veres Lászlóval, a Tisza-tavi halőrök megbízott vezetőjével, akinek a szemén látszik, élete része ez a birodalom a szőke folyó Poroszló felőli árterén: „Nekem ez a templomom! A vadakkal, a madarakkal, a flórával és a faunával, amelyik minden évszakban gyönyörűvé teszik a csönd birodalmát. A szabad tisztások templomi szentélyek, amelyeknek erős oszlopai voltak ezek a fák. A Rákóczi- korabeli tölgyek, az évszázados nyárfák, a ritkaságszámba menő ciprusfa” — kezdi a láthatóan szívből jövő nosztalgiázását a halőrök főnöke, akinek gyermekkora óta, azaz már több mint 50 esztendeje, jóbanrosszban menedék volt ez a felbecsülhetetlen értékű csoda, regéivel, legendáival, amiről szívesen mesél tovább:- Világ életemben szívesen hallgattam az idős emberek elbeszéléseit. Tőlük tudom az idős fák történetét, amit az évgyűrűk hűen dokumentálnak, de a szakemberek is megerősítenek. Itt valamikor pezsgőbb élet volt, hiszen ez az ártéri erdő azt az utat övezte, amelye a füredi gátőrházhoz vezetett. Ezen a dombon még a nyolcvanas évek elején állt az a birodalmi csőszkunyhó, amelyet azonban földig romboltak - kalauzol a vaddisznó- és őznyomokkal keretezett csapásokon vendéglátóm, aki a természetvédelmi terület egyik ritkaságánál, a su- dáran slankos ciprusfánál tart pihenőt. Tanulságosat, hiszen megtudom, hogy ebből a ritkaságból volt több is, de vandál kezek nyomán most valamely épület padlásgerendáivá váltak a nyílegyenesen magasba törő égi „iránytűk”. Ám még időm sincs felháborodni, hiszen a közelben egy sasfészek látványa enyhíti dühünket. A madarak királyának otthona egy bölcs, öreg nyár tetejéről vigyázza az erdőt, ám ahhoz nem kell sasszem, hogy észrevegyünk átellenben egy csodás természeti képződményt: négy nyárfa orgonasípként fakad, szinte egy tőből az ég felé. „Az idős porosztóiak mesélték, hogy Kos- suthék a kápolnai csata után itt pihentek meg, s szalonnasütés után nyársaikat a földbe dugták, s a jó ártéri föld gyökereztet- te meg itt a fákat, amiket nem is nyárnak, hanem „nyárs”-nak hívnak még ma is.” - leszek gazdagabb a Kossuth-nyárfák legendájával útikalauzom jóvoltából, akinek történetei, regéi, még élő legendái igazi tanmesévé válnak a búcsú idejére.- Azért is hívtalak ide, mert a 24. órában vagyunk. Még láthatjuk ezeket az évszázados tölgyeket, szerencsére még gazdag ez az ártér, ha nem is ilyen négy századot is látott fákkal, de vannak még itt tekintélyes korú ritkaságok. Arról nem is beszélve, hogy a természet minden évben megújul itt, szó szerint kivirágozva. Az én életem úgy egész, hogy a halőri hivatásom mellett egy kicsit lehetek vadőr, ornitológus és természetvédő is. Szeretném, ha az utánam jövő generációk is átélhetnék azt a csodát, ami nekem megadatott az elmúlt fél évszázadban. Éppen ezért innen szeretném üzenni mindenkinek: ha erre jár, viselkedjen úgy, mint ahogy az egy templomban illik... Nem titkolom, magam is sokáig hatása alá kerültem a szemet gyönyörködtető téli élménynek. A látottak értékeivel, s azokkal a tanulságokkal is, amit nemcsak láttam az erdőben, hanem hallottam is kalauzomtól és kollégáitól. Riasztóan fondorlatos hurkokat, emberre is veszélyes gyilok-állat- csapdákat rejtenek a lombok, s a szomszédos folyamról még a jég sem riasztja a telelő halak nyugalmát lékeken keresztül, behálózva megzavaró rapsicokat. És még nem is szóltam a szentély többi megfosztott kincséről, ami már a másé, s nem a miénk. Félteni, óvni kell őket, hogy velünk maradjanak. Ott, ahová az Isten teremtette őket. Nézőpont _____________TELEKI JÓZSEF_____________ Ki nek a nótája? Megállapodott a Lungo Drom Választási Koalíció és az Együtt Egymásért Roma Nagykoalíció: közösen lép fel az országos cigány önkormányzati választáson. Ugyanakkor a közelmúltban távozott a koalíciók koalíciójából a Phralipe elnöke. A szervezet azonban - legalábbis az alelnök nyilatkozatai szerint - maradt, ahol volt. A szemben lévő oldalon álló Demokratikus Roma Koalíció viszont nem kér az átállókból. A nagy riválishoz most csatlako- zottakról pedig ál- ... fogtak maguknak lítják: nem is voltak velük. Mindnéhány „díszcigányt” eközben feltűnt éppen Szolnokról szervezve - a Harmadik Erő. Az ide tömörülök - állítják - a szekértáborok szembenállását feloldandó hozták létre saját szekértáborukat. Hogy akkor most ki van kivel? Erre talán maguk az érintettek sem tudnának pontos választ adni. A jelek mindenesetre arra utalnak, hogy a cigányság oly hőn óhajtott integrációja már megtörtént - legalábbis a politika színpadán. Egy esztendővel ezelőtt - az országgyűlési választások előtt - még úgy tűnt, a pártok fogtak maguknak néhány „díszcigányt”. „Saját romái” voltak a Fidesznek és az MSZP- nek. Mostanra az akkor elfoglalt pozíciók mintha elvekké szilárdultak volna. Ezzel azonban a cigányság egy csapásra szekértáborokra szakadt. Lettek romák, akik a polgári erőkkel, mások a baloldallal tartanak. Ám hogy ki került erre vagy arra az oldalra, azt gyakran a személyes szimpátia, vagy még gyakrabban a beígért pozíció határozta, határozza meg. Nem csoda, ha a megismételt országos önkormányzati választások időpontjához közeledve nagy a mozgolódás a szekértáborokban. Vannak - tisztelet a kivételnek -, akik úgy siklanak át az egyik szekértáborból a másikba, hogy azt egy gyakorlott parlamenti képviselő is megirigyelhetné. Így aztán hol az egyik, hol a másik oldalon állnak többen. A nagy helyezkedésben azonban úgy tűnik: csak a cigányok mellett vannak mind kevesebben. Tv-notesz A várva várt interjú Ha az ember unatkozik, jobb híján olyat is megenged magának, amit máskor nemigen tenne meg: bulvármagazint néz szabadidejében. Mondjuk a tv2 csatornáján az Aktívot, mely különben szerda este azzal is csalogatott, hogy valami rendkívüli bejelentésben lehet majd részünk, amelyet a közismert énekes, Zalatnay Sarolta tesz. Nosza, lássuk! Á képernyőn meg is jelent a műsorvezető, név szerint Gombos Edina, aki alighanem új csillaga a televíziónak. Kezdőnek látszik, még igyekezete nagyobbnak tűnik, mint a tudása, azért megteszi, amikor kell, mosolyogni is képes, márpedig az itt kötelező, és ezt normálisan, természetesen cselekszi. A megírt szöveget, ha nem is túl színesen, de hibátlanul mondja. Először tartalomjegyzéket ad, majd jönnek az érdekességek. Egy csiklandós témával kezdődik, jóslás női fenékből. Majd a budapesti alagút születéséről kapunk szórakoztató beszámolót, miszerint azért épült volna, hogy oda rejtsék eső elől a Lánchidat. De hol a szenzáció, a beígért interjú? Jön majd az is, közlik, csak türelem. Előbb azonban a Má- ria-jelenés, de az sem most. Érezni, hogy csigázzák várakozásunkat. Következik néhány felvétel arról, milyen veszélyes, ha építés közben nem tartják be a szabályokat, mintha egy munkavédelmi műsort látnánk, kicsit unalmas. Belefér. Újabb közlés: hamarosan láthatjuk majd Cinit, de még... S ekkor váratlanul a Nagy Testvér házában találjuk magunkat. (Kell a reklám, ahol csak lehet.) Akaratom ellenére is láthatom lakóit, akik ráadásul Ádám-Éva kosztümben parádéznak, ruházatuk egyetlen fügefalevél. És bizony szolnoki, karcagi résztvevő is akad közöttük: Öcsi meg Lia. És még mindig nem a nyilatkozat! A Mária-jelenés jön, a „csoda”, Ausztráliában a Szűzanya jelenik meg a tengerparton, most épp könnyezik, háború lesz, mondják azok, akik láthatják. És akkor végre a várva várt exkluzív interjú. A műsorvezető is kissé átrendezi magát lelkileg, éreztetni kívánja, drámai dolog következik. És Cini megnyílik: súlyos betegségét jelenti be, és hogy már egy éve meg is műtötték, de ő nem adja fel, harcol tíz körömmel, így mondta szó szerint, és továbbra is dalaival szeretné gyönyörködtetni közönségét, se pénz, se anyagiak nem érdeklik. Egy beteg emberrel nem illik, nem ízléses humorizálni. Ám azért látván őt, a kis ördög mégis csak nem enged nyugodni: vajon miért éppen most érkezett el az ideje eme bejelentésnek, miért akkor fordul a nagy nyilvánossághoz, amikor az ellene folyó per börtönnel fenyegeti. Egy ilyen büntetés igen nagy feszültségekkel, stresszel járna, azt pedig, miként orvosai tanácsolják, mindenképpen kerülnie kellenék, hmm... A művésznő attól tart, félremagyarázzák majd súlyos baját, ezt szerette volna elkerülni. Vajon ki tenne ilyet egy emberrel, aki beteg? Végül is: nem is volt olyan rossz ez az Aktív, mint amilyen lehetett volna, különösen ha a Szeret, nem szeret című idétlenkedést vesszük, melyet szintén meg kellett néznem műsorcsere miatt, a Nagy Testvér jóvoltából; merthogy itt mindent hozzá igazítanak. Sajnos. VALKÓ MIHÁLY PERCZE MIKLÓS
