Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

XIV. évfolyam, 21. szám 2003. január 25., szombat www.ujneplap.hu Ara: 75 Ft, Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Orvos és szülésznők a vádlottak padján A szolnoki járműjavítót több Bz-kocsi átvizsgálásával bízták meg fotó: m. j. ta, a vasúttársaságtól 74 csehszlo­vák gyártmányú motorkocsi át­vizsgálására kaptak megbízást. A feladatot egy műszerekkel felsze­relt mikrobusszal végzik azok­ban a fűtőházakban, ahol leállí­tották a Bz-kocsikat. A síneken gördülő járműveket ötévente teljes körűen átnézik, s ni, hiszen régebben műszakizott járművekről van szó. Az igazgató szerint a Bz-motorkocsik meg­bízható konstrukciók; a hibák összefüggésben lehetnek azzal, hogy ezek gyakran a vasút leg­rosszabb pályáin közlekednek. (További részletek az 5. oldalon) L.Z. A magány szorításában 4. oldal A napokban hozta meg jogerős döntését a megyei bíróság abban a büntetőperben, amelyben egy szülész-nőgyógyász szakorvost és két szülésznőt vádoltak azzal, hogy mulasz­tottak munkájuk során. A BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK A szomorú eset több mint öt évvel ezelőtt történt Szolnokon a me­gyei kórház szülészetén. A váran­dós kismamát éjfél körül vitte be a mentő a kórházba burokrepedés miatt. A beteget az ügyeletes or­vos vette föl, majd a szükséges vizsgálatokat követően helyezte el a megfigyelőben. Az is nyilvánva­lóvá vált, hogy az anyuka már két­szer is szült, legutóbb császármet­széssel hozta világra gyermekét. Az éjszaka folyamán a kismama jelezte fájdalmát a szülésznőnek, aki elvégezte az előírt vizsgálatot. Annak eredményéről azonban nem tájékoztatta az orvost. Igaz, mint azt már az első fokú bírósági ítélet is megállapította, az orvos nem is érdeklődött ez iránt. (FOLYTATM A2 5. OLDALON) ERŐSEN FELHŐS LESZ AZ ÉG Részletek a 16. oldalon 03021 70865 915061 RIPORT Halál a születés előtt A vizsgált kocsik fele hibás Szolnok A MÁV Szolnoki Járműjaví­tó Kft. 74 — a napokban az érdeklődés középpontjába került — Bz-motorkocsi át­vizsgálására kapott megbí­zást. Sándor János igazgatót kérdeztük. A közelmúltban innovációs díjjal kitüntetett cég vezetője elmond­elvégzik a szükséges beavatkozá­sokat. A szolnoki járműjavító azokon a motorkocsikon kezdte az ultrahangos mustrát, amelyek a legrégebben vettek részt az em­lített időszaki átvizsgáláson. Ed­dig húsz Bz-motorkocsi tengelye­it „világították át”, s több mint 50 százalékuknál találtak repedést. Sándor János hozzátette: ebből az arányból messzemenő követ­keztetéseket nem szabad levon­Kivételes nyugdíjemelés Feldolgozás feszített tempóban FELAVATTÁK. Ünnepélyesen felavatták és felszentelték a Szent Jakab Evangelizációs Központot a jászjákóhalmi plé­bánián. Mivel évek óta nincs helyben lakó pap, így a jövőre százéves plébániaépület Sere­gély István egri érsek hozzájá­rulásával töltheti be új szerepét a Jászság és környéke számára. Az ünnepségen Horvölgyi Lász­ló esperes plébános tartott elő­adást az evangelizáció jelentő­ségéről. TA APÁCZAI-DÍJ. Az Oktatási Mi­nisztérium pedagógusi munká­ja mellett végzett tudományos tevékenysége és iskolateremtő munkássága elismerésként Apáczai Csere János díjban ré­szesítette a szolnoki Hegedűs T. András Középiskola igazga­tóját, Csilléi Bélát. A hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok esélynöveléséért elköte­lezetten tevékenykedő tanárem­ber a nehéz sorsú fiatalok érvé- nyesülését segíti elő, tj ______■ Ka stélyban a hajléktalanok? Ellenzik a megyei szociálpolitikai koncepciót Megyei információ Újszász polgármestere min­dent megtesz azért, hogy vá­rosába ne „exportáljanak” hajléktalanokat. A megyei közgyűlés által elfogadott tervezet szerint ez történne. A megyeházán megtudtuk, a szo­ciális törvény módosítása nyo­mán több, az intézmények műkö­dését is érintő szabály lépett élet­be január elsejével. A megválto­zott előírások között a törvény megkülönbözteti az ápoló-gondo­zó, valamint a rehabilitációs célú lakóotthonokat, és kimondja, hogy a pszichiátriai és szenve­délybetegek lakóotthona csak re­habilitációs jelleggel működtethe­tő. Ez a rendelet teszi azt lehető­vé, hogy a megyei pszichiátriai és szenvedélybetegek otthona és re­habilitációs intézményként mű­ködő újszászi Kastély Otthon 40 férőhelyes „normál” idősotthoni részlege más funkciót kapjon. A tervezet tartalmazza, e részleg megszüntetésével felszabaduló férőhelyeken hajléktalanok reha­bilitációs intézményi részlegét szükséges kialakítani. A koncep­cióban szerepel, hogy a jászapáti Fehér Akác és Angolkert Otthon­ban az önálló életre már nem fel­készíthető hajléktalanokat he­lyeznék el. Az illetékesek szerint az újszászi fejlesztésre 2006-ig, a jászapátira pedig még ezt megelő­zően kerülhet sor. Molnár Péter újszászi polgár- mester elmondta, a város vezető­jeként és a megyei közgyűlés tag­jaként mindent megtesz azért, hogy a település lakóira nézve el­fogadhatatlan koncepció csak tervezet maradjon. „Nem értem, miért kellene egy olyan városba exportálni a hajléktalanokat, ahol eddig sosem voltak. Ezt a problémát ott kell kezelni, ahol képződik” - hangoztatta. MÉSZÁROS C. Megyei információ A kivételes nyugdíjemelés ügyében a napokban postá­zott több mint 23 ezer tájé­koztató levelet azok számá­ra a nyugdíjbiztosító, akik még nem kaptak választ be­adott kivételes nyug­díjemelési kérelmük­re. Mint azt dr. Kurcsinka Ilonától, a megyei nyugdíj-biztosítási igaz­gatóság vezetőjétől megtudtuk, tavaly júli­us 1-jétől 46 607 kivéte­les nyugdíjemelési kérelem érkezett be hozzájuk, amelyből az elmúlt évben rendelkezésre bocsátott pénzösszegből 12 309 kérelmet sikerült teljesíteniük. Elutasító választ 10 224-en kap­tak a törvényi feltételek hiánya, illetve a keret kimerülése miatt. Az igazgatónő elmondta, a ta­valy beadott kérelmek feldolgo­zása továbbra is feszített tempó­ban halad, túlnyomó részüket már előkészítették döntésre. A napokban történt meg több mint 23 ezer tájékoztató levél kipostá­zása azon ügyfeleik számára, akik még nem kaptak választ. Ebben arról értesítik őket, hogy ügyüket a 2002-ben benyújtott kérelmük alapján bírálják el, nem kell tehát újat beadniuk. A döntésről mindenkit írásban érte­sítenek. Természetesen a tavalyi lemaradás fel­dolgozása mellett fo­lyamatosan előkészí­tik az idei kérelmeket is, amelyek száma megközelíti az ezret — hangsúlyozta dr. Kurcsinka Ilona. A hatalmas mennyiség és az ügyintézéssel fog­lalkozó létszám csekély volta mi­att a legnagyobb igyekeztük elle­nére lassan halad a feldolgozás, s ezért is kérik az ügyfeleik megér­tését és türelmét. Az idei évtől - a jelenlegi in­formáció szerint - nem növek­szik a felhasználható pénzkere­tek nagysága, ami azzal jár, hogy a jövőben sem tudnak minden rászoruló részére emelést enge­délyezni — mondta az igazgató­nő. BOY A tartalomból: • Páncélember • Birkatürelem HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A VASARNAP VASÁRNAPI ± 8filíí Néplap SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATOK • Mérlegképes könyvelő • Pénzügyi - számviteli ügyintéző + számítógépkezelő • Ingatlanközvetítő és értékbecslő • Adótanácsadó • Társadalombiztosítási ügyintéző, szakelőadó • Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó • Pénzügyi számviteli szakelőadó • Minőségbiztosítási felülvizsgáló tanúsító • Vámkezelő - vámügyintéző Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8., könyvesboltunkban. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság Szolnok, Verseghy park 8. Tel./fax: 56/422-276 50 éves perfekt as tud*1"' f ISO 9001 minősé^»j»el CM 200003 Röviden Electrolux: maradni szeretne... A gazdasági környezet nem kedvez a befektetőknek JÁSZBERÉNY A gyárbezárásokról megjelenő hí­rek miatt egyre többször vetődik fel a kérdés: vajon a multinacio­nális cégek hazánkban működő gyárai hosszú távon biztosítanak- e munkát? Maradnak-e orszá­Takács János vezérigazgató FOTÓ: SÁRKÖZI gunkban, vagy - az olcsóbb munkaerő reményében - máshol újabb telephelyeket keresnek? Megkerülhetetlen, hogy erről me­gyénk vezető cége, az Electrolux Lehel Kft. első emberét, Takács János vezérigazgatót is megkér­dezzük. Elöljáróban megtudtuk, hogy az Electrolux Lehel 2002-ben is jó évet zárt. Összességében 97,2 milliárd forintos árbevételt értek el, ami tízmilliárddal több a terve­zettnél. A bevétel 73 százaléka az exportba', *3 záziléka pedig a hazai értékesítésből származik. Mintegy hárommilliárd forintos beruházást valósítottak meg Ma­gyarországon, amelynek jelentős részét a jászberényi kompresszo­ros hűtőgépgyár, illetve a porszí­vógyár fejlesztésére költötték. Ta­valy a dolgozóik átlaglétszáma 3400 volt, amit idén 3500-ra emelnének. (FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) i A KUNSÁGI MOTÍVUMOK. Kun Gazda Ferenc ismert karcagi népi iparművész még dolgozik a családi műhelyben. A korongozás he­lyett már csak a díszítésre vállalkozik. Biztos kézzel rajzolja és festi a szebbnél szebb kunsági motívumokat. fotó-, m. j.

Next

/
Oldalképek
Tartalom