Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-24 / 20. szám
!£:■■ 2003. Január 24., péntek AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL TÖRÖKSZENTMIKLÓS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Lovaggá ütötték Buday Péter szolnoki karnagy és Macsi Sándor jász- ágói címzetes iskolaigazgató társaságában Sülye Ká- rolynénak, a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ igazgatójának adományozták megyénkből az idén a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet. A Borsod megyei Szu- hakállón töltötte gyermekkorát a Magyar Kultúra Napján lovaggá ütött Sülye Károly- né. A szüreti bálok egykori csőszlánya későbbi, miskolci tanulmányai alatt a rendezvények szervezésében jeleskedett, számos alkalommal moderátora volt az iskolai író-olvasó találkozóknak. Törökszentmiklósi munkás évei három időszakot ölelnek fel: éppen harminc esztendeje gyermekkönyvtárosként kezdte pályáját, majd a tanácsnál közművelődési felügyelői állást töltött be, s lassan húsz éve a Városi Művelődési Központ igazgatója. Utóbbi korszakában találkozott a szalmafonás (nép) művészetével, amellyel oly lelkesen foglalkozott, hogy tulajdonképpen Klárikát a Szalmafonók Baráti Körének tagsága terjesztette fel a lovagi címre.- Sosem a fellángolások vezéreltek. Hűséges típus vagyok elképzelésekhez, családhoz, intézményhez és nemzethez, noha a nyitottságom is megvan az újra, ha az szép vagy értékes. Jómagam a kultúrát sosem művészeti szakterületekre szűkítettem le, én azt tágabb körben értelmezem. Ezért zavaró számomra az, hogy a korunk legfontosabb kultúraközvetítője, a televízió kifacsarodott a kommersz szórakoztatás irányába - panaszkodott az általános művelődési közegre a Magyar Kultúra Lovagja. ____________■ A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI TÜR-PLAST KFT. a műanyag ajtók és ablakok gyártója. A rendkívül jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező, biztonságtechnikailag kiválóan felszerelhető nyílászárók egyedi kivitelben is megrendelhetők a gyártótól. ____________■ Lá togatóban a melegedőben — Nem örülnek a nyilvánosság- gedő vezetője, amikor ebédidő- nak — mondja Fodor Józsefné, a ben meglátogattuk az intézmény törökszentmiklósi Nappali Mele- „napköziseit”. És való igaz, a dohányzóba menekülve még az ebédjüket is az asztalon hagyták a fejüket leszegett emberek, mikor meglátták a fotómasinát. Pedig csak sorsokat kerestünk, és kérdések nélküli csevegést. Egyedül a nagybaj - szú Dara állt kötélnek, akit olykor Főnöknek, legritkább Botos Károlyt, Nappalimelegedő-vezetői dicséretben részes!- esetben Botos Károly- tem odaadó munkájáért és segítőkészségéért” - mutatja nak hívnak ismerőoklevelét Dara sei. — Itt érzem jól magam lássa, máshol sehol - áll szóba velünk Dara, aki attól is különleges egyed, hogy - állítólag — harmincezres nyugdíját ötszáz forintért is képes eladni. Nyugdíja ugyanis valamivel később érkezik számára, mint azt az azonnali pénzszükséglete megkívánná.- Higyje el, szeretjük őket, különben nem is csinálnánk — mondja Bangó Istvánná gondozó, aki elárulja, kollégájával együtt közel fél évtizede tevékenykednek az intézményben. Távoz- tunkkal visszaültek tányérjukhoz a leszegett fejű emberek, akiknek jobb híján jó étvágyat és jobb életet kívántunk. ■ Hidegre teszi a meleget A Frigofilt Kft. hútésszerelvény szaküzlete a háztartási igényekre és az ipari szükségletekre egyaránt kielégítő választékkal szolgál A törökszentmiklósi Frigofilt Kft. Kossuth úti hűtésszerelvény szaküzlete 2002. január 30-án nyílt meg a vásárlók előtt. Az üzlethelység mögött lévő üzemben helyben zajlik a termékgyártás, így a vásárlói igényekre gyorsan reagál a társaság, amely a közelmúltban megszerezte az Európai uniós követelményeknek is megfelelő minőségbizonyítványt. A szaküzletben hűtőberendezésekhez, kisebb-nagyobb hűtőkamrákhoz szükséges folyadéktartályokat, ventillációs rendszereket, kompresszorokat, agregá- tokat és hűtőköri szűrőket kínálnak többek között. A Frigofilt Kft. együttműködő partnere a dán Danfoss csoportnak, mely céggel hamarosan új üzletági szerződést is köt. A törökszentmiklósi székhelyű társaság a közeljövőben szerelésanyagokkal is szolgál szaküzletében, illetve áprilistól háztartási klímákat is forgalmaz. ________________________(P«) Fri gofilt Termelő és Szolgáltató Kft. 5200 Törökszentmiklós, Kossuth L út 87-01. Tel.: 56/500-749, 390-346 Fax: 56/590323 Mobil: 30/9639411 E-mail: frigofHtkovacs@vnat.hu Sorokban DÍSZVENDÉG. A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén Túrkeve volt a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ vendége. A jeles napon a Képünkön a már elhunyt túrkevei Tala- masz Lajos szobrászművész fafaragvá- nyai láthatók. túrkevei település képekben és hangokban mutatkozott be a miklósi közönségnek. A rendezvényen fellépett a Chorda kórus, a Madarász Károly népdalkor, valamint az Egressy Béni Zeneiskola és a Korda Vince Művészeti Iskola növendékei. Vasárnapig pedig még megtekinthetők a Kevi Képzőművészek, a Népi Díszítőművészeti szakkör és az Önálló Vizuális Alapiskola kiállításai, Uletve a Kevi Horizont Országos Fotópályázat zsűrizett anyagának tárlatába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. KAMARASZÍNHÁZ. A török szentmiklósi Városi Művelődési Központ állandó kamaraszínházi előadássorozatot indít el a hét végén. Elsőként a jászapáti színjátszókor mutatkozik be vasárnap 17 órától a kulturális intézmény pódiumszínpadán. A jászsági csoport Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő című darabját mutatja be a törökszentmiklósi nagyközönség előtt. ■ Vi-Fű: Légtechnikában jelesre vizsgázott A törökszentmiklósi Vi-Fű Bt. rohamos fejlődését példázza többek között az is, hogy az 1996-tól mindössze öt fővel beinduló társaság a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára harmincöt alkalmazottat foglalkoztat. CHN> VI-FUBt. 5200 Törökszentmiklós, Rózsa Sándor út 32. Tel: 56/390-620, 590-547 Fax: 56/590-548 Mobil: 30/9676-690 E-mail: vifudegt@axelero.hu A Széchenyi-terv pályázati támogatással beszerzett keretgyártógép egy évvel ezelőtt állt munkába tó piacon, nem véletlen, hogy ezen a szakterületen számos nagy cég keresi fel folyamatosan árajánlatot kérve. A Vi-Fű Bt. termékkínálata széles palettán mozog, mivel a gyártási kapacitása a sikeres Széchenyi-terv pályázatainak köszönhetően jelentősen kibővült. A szellőztetés szakterületen négyszög- és kör keresztmetszetű idomok, vezeték-rendszerek, különféle keretanyagok, spirál korcolt merev és flexibilis csövek gyártását vállalja a cég, de speciális igényeknek is eleget tesz: pl.: por-, füst és gázelszívó berendezések elkészítését. A társaság a közeljövőben irodarész korszerűsítésén fáradozik, illetve még az idén kialakít egy szociális helységekkel és étkezőblokkal ellátott részleget is. __________C_____1™! A Betéti Társaság ügyvezetője, Vígh Bálint közel két évtizede sajátította el a légtechnikai szakmát. Mellék-, majd főállásban, később pedig vállalkozóként leginkább erre a szakterületre koncentrált. 1996-ban önállósodott, ekkor alapította meg a Vi-Fű Bt-t, amely egy éven keresztül a saját portáján kialakított mintegy 200 négyzetméteres alapterületű zárt színben gyártotta a légtechnikai berendezéseket. A jelenlegi, Rózsa Sándor úti telephelyet 1997-ben vásárolta, és mindösz- sze öt kollégájával beindította az üzemet. Jelenleg egy 2500 négyzetméteres fedett csarnokrendszerben harmincöt alkalmazott foglalkoztatásával zajlik a gyártás. A Betéti Társaság mára már igen keresett a légtechnikát gyár- A korszerű CNC vezérlésű lemezidom-szerkesztő és -vágó berendezés Alox Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5200 Törökszentmiklós, Földvárhalom dűlő 054/59. (Dózsa Gy. út vége) Tel.: 56/590-643 Fa» 56/399-062 Balog Sándor ügyvezető: 30/249-3087 Bontovics Mihály galvánüzem vezető: 70/235-0251 E-mail: borrtovics.mihály@axelero.hu Internet: www.aloxkft.hu ALOX: Hajlítunk és védünk Korszerű NC vezerelt gépén hajlítják az acél hidraulikacsoveket elvárásoknak megfelelően előkészítésre vár - az ISO 9001:2000- es minőségirányítási rendszer kiépítése. Az Alox Kft. fő TEVÉKENYSÉGI KÖRE:- Lakatosipari tevékenység: darabolás, élhajlítás, lyukasztás, préselés, forgácsolás, valamint az összes hegesztési technológia alkalmazása, (a cég vállalja rajz alapján különféle alkatrészek legyártását, alapanyagának beszerzését).- Felületvédelmi üzletág: gávani- kus horganyzás sárga és kék kivitelben (2850mm x 300mm x 900mm), alumínium eloxáás natúr és sárga kivitelben (1450mm x 200mm x 600mm), alumínium kromátozás sárga és transzparens kivitelben.- Acél-hidraulikacső-hajlítás: 8, 10,15 és 18 mm-es átmérő méretekkel. Az Alox Kft. fő beszállítói közt tartja nyilván többek mellett a CLAAS Hungária Kft.-t (Törökszentmiklós), a KNORR-Bremse Kft.-t (Kecskemét), a Páduó Kft.-t, a Rugócenter Kft.-t és a Vas-Fém Ipari Rt.-t (Hódmezővásárhely). A társaság egyaránt vállalja közületek és magánszemélyek megrendeléseit! <PRi A törökszentmiklósi székhelyű Alox Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lakatosipari és felületvédelmi tevékenységgel 1997-ben alakult családi vállalkozásként. A cég a tevékenységi körét a későbbiekben acél-hidrauli- kacső-hajlítással is kibővítette. Az Alox Kft. a három üzemegységben egy, illetve két műszakban közel harminc főt foglákoz- tat. A társaság lendületes fejlődését mutatja, hogy az elmúlt évek alatt folyamatos fejlesztéseket hajtott végre - a technológia berendezéseit az igénynek megfelelően korszerűsíti. Erre példa, hogy a cég a gávanizáló üzemét a közelmúltban újította fel, váa- mint beszerzett az acél-hidrauli- kacső részlegébe egy modern NC vezérelt hajlítógépet. Szintén a fejlesztéshez tartozik jelenlegi célja - illetve az Európa uniós Zajlik a felszerszámozás