Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-06 / 4. szám

2003. Január 6., hétfő S..P..0 R T 11. OLDAL I Meglepetések Abonyban Feinbau-kupa terem­labdarúgó TORNA, ABONY Három napon keresztül az abonyi városi sportcsarnok lett régiónk teremlabdarú­gásának fellegvára. Péntek­től vasárnapig 24 együttes viaskodott a Feinbau-kupá- ért. Bár a végeredményről lapzártánk miatt csak keddi számunkban olvashatnak, a selejtező csoportokról ezút­tal adunk hírt. A péntek esti nyitány előtt megjó­solhatatlan volt, hogy az A cso­port négyeséből a körmérkőzése­ket követően melyik kettő folytat­hatja majd a küzdelmeket a va­sárnapi egyenes kieséses rend­szerű második körben. Három megyei együttesünk mellett a tá- piószőlősi Árpád Patika sem szá­míthatott idegennek a régiónk futballját ismerők számára, hi­szen több egykori szolnoki játé­kos, (mint például Serucza Béla) erősítette sorait. Az NB III-as Fegyvernekre épü­lő Krupatechnika, a megyei kis­pályás bajnokság második he­lyén végzett Tiszafüred, (ezúttal Nemzeti Sütöde néven), vala­mint a profi ligában is otthono­san mozgó szolnoki és újszászi labdarúgók alkotta Alibi FC egy­aránt továbbjutási reményeket szövögetett. Nos a Rézsó P., Antal, Major, Czapkó, Mérész ötös fogat ve­zérelte Alibi három győzelem­mel, hibátlanul vette az aka­dályt, míg a Dajka—Sipos duó dirigálta fürediek az első fordu­lóban elszenvedett vereség után kétszer is diadalmaskodni tudtak. A végeredmény: 1. Alibi 9, 2. Nemzeti Sütöde, 3. Árpád Patika 3,4. Krupatechnika 0 pont. A B kvartett, melyben két abo­nyi együttes mellett a megyei bajnokság harmadik helyezettje, a herényi V+V Villmester, vala­mint a fegyverneki Fortuna Sörö­ző lépett parkettre. Nos, a hazaiak udvariatlan vendéglátóknak bizonyultak, hiszen ugyan a Bármi-kő egy­szer döntetlenre végzett, de azért megnyerte a csoport küz­delmeit, miután a presztízs­meccsen diadalmaskodott a jászberényiek ellen. A végered­mény: 1. Bármi-kő 7,2. V+V Vill­mester 6,3. Cserepes 3,4. Fortu­na Söröző 1 pont. A C csoportban az első számú esélyesnek a torna névadójaként induló hazai Feinbaut tartották a jelenlévők, ám a kecskeméti Be­ton FC-t, a herényi Sziklát, vala­mint az abonyi Imperiált sem le­hetett leírni. Nos, az gyorsan kiderült, a jászságiak nem tudnak bele­szólni a továbbjutás kérdésébe, ám miután az első meccsén ve­reséget szenvedett a Feinbau, többet nem hibázott, így máso­dikként vette a selejtező akadá­lyát. A végeredmény: 1. Beton 9, 2. Feinbau 6, 3. Imperiál 3,4. Szik­la 0 pont. A D csoportból kiemelkedett a Laci Jó és az Épszigker legénysé­ge, mindketten megszorítás nél­kül jutottak a legjobb 12 közé. Az E-ben a ceglédi Ribizli pont­veszteség nélkül, a hazai Gedi- Press viszont csak jobb gólkü­lönbséggel lépett tovább. A záró selejtező csoport hozta a torna legnagyobb meglepeté­sét, hiszen a Futsal Bajnokok Li­gája nyolcas döntőjében szere­pelt Cső-montage-re épült Porció kikapott a herényi listavezető T- Plasztiktól, és mivel az Újhar- tyánt sem tudta legyőzni, elbú­csúzott a folytatástól. o. J. Érvényesült a papírforma GYSEV-Őrsi-Szolnoki MÁV-Coop SE 68-55 (18-19, 23-6, 14-17, 13-13) NŐI KOSÁRLABDA, NB I. A CSOPORT, 12. FORDULÓ Sopron 1100 n., v.: dr. Vígh, Cziffra. GYSEV: T. Bevilaqua 4, BALOGH 18/9, BO GOJEVICS 9, Seres 8, Zakaluzsnaja 12. Csere: LICHNEROVÁ 6, Dénes, Szőke 5/3, Török 6 Edző: Dirk Bevilaqua, MÁV-Coop: Djelmis 9/6, Szélessy 4, HIBBERT 10, FARMER 9/3, PE- ROVICS 21/3. Csere: Németh, Rad- nóty 2.. Edző: Tapodi Péter. Az eredmény alakulása. 3. p.: 9-6, 15. p.: 28-21, 25. p.: 48-36, 35. p.: 57-46. Kipontozódott: Farmer a 39. p. Statisztika Mezőnybeli dobószázalék: 26/60 43%, ill. 22/54 41% Büntetők dobó- százaléka: 12/14 86 %, ill. 7/9 78% Lepattanók: 31, ill. 25. Legtöbb le­pattanó: Zakaluzsnaja 6, ill. Hibbert 11. Legtöbb assziszt: Balogh 6, ill. Farmer 4. Legtöbb szerzett labda: Balogh 5, ill. Hibbert 6. Legtöbb el­adott labda: Zakaluzsnaja 5, ill. Szé­lessy 8. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjé- ben a MÁV-Coop együttese bravúros 60-51-es győzelmet aratott a bajnoki címvédő GYSEV felett. Ezért nem voltak büntetések, elmarasztalások a soproni vasutasoknál, de azt min­denki tudta, hogy Balogh Bubuék kettőzött erővel fognak küzdeni a bajnoki mérkőzésen. A coopos hölgykoszorú nyugodtan készülődött a találkozóra. - Nekünk továbbra sincs veszítenivalónk - hangsúlyozta Tapodi Péter vezető­edző. - Várható, hogy a GYSEV nekünk fog jön­ni, állunk elébe. így történt mert a vendéglátók pillanatok alatt hét pontos előnyhöz jutottak. A folytatásban fel­zárkóztak a a vendégek, akik taktikusan, okosan játszottak, sőt a 8. percben Perovics triplájával átvették vezetést. A folytatás azonban egyértel­mű hazai fölényt hozott, keményen és agresszí­ven védekeztek, támadásban pedig szórták a pontokat. Különösen^ cserék hoztak javulást já­tékukban, egy 12-2-es etapnak köszönhetően te­kintélyes előnyhöz jutottak a szünetig. Szerencsére a fordulás után összekapták ma­gukat a mieink, Hibbert találatai révén sikerült hátrányukat csökkenteni. Ám nem tudták izgal­massá tenni az összecsapást, mert jött Balogh, aki két triplát hintett, mellyel megnyugtatta csa­patát. A hajrában a címvédő igyekezett ziccerig Katrina Hibbert (nyolcas számmal) különösen a szünet után játszott jól FOTÓ: MÉSZÁROS játszani, míg a cooposok már nem voltak képe­sek újítani. A MÁV-Coop vasárnap 17 órakor a PVSK-MiZo együttesét fogadja! Dirk Bevilaqua: — A második félidőben követ­tünk el hibákat, győzelmünk azonban nem for­gott veszélyben. Tapodi Péter: - Ma is megmutatkozott, hogy roppant erős csapat a Sopron, ami nagyban nö- veli legutóbbi kupasikerünk értékét. s.j.,vécsé Sorokban PÉNZBÜNTETÉS. Ronaldin- hót, a Paris Saint-Germain lab­darúgócsapatának brazil klasz- szisát pénzbüntetéssel sújtotta a klub vezetése, mivel a csatár az előírtnál öt nappal később tért vissza karácsonyi szabad­ságáról. Laurent Perpere elnök azt nem árulta el, mekkora ösz- szegről van szó. A 22 éves vi­lágbajnok játékos azzal indo­kolta késését, hogy a fogait ke­zeltette, de a PSG vezetősége ezt a magyarázatot nem fogadta el, mivel a beavatkozásra Fran­ciaországban is sor kerülhetett volna. FŐTÁBLÁN. Gubacsi Zsófia a selejtező 3. fordulójában is győ­zött - az osztrák Schwartz el­len 6:2, 7:6-ra végzett -, így fel­került a 32-es főtáblára a 110 ezer dollár összdíjazású auszt­ráliai tenisztornán. Ugyanez nem sikerült Czink Melindá­nak, aki a japán Aszagoétől 6:3, 6:0-ra kikapott a kvalifikáció utolsó körében. Gubacsi a spa­nyol Torrens-Valero ellen mutat­kozik be a főtáblán, míg Man­dula Petra a szlovák Henrieta Nagyovával találkozik. VERESÉG. A Statisztika női asztalitenisz-csapata meglepe­tésre sima vereséget szenvedett a Marczibányi téren a német FSV Kroppach együttesétől a BEK elődöntőjének első mérkő­zésén. A sorozatot korábban 25-ször megnyerő magyar együttes játékosai közül egye­dül a horvát Boros Tamara kényszerítette nagy küzdelem­re ellenfelét — három meccslab­dája is volt —, de Fazekas Mária és Molnár Zita még szettet sem tudott nyerni. Statisztika-FSV Kroppach (német) 0-3. A visz- szavágót február 7-én, 8-án vagy 9-én rendezik Németor­szágban. ■ Selypre költözött a torna A múlt héten már hírt adtunk róla, Dézsi Zoltán vezetésé­vel néhány lelkes jászberényi fiatal kispályás jégkorong­tornát tervezett a Margit-sziget melletti Holt-Zagyva ágra. Ugyan álmuk megvalósításához sikerült megnyerniük dr. Gedei József országgyűlési képviselőt is, akinek egyik szív­ügye a herényi jégkorong, szombaton még sem kergethet­ték a pakkot a Jászság fővárosában a benevezett csapatok. Igaz, az I. Sziget Kupa hokitorna így sem maradt el, csak egy kicsit távolabb, a selypi műjégpályán zajlottak a küz­delmek. JÉGKORONG A tizennégy csapatot (valamint szurkolóikat) ingyenbusszal, au­tókkal szállították át az alig 40 ki­lométerre fekvő településre. A két kisméretű pályán, lefordított ho­kikapukra, palánk nélküli, 2x5 perces meccseket vívtak a három­fős együttesek.- Hamarosan pályázatot ír ki a Gyermek, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium sportpályák fejleszté­sére, melyen véleményem sze­rint jó eséllyel „indulhatnak,, a jászberényiek is - mondta meg­nyitójában a GYISM jelenlévő politikai államtitkára, Mesterházi Attila. — Azt is tudni kell azon­ban, pusztán kormányzati pénz­ből, nem lehet felújítani (felépí­teni) a Hűtőgépgyári műjégpá­lyát, ahhoz szükség van az ön- kormányzat részvételére is. A tornán kuriózumnak számí­tott, hogy - igaz csak versenyen kívül, de - Lencse Lívia vezérle­tével egy lánytrió is jégre lépett a fiúk ellen. A selejtező csoportok­ból az első két helyezettek jutot­tak a legjobb nyolc közé, majd újabb kvartetteket alakítottak ki a szervezők, melyeknek győzte­sei vívták a döntőt. Amint az várható volt, a Lehel egykori bajnokcsapatának tagjai vitték a prímet. Lehet, hogy ki­csit megöregedtek korábbi ön­magukhoz képest - ne felejt­sük, 12 esztendő telt el azóta de technikai tudásuk, játéksze- retetük mit sem kopott meg az­óta. A Három B, azaz Bállá Ti­bor, Bathó „Acél" András és Bá­lint Artúr (Tóth István csere) mindvégig remekelt, s a döntő­ben is diadalmaskodva (3-2) megnyerte a Sziget Kupát. Finá­lébeli ellenfelüknek sincs okuk a szégyenkezésre, hiszen az egykori válogatott Bugyi Csaba mellett két kevésbé ismert jég­korongos, Farkas Mihály és Os­kola György alkotta az Örökmozgók trióját. Jó benyomást tett a nézők­re — különösen a bronz­meccsen brillírozott, ahol 7-0-ra verte a Csoli- né gárdáját - a három 17 esztendős fiatalból álló Devils. Igaz, Szappanos Csaba, Szabó Zoltán és Gedei Gábor jelenleg is aktív játékosnak számít. A torna végeredmé­nye: 1. Három B, 2. Örök­mozgók, 3. Devils, 4. Csoliné (Csontos, Lipták, Németh) Az eredményhirdetés­kor a több százszoros vá­logatott Ancsin János Szabó Zoltánnak adta át a gólkirálynak, valamint Tóth Attilának (Másna­pos Lehelet), a legidő­sebb játékosnak járó kü- löndíjat. FOTÓ: D. Z. Szalayék feladták Botlott az Everton Dakar-rali A Chevrolet Blazer súlyos mű­szaki problémája miatt a Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettős feladta a 25. Dakar-ralit. A duónak már a korábbi na­pok során is többször gondot okozott az autó, amely vasár­napra végleg elromlott. Hiába javították meg a hengerfejet, az indításnál kiderült, hogy a mo­tor továbbra sem működőké­pes. A pontos hibát csak Magyar- országon tudják majd megálla­pítani. A pilóta elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint Lak­lóth Aladár szállítja haza a Chevroletét, míg ő egyelőre a szervizkamiont segíti. A Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős a 26. helyen ért célba a 25. Dakar-rali 4. szakaszán, s összetettben a huszonharma- dik. A Tunisz és Tózar közötti etap után az autósoknál to­vábbra is a Peterhansel, Cottret páros áll az élen, a motorosok­nál a szintén francia Sainct ve­zet. Autósok, összetett: 1. Peter- hansel, Cottret 45:35 p, 2. De Villiers, Maimon (dél-afrikai, francia, Nissan) 1:23 perc hát­rány, 3. Maszuoka, Schulz (ja­pán, német, Mitsubishi) 1:25 p. h ......23. Kis, Czeglédi 11:39 p. h„ ...39. Benyó, Mauerer 15:49 p. h., ...75. Jakab, Fenesi 25:13 p. h., ...80. Palik, Darázsi G. 26:11 p.h. Motorosok, összetett: 1. Sainct (francia, KTM) 1:08:29 óra, 2. Despres (francia, KTM) 22 mp. hátrány, 3. Roma 59 mp. h., ...127. Szilvási 40:33 p. h. Hétfőn az 5. szakasz követke­zik, a Dakar-rali mezőnye a tu­néziai Tózar - El-Borma közötti távot teszi meg, összesen: 494 km-t, amelyből a gyorsasági szakasz 285 km. Labdarúgás Angol F. A. Kupa A Tottenham Hotspur búcsúzott az F. A. Kupától, miután az ugyancsak élvonalbeli South­hampton otthonában simán kika­pott, ám a forduló legnagyobb meglepetését az Everton okozta, miután vereséget szenvedett a negyedik osztályban szereplő Shrewsburytől. A továbbjutást je­lentő gólt Nigel Jemson szerezte a 89. percben. A többi esélyes nem „botlott”. A Chelsea úgy tudott nyerni a vendég Middlesbrough ellen, hogy a 62. perctől Carlo Cu- dicini kiállítása miatt emberhát­rányban játszott. Eredmények: Southampton- Tottenham Hotspur 4-0 (TO), gólszerzők: Svensson (13. 56.), Tessem (50.), Beattie (80.). Shrewsbury (IV.)-Everton 2-1 (TO), g: Jemson (36., 89.), illet­ve Alexandersson (60.). Arse­nal-Oxford (IV.) 2-0 (TO), g: Bergkamp (15.), McNiven (67.­öngól). Aston Villa-Blackburn Rovers 1-4 (1-1), g: Angel (4L), illetve Jansen (17., 60.), Yorké (52., 71.). Bolton Wanderers- Sunderland 1-1 (TO), g: Ricketts (18.), illetve Phillips (63.). Charl­ton Athletic-Exeter (W.) 3-1 (1- 0), g: Johansson (25., 61.), Euell (72.- 11-esből), illetve Gaia (49.). Chelsea-Middlesbrough TO (1- 0), g: Stanic (39.), kiállítva: Cu- dicini (62., Chelsea). Scunthorpe (IV.)-Leeds United 0-2 (0-1), g: Viduka (32.- 11-esből), Baekke (68.). West Bromwich Albion- Bradford (II.) 3-1 (3-0), g: Dichio (4., 11., 19.), illetve Danks (79.). Wesf Ham United-Nottingham Forest (II.) 3-2 (1-1), g: Defoe (26., 83.), Cole (61.), illetve Ha- rewood (17.), Reid (50.). Man­chester City-Liverpool 0-1 (0-0), g: Murphy (48. - 11-esből). Man­chester United-Portsmouth (II.) 4-1 (2-1), g: van Nistelrooy (4., 81. - mindkettő 11-esből), Be­ckham (18.), Scholes (90.), illet- ve Stone (39.).________ ■ Az angol F. A. Kupa 3. fordulójának legnagyobb meglepetésével szolgált a negyedosztá­lyú Shrewsbury Town a felsőházas Everton kiütésével. Képünkön Luke Rogers (labdával) hámozza át magát az evertonos Thomas Gravesenen epa fotó Bállá Tibor, Bathó „Acél" András és Tóth István, a Három B alakulata (GÉLÉI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom