Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-17 / 40. szám
2003. Február 17., hétfő AHOL 7. OLDAL E L U N K TÖRÖKSZENTMIKLÓS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Jubileumi hegedűversenyt tartottak A törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola tizedik alkalommal rendezte meg a hagyományosan az intézményben tartott megyei hegedűversenyt. A vonósok viadalára nyolc tanintézményből húsz diák érkezett. alapján a Kodály iskola végzett az első helyen. Eredmények, I. korcsoport: 1. Horváth Ágnes (Kisújszállás, tanára: Galambos Olga) és Fekete Barbara (Törökszentmiklós, t: Mesterné Vadas Zsuzsa), 2. Eleinte három, a közelmúlttól azonban már kétévente rendezik meg a megyei hegedű- versenyt a Kodály Zoltán Zeneiskolában. Mint azt Sárosi György, a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, a három tagú zsűri elnöke is tapasztalhatta, tehetséges a hazai vonósutánpótlás, azonban a száma jóval kevesebb, mint azt korábban re- A 14 esztendős Patkós Dániel kategóriájában első lett gisztrálni lehetett. Ezúttal is egy kötelező és egy szabadon választott művel léptek a színre a fiatalok. A hat kategóriából nem mindegyikben hirdettek győztest, kifejezetten a korcsoportonkénti kevés induló okán. Ám a házigazdák felkészültségét bizonyítja, hogy az összesített pontszámok Sáfár Rebeka (Kisújszállás, t: Galambos Olga), 3. Suki Tibor (Jászapáti, t: Káli Ildikó), dicséret: Fazekas Tamás (Karcag, t: Galambos Olga) és Molnár Sára (Jászberény, t: Bernhardt Andrásné). II. kcs.: ...3. Takács Beáta (Mezőtúr, t: Burján György), dicséret: Csenda Barbara (Karcag, t: Székelyné Szabados Annamária). III. kcs.: ...2. Szabó Aladár (Szolnok, t: Fancsali Oldamúrné), 3. Réz István (Jászapáti, t: Bernhardt Andrásné), dicséret: Lakai Kitti (Szolnok, t: Nagy Katalin). W. kcs.: 1. Nagy Csaba (Törökszentmiklós, t: Lajtrik Lajosné), ...3. Krikuska Annamária (Törökszentmiklós, t: Mesterné Vadas Zsuzsa) és Sztán Sebastian (Szolnok, t: Ócsai László). V. kcs.: 1. Patkós Dániel (Törökszentmiklós, t: Mesterné Vadas Zsuzsa), ...3. Joósz Katalin (Jászberény, t: Bernhardt Andrásné). VT. kcs.: ...3. Kiss Krisztina (Törökszentmiklós, t: Csikiné Lukszics Ágnes), dicséret: Farkas Annamária (Tiszafüred, t: Dósa Katalin). A tanárok között dicséretet kapott Galambos Olga és Mesterné Vadas Zsuzsa. ■ A fiatal hegedűsök egyik felkészítő tanára, Mesterné Vadas Zsuzsa is dicséretben részesült A KÉT ÉS FÉL ÉVE ALAKULT KO-GOLD KFT. törökszentmikló si, Kossuth utcai ékszerszaküzlete különleges és egyedi ékszereket forgalmaz. A cég, melynek kínálata találkozott a lakosság igényével, aranyfelvásárlással és -készítéssel is foglalkozik. ______________■ A hivatal A közelmúltban tartott képviselő-testületi ülésen a városatyák meghatározták a polgármesteri hivatal idei kiemelt feladatait. A testület 15 pontban állapította meg a legfontosabb tételeket. Ezek között szerepel, hogy az önkormányzat kutassa fel a feladataihoz és céljaihoz elengedhetetlen külső pénzügyi forrásokat, valamint biztosítsa a gazdálkodás szabályszerűségét, hatékonysági és takarékossági szempontok alapján. Kiemelt feladat15 pontja ként jelölte meg a cigány kisebbség oktatási, továbbképzési helyzetének javítását, illetve elvárás az önkormányzat 2006-ig szóló sportkoncepciójának mielőbbi kidolgozása. A pontok között szerepel továbbá, hogy a hivatali ügyintézések során erősödjön a szolgáltató jelleg, törekedni kell az ügyfelek teljes körű felvilágosítására. Ehhez pedig szükséges a köztisztviselők szakmai felkészültségének javítása, a képzések, továbbképzések feltételeinek biztosítása. Új kirendeltség nyílt Nem kell ezentúl „felkutyagolni” a belvárosba Kulturált körülmények között zajlik az ügyfélforgalom A hírközlési törvény szigorúan előírja, hogy postai hivatal nem lehet három kilométernél messzebb bármelyik lakóingatlantól. Ennek a rendeletnek a figyelembevételével nyílt meg Török- szentmiklóson a közelmúltban egy új kirendeltség a Vörösmarty úton. Régi vágya teljesült a városrész lakóinak, s immáron nem kell hosszú sétát tenni egy-egy ajánlott levél feladása miatt a belvárosban lévő 1. számú postahivatalhoz. Mint azt Bnbori Ferenc postai vezető elmondta, a közelmúltban megépült impozáns épület hivatali része a Magyar Posta Rt. bérleménye. Azt a napokban Kádár Gynlúné gazdasági irodavezető, valamint Bakk Zoltán helyi polgármester avatta fel. A mintegy 37 négyzetméteren elterülő kirendeltség a városrész 7-800 lakosának nyújt teljes körű postai szolgáltatást. Zimány György ottjártunkkor épp illetékbélyeget vásárolt: — Nagy megkönnyebbülés számomra is, hogy végre ez a hivatal itt áll. A környéken lakom, ide fogok járni küldeményt feladni, csekket befizetni, hírlapokért és egyéb postai szolgáltatásért. Nem kell ezentúl felmennem a városközpontba, így a tumultust is elkerülöm - sorolta fel a Vörösmarty úti kirendeltség előnyeit a fiatalember. Bubori Ferenctől azt is megtudtuk, hogy a Magyar Posta Rt. tervei között szerepel Törökszentmiklós vasúton túli részén is egy újabb kirendeltséget létrehozni. Arra azonban nem tudott pontos választ adni, hogy idén megvalósulhat-e az elképzelés. Téli Vásár a Csempe-Centrumban A Homelux Bt. éppen öt éve alakult csempék, padlólapok, fürdőszobai kiegészítők, vakolatok és építőipari segédanyagok forgalmazására. A termékeket a vállalkozás mintaüzletében, a törökszentmiklósi Csempe-Centrumban lehet kiválasztani. A vállalkozás folyamatos fejlődését jól példázza, hogy jelenleg már közel háromezer termék értékesítését végzi szakszerű, udvarias eladó-szaktanácsadó személyzettel. A Homelux Bt. a legnagyobb és legmeghatározóbb magyar és nyugateurópai gyártókkal áll közvetlen kapcsolatban (többek között a Zalakerámia Rt., a Vüleroy and Boch Alföldi porcelángyár, a Baumit, a Henkel, az LB-Knauf, a Mapei, a Keramitalia Kft. és a Kludi cégekkel). A jól prosperáló vállalkozás — a gyártókkal együttműködve — a jubileumi év alkalmából rendkívüli téli vásárt hirdetett, s az akcióban a csempétől a fürdőszobaszekrényig minden egyes termék részt vesz. A Csempe-Centrumban burkoló- és padlólapok is kaphatók Csempe-Centrum A Csempe-Centrum ajánlata- Zalakerámia falicsempék 20-30 % engedménnyel: 990.- Ft-tól- Olasz padlólapok: 1.190.- Ft-tól- Spanyol akril 170 x 75 cm-es egyenes kád: 28.750.- Ft-tól- Spanyol akril 140 x 140 cm-es sarokkád: 43.300.- Ft-tól- 80 cm-es komplett spanyol fürdőszobaszekrény (alsószekrény, márványlap, mosdó, tükör, világítás): 65.900.- Ft-tól- 80 x 80 cm-es fehér lemezes zuhanytálca már: 4.990.- Ft-ért- Laguna WC-tartály: 4.690.- Ft-ért- Mosdócsapok: 3.590.- Ft-tól- Kádcsapok: 6.590.- Ft-tól- 140 x 140 cm-es hidromasszázs sarokkád: 129.900.-Ft-ért (Az árak az áfát tartalmazzák. Ingyenes házhoz szállítás!) IPBI Fürdőszobáját a padlótól a mennyezetig berendezheti 5200 Törökszentmiklós, Pémthy u. 38. Tel./fox: 56/333-398 Mobil: 20/9136-862, 30/5257-895 E3 Direct VÉGKIÁRUSÍTÁST TARTANAK a Törökszentmiklós centrumában lévő Csillag Divatházban. Az üzlet tulajdonosai csupán annyit árultak el, a közeljövőben profilváltásra készülnek. ______■ Di rekt ez hiányzott! Lepje meg családját a UPC Direct műholdas programcsomagjával! Most fantasztikus kedvezményekkel élvezheti, a több mint 150 digitális televízió- és rádiócsatornát és az HBO 24 órás filmkínálatát. ■n Legyen teljes a kép! Fizessen előa UPC Directre 2003. március 31-ig csatlakozási díj nélkül! így máris 8.000 Ft-ot takaríthat meg. Amennyiben 2 éven át előfizetőnk marad, a 12.000 forintos szerelési díjat sem kell kifizetnie. Sőt, ha a Családi csomag előfizetési díját 6 hónapra előre befizeti, 20.000 Ft letéti díjat is elengedjük. Abban az esetben, ha szerződéskötésével egyidejűleg csoportos beszedési megbízást ad részünkre, 1.000 forintot jóváírunk UPC Direct előfizetési díjából. Ráadásul, ha most rendeli meg az HBO-t*, 3 hónapig 50 % kedvezményt kap a mozicsatorna előfizetési díjából a kiváló filmek mellett. 'Az HBO-ajanlat 7 hónapos hűségnyilatkozat aláírásával érvényes. További információkért forduljon hivatalos forgalmazóinkhoz! CHIP ELEKTRONIK Szolnok, Petőfi u. 8. (Bejárat az Aradi u. felől) Telefon: 56/514-900 Törökszentmiklós, Kossuth u. 120. Tel.: 56/390-188,590-516 Az Ön UPC Direct hivatalos forgalmazója MŰHOLDAS TELEVÍZIÓ MINDENKINEK Új bérlakások kilátásban A Batthyány utcában az ifjú házasoknak épülő mintegy negyven lakásos „fecskeház” után újabb szociális bérlakások épülnek Tö- rökszentmiklóson a tavasztól. A Széchenyi-tervpályázat lehetőséget adott a városnak arra, hogy minimális önerővel szociális célú beruházást hajtson végre. A lakásprogram keretén belül 16 költségalapú bérlakás építéséhez nyert támogatást az ön- kormányzat. A beruházás tervezett költségvetése 119 millió forint, melyből 36 milliós önerőt biztosít Törökszentmiklós, a többit pályázati támogatások egészítik ki. Utóbbinak feltétele, hogy idén március 31-ig érvényes építési engedéllyel rendelkezzen az önkormányzat, az engedély beszerzésének feltétele viszont az, hogy a beépítendő terület úttal és közterülettel határos legyen. A képviselő-testület a közelmúltban így hozzájárult az adott beépítetlen területek átminősítéséhez. Immáron csupán az van hátra, hogy az így keletkezett útnak nevet adjanak a városatyák. Az oldalt írta és szerkesztette: Mészáros Géza Fotó: Mészáros János POSTA BT. Temetkezés Törökszentmiklós, Kossuth út 184. Tel.: 56/394-115,06-60/386-062.1 Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.