Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-09 / 7. szám
10. OLDAL R I P ŐRT 2003. Január 9., csütörtök I:HB Eltűnt az út, az árok a hóviharban Nagy a jókedv Kőtelken, vége az aznapi tanításnak Nagy Jóska tüzel, fő a paprikás krumpli FOTÓK: MÉSZÁROS JÁNOS amellyel az „előbb” húzott ki a hóhegyek közül egy mentőt. Néhány telefon, hogy a traktorok, gréderek induljanak a környékre havat tolni, és mi is útnak eredünk. A Nissan törte a hófalat, mögötte tisztes távolságban a mi kocsink. Erős ez a 2400 köbcentis dög, szétcsapta a hófalakat, olykor úgy telefröccsent a szélvédő, hogy másodpercekig annyit láttunk, mint vak ember a kilences aknában. Néhány helyen nyolcvan-száz métert is tiszta aszfalton robogtunk, majd hirtelen hófúvások tették változatossá a világot. Miközben zuhogott az égi áldás, a tomboló szél már régen eltüntette az útszéli árkot. Hirtelen néhány nyúl tűnt fel, szemmel láthatóan ügyetlenül mozogtak a fehérségben. Amelyik bizony már-már térdig ért. Nincs se út, se út melletti gödör, árok, és csak húsz-harminc méternyi távolság, ameddig ellát a szem. Csataszögön még a kerékpárt is nehéz tolni, az út teljesen oda van a „paplan” alatt. Alatta jég, jókat csúszunk, tarolunk olykor-olykor. sebesülés nélkül bejutottunk. Kiderült, odabenn Nagy József a szakács: fával, gallyal eteti a kissé viharvert sparheltet.- Paprikás krumpli lesz az ebéd, hosszú lére eresztve, galuskával.- Kolbász?- Ma kimaradt belőle, arra nem futotta... Mikorra kiérünk a tanyából, annyi havat sírtak a felhők a határra, hogy teljesen eltűnt az út melletti gyalogút. Találomra szla- lomozva jutottunk ki a kocsiig, hol bokáig, hol térdig süllyedve a puha fehérségbe. Hallgattuk a rádiót, és mire elértük Szolnok határát, bemond- ták, hogy a megyéből három települést, köztük Tiszasülyt az ítéletidő teljesen elvágta a külvilágtól. Összenéztünk, elmosolyodtunk, szerencsénk volt, hogy időben indultunk. Legyen Önöknek is hasonló, ha útnak erednek! Mert a tegnapi viszonylagos jó idő után mára azt ígérte a meteorológia, hogy megint alaposan megrázzák az égi dunnákat... D. SZABÓ MIKLÓS Ez a kedd, a mostani emlékezetes marad, mert minden hírközlő „szerv” — legyen az rádió, televízió, a mindent tudó szomszédasszony — óva intette a vándorokat: csak az keljen útra, akinek nagyon muszáj, és halaszthatatlan a teendője. Mi úgy ítéltük meg, ezen kategóriába tartozunk, így reggel nyolc után nekivágtunk a nagyvilágnak, ahol először Jászla- dány volt a cél. Szolnok után eltűntek az úttól beljebb lévő épületek, tanyák a sűrű, tejfehér hóviharban. Kerékpáros, motoros egy fia sem, autós is csak mutatóban. Inkább kamionok, teherautók, traktorok araszoltak. Megállítottunk egyet, a vezető másodpercekre kinyitotta a Zetor ajtaját, majd nevetve felvilágosított bennünket. lányomékhoz. Kóstolót hozok nekik, mert szombaton vágtunk. A biciklinek csak annyi a haszna, hogy a kormányra akasztom a portékát. Sietek, mert húsz perce kutyagolok, és már megvesz az Isten hidege. Jászladányig további élőt nem láttunk. Hacsak annak nem számítom az út mentén azt a két fáBuszra várva a pusztában- Okos ember ilyenkor traktorral vág a förgetegnek! Meg tolólappal, ha valami gubanc akadna. Megyek a tanyára, bent van ötszáz méterre az úttól, oda csak így felszerszámozva juthatok most ki. Berántotta az ajtót, búcsút intett, és már pöfögött is tova. Fájdalom, nekünk, a szerkesztőségnek még traktorunk, tolólapunk nincs, így jobb híján téli gumikkal felszerelt kocsival küzdöttük le a kilométereket. Az újszászi, szászberki elágazásig még úgy ahogy könnyen eljutottunk, mert ezek a behemót négykerekűek valamilyen utat törtek az aszfalton. Amikor azonban Szászbereknél lekanyarodtunk Jászla- dány irányába, akkor jött a feketeleves. Lehetett arra kocsi törte csapás, ám a virgonc szél percek alatt betemette. Forgalom semmi, csak egy bebugyolált, piros orrú asszonnyal találkoztunk. Tolta a kerékpárját és igazgatta a fején lévő nagykendőt, amelyik alá mindig bepofátlankodott egy éppen arra járó, fűrészfogú ferge- teg. — Nagyné Erzsiké vagyok, és azt hittem, lehet pedálozni. Tévedtem, egy kilométerről jövök a szemüveg nélkül olvas még ma is. Ladány után Tiszasüly felé vettük az irányt. Átkozott szerencsénk volt, mert a sülyi-kiséri elágazásig egy kisteherkocsi után eredtünk: ő vezetett bennünket, törte a havat. Paplan alatt szuny- nyadnak a tanyák, kidőlt fák, letört gallyak jelezték: nem bírták az ágakra nehezedő súlyt. Az elágazás után eljutottunk a Marianna nevű tanyasi boltig, presszóig. Az ajtóban egy cirokseprű fogadott bennünket, akik úgy néztünk ki, mint egy mozgó hóember. Odabenn a csaplárné már zárt. Egyébként is 11-ig tart nyitva, és rajtunk kívül ki az a bolond, aki ilyenkor nekiered a pusztának? Akiknek kellett, a reggeli tejet, kenyeret már hazavitték, az újabb betérők kora estére várhatók. Jöhetnek, mert délután kettőtől hatig újra nyitva a pusztai üzlet. Pár kilométerrel távolabb az egyik megállóban sálas, nagykabátos asszonyság didergett. Behúzódott a fülkébe, de ki-kinézett, jön-e már a helyi járat. Szabó Józsefné Erikának hívják, és itt lakik az egyik tanyán. Hét gyeLóvágta hóviharban az irdatlan tömegű hónak, mert ez alatt meleg van. így nyugodtan pihenhet a határ, a föld, a vetés, és ha minden jó lesz, az idén is megterem a kenyér. cánkakast, amelyek kétség- beesetten igyekeztek védett helyet keresni az egyik bokor tövében. Ladányban jó tízcentis havat ropogtattak a kerekek, és az utunk abba a szociális otthonba vezetett, amelyikben a Jászság, de lehet, hogy a megye legidősebb lakója tölti napjait: Kocsisáé Erzsiké néni, aki bármilyen hihetetlen, a száznegyediket tapossa.- Jaj, szenteim, hogy nem fagytak meg ebben az ítéletidőben, amikor a jó kutyát se verik ki?- Igyekeztünk a szélámyékos oldalon maradni.- Olyan nincs, ha a jó Isten így megrázza a dunnákat! Nekem legalábbis így mondta az édesanyám. Ilyenkor itt jó, a meleg szobában.- Emlékszik Erzsiké néni hasonló télre?- Hogyne, 1916-ban az első háború idején annyi hó esett, hogy alagutat lehetett ásni alatta. Egyébként a nagy hideg, sok hó meleg nyarat jelent. Majd figyeljék meg! Megfigyeljük, ha megérjük, lehet benne igazság, hiszen Erzsiké néni már a száznegyediket észlelheti, szemlélheti. Ráadásul rek anyukája, és Sülyre iparkodna, a boltba. Kenyeret, húst, miegymást venni.- Az apraját kire hagyta?- Nem mind az már: négy iskolás, egy óvodás, kettő maradt otthon. A párom dolgozik, és amíg én bevásárolok, a testvérem lesz velük.- Milyen a tanyasi élet?- Akár az idő: hol szigorú, hol kemény, hol kellemes, de összességében hangulata, igazi hangulata van a télnek is. Főleg ennek ismeretségbe kerülni vele. Autó, szembe jövő egy se, nagy keservesen így jutottunk el az általunk csak Bermuda-háromszögként ismert terület másik községébe, Kőtelekre. Vége a tanításnak, jókedvű diákok hazafelé iparkodtak. Bármilyen hihetetlen, nem a másnapi matek- vagy fizikaóra a téma, hanem az ebéd után hol, merre lenne a legjobb a gátoldalon szánkózni. De előbb utat kell törni, mert a hó a lapályban már méteres, vagy magasabb - állították. Telefonüzenet érkezett: Szórópuszta, Dóba körül akkora a hó, hogy a mentőt is menteni kellett, így jobb, ha errefelé neki se vágunk a Szolnokra vezető útnak. Javasolták, menjünk vissza Ti- szasülyre, Ladányba, így talán még ezen a napon hazajutunk. Már-már megfogadtuk a javaslatot, és elindultunk a jókora kerü- lőúton, amikor a vakvéletlen meg a szerencse elénk hozta Luzsi Józsefet. Mégpedig egy négykerék- meghajtású Nissan Navarrán, Dobapusztán megálltunk, ráfagyott a rengeteg az ablakra, feladta az ablaktörlő is. Le kellett verni róla a jeget, havat. A Hörpintő nevű kiskocsmában most senki se hörpint. Egy traktor jött velünk szemben, kotorta a havat. Itt a legmagasabb az útra rakott hordalék, valahogy így alakították ki a dühöngő elemek.- Könnyű hó, apró szemcsés, jól fogja az autót, ezért nem sajnálom tőle a gázt - így a pilóta. Találtunk egy lerobbant Trabantot, a gazdája kötésig a motorházba bújva javította. Szóba elegyedtünk egy kerékpárját toló atyafival, aki a nevét nem árulta el, csak annyit: - Szolnok a végcél, és húsz perce ver a zimankó. Még húsz perc, és beérek. Egy tanya kéményéből bodor füst szállt fel. Bemenni csak az apostolok lován tudtunk. így kutyagoltunk a házig. Megnyitottuk a kertajtót, és vesztünkre egy óriási német juhászkutya rontott ránk. Szerencsére nem volt harapós kedvében, így mindenfajta Tiszasülyön már hótenger fogadott bennünket. Elhagyva a falut, már a szélvédő törlője is felmondta a szolgálatot. Kőtelek felé iparkodva többször meg kellett állnunk kicsit tájékozódni, mert ha fák, bokrok nincsenek az út mellett, nem tudja szegény Tibi, a pilóta: meddig tart a műút és hol kezdődik a másfél méter mély árok. Amelynek az alja lehet, a tengernyi hóban most puha, de úgy vagyunk, ennek ellenére nem szeretnénk közelebbi > i A Kifelé a műútra, a zimankóban
