Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Január 25., szombat A magány szorítása ellen Szolid számítások szerint Magyarországon mintegy egymil­lió ember él egyedül. Mert elveszítette, eltemette a párját, mert úgy alakult az élete, hogy soha nem ment férjhez, nő­sült meg, mert a gyerekei felnőttek, elköltöztek tőle, élik a saját életüket. Miközben ő egyedül maradt. A magány olyan, mint egy bilincs, lépten-nyomon érzi az ember. Akadnak, akik összeszorított fogakkal tűrnek, mások keresik a társas kikapcsolódás lehetőségét. Mint Tószegen is, az idősek klubjában, ahová húszán járnak összesen. Igaz, jöhetnének még többen is. Vajon kik ők, miért kopogtattak ezeken az aj­tókon és mi mindent kapnak benn, a meleg falak között? Az idősek klubjában Tószegen még a hosszú élet titkát is megtudakoltuk fotó: csabai Kálmán Jenő már három éve túl­jutott a hetvenen.- Leszázalékolt nyugdíjas va­gyok, és otthon egyedül éltem. Itt aranyosak a társak, mára már is­merősök, akikkel beszélgetünk, kártyázunk, tévét nézünk, vicce­lődünk. Szóval benn, a falak kö­zött élet van, ahhoz pedig egy személy túlontúl kevés, hiszen az ember sohasem magányra születik. Kovács Jánosné Juli néni évek óta ide jár.- Úgy alakultak a mindennap­jaim, hogy a férjem már koráb­ban meghalt. A gyerekek felnőt­tek. Mindnek megvan a maga ba­ja. Én meg azon vettem észre ma­gam, úgy maradtam, akár az uj­jam. Hallottam a klubról, és las­san három esztendeje, hogy ide járok. Főleg a nemszeretem he­tekben, hónapokban, mert nya­ranta azért hanyagolom. Olyan­kor otthon maradok, mivel a há- zamat tönkretette a víz, úgyhogy mindig van mit rendbe tenni raj­ta. Ahhoz pedig jobb, ha én is a helyszínen vagyok. Ilyenkor még a nagy hó, hideg se tántorít el, mert itt mindig adódik valami­lyen érdekesség, foglalatosság, játékkészítés, akármi. Bendó Józsefné Margit az egyik legrégebbi ismerős itt, hiszen öt éve klubtag.- Kesztyűket kötök, mert van­nak maradék fonalaim. És erre nagyon jók.- Mennyi idő kell egy pár elké­szítéséhez?- Ha megállás nélkül jár a ke­zem, négy-öt óra. De legtöbbször azért mást is csinálunk, és nem szeretem magam kihúzni semmi alól, így abba én is bekapcsoló­dom.- Mi lesz a kesztyűkkel?- Elajándékozom őket, mert ebben a cudar hidegben jó szol­gálatot tesznek a viselőjüknek.- A család?- A párom meghalt, három gyerek, öt unoka, hat dédunoka született eddig. Hol én megyek, hol ők jönnek. A baj csak az, hogy fájnak a csontjaim. Ha eny­hül az idő, azt jobban érzem, mint a meteorológia. Hajdú Mihályné is egyedül él, és elmondása szerint ide azért jár, mert jól eltelik a nap. Ráadásul a koszt meg a társaság is nagysze­rű, úgyhogy szerinte érdemes hét közben itt tölteni a napokat. Sajátos utat tett meg az itt lévők közül Farkas Lászlóné Erzsébet, aki a maga 88 évével a legidő­sebb. — Három éve járok ebbe a klub­ba, de korábban hét esztendőt már eltöltöttem Szolnokon, az Eötvös téri otthonban. Aztán meguntam, hazajöttem a saját la­kásomba. Három gyermekem született, közülük kettő még él.- Kert van?- Ajaj, jókora, lehet vagy négy-’ száz négyszögöl. Korábban szép volt, de három éve lerobbantam. Tavaly felszántattam, ne egye meg az egészet a dudva. A jószá­gokból is kikoptam, mindössze egy macskám maradt. —A család?- A gyerekeken, a hat unokán kívül már két dédunoka is sorjá­zik. Egyébként az életem szaka­datlan munkával telt el. Földünk volt, azzal bajlódtunk, majd ti­zenöt év nekem is jutott a téesz- ből. A nyugdíjam a magas korom ellenére sem sok: én 88 vagyok, a postás havonta ennek a felét hoz­za.- Erzsiké néni, meglesz a száz esztendő?- Remélem, mert az édes­anyám kilencvenhetet ért meg, az anyai nagyanyám kerek szá­zat. Hátha nekem is valami ha­sonló jut.- Elárulná a hosszú élet titkát?- Három titka van. Az első: amíg bírja az ember, nem lustál­kodni, dolgozni kell. A másik, közel a kilencvenhez: egyre töb­bet pihenni. De a lényeget még nem árultam el.-Igen...- A hosszú kor titka: a rizs nél­küli élet. Nem szerette se az anyám, se én.- Pedig a rizs egészséges, azt mondják.- Mondani mondhatják, ez egy dolog. Az pedig egy másik, hogy egy szemet se ettem, így lassan kilencven leszek. És remélem, még távolabb a végállomás. Na, ehhez mit szól? D. SZABÓ MIKLÓS Nézőpont ______________BAHAMYI GY&flOY______________ Az elfelejtett utas A MÁV még mindig tud időnként meglepetést okozni. Most éppen a forgalomból kivont piros vonatok miatt alakult ki csütörtök reggelre ká­osz a vasúti forgalomban és emiatt a közleke­désben is. Munkahelyükre igyekvő dolgozók, iskolába siető diákok néztek értetlenül, amikor reggel szembesültek vele a vasútállomásokon, hogy megszokott vonatjuk aznap reggeltől nem közlekedik. Azt ugyanis, hogy több vonalon leáll a közlekedés, igencsak elkésve közölték a MÁV ille­tékesei. Szerkesztősé­günkbe is szerda késő este érkezett meg az a fax a MÁV Közkap­csolati Igazgatóságá­ról, miszerint a MÁV Rt. vezetése úgy döntött, hogy utasai biztonsága érdekében azon­nali hatállyal visszahívja és ultrahangos vizsgálatnak veti alá 259 darab Bz-motorkocsiját. Mondhatnánk, az utasbiztonság minde­nek előtt, de azért ez az utas megérdemelné azt is, hogy időben tájékoztassák. A csütörtök hajnali leállás országszerte váratlanul érte az utazni szándékozókat, a lakosság későn értesült arról, hogy több vonat kimarad. Lehetett bosszankodni, mérgelődni. A vezetők persze mindig előállnak valamiféle magyarázattal. Ilyenek most is voltak. A MÁV vezérigazgatója hangsúlyozta: a MÁV-nak az a dolga, hogy az állam tulajdonában lévő vonala­kat megfelelően üzemeltesse, és a közszolgálati szállítási tevé­kenységét a legjobb tudása szerint, ésszerű költségek mellett vé­gezze. De hogy ne bántsuk csak mindig a MÁV felső vezetését - azokat egyébként, akik a döntéseket „odafent” meghozzák, nem kis javadalmazásért -, idézzünk egy civil szervezet közle­ményéből is. Szerintük ugyanis a vasúti motorkocsik kapcsán most kialakult helyzetért valamennyi eddigi kormány és közle­kedési tárca felelős, éppen a rossz, csak az autópályákat erőlte­tő országos közlekedési koncepció miatt. Mindezekben persze nagyon sok igazság rejlik. Csakhogy az ide-oda mutogatás közben nem kellene az utasokról sem meg­feledkezni. A vezérigazgató egyébként azt is elmondta: nem le­het pontosan tudni, mennyibe kerül a MÁV-nak a Bz-motorko- csik vizsgálata, a vonatok leállítása, javítása, minden bizonnyal százmilliós nagyságrendű összegről van szó. Mi pedig mindeh­hez hozzátehetjük: az utazók megtépázott, sok esetben elvesz­tett bizalmának a helyreállítása vajon mennyibe kerülhet majd a MÁV-nak? A kétkötetes, kilencéves író Gyönyörűségesen csúfondáros játék A Gyalog-galopp a Szigligeti Színházban Nem sokan mondhatják el ma­gukról, hogy 9 évesen már máso­dik könyvüket mutatják be. A karcagi Rideg Enikő Alexandra pe­dig ezzel dicsekedhet: a napokban jelent meg „Karcag városban bol­dog mámorban” címmel második könyve. Enikő a Györffy István Ál­talános Iskola 4.c osztályába jár, osztályfőnöke Pallagi Bernadett. Amikor az iskolában felkerestük, épp egy nyelvtandolgozat után volt. Enikő nagyszüleivel él. A meséket pici korától szerette, aztán csak addig fag­gatta a papát (Rideg István gimnáziumi tanár) ez milyen, az milyen betű, hogy hamarosan folyamatosan olvasott. S ha nem tetszett neki a hallott mese, vagy éppen egy hallott dalról neki eszébe ju­tott valami, akkor megkérte nagyapját, írja le azt helyette, majd később odaült a papa írógépéhez és maga vetette pa­pírra azt. A nagymama úgy gondolta, nem tanítja meg unokáját írni, hiszen nem mindegy, hogy egy betű merről ka­nyarodik, úgyhogy Enikő csak a nagy nyomtatott betűket ismerte, amikor is­kolába ment. Osztályzatai miatt nem kell szégyenkeznie, az ötösök uralják ellenőrzőjét. A kislány kreativitása sem ismer határokat, családja számára sok apró ajándékot készít, házi újságot, ma­tematikakönyvet is ír. — Már négyévesen sikeres voltál, 13500 pályamunka között különdíjat kaptál rajzodra... — Igen, ez így volt. Papa beküldte a rajzomat a Szivárvány nemzetközi rajzpályázatra, ahol különdíjat kap­tam. Azt hiszem, egy szarvast rajzol­tam, amelyik menti a fiát a vízből. Fan­táziarajz volt, nem láttam még élőben szarvast. — Aztán megjelent első könyved.- Igen, már régóta nagyon sokat irká­tok, rajzolok, verseket írok. Papa ezeket szépen összeválogatta, és csak úgy su- tyiban, hogy nem is szólt, Körmendi La­jos író bácsival kiadták. — Miért a cicák és például nem a ku­tyák állnak közel hozzád? — Mindig is a cicák voltak a kedvenc állataim, mert szépek és aranyosak, nagyon kedvesek, helyesek. írtam ver­set Opálról, a hófehér plüsscicáról is. Ezt mamámtól kaptam névnapomra. Nálam a cicák táncolnak, ruhát visel­nek, emberi dolgokat csinálnak — süt­nek, sétálnak, játszanak —, van saját újságjuk, bolygójuk, istenük is. ­- Úgy tudjuk, számodra fontosak az ünnepek.- Igen, a születésnap, kará­csony, névnap mellett ná­lunk van a cicáknak, a ku­tyámnak is születésnapja, de gyakran még a plüssállatok- nak is kitalálok ilyet. Opál ci­ca mellett van egy kisku­tyám, Gombóc, aki nagyon aranyos. Nagyon szeretek ajándékot készíteni, épp ezért olyan jó, hogy nálunk sűrűn van ünnep. S persze ha már régen volt a kedvenc gyümölcstortám, a családta­gok tudják, hamarosan „ünnep” lesz nálunk. Mivel azt mondják, a tigrisszem sze­rencsét hoz, ezért egy tigrisszem kő ezüstláncon mindig ott lóg Enikő nya­kában. Úgy néz ki, eddig szerencsét hozott a kislánynak, hiszen a héten mutatták be második könyvét, a Kar­cag városban boldog mámorban-t.- Miért pont ez lett a címe?- Papával találtuk ki a címet. Hoz­zám nagyon közel áll a szülővárosom, ezért lett ez a címe. Ebben már vannak a családról, az iskoláról is versek, de persze a cicákról is. Ezek az írások már jobban az élet dolgairól szólnak. Osz­tálytársaim nagyon hamar tudtak a könyvről, többen eljöttek az író-olvasó találkozómra is. Az, hogy mi kerüljön a könyvbe, azt papával beszéltem meg. Ő látott el tanácsokkal például arról, hogyan kell szépen beszélni, milyen a fogalmazásnál a tárgyalás tagolása.- A versírás mellett mit szeretsz még csinálni?- Gyakran lapozgatok természettu­dományi könyveket, nézek ilyen filme­ket. Kedvenc földrészem Európa. Most Londonba szeretnék eljutni. Nagyon sokat tanulunk angol nyelvet és azért szeretném megnézni egyszer a fővá­rost.- Van-e kedvenc sütid, színed, tan­tárgyad?- Kedvenc színem a sötétkék. Ked­venc süteményem a mama gyümölcs­tortája. Bár korábban odaálltam a ma­ma mellé és együtt sütöttünk, ma már sokat kell tanulni, erre nem jut időm. Legjobban a nyelvtant és a matekot szeretem, mert nagyon közel áll hoz­zám a magyar nyelv, a matematikában pedig pont a gondolkodtatás jó. Bár a testnevelésben nem nagyon vagyok jó, az úszás részét szeretem.- Úgy tudom, családi isko­lát vezetsz.- Igen, és gyakran rende­zek házi versenyeket a család­nak. Ez hol tanárosdit, hol tesztlapok kitöltését jelenti. A feladatokat általában én talá­lom ki. Legutoljára egy szilveszteri há­zi versenyt rendeztem 2002-ről, mi tör­tént az óévben címmel. Engem is na­gyon érdekelnek a világ dolgai, van amikor egy hír után vers születik. Több témában készítek családi újsá­got. A legsűrűbben megjelenő házi lap a Családi lapom, amelyben a család eseményeiről van szó. A legutolsó ka­rácsony után készült, arról, hogyan ka- ráesonyoztunk. Most megyei matema­tikaversenyre és mesevetélkedőre ké­szülök. Néha én is szoktam kitalálni meséket, amelyek már nem annyira a cicavilágban játszódnak, sok népme­séi: elemet tartalmaznak. Az iskolában tanultakat itt is hasznosítom. Ha felnö­vök, tanító néni szeretnék lenni, hogy nevelhessem a gyerekeket. Ezért is ala­pítottam a családi iskolát is.- Mit ajánlanál könyvedből az olva­sódnak?- A magyar történelmet tanultuk ol­vasásórákon, ebből csináltam egy újsá­gol, így A magyarok története részt ajánlanám. Ez most nagyon érdekel. Gyakran olvasok történelmi témájú könyveket. S hogy lesz-e harmadik könyve, még nem tudja Enikő. Osztálytársainak tet­szik az új könyv. Van, aki a cicaköz­mondásokat lapozgatja, és van, aki a Szerződés a mamával mintájára - egy szobában élünk, de két külön életet élünk - szívesen kötne szüleivel ha­sonlót arról, mikor kell lefeküdnie, mit tehet és mit nem tehet meg. DE Részlet a darabból fotó: esi Erről a bemutatóról legszívesebben csak azt írnám: látni kell! Amikor a Gyalog­galopp a mozikban megjelent, minden idők legviccesebb filmjeként aratott si­kert. Most színházi formájában ugyan­azt mondhatom róla: a legviccesebb elő­adás, amelyet valaha is láttam. Ahogy per­sze a szolnoki Szigli­geti társulatának tag­jai felkínálják ne­künk egy gyönyörű­ségesen csúfondáros játékban; a mondabeli Arthur király és a Kerekasztal lovagjainak históriáját, ami­ként keresik a bőség és gazdagság szent kelyhét azért, hogy meg is találják. Kalan­dot, kalandra halmoznak a „derék” lova­gok, s megannyi mulatságos helyzetbe kerülnek; találkoznak többek között gyil­kos nyúllal, Ni-t hajtogató furcsa lovagok­kal, eljutnak a halál hídjához, ahol igen­csak „jókat” kérdezgetnek tőlük, és fura eszmecserékbe is bonyolódnak. Van itt tréfa, móka, kacagás! Mielőtt felgördülne a függöny, apró csi­ga araszol át a színen - kedves ötlet - el­el akadván, miközben mesélni kezdé, hol is járunk az időben, meg a térben... Majd amikor felmegy a függöny, galoppra azaz egyszeriben vad vágtába kezd a játék, s a felszabadult komédiázásban a megmá­morosodott képzelet szinte tombol. A bar­bár bolondozás csiklandó szójátékokkal párosul, ám finom könnyedség is megje­lenik olykor, például a táncosok kecses mozgásában, ami igen graciózus tud len­ni. Mindent egybevéve valamiféle élet­öröm árad ebből a különös mulatságból, az elbűvölő, a hősi világot, benne a hősi­ességet pajkosan elrajzoló torzképből, amelynek mélyén - ha jobban belegon­dolunk - nemcsak az angol, de akár a mi emberi világunk torzulásait is felfedezhet­jük. A rendezés jólesően mai ízekkel is „megfűszerezi” a históriás mesejátékot, például közismert slágerekre járnak tán­cot a középkori lovagok, avagy a szín bal sarkában, mint a képernyőn is látható ma­napság, sárga köröcskében megjelenik a 12-es 16-os szám, kaján célzásul a bosz- szantó televíziós torzításra, stb. Molnár László nem fukarkodik az ötle­tekkel, ontja, szórja őket, mintha bőség­szaruja lenne, - együtt a táncokat-mozgá- sokat művészien koreografáló Bodor Jo­hannával, a látványos környezetet terve­ző Túri Erzsébettel, a pompás ruhákat elő­állító Debreceni Ildikóval, a dramaturg Matúz Jánossal olyan egységes színpadi víziót alkotnak, mely a rendkívülien gaz­dag színészi játékkal egyszerűen: varázs­latos. Itt minden játékos tehetségének leg­javát adja, néhányan több szerepben is. És bocsátassék meg nekem, hogy nem tu­dom valamennyiük nevét ideírni, csupán a Petridisz Hrisztoszét (Arthur), a Mertz Tiborét (Lancelot lovag), a Kaszás Mihá­ly ét (Sir Robin), a Gombos Juditét (nem is egy szerepben), a Horváth Gáborét (Sir Galahad), a Huszárik Katáét (ő is több alakban), és nem utolsó sorban a Császár Gyöngyiét (Tim varázsló, Óriás II.) emlí­tem meg, akik leginkább kitűntek nekem. Játékuk friss, ötletes, mindig mulatságos, olykor bravúros is. Olyan színház ez, mely vissza adja a hitet: a játékban. Az enyémet biztosan. Az évad legkelleme­sebb meglepetése? Az előadást egy zord, zimankós januári délutánon láttam, ám mégis, amikor ki­léptem a szabadba, mintha a hideg sem lett volna oly hideg, pedig a hőmérő hi­ganyszála igencsak mélyre süllyedt. VALKÓ MIHÁLY Lehetett bosszankodni, mérgelődni

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom