Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-13 / 37. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁB Ó L 2003. Február 13., csütörtök tüH Pisti megmondta Hónapok óta folyik a vita: buktassunk, ne buktassunk, legyen házi feladat, ne le­gyen. Komoly pedagógusok, sőt maga a miniszter is töp­reng ezen e fontos kérdésen. Ha megengedik, az alábbiakban megpróbálom megadnia választ, amit nem is én, hanem egy máso­dikos kis cigánygyerek fogalma­zott meg még az ötvenes évek elején, akivel Szolnokon a Ma­gyar utca 4. szám alatt működő gyermekotthonban hozott össze a sors. Pisti állami gondozottként került oda, én meg mint tanár jár­tam be korrepetálni. Húsvét előtt körülbelül nyolc példát adtam fel számtanból. Meglátja az én Pis­tim, és szokatlan mély hangján megszólal: — Tanár bácsi, nem lesz ez egy kicsit sok? - Nem - próbáltam magam igazolni -, hi­szen csak három nap múlva talál­kozunk. Nos, amikor újból találkoz­tunk, nézem a megoldást. Ahogy a vége felé haladok, egyre több a hiba. Észrevételezem. Mire Pisti: - Mondtam magának, hogy sok, de nem hitte el! íme, itt a megoldás, amit Pisti, jó ötven évvel ezelőtt, ma is elfo­gadható módon megfogalmazott: adjunk, de ne sokat! Adjunk any- nyit, amennyi ráneveli a tanulót a mindennapi tevékenységre. Ezt megerőltetés nélkül meg tudja ol­dani. Lényeges, hogy minél keve­sebb „üresjárata” legyen, mert a semmittevés sok rossz gondolat forrása lehet. Ami a buktatást illeti, vélemé­nyem a következő: iskolaéretté nyilvánított tanuló az alsó tago­zatban nem buktatható abban az esetben, ha hivatástudattól vezé­relt pedagógus és nem foglalko­zást végző nevelő kezébe kerül. VARGA BÉLA VASDIPLOMÁS TANÁR, SZOLNOK Több hónap böjt következik Olvasónk folyószámlát tartott fenn az egyik pénzintézetnél, s mert új munkahelyéről még nem oda utalták a pénzét, személyesen ment be, hogy rendezze a rendezni valókat. Leveléből megtudjuk, nem úgy sikerültek a dolgok, aho­gyan azt eltervezte. Bebizonyítani az igazamat soha nem lesz módomban, a napi pénztárzárás sem hozott ki „többletet”, én mégis állítom, hogy a folyószámlámat vezető bank gyorspénztárába nem ötve­nezret, hanem hetvenötöt fizet­tem be. Aznap a bankot azzal a céllal kerestem meg személye­sen, hogy havi túlköltésemet, az­az tartozásomat - 20 ezer, plusz a kamat 4002 forint - rendez­zem (ezt azért tudom ilyen pon­tosan, mert előtte lekértem tele­fonon a teljes összeget) s egyide­jűleg még 50 998 Ft-ot is elhe­lyezzek, mivel munkahelyváltás miatt még nem folyósították a számlámra a munkabéremet. Mi­vel egyik pénztár sem volt nyitva, bizalommal fordultam a gyors­pénztárban ülő alkalmazotthoz. Nála fizettem be 75 ezer forintot 15 db 5 ezer forintos címletek­ben, amit háromszor számoltam át, utoljára még az üres pénztár­nál is. Mivel eddig pontatlanságot nem tapasztaltam ügyeim intézé­sében, most is gondolkodás nél­kül aláírtam a kapott pénztárbi­zonylatot. A papíron 50 ezer fo­rint szerepelt (címletek feltünte­tése nélkül). Hozzá kell tennem, hogy géppel nem, csak kézzel számolta át a pénzt a hölgy, és egy gemkapoccsal összetűzve egy fiókban helyezte el. Akkor abban a hiszemben hagytam el az épületet, hogy a tartozást valószínűleg nem szok­ták a pénztári bizonylaton kimu­tatni. Pár nappal később a szám­lámról levettem 40 ezer forintot. Akkor tudatosult bennem, hogy valami nincs rendben, mert újabb hitelem keletkezett, ezúttal 14 002 forint. Kérésemre, hogy. vizsgálják meg a befizetésemet, telefonon azt közölték velem, hogy az aznapi zárásban 10 db 5000-es volt csak. Nincs nyoma tehát 25 ezer fo­rintomnak, amit akaratomon kí­vül még megfejeltem 14 002-vel, így jelenleg a tartozásom 39 002 forint. Most újabb kölcsönre kényszerülök, hogy a banknál megszüntethessem a számlámat (ami talán természetes is ilyen eset után). Úgy érzem, drága ta­nulópénzt fizettem bizalmamért, hiszen kell legalább két-három hónap böjt, mire az új keletű számlatartozásom rendezéséhez kölcsönkért készpénzt a „magán- hitelezőmnek” visszafizetem. ____________________|NÉV ÉS ClM) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hoz­zájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szer­kesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemé­nyek nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e mail: kacsork@ujneplap.hu) A boldogulásnak feltételei vannak Nem szándékom, hogy véleményemmel pró vagy kontra befolyásoljam döntésében a köz­véleményt, kritizáljam vagy dicsérjem az előt­tünk álló nagy lehetőséget, az európai uniós csatlakozást. Szükségesnek tartom azonban, hogy mezőgazdaságunk helyzetéről, a tények­ről beszéljek, hiszen szőkébb környezetünk­ben a gazdálkodók többségének véleményét is megfogalmazom akkor, amikor a csatlakozás kínálta esélyeket latolgatom. Tudjuk, hogy hazánk csatlakozásának lehetsé­ges időpontja az újabb és újabb követelmények miatt hosszabb ideje húzódik. Koppenhága vég­re pontot tett az előző és a jelenlegi kormány aka­ratára: 2004-ben tagok leszünk. Tagok leszünk? És szabadok? Na, magyarok, válasszatok! Valóban segíti majd a csatlakozás a gyarapo­dást? Eséllyel rajtolhat-e a magyar gazda a 25 szá­zalékos támogatással? Hihetjük-e, hogy a többit hozzáadja a költségvetés? Versenyképes lesz a magyar termék? Kérdés kérdés után... Az unió egyik legjelentősebb szabályozási te­rülete a mezőgazdaság. Ebbéli feladataiban irá­nyítja, formálja a termelők, a kereskedelem, a fo­gyasztók életét (hogy a kereskedelemét hogyan, arról a legtöbb embernek fogalma sem lehet, mert nálunk ősidők óta a termelőktől elorozott haszonból élnek); ügyel a túltermelésre, a gaz­daság szerkezet-átalakítására, a termelők (ná­lunk sajnos gyakori) jövedelemingadozására, biztosítja a méltányos jövedelemszintet admi­nisztrációs és technológiai alkalmazások betar­tásával, a piac mindenkori stabilizálásával, az élelmiszer fogyasztóhoz történő eljuttatásával — reális áron; exporttámogatást ad, és megfelelő szintű juttatással megteremti az időjárási károk­ból fakadó jövedelem-kiesés normatív kiegészí­tését. Bizakodunk, hogy az alacsony uniós támoga­tás ellenére is teljesülnek reményeink. Ehhez azonban az kell, hogy a magyar gazdák termékei az előírt követelményeknek megfeleljenek, hogy a fiatalság a legnehezebb - de minden magyar számára életfeltételt jelentő - ágazatot ne hagyja el, hogy ne legyen ráfizetéses a termelés (mint most, hiszen évek óta vagy nevetségesen kevés haszonnal dolgozik a gazda vagy el sem éri a be­vétel a ráfordított költségeket). Egy barátom szá­mításai szerint hazánk 10 millió lakosából körül­belül kilencszázezer-egymillió ember végez köz­vetlen mezőgazdasági termelői munkát. Ehhez nem kell kommentárt fűzni. Ahhoz sem, hogy nyugaton a farmer egyetemet végzett fia traktor­ral dolgozik — míg nálunk a fiatalok messze elke­rülik a mezőgazdaságot. Ha évszázadokig Európa éléskamrája voltunk, mutassuk meg, hogy kellő segítséggel és akarat­tal most is azok tudunk lenni. CUTH SÁNDOR, SZOLNOK Rendhagyó számvetés Hogy mennyibe kerül a tél, illetve a hóeltakarítás (egyebekről még szó nem esett), már most lehet sej­teni, hiszen egy-egy nap milliókat vitt el. A hivata­los számvetésre még vár­ni kell. A kisember szám­vetése azonban már most összeállítható, rendha­gyó módon számok he­lyett, morális értékkel mérve. Szolnoki olva­sónk erre vállalkozott. Memento: a hatalmas fa sem bírta a ránehezedő terhet Nehéz elfogadni, hogy a hó és a jég, több nappal a febru­ár 4-ei természeti csoda után, még mindig körülmé­nyessé teszi, nehezíti a min­dennapokat. Azért sem ér­tem ezt, mert folyton azt nyilatkozták hivatalosan, hogy a legnagyobb erő felvo­nultatásával, folyamatosan dol­goznak a hó eltakarításán, az ille­tékesek urai a helyzetnek. Hihe- tően hangzott ez a meleg szobá­ban időzve, de kinn az ország­úton vagy a város, városrészek ut­cáit látva jégvirág mellé tűzött szóvirágnak hatott. A hivatalos verzió szerint vol­tak járhatatlan és „járható” köz­utak. Sok „járhatóvá tett” közle­kedési út azonban még ma is igen veszélyes, a tisztítás, biztonsá­gossá tétel nem látható. A megyeszékhely talán most kerül olyan állapotba, hogy par­kolni is lehet benne. Egyes utcák azonban hótolót egyáltalán nem láttak, onnan se ki, se be, ígére­tük sincs, majd az idő megoldja gondjukat. A legkritikusabb napokban a kiszámíthatatlan buszjáratokhoz hatalmas embertömeg gyűlt ösz- sze. Türelmesen várt mindenki, morgolódás nélkül vette tudomá­sul a rendkívüli helyzetet. Várat­lan fordulat állt be, amikor az el­lenőrök megjelentek. Láttam buszt megállni, amelyiknek min­den ajtaja csak a méteres havon keresztül volt megközelíthető, és olyan sofőrt is, aki mobilozott ve­zetés közben. A vasútnak is volt új ötlete a nehéz helyzetben, az egyik sze­relvény például a ceglédi állomá­son olyan kieső sínpárra állhatott csak be, amire máskor a libás vo­nat érkezik. Több száz méteren, sötétben, a fél métert meghaladó hóban egy lépésnyom vonalában vonszolta magát a töméntelen utas, miközben tíz centire elhú­zott mellettük egy szerelvény. Egy fellibbenő kabát elég lett vol­na... Megkönnyebbülést érzek, hogy megyünk kifelé a télből, el­felejthetjük a nehéz napokat, de tanulságait, veszteségeinket nem. Az én számvetésem végeredmé­nye forintban nem, csak moráli­san mérhető. Cáfolva a hivatalos verziót, az én szememben a hely­zet urai a kisemberek voltak. KOROKNAI KATALIN Adalék az Európai Unió történetéhez Az Európai Unió történetében figye­lemreméltó az az epizód, amely Geleji Katona Istvánnak köszönhetően nem­csak Magyarországhoz, hanem Szol­nokhoz is kötődik. Geleji Katona (1589—1649) erdélyi református püs­pök volt. A kiváló író, költő, teológus és filozófus gyermekkora Szolnokhoz kapcsolódott. Erről már több írásom­ban is beszámoltam. Hatalmas élet­művéből most diplomáciai tevékeny­ségéről szólok, amely korát messze megelőzte. A XVII. század elején a török birodalom már beékelődött a királyi Magyarország és az erdélyi fejedelemség közé. Magyaror­szág önállóságának megteremtése és egye­sítése, a vallásszabadság megszilárdítása ebben az időben az erdélyi fejedelemségre hárult. S Erdély felismerte ezt a hivatását. Bethlen Gábor és 1. Rákóczi György eredményes harcai Erdélyt egész Európa előtt ismertté és tekintélyessé tették. A fe­jedelemség virágkorát élte. Mind Magyar- országon, mind külföldön méltányolták, hogy megmentették Erdély protestáns jel­legét és önállóságát, egyszersmind a ma­gyarság és tágabb körben az európai pro­testantizmus ügyét. Mindkét fejedelem kiváló politikus és diplomata volt, ennek köszönhetően beke­rültek egy egész Európára kiterjedő protes­táns unió tervébe, amely Skóciából és Ang­liából kiindulva, Németalföldön át - észa­kon Svédországot érintve - Erdéllyel zá­rult volna. Az unió kitalálója és fáradhatatlan apos­tola 1628-ban John Durry (Duraeus) angol érsek volt. Sokat tett az unió megvalósulá­sáért az angol Sir Thomas Rhoe és a svéd kancellár, Oxenstierna is. Miután a terv Angliában kedvező fogadtatásra talált, John Durry 1633-ban már a kontinensen egyengette az unió útját. Felhívása bejárta egész Európát. A szövetség tervét Erdélybe is eljuttatta. A diplomáciai bonyodalmak megoldásá­ban a fejedelmi udvar a teológusaira és a kitűnő gyulafehérvári professzorokra tá­maszkodott. Nyelvismeretükkel, az euró­pai tudósokkal fenntartott összeköttetése­ikkel nagy szolgálatot tettek Erdélynek a diplomácia területén is. Közülük is kiemel­kedett Geleji Katona István, aki a fejedel­mek megbízott követe volt (mai nyelven külügyminisztere). Ennek köszönhetően John Durry érsek terve előbb jutott el Er­délybe, mint Németországba. Az erdélyi politikusok gyorsan cselekedtek. Geleji Ka­tona felvette a kapcsolatot a canterburyi ér­sekkel, az angol teológusokkal — az egyko­ri diáktársaival —, hogy az angol királynál szorgalmazzák az unió előmozdítását. Egyetemes zsinat összehívására gondol­tak, melynek létrehozása érdekében a sváj­ci kormányzó bevonásával református részről Anglia, lutheránus részről a dán ki­rály hívta volna össze Európa fejedelmeit és királyait. Az uniónak - a katolikus Habsburg-birodalmat kivéve - valameny- nyi jelentős európai állam tagja lett volna. A németeket megelőzve, 1634. február 7-én Geleji Katona püspök, valamint espe­resei és a gyulafehérvári kollégium pro­fesszorai, aláírták az uniót támogató nyi­latkozatot. Mindenki nagy reményeket fű­zött az új szövetségi rendszerhez. Az euró­pai uralkodók a protestáns vallási egyesü­léstől politikai szövetségeket reméltek. Magyarország számára függetlenséget ga­rantált volna az unió a Habsburg- és a tö­rök birodalommal szemben. Sajnos, a nagyszabású tervek nem valósultak meg John Durry váratlan halála miatt, így az eu­rópai államok és Magyarország uniós egye­sülésének lehetőségére még 400 évet kel­lett várni. DR. NEMES ANDRÁS Kétfelé szakadtunk Szegény embert az ág is húzza, tartja a mondás, amit én magam részéről mostantól a Matávra is érvényesnek tartok, s ezt a janu­árban kézhez vett Hírmondóban közölt „minimál” díjcsomagra vonatkozó adatok ismeretében teszem. Összevetve az ismerte­tőben közölt adatokat a „bázis­csomaggal”, úgy látom, hogy az új tarifa a szegényebb embere­ket bünteti. Tessék csak elolvas­ni, mit is fizet a „minimál” díj­csomagot választó pórnép! Ha­vidíj: 1837.50 Ft, kapcsolási díj: 12; helyi, helyközi: csúcsidőben 31.50, csúcsidőn kívül 15.75; helyközi II. Matáv-Matáv: csúcsidőben 67.50, csúcsidőn kívül: 33.75 Ft. Mobilhívások esetében: csúcsidőben 100.78 Ft, csúcsidőn kívül: 75.78 Ft. A „bázis” díjcsomaggal rendelke­zők esetében: havidíj: 3210 Ft, kapcsolási díj: 4; helyi, helykö­zi: csúcsidőben 10.50, csúcs­időn kívül 5.25 Ft; helyközi II. Matáv-Matáv: csúcsidőben 22.50, csúcsidőn kívül 11.25. Mobilhívások esetében: csúcs­időben 75, csúcsidőn kívül: 50 Ft stb. Átmeneti szüneteltetés ese­tén havi ezer forint áfával - s ek­kor sem kimenő, sem bejövő be­szélgetés nincs, ez ugyanis ké­szenléti díj. De milyen jogcí­men, amikor szolgáltatás nincs, a vonalat pedig a bevezetés al­kalmával már megvásároltuk. Maroknyi hazánkban a nép nem csak politikailag szakadt ketté, de még a Matáv-előfizetés szerint is. Most már megkülön­böztetünk szegényeket (főként nyugdíjasokat, alacsony jövede­lemből küszködő családokat) és gazdagokat, vagy mondjuk úgy, módosabbakat. Vajon ki figyel az ilyen dol­gokra? Minisztérium, árható­ság? Megadom én erre a választ: senki. Mert ha figyelne valaki, a tarifatáblázat szerényebb szá­mokat mutatna. No de, ez van, ezt kell megenni... vjt,szolnok Egy elírt szám miatt Hogy a technika űzött volna tréfát levélírónkkal, kevésbé hiszi, sokkal inkább emberi mulasztásra, figyelmetlen­ségre gyanakszik, hiszen a 31-ből csak akkor lesz 32, ha pontatlanul dolgozik az adatrögzítő. Ezzel a gyanú­val aligha lehet vitatkozni. Előfizettem egy kéthetenként megjelenő lapot kedves ismerő­sömnek, mert szerettem volna örömet szerezni neki. Megad­tam a pontos adatokat, de a szá­mítógépes adatbevitelnél hiba történt, így egy számjeggyel „el­íródott” a házszám. Csak jóval később, hónapok múltán tud­tam meg, hogy a címzett egyet­len példányt sem kapott meg. Mentem reklamálni, és vártam, hogy elnézést kérnek, esetleg kárpótlást ajánlanak, de nem ez történt, sőt, megpróbálták úgy beállítani, hogy én vagyok a hi­bás. Nemrégiben hallottam, hogy létezik már egy értesítő le­velezőlap, amelyen tájékoztatni lehet az érintettet, hogy a nevére előfizettek valamilyen olvasni­valóra. Ha ezt használták volna, a kézbesítő kapcsolatba kerül a lap előfizetőjével (velem) és tisztázhatók lettek volna a pon­tatlanságok is. Nem mondok újat, ha jelzem: csak a pontos munka ér valamit, legyen az bármilyen foglalko­záshoz köthető. De aki emberek szolgálatába áll, annak különö­sen vigyáznia kell arra, hogy nem okozzon csalódást. Nem olcsók az olvasnivalók, sokan mégis áldoznak rá, mert nélkü­lözhetetlen szellemi táplálék, ezért ehhez mérten illenék is ezt, beleértve azokat is, akik házhoz viszik azt (és akik kö­zött akad lelkiismeretes és ke­vésbé), tiszteletben tartani. ____________ül. FERENCÉ, SZOLNOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom